Apróságok

augusztus 20, 2009 at 11:10 De. (NZ)
Tags:

Mivel volt, aki hiányolta, visszakerült sztikibe.

Frissítve: október 11. vasárnap

Gondoltam csinálok egy sticky postot (legalább így megtudom, hogy ez az-e, amire gondolok) azokról a kellemes (vagy éppen nem tetsző) apróságokról, amelyeket a mindennapok során tapasztalok, de külön nem írnám le őket:

  • a nagyobb áruházakban van expressz pénztár, ahová 10-15 tételnél kevesebbel lehet menni,
  • annak ellenére, hogy sokkal kevesebb gyalogos van, mint Magyarországon, sokkal kedvezőbb a helyzetük: mindenütt van járda (jó, autópályák mellett nincs),
  • amennyire eddig tapasztaltam, a forgalom leginkább a főbb utcákon jelentős reggel meg munka után, a kis utcákba tényleg csak az ottlakók meg a látogatók hajtanak be, ami annak is köszönhető, hogy az említett főbb utak helyett nem nagyon lehet kerülő útvonalat találni, mert sok a zsákutca, vagy ami visszafordul, ha meg mégsem, akkor túl macerás letérni a főbb útról
  • egy ilyen hatalmas nagy városban, mint Auckland, is nagyon sok olyan park, vagy védett terület van, ahová kimehet az ember, és tényleg a természet lágy ölén érezheti magát
  • sokan járnak mezítláb még télen is (már láttam egy srácot, aki mezítláb mosta a kocsiját, és tutira nem forró vízzel)
  • megteheted, hogy amikor bemész a boltba, nem zárod be a kocsidat!
  • az építészet változatossága terén nem jeleskednek a kiwik, és ezt most elsősorban nem a lakóházakra értem, hanem az üzleti célú épületekre: legtöbbjük lapos, könnyűszerkezetes és fantáziátlan
  • a legtöbb ház körül van kerítés (még akkor is, ha csak térdig érő) viszont kapu csak nagyon ritkán!
  • ma jártam egy New World áruházban, ahol vannak olyan kasszák is, ami úgymond önkiszolgáló: a vevő odamegy, szépen áthúzza a vonalkód-leolvasón az árukat, majd amikor végzett,  kártyával kifizeti és távozik. Magyarországon hol lehetne ezt megcsinálni? Itt meg működik. Komolyan mondom, csak bambultam bután :) (Ez amúgy is nagyon megy…)
  • télen is fürdenek a tengerben!
  • ha buszon utazol (ennek megfigyelésében lehet, hogy első vagyok a bloggerek közül), feltűnhet, hogy akik leszállnak, mindig megköszönik a sofőrnek, hogy megállt és kinyitotta az ajtót! Pedig jeleztek és a sofőrnek ez a munkája, mégis megteszik. (Csuklós busz nem nagyon van, tehát hallja is a járművezető)
  • ha idoben fizeted be a rezsi számlákat (villany, telefon, akármi), akár 20% kedvezményt is kaphatsz, de 10-et biztosan, és éves szinten ez bizony egyáltalán nem kevés!
  • a sörösüveg kinyitásához nem kell sörnyitó, mert le lehet csavarni a kupakot

Folyamatosan bővülni fog reményeim szerint!

10 hozzászólás

Buszon, vonaton, otthon

november 26, 2009 at 5:17 DU (NZ, család, ezo)
Tags: , , ,

Már régen írtam (a múltkorit nem számolom, mert ott lényegében képeket tettem csak fel), aminek oka több dologban lelhető fel:

  • sok munkám volt (még vasárnap is),
  • még több munkám volt (ilyenkor 9 után értem haza),
  • lefoglalt az Immigration-re való felkészülés is,
  • mikor hazaérek, Benci mindig olyan virgonc, hogy csak na, és nem is tudok, meg nem is akarok olyankor gép elé telepedni, mikor pedig elmegy aludni 9 körül, már én is fáradt vagyok.

Ez nem panasz volt, mert igazából (na jó, a 2. pontot nem annyira) élvezem mindegyiket, mert az élet attól teljes, hogy van benne jó is rossz is, könnyű is nehéz is.

Félre a rizsával (még ha basmati lenne, esetleg maradhatna), más dologgal kapcsolatban zubognak bennem a szavak. Alig bírom visszanyomkodni őket a fejembe, hogy ne csapatostól jöjjenek, hanem csak szépen, sorban, egyesével.

Reggelente mindig (alapvetően) busszal utazom Wainuiból Lower Huttba, ahol vonatra szállok (ezen drágaszágokról is lesz majd szó, mert a vasutas vér nem válik vízzé /bár hosszú évek után az állandó alkoholtartalma igencsak megnőhet) és begurulok Wellington központjába. Az ezt követő séta hangulatát a múltkori képnaplóval már érzékeltettem, most inkább a megelőző fázisok kerülnek terítékre.

Busz

Nem szerettem buszozni régebben, mert olvasni nem tudok (megfájdul a fejem olyankor), ami pedig komoly hátrány a vonattal szemben. Itt viszont két okból mégis simán belefér:

  • gyönyörű a környék (ahogy hazafelé átérünk a gerincen és feltárul a zöldellő fák borította hatalmas hegyek által körülölelt völgy, az minden egyes alkalommal örömmel tölti el szívemet),
  • reggelente pont annyi időt vesz igénybe a szemtornám, amíg beérünk Lower Huttba.

Két busz szokott jönni a 8 előtti pár perces időszakban, igazából a véletlentől függ, hogy melyik ér oda előbb a megállónkba. Az egyik (160-as) nem tesz egy plusz kört (Parkway loop), a másik (165-ös) – általam nemes egyszerűséggel csak falujárónak hívott – bemegy a Parkway nevű részbe, felszedni az ottaniakat is.

Ugyanazt a vonatot érem el mindkettővel, úgyhogy jobb szeretem a falujárót. Ez még a kezdeti időszakból van, amikor a buszon sokkal jobb idő volt, mint kint (időnként még fűtés is! :) ) de most már amúgy is.

A napokban méláztam egyik reggel a bordó/piszkosfehér csíkos ülésen bambulva, az ablak mellett hol lassan, hol gyorsan siklott tova a zöld udvarok szegélyezte takaros porták sora, a nap ragyogva szórta sugarait ránk, egyszerű halandókra, és az élet szép volt (van, lesz, több igeidőt nem tudok).

Nem szokott megtelni a jármű, mindenki kényelmesen elfér, az utasok jelentős részét látásból ismerem is:

  • a terebélyes asszonyság a szomszédból, aki a Wainui High Schoolban dolgozik, és 3 megállót jön a suliig,
  • két 6-7 éves kislány, akik a Parkway loop első megállójában szállnak fel, az anyjuk meg integet utánuk (egyikük – egy kis szőke – nagyon aranyos, amolyan tündéri és gyermeki, Hanah Montana táskájával mindig sietve teper és veti le magát egy ülésre, aztán kapaszkodva az előtte lévő ülés támlájába, mereszti szemét a nagyvilágba, hogy a Rosemary sulinál szálljon le),
  • egy kötött sapkás, 50 körüli nő, aki mindig ott száll le, ahol ránézésre semmi értelme, mert más busz nem jár arra, ő pedig mindig beül a megállóba, miután kiszállt,
  • két, sötétbarna bőrű, általam felsősnek beazonosított lány, fogszabályzóval, görnyedt tartással,
  • a buszból kinézve egy szőke lány bandukol mindig a 170-es megállója felé, akinek a két legjellegzetesebb vonása, hogy mindig mosolyog, és oltári módon piros az arca, szerintem egyszer leégett, aztán azóta mindig :)
  • a Parkway loop utáni első megállónál szokott felszállni két ázsiai származású kissrác (egyik tutira alsós, a másik már talán felsős), akik a világoskék-sötétkék egyenruhájukban olyan büszkén feszítenek, ingben-nyakkendőben, mintha dörzsölt üzletemberek lennének. Főként a kisebbiknél figyeltem meg egy nagyon lazának, vagánynak látszó mozzanatot, ahogyan a Snapper kártyáját beteszi a zakója felső zsebébe.
  • ahogy ráfordulunk a gerincre vezető útra, a 170-es busz megállójában 4 középiskolás lány várja mindig a busz, piros felsőben, szürke-fehér kockás szoknyában, úgy ülnek a megállóban, mint fecskék a villanydróton,
  • beérve Lower Huttba egy dagi nő szokott felszállni, szegénynek nehezen megy a két lépcső teljesítése, aztán azt sem irigylem, aki mellé leül, mert az ülések nem teljesen kétszemélyesek, vagy ha igen, akkor ebből ő másfél,
  • a Rosemary sulinál egy göndör hajú, 11-12 év körüli srác szokott felszállni, akinek ritka jó dumája van, meg az egész hanglejtése olyan, mint az igazán jó humoristáknak van, szoktam hallgatni a poénjait, de tényleg főként a beszédstílusán szórakozom :)

Vonat

A busz pont az állomásnál tesz ki, csak 10 métert kell mennem a peronig! Mostanság nagyjából középen szoktam felszállni, ahol már látásból szintén sok embert ismerek. Annyira nem jegyzem meg a rájuk jellemző, személyes apróságokat, mert az út nagy részén olvasok. Ha meg nem, akkor az öböl hullámzó vizét nézem, ami a sínektől kb. 5 méterre morajlik. Csudajó!

* * *

Szóval ezeket minden nap tapasztalom, és ahogy ez történik, egyszerűen úgy érzem: Itt a helyem, ide tartozom. Nem csak, vagy nem pont a buszra (de oda is), hanem Új-Zélandra.

Boldog vagyok itt, pláne azóta mióta Bence, Gabi és Rebi megérkeztek (már csak Barnika hiányzik, de ő nagyon-nagyon)

5 hozzászólás

MartinIsti munkába megy

november 18, 2009 at 9:36 De. (NZ, Wellington)
Tags: , , , ,

Ha még régen írtam volna ezt a bejegyzést, lehetett volna a címe Isti iskolába ingázik, de hát azok az idők már elmúltak.

Mostanság ritkán adok hírt magamról a blogon keresztül, ezen majd igyekszem javítani, ami valószínűleg sikerülni is fog, amint túlélem a pénteki határidőt, mert bizony élesben kell beüzemelnünk a teljesen átdolgozott SSIS csomagokat, ami sosem egyszerű. Egyrészt mert nincs közvetlen hozzáférésünk az éles környezethez, így össze kell rakni egy telepítési doksit meg külön batch fájlokat (nem is szólva arról, hogy biztos kell bogarakat is irtani majd, az meg közvetítővel eléggé nehézkes szokott lenni…), másrészt mert ez sosem szokott zökkenőmentesen, a tervek szerint menni.

Emellett ott van még a család vízum-ügyintézése, amit kicsit eltökörésztem, de erről majd később, ha már kiderült pontosan, hogy mi a helyzet.

A mostani bejegyzés csak egy egyszerű képsorozat arról, hogy milyen útvonalon járok dolgozni, miket látok miközben sétálok. Ha a blog nem alapvetően rólam szólna, hanem elsődlegesen NZ-ről, akkor lehetett volna a címe Pillanatképek Wellington reggeli életéből.

Furcsa érzés visszagondolni nem is olyan sokkal korábbra, hogy pl. tavaly tavasszal (magyar éghajlat-számítás szerint) villamos-villamos-metró-Dózsa György út aluljáró útvonalon zötykölődtem nap-mint-nap, majd a puccos váci úti irodák csillogásának árnyékában megbúvó hátsó utcák hugyos-mocskos világában, az óhaza “leginkább kedvelt” kisebbségének kiabálása közepette talpaltam a régi raktárépületből kialakított irodába.

Aztán – hatalmas minőségi ugrásként – nyártól kezdve már az Infoparkba jártam bringával, amit nagyon szerettem. Ha nem jött volna közben az NZ dolog, bizonyára maradtam volna még ott egy jó darabig.

Most pedig… most pedig a tengerparton sétálgatva, élvezve a napsütést (kivétel pl. ma, de ez az első olyan alkalom mióta Wainuiomataban lakom, hogy akkor is esett az eső, mikor munkába mentem vagy onnan jöttem), a hegyek látványát…szóval ilyen környezetben zajlik egy átlagos reggelem:

Wainuiomata – buszmegálló

Ezeket a képeket elnézve újból felötlik bennem a gondolat, hogy olyan helyen lakunk, ahová eddig nyaralni, üdülni jártunk. Most pedig nap mint nap itt vagyunk :) Persze amikor esik az eső és/vagy hideg van, akkor nem olyan nagy élmény, de bízunk a nyárban, és amikor süt a nap akkor tényleg gyönyörű. Bár a képek kicsit csalnak, hiszen a valóságban még szebb!

Lower Hutt – vasútállomás

Wellingtonban, a tengerparton az irodámig

Munkahelyem (a vajszínű ikertorony baloldala, első emelet)

Ha olvasnivaló terén nem is tettem ki magamért, a képek szerintem szépek. Akár még arra is megfelelőek, hogy valaki szó szerint képet kapjon arról, milyen Wellington egy átlagos, napsütéses reggelen. (Én anno keresgéltem ilyen jellegű képeket róla, de nem találtam.)

A hétvégén igyekszem orvosolni a hosszú szünetet a bejegyzések folyamában, addig is köszönöm a türelmet!

4 hozzászólás

Látogatások első élményeim helyszínén

november 8, 2009 at 9:22 DU (NZ, Wellington, kirándulás)
Tags: , , , , ,

Vasárnap is kellemesen zsúfolt napunk volt: épp annyira, hogy jól érezzük magunkat és ne legyen fárasztó. Persze a legjobb az lett volna, ha vasárnap kora délután indulunk el, és előző nap este érkezünk haza, de az egy más jellegű történetbe illene.

Szóval délelőtt nagyon jót játszottunk Bencével kint az udvaron, mezítlábaztunk is egy jót, már nagyon megy!

DSCF6389

DSCF6397

A kiskölök egész délelőtt virgonckodott, szaladgált kint, bent, mindenütt, én is nagyon élveztem a játékot vele. 11 körül jutott el odáig, hogy aludni ment, ekkor már ideje is volt, hiszen délután 2:30-ig oda kellett érnünk átvenni a TradeMe-n “lőtt” babahordozó hátizsákot.

Míg a kisember aludt, Gabival elkészítettük a kókuszkockát, amit délutánra terveztünk Bess-ékhez vinni, és bár nem volt teljesen megfelelő sütőformánk, a végeredmény nagyon fincsi lett.

Meg is ebédeltünk, aztán n2-f2 körül finoman felébresztettük Bencét, bezsuppoltunk a kocsiba és irány Wellington! Először Karorit ejtettük útba, ahol megszereztük a Kathmandu hordozót. Szerettük volna kipróbálni, de mikor Bencét beletettük, csak üvöltött mint a sakál, úgyhogy máskorra hagytuk. Amúgy nagyon jól néz ki, remélem jó hasznát vesszük majd.

Ezután elgurultunk Bessékhez, végig az Oriental Parade-en, ahol többeket láttunk fürdeni is. Tényleg nagyon szép idő volt, de nem biztos, hogy annyira :) Sajna csak lépésben lehetett haladni, dehát nem siettünk sehova.

A vendégeskedés nagyon jó volt! A sütink sikert aratott mindenkinél. csak Zoenál nem (ő a kutyus), de csak azért nem, mert nem volt otthon. Jól eldumáltunk Bess-szel, főképp én, csináltam néhány rendes fotót: az idő is megfelelő volt hozzá (talán ezelőtt nem is tapasztaltam ilyen szikrázó napsütést abban a házban), végre a gépem is itt volt, úgyhogy itt az eredménye:

Ezt követően, ha már úgyis ott voltunk, felmentünk a Mount Victoriara is. Na jó, nem mentünk hanem utaztunk, mert kocsival tettük meg az utat. De egyszer majd gyalog is felcaplatunk ide, az erdei ösvényeken.

A kilátás meseszép, és mivel én így láttam először Wellingtont, innen, nem csoda hogy rögtön megtetszett (a repülőtérről ide vezető utat most nem számítom ebbe bele, mert az amolyan külvárosi rész számomra, és nem olyan szép, illetve azután még inkább tetszett, amit innen lehet látni).

/Jenő, ennél a résznél gondoltam, hogy egyszer Neked is látnod kell! :) /

Gyönyörű hely, nem igaz? Valahogy nem bánom, hogy Wellingtont választottam, de igazából Aucklandben is ugyanilyen jól ellennénk. Amúgy is, ki tudja, mit hoz a jövő? Néhány év múlva ott köthetünk ki, vagy akár a déli sziget valamely mesés pontján, de ez még a jövő zenéje.

Most nagyban élvezzük azt, ami itt adatott nekünk, és ezzel sem unatkozunk. Komolyabb tervezgetés nélkül is megannyi látnivaló, megtapasztalandó dolog akad ezen a környéken, nem mostanában fog kimerülni a listánk…

Ezen felül egyre jobban kiwisedem: mezítláb voltam ma az udvaron, vezetés közben, Karoriban a hordozót átvenni, Besséknél, a Mount VIctorian, a mélygarázsban és az irodában, a benzinkúton és a PaknSaveben is (ez utóbbi volt a legkeményebb, mert nagyon sok a hútőpult, és ott nagyon hideg a talaj, de legalább hamarabb végeztünk).

Örültem is magamnak a nap végén :)

Szólj hozzá

Rimutaka először

november 1, 2009 at 10:22 DU (NZ, Wellington, család, kirándulás)
Tags: , , , ,

A tegnap közölt Bencés játszóterezés után úgy döntöttük, mi is jól akarunk járni, ezért jártunk egyet a Rimutaka erdőben is. Meg egymással is.

Szóval hazaértünk, sütkéreztünk egy kicsit a dekken, ettünk 2-2 szelet kenyeret, majd leraktuk az elpilledt gyermeket az ágyikójába és nekiindultunk az erdőnek. Kb. 12 km-t kellett autóznunk, szóval egyáltalán nincs messze. Sőt!

Nem véletlenül esett ám a választás Wainuiomatara, mint ahogyan az apró jelekből ez látható ;) Már az odavezető út is gyönyörű, de még jobb volt leparkolni Albertet (ő az autó) és gyalogosan indulni tovább. Jó régen voltam erdőben, kirándulni utoljára. A legutolsó két alkalom a Mount Victoria oldalában volt, ami szép ugyan, de azért a Town Belt nem ér fel egy kiadós erdővel.

A bejárat és a parkoló közötti útszakaszon van egy olyan hidacska, aminél nem alatta megy át a víz, hanem fölötte, szóval át kellett hajtani a 10-15 centi mély patakon! Apróság, de nekünk oltári mód tetszett.

Kinéztünk a térképről egy néhány km-es kört, többre most nem futotta, mert Martin érkezése 3-ra volt várható, ekkor meg 1 óra körül járt. Meg a kisemberről sem gondoltuk, hogy átalussza a délutánt.

Sok emberrel találkoztunk még ezen a rövid kiránduláson is, és mindegyik nagyon barátságos volt. Láttunk kutyust is! Az erdő gyönyörű, az idő szintúgy, még rövidnadrágosra is váltottam a nadrágom fazonját. Persze ebben rásegített a felfelé menetelés is, bár nem fogtunk ki meredek emelkedőt, csak amolyan kellemeset.

Fotóztam is ameddig csak tudtam, de aztán lemerültek az aksik. Az eredményt azért megosztom Veletek, és az biztos, hogy sokat fogunk még ide járni, mert egyrészt csodaszép, másrészt van felfedeznivaló ösvény bőven!

2 hozzászólás

Játszótéren

november 1, 2009 at 12:12 DU (NZ, Wellington, család, szórakozás)
Tags: , ,

Vasárnap reggel/délelőtt a kölök kibulizta magának, hogy elkocsikázhasson a játszótérre Wainui központjába. Én később keltem, úgyhogy erről lemaradtam, legalábbis az indulásról, mert a reggelit nem óhajtottam kihagyni, így hát ők átlagban én meg ténylegesen 2 keréken gurultam el a játszótérre.

Mivel sokan – főként szülők – hiányolták a képeket a csemetéről, mostantól igyekszem pótolni blogom ebbéli hiányosságát. Köszönhető ez annak a ténynek, hogy a fényképezőgép is ideért Gabiékkal (sőt már elemtöltőt meg aaksit is sikerült venni hozzá).

Ha ez dodgy (ahogyan sok helyi annak tartja – nem tudom pontosan mit jelent, amolyan rossz környéknek mondják), akkor én is az vagyok :)

Szólj hozzá

Benceséta

október 30, 2009 at 9:19 DU (NZ, Wellington, család)
Tags: , , ,

Tegnap elmentünk Bencével sétálni egyet, miután hazajöttem. A kis lurkó mindig ki akar menni, akármilyen idő is van. Szerencsére akkor épp napsütéses este volt, bár miután lement a nap, gyorsan elillant a meleg.

Bence lasztival

Nagyon tetszik neki ez a focilabda, meg a garázsajtó távirányítóját imádná birizgálni, ha engedném neki :)

Bence_lasztival_a_kezben

Még nem tudja, hogy ezt a játékot nem teljesen így játszák. Esetleg kapus akar lenni. Vagy inkább úgy gondolja, hogy ő írja a szabályokat!

A zuccábó’ meg ilyen a kilátás:

A zuccábó

Szeressük is nézegetni, csak ne lenne ilyen hideg!

 

2 hozzászólás

Orongorongo Beach

október 30, 2009 at 6:18 DU (NZ)

Pénteken hazafelé támadt egy olyan ötletem, hogy amint hazaérek, zsuppoljunk be a kocsiba, és guruljunk el Orongorongo Beachre. Ez egy nagyon szép tengerpart, sőt, ez már az óceán! Fürdésre ugyan nem az igazi, valószínűleg még nyáron sem, mert jól példázza a természet nyers erejét.

Az óceán itt nem kedves, simogató, lágyan hűsítő, hanem komor, zord, erőszakos és csodálatos. Embermagasságú sziklák dacolnak az embernyi magas hullámok fáradhatatlan seregével, bőszen ellenállva a maró sós víz kitartó rohamainak.

Noha ma viszonylag nyugis nap volt, kellemes idővel, itt azért láttunk hatalmas hullámokat, az egyik el is áztatta a tappancsomat, mert nem voltam eléggé éber. Bence félt a zsivajtól meg a levegőben vibráló erőtől, még a kezemben is vinnyogott szegényke :)

Nekünk tetszett, érdemes volt megnézni! Majd még biztosan ellátogatunk ide nyáron is, meg egyszer viharban is. Az biztos nagyon látványos!

Az odavezető út meg szintén csodaszép, a Wainuiomata folyó mentén:

Szólj hozzá

Magyarok mindenütt ismét!

október 30, 2009 at 11:05 De. (NZ, Wellington, poén, szórakozás)
Tags: , ,

Bocsanat, de ezt ismet nem tudom magamban tartani :)

Bongesztem a SNAPPER honlapot, ami egy okos kis kartya, amolyan keszpenzzel otvozott buszberletnek mondanam: van egy ilyen kartyad, feltoltod x dolcsival, aztan amikor fel- es leszallsz, egy erkezelovel leolvastatod, a ketto kozotti kulonbseg alapjan (GPS segitsegevel) kiszamolja, mennyit kell fizetned. Az alaparakhoz kepest 20% kedvezmenyt is ad, ezenfelul nem kell az aproval szorozni.

Snapper Szoval jo dolog, es tobb ember is hasznalhat egy ilyet. Mar onmagaban is esetleg megert volna egy bejegyzest, de amit most felfedeztem, hogy a blog oldalukon a bejegyzeseket gaborszikszai es mikiszikszai irta :)

Mindenutt ott vagyunk, polgartarsak, mindenutt!

Szólj hozzá

Megérkezés

október 29, 2009 at 9:55 DU (Auckland, NZ, Wellington, család)
Tags: , , , , ,

Bár Gabiék hétfőn érkeztek, de mivel reggel f8-ra (legalábbis akkor még azt hittem), már előző nap elrepültem Aucklandbe. Sajnos túl korai gépet választottam, de legalább egész jó idő volt, úgyhogy könnyen eltöltöttem a délután nagy részét (másfél órát egy könyvesboltban is üldögéltem régi Pókember képregényeket olvasva, a melegtől kókadoztam is kissé, mert előző éjjel nem aludtam ki magam).

Aztán a szállás felé sétálva (10-12 km) már kezdtem aggódni, hogy Gabi miért nem ír SMS-t Szöulból, meg hogy hívni sem lehet. Mielőtt nagyon belelovalltam volna magam az aggódásba, bizakodni kezdtem, hogy biztosan a roaming ottan nem műkszik (és valóban), de azért elhatároztam, felhívom a Korean Air-t, hogy a Prága-Szöul járat rendesen megérkezett-e. Szerencsére Zsanett (náluk aludtam) pikk-pakk megnézte nekem a Korean Air honlapján, hogy igen. Na, innentől megnyugodtam, és nekiláttam a másnap reggeli, reptérre való kiutazás megszervezésének, ami nem is volt olyan egyszerű, mint gondoltam.

Ugyanis az Eastern Line (keleti vasútvonal) – Manukau Airport kombinációt szoktam választani, mert olcsóbb jóval, mint az Airbus. Na igen ám, de hétvégén a vonatok 7:40-kor kezdenek el járni, az meg azért késő. Meg mintha már vasárnap sem az én menetrendem szerint jártak volna.

Közben megnéztem Gabiék repjegyét, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy 8:25-re érkeznek aszerint. Pedig mintha ugyanúgy jönnének, mint én (a megoldásra később jöttem rá). Szóval úgy döntöttem, marad az Airbus és a korai érkezés.

4:15-kor keltem fel, 4:30-kor indultam el. Mivel más busz még nem nagyon járt, gyalog mentem el a Mt. Eden Roadig, ez kb. 10.6 km a gugli térkép szerint. Ki mondta, hogy nem lehet Aucklandben autó nélkül meglenni? :P

A végére már untam, de eggyel korábbi járatot értem el, 6:35-kor már rajta csücsültem,7 előtt értem a belföldi terminálhoz. Gondoltam, a beszállókártyákat lekérem, ne kelljen ezzel szórakozni majd később. No, a csomagra ragasztandó matricákat kiadta a gép, a beszállókártyák közül viszont csak az enyémet, utána kiírta, hogy “out of order” Az ott állomásozó NZ Air hölgy meg nem adta oda, mert csak én voltam ott egyedül.

Ezután átballagtam a nemzetközi terminálhoz és vártam, olvastam, majd kinéztem a kilátó teraszra, ott vártam a késésben lévő Korean Air jumbot. 8:43-kor szállt le (ami augusztus 6-án még csak 7:43 volt, mert azóta bizony itt is óraátállítás volt). Lebattyogtam az érkezési részhez, és vártam.

9:10 – megjelentek az első koreaiak (addig a los angelesiek jöttek),

9:25 – egyre sűrűbb óranézegetés, utasok számlálása

9:40 – gondolkodás, hogy mi lesz, ha nem érjük el a 10:30-as gépet

9:41 – hn-kor kijönnek, biztosan (biztattam magam)

9:45 – megláttam őket! :)

Gyors üdvözlés, Benci nem is tudta mi a helyzet, bágyadt volt szegényke, de menni kellett át a belföldi terminálhoz, mert 10-ig van csomagleadás. 9:55-re értünk, ráragasztottuk a csomagokra a matricákat, kikértem a beszállókártyákat, és 10:05-kor már eltűntek a csomagok a futószalagon…

Huh, ez megvolt. Innentől már lazábban voltunk, bár Gabiék annyi kézipoggyászt hoztak, mintha itt semmilyen bolt nem lenne…

Bence nagyon aranyos volt a reptéren is, ahol letettem a kezemből, mert pakolni kellett, ott mindig megállt, gyűrögette a naciját, nézett álmatagon és egyhelyben toporgott :) Az eddigi utat nagyon jól viselte, aludt, énekelt, játszott, egyáltalán nem hisztizett egyik gépen sem!

A wellingtoni járaton is lapozgatta a repülős magazint, mutogatta nekem benne az autókat, buszokat. Mikor leszálltunk Wellingtonban, napsütés volt, csodaszép, szikrázó napsütés!

Elszaladtam a kocsiért (nem a reptéren parkoltam, mert nem akartam $35-t kifizetni egy napra, hanem Miramarban. A verda még ott volt, visszagurultam, bezsuppoltunk, majd irány HAZA! Nem az autópályán mentünk, hanem végig a víz mellett, így meg tudtam mutatni, hol laktam eddig, melyik az irodám, meg amúgy is szebb a waterfront, mint az autópálya.

Lower Hutt és a Wainui út is gyönyörűen tárulkozott fel előttünk, a házban kicsit hűvös volt, de élettel töltöttük meg, és ez mindent felülmúlt!

Némi pihenés után rávettem a lányokat, hogy használjuk még ki a Labour Weekend leárazásait, meg így a jetlag-et is tán könnyebben átvészelik, úgyhogz még bementünk Lower Huttba vásárolni meg aztán ettünk is.

Itthon Bencivel játszottam sokat, nagyon örült a focilabdának, és mindenhová követett, nem bízta a véletlenre, nehogy megint úgy járjon, hogy 2,5 hónapra eltűnök! :)

1 hozzászólás

Újra együtt!

október 28, 2009 at 8:19 De. (NZ, Wellington, család)
Tags: , , , ,

Ismét együtt a család, a repülöúttal minden rendben volt, bár Aucklandben majdnem lekéstük a wellingtoni járatot. Bence úgy bírta, mint a kisangyal, bár nagyon fáradt volt, mikor megláttam.

Sütött a nap nagyon szépen, mikor landoltunk, csak kedden volt esös, borongós idö.

Ma ismét napsütés, anélkül eléggé hideg van a házban, úgyhogy nagyon fütünk, de majd valahogy megoldást találunk erre is. A lényeg, hogy ismét együtt vagyunk, ez a két nap összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint az eddigiek :)

Majd részletesen is írok az elsö napokról, most hogy már van net otthon is (csak most épp munkában vagyok).

5 hozzászólás

« Régebbi bejegyzések