Apróságok

augusztus 20, 2009 at 11:10 De. (NZ)
Tags:

Mivel volt, aki hiányolta, visszakerült sztikibe.

Frissítve: December 22. kedd

Gondoltam csinálok egy sticky postot (legalább így megtudom, hogy ez az-e, amire gondolok) azokról a kellemes (vagy éppen nem tetsző) apróságokról, amelyeket a mindennapok során tapasztalok, de külön nem írnám le őket:

  • Az uszodák Lower Huttban egységesen sokkal olcsóbbak, mint Budapesten (egy, az ex-újbudai lakásunkhoz közeli uszodába mai árak szerint, 130 HUF/NZD árfolyamot nézve négyünknek pont DUPLA annyiba kerülne a belépő!) A Huia pool-ban van forróvizes, bugyogós kis medence is, ami simán ingyenes, ki is szoktam használni! Van egy pici, elkerített játszósarok 8 év alatti ifjoncoknak, az aqua-fitness kellékeket szabadon lehet használni, amikor épp nincs oktatás, lehet ugrálni a medencébe, a felnőtteket nem nézik ki a gyerekmedencéből.
  • Nekem nagyon tetszenek a PaknSave-es automata benzinkutak is, ahol csak benyomod az EFTPOS-t, kiveszed, és ezután zajlik minden: kupon számának beírása, PIN-kód kérése, a tankolás maga és ezáltal a fizetendő összeg meghatározása. Tudom, hogy annyira nem nagy szám, én mégis nagyon szeretem :)
  • Szintén PaknSave-ben van olyan lehetőség, hogy igényelhetsz magadnak jogosultságot vonalkód-leolvasóhoz, amit az üzletben felveszel a bemenetelkor, ahogy vásárolsz sorban lehúzod magadnak a dolgokat, a végén pedig csak fizetsz. Állítólag minden 10.-20. vásárlásnál ellenőriznek, de az a barátom akinek van ilyen, még egyszer sem esett át ilyen ellenőrzésen.
  • A buszon nem tülekednek sem lefelé sem felfelé az emberek (vonatra felszálláskor, Wellington környékén igen, ezt be kell ismernem), hanem jeleznek (némelyik buszon oldalt, kb. 180 cm magasan van egy-egy madzag, azt ha lefelé meghúzod, jelzi a leszállási szándékot :) ), aztán mikor már megállt a busz, akkor kelnek fel az ülésből és indulnak el az ajtó felé. Mi több, kiírás is van, hogy csak akkor kelj fel a biztonságod érdekében, mikor már megállt a jármű! Budapesthez szokott emberként még egyszer sem bírtam ki, hogy megállásig a hátsómon üljek!
  • Az éjszaka és a nappal között sokkal nagyobb a hőmérséklet-különbség, mint a számomra megszokott.
  • A sörösüveg kinyitásához nem kell sörnyitó, mert le lehet csavarni a kupakot
  • ha idoben fizeted be a rezsi számlákat (villany, telefon, akármi), akár 20% kedvezményt is kaphatsz, de 10-et biztosan, és éves szinten ez bizony egyáltalán nem kevés!
  • ha buszon utazol (ennek megfigyelésében lehet, hogy első vagyok a bloggerek közül), feltűnhet, hogy akik leszállnak, mindig megköszönik a sofőrnek, hogy megállt és kinyitotta az ajtót! Pedig jeleztek és a sofőrnek ez a munkája, mégis megteszik. (Csuklós busz nem nagyon van, tehát hallja is a járművezető)
  • ma jártam egy New World áruházban, ahol vannak olyan kasszák is, ami úgymond önkiszolgáló: a vevő odamegy, szépen áthúzza a vonalkód-leolvasón az árukat, majd amikor végzett,  kártyával kifizeti és távozik. Magyarországon hol lehetne ezt megcsinálni? Itt meg működik. Komolyan mondom, csak bambultam bután :) (Ez amúgy is nagyon megy…)
  • télen is fürdenek a tengerben!
  • a legtöbb ház körül van kerítés (még akkor is, ha csak térdig érő) viszont kapu csak nagyon ritkán!
  • az építészet változatossága terén nem jeleskednek a kiwik, és ezt most elsősorban nem a lakóházakra értem, hanem az üzleti célú épületekre: legtöbbjük lapos, könnyűszerkezetes és fantáziátlan
  • megteheted, hogy amikor bemész a boltba, nem zárod be a kocsidat!
  • sokan járnak mezítláb még télen is (már láttam egy srácot, aki mezítláb mosta a kocsiját, és tutira nem forró vízzel)
  • egy ilyen hatalmas nagy városban is, mint Auckland, nagyon sok olyan park, vagy védett terület van, ahová kimehet az ember, és tényleg a természet lágy ölén érezheti magát
  • amennyire eddig tapasztaltam, a forgalom leginkább a főbb utcákon jelentős reggel meg munka után, a kis utcákba tényleg csak az ottlakók meg a látogatók hajtanak be, ami annak is köszönhető, hogy az említett főbb utak helyett nem nagyon lehet kerülő útvonalat találni, mert sok a zsákutca, vagy ami visszafordul, ha meg mégsem, akkor túl macerás letérni a főbb útról
  • annak ellenére, hogy sokkal kevesebb gyalogos van, mint Magyarországon, sokkal kedvezőbb a helyzetük: mindenütt van járda (jó, autópályák mellett nincs),
  • a nagyobb áruházakban van expressz pénztár, ahová 10-15 tételnél kevesebbel lehet menni,

Folyamatosan bővülni fog reményeim szerint!

10 hozzászólás

Áfonyaszedés fürdéssel fűszerezve

február 9, 2010 at 3:16 DU (NZ, Wellington, család, kirándulás)
Tags: , , , , ,

Vasárnap oltári kellemes napunk kerekedett, köszönhetően annak, hogy teljesen más lett a program, mint terveztük. Alapból Utazás Kiállításra mentünk volna hogy Rebinek legyen ócó repjegye a hazautazáshoz, de mivel Lóri legjobb aucklandi barátaival megbeszéltük, hogy a leányzó utazhat velük kedvező áron, így nem erőltettük túlzottan.

Mikor Györgyi írta délelőtt a tixtet, hogy nem csatlakozunk-e hozzájuk egy áfonyaszedésre Upper Huttban. Gyors és rövid gondolkodást követően hagytuk a repjegyezést a fenébe és a szikrázó napsütésben nekivágtunk hármasban az Upper Hutt felé vezető útnak. Nem mentünk gyorsan, nézelődtünk, Bence szundikált.

Az áfonyafarm egészen pontosan Akatarawa völgyben van, és itt találtunk rá a bejáratára. Mivel kissé később értünk, mint gondoltam (csak negyed órával), Györgyiék már ott vártak ránk.

Felkaptunk jópár vödröt (volt köztük (hupi)kék is, ami köztudottan jól megy az áfonyához), majd irány az áfonyás! Kb. 500 métert kellett sétálni de milyen gyönyörű környezetben! Bence is olyan aranyosan szaladt vödörrel a kis kezében :)

Az áfonyasorok bejáratánál Bence meg én kicsit lemaradtunk, aztán azt vettük észre, hogy valaki sikoltozva szalad felénk, miközben egy nebuló pukekó “üldözi”

A vérfagyasztó sokk elmúltával azért kiderült mindenki számára, hogy a pukekók még az Akatarawa völgyben sem esznek embert. A madárka többször is besurrant utánunk a gyümölcsösbe.

Az áfonya a bejáratnál közeli bokrokon még nem volt eléggé édesen érett, de mikor beljebb merészkedtünk, nagyon finom bogyókkal találkoztunk. A kisember is rákapott a fincsi gyümölcsre, csak hamar elálmosodott, lévén neki ez félig-meddig alvásidő már. Próbáltuk ébrentartani, ami annyira nem volt nehéz, hiszen nem nagyon volt lehetőség aludni. Mikor már nagyon nyűgös lett, leheveredtem én is vele együtt egy minitakaróra, így nyugodtan elpihengetett 10-15 percet.

Közben hatalmas szitakötőt is láttunk, íme:

Az áfonya így hátrafelé egyre ízletesebb és ízletesebb lett. Eddigre viszont a többi aprónép (2 kislány meg 1 Bencénél fél évvel idősebb kissrác) is megunta a dolgokat, úgyhogy elindultunk kifelé.

A bejáratnál lévő bódéban kifizettük a szedett áfonyát. Már itt is lehet EFTPOS-szal! Illetve elvileg lehet, mert szegény srác leverte a leolvasót és nem tudta összerakni, úgyhogy maradt a készpénz. A nagy kavarodásban viszont mi meg a becsületkasszát feledtük el, ami a szedés közben megdézsmált szemek ellenértékét hivatott begyűjteni.

Ücsörögtünk kicsit egy asztalnál, a gyerkőcöt ettek,

majd jött a még kellemesebb rész: fürdés az Akatarawa patakban!

Ilyen volt régen William George Baker ábrázolásában:

image

Most kicsit más volt:

Először csak kellemes ücsörgéssel múlattuk az időt és élveztük a napsütést meg a látványt. Bence és Levi köveket dobáltak múlhatatlan lelkesedéssel a patakba, nem bánva, ha időnként egy-egy nagyobb fajta kő lefröcskölt minket. Én kipróbáltam a bokáig belemenetelt. Nagyon hideg volt.

Aztán látva a jó példát (sokan fürdőztek) erőt vettem magamon, és áthúztam a fürdőnacimat, hátha bemerészkedem. Némi térdig vízben ácsorgást követően megindultam befelé és meg sem álltam jónéhány karcsapásig. Elsőre dermesztő élménynek bizonyult, de hamar hozzászoktam. Még a szemben lévő sziklafal aljára is felmerészkedtem ugrani egy-két bombát!

Ez pl. én voltam:

Gabi meg is örökítette. Innen nézve nem tűnik komolynak az a 4-5 méteres magasság, de mikor beugrani kellett, akkor azért máshogy látszott. Nem vészesnek, de jóval magasabbnak! Mindenesetre nagyon nagy élmény volt becsobbanni.

Még a végén Györgyi is felülkerekedett a hidegvízzel szembeni idegenkedésén, csak Gabit nem tudtuk rávenni sehogysem.

A sodrás időnként olyan erős volt, hogy nem tudtam előre haladni mellúszásban, kívülről nagyon hülyén nézhetett ki, ahogy evezek egyhelyben. Viszont a másik irányban megtenni pár métert úgy, hogy a sodrás vitt, tök jó volt!

Ez volt az első olyan igazi, a természet lágy ölén átélt élmény, amiért anno vágytam ide Új-Zélandra. Persze jártunk eddig is szép részeken, de az a nap oltári jól sikerült (köszönet az ötletadónak is!)

Hazafelé sajna bozóttüzet is láttunk Lower Hutt felett, ami nem volt egy kellemes élmény :(

Hazaérve Benci felélénkült, úgyhogy még a Huia uszodába is elmentünk, ahol az emberke még jobban élvezte a pancsolást, mint múlt héten: egyedül begyalogolt a nyakáig érő vízbe és nem is engedte, hogy fogjuk a kezét, ugrált az ölembe a medence széléről, merült is egyszer-kétszer, de az sem szegte kedvét. Kezdi ő is annyira imádni a vízben levést, mint én. Pedig én sem gondoltam, hogy így megszeretem.

Összességében szuper egy nap volt!

2 hozzászólás

Vizsgáztam

február 9, 2010 at 1:03 DU (szakma)
Tags: ,

Újabb papírral lettem gazdagabb – mondhatnám, de nem volna igaz, mert a Microsoft már a digitális okleveleket díjazza, szóval nem kapom meg fizikailag a képesítést, de nem is nagyon zavar, mert eddig kizárólag online használtam fel őket. Ha meg összeomlik a net, akkor úgysem sokat érne már…

A mai napra a 70-448-as képesítés megszerzését tűztem ki célul, aminek a teljes neve Microsoft SQL Server 2008, Business Intelligence Development and Maintenance. Nem szép, ezt aláírom, de számomra szívet melengető. Egy kicsit :)

A Prometric honlapon keresztül regisztráltam, a cégtől kaptam a vouchert (kupont), ami fedezte a vizsgadíjat (azóta sem tudom, hogy 2nd shot azaz ingyen újrapróbálkozás volt-e benne vagy sem), kiválasztottam egy közeli (kb. 300m-re lévő) vizsgaközpontot meg időpontot hozzá néhány hete.

Ma jött el a napja, hogy 9:45-kor beüljek és kipróbáljam, mennyit tanultam az elmúlt időszakban. Az utóbbi 1 hónapban keményen igyekeztem elsajátítani a tankönyv anyagát, ami szerencsére sokban nem különbözött az előző verziótól. Tegnap értem rajta végig teljesen, aztán átpörgettem 100 tesztkérdést (melyeket VCE formátumban az examcollection honlapról töltöttem le). Ezen utóbbi dolog minősége nem volt az igazi, szerintem a válaszok legalább 10%-a hibás volt (annak viszont örültem, hogy meg tudtam ezt állapítani kétely nélkül), illetve a kérdések olyanok voltak, mintha egy automata fordította volna őket valamilyen más nyelvről angolra. Sebaj, azért megérte átnézni.

Ezenfelül itt a Datacomnál eben a 4 hónapban elég sokat tanultam az SQL Server 2008-ról, ami nagyon jól jött. AS nem nagyon került terítékre, ezért is sikerült az a többihez képest kevésbé. RS viszont már jobban megy, mint anno, örülök hogy kellett jelentéseket is készítenem a közelmúltban. IS lett idénre a kedvencem, vagy legalábbis az általam legjobban ismert komponens. A DataMining továbbra is érdekel, de mivel gyakorlatban nem sok esélyem van rá, hogy mostanában használnám, ezért nem fordítottam rá akkora figyelmet. Amíg nincs saját tapasztalat, addig úgysem rögzül.

A vizsgára 2 óra volt, az első 40 percben végigfutottam a kérdéseken, a nagyját véglegesen bejelöltem, utána jött a töprengés a fennmaradókon, meg egy átnézés. A végén 30 perc maradt, mikor rákattintottam a VÉGE gombra. Az eredmény meglepett, mert nem számítottam ilyen jóra, tekintve hogy volt egy-két szivatós kérdés is, amit a tankönyv nem tartalmaz, ha pedig élesben nem találkozik vele az ember, nemigen tudja. Én is csak tippeltem némelyiknél, de a jelek szerint egészen jól:

image

Terveim szerint még februárban nekiülök a 70-452-nek. Majd meglátom, mennyire tudok tanulni a jövő héten, mikor Barnika úton lesz, biztos sokat fogok aggodalmaskodni miatta.

Több SQL Server BI vizsga meg nincs, úgyhogy ezzel egy darabig elleszek, a jelenlegi és jövőbeli munkáltatók sem kívánhatnak többet ezen a téren, úgyhogy ezután a gyakorlatra és a BI B betűjére helyezem a hangsúlyt.

Szakmai érdeklődők nyugodtan írjanak emailt, szívesen megosztom a száraz tapasztalatokat is!

4 hozzászólás

Ma reggeli gondolatok

február 4, 2010 at 12:00 DU (Auckland, NZ, Wellington, család, eszmefuttatás, szakma)
Tags: , , , , , , ,

Tudom előre, hogy kissé csapongó vagyok ma, de annyi minden apróság történik manapság, illetve sok olyan gondolat kavarog a fejemben, amiről nem születne teljes bejegyzés a közeljövőben, hogy inkább kiírom magamból, még ha kicsit rendezetlen formában is.

  1. Gyerekkel NZ-n
    Ez egy érdekes dolog, mert ugye korábban nem foglalkoztatott ennyire, illetve inkább nem szoktam hozzá, hogy az aprósággal élők/utazók kényelméért, kellemes közérzetéért komolyan tegyenek is valamit. Ez persze adódhat abból is, hogy erre nem nyitott szemmel járkáltam Magyarországon, de itt sokkal jobban előtérbe került. A legtöbb helyen van lehetőség arra, hogy a poronty is szépen ellegyen, amíg apuka/anyuka végzi a dolgát (pl. Gabi jár egy helyre tornázni, ahol vigyáznak a gyerkőcre egy játékokkal ellátott szobában, van egy nyelvtanfolyam is, ahol így is segítenek, szinte mindenütt van egy kis játszósarok a gyerekeknek (könyvtárban, plazaban, boltok környékén), eddig minden uszodában találtunk családi öltözőt lehajtható pelenkázóval, a legtöbb nyilvános illemhelység is lehetőséget biztosít a pelenkacserére, stb…
  2. Hogy a tél hideg-e, azt nem tudom. Hogy a nyár baromira tud az lenni (persze helyi viszonylatban), az biztos! Itt Wellington környékén (ami az ország legesősebb urbánus vidéke és emiatt a legkevesebb napsütés is jut ide) nem ritka, hogy egy-egy napos és tényleg kellemes időszakot követően (eddig a leghosszabb ilyen 6 napig tartott, de 3-4 többször előfordult így nyár derekán) egy egész éjszakai esőzés miatt a másnap folytatódó esőben a külső hőmérséklet 15 fokra lehűl. Ez a mi házunkban kb. 14 fokot eredményez (realfeel 12), ami azért nem kellemes. Nagyon nem az! Ez a ház hibája is, de nekem hangulat szempontjából is rengeteget jelent, hogy a napocska sokat mosolyogjon rám. Hosszú távon azt hiszem nem ez a vágyunk (mármint hogy így lakjunk/éljünk).
    Még Csanád írta egy     bejegyzésében az aucklandi télről, hogy “elképzelni sem tudtam volna, hogy 18-19 fokos lakásban jól érezzem magam”, illetve hogy június első heteiben “nem ritka a 18-20 fok, a tél jelenlétét az egyre sűrűsödő esők és az éjszakai 10 fok körüli hideg jelzi”.
    Nekünk a 18-19 fokos belső hőmérséklet időnként már a kellemesen vágyott kategóriába kerül, az éjszakai 10 fok pedig nem ismeretlen. Ezzel önmagában nem volna baj, ha nem a NYÁR közepén lennénk, amikor a helyiek szerint már tök jó idő szokott lenni (persze ezt most ők sem tekintik annak). Nekem még elviselhető, mert a munkahelyen nincs hideg, de a család többi tagja szenved tőle rendesen, hétvégén meg szolidarítok velük, és igazolhatom, hogy csöppet sem kellemes. Ha meg benyomjuk a fűtést (1 db gázkályha), addig meleg van, amíg ég a tűz, de aztán sutty kimegy a hő negyed óra alatt.
    Felkészültünk erre részben, félreértés ne essék, csak arra nem, hogy nyáron kell megbirkóznunk vele. Mi lesz akkor télen? Lehet, hogy első kézből most nem tudjuk meg… (folytatás a 3. pontban)
  3. Mint ahogy írtam róla, a Datacom aucklandi BI vezetője szorosabbra kezdi fűzni a kapcsolatot a helyi BI csapattal (mely utóbbi velem együtt 2 személyt jelent mindössze), így adódhat lehetőség egy cégen belüli átnyergelésre. Sőt Haidir szerint (ő a másik helyi BI ember) tutira fogok kapni egy ajánlatot. A múlt heti beszélgetés során (akkor is itt volt az aucklandi, meg jövő héten is jön a saját főnökével) én is úgy vettem ki a szavaiból, hogy igyekszik olyan kérdéseket feltenni, amivel azt lehet kipuhatolni, hogy érdemes lehet-e átvenni engem, illetve hajlandó lennék-e.
    A sors érdekessége, hogy Darryl (ezután inkább a nevén nevezem, mert az aucklandi BI fickó meg a hasonlók hosszúak és hülyén néznek ki) kb. 3 héttel utánam érkezett az országba friss bevándorlóként és kb. 3 héttel utánam kezdett el dolgozni a Datacomnál :)
  4. Itt nem harapják le az ember fejét a munkahelyen, ha nem úgy sikerült valami, ahogyan kellett volna. Ehelyett építő módon próbálnak összefogni, hogy kijavítsák a hibát, vagy a következő esetben ne kövessék el. (Ez személyes tapasztalat, más cégeknél simán lehet máshogy!)
  5. Március elején megyünk a Déli Szigetre! Elsőre még csak egy hosszú hétvégére, átkompolunk Pictonba, egy nagyon barátságos magyar párnál tudunk aludni (akikkel élőben még nem is találkoztunk / ők sem velünk, ezért merték még felajánlani ;) ) Még nem tudom, miket fogunk megnézni, de a borvidék nyújtotta kóstolási lehetőségeket biztosan nem szalasztjuk el…

Az előzőekben említett kellemetlenségek nem panaszként vannak ott. Nem panaszkodom, két okból sem:

  • Minek? Enyém (miénk) a felelősség, mi választottuk, és az információ hiányáért nem lehet senki mást okolni, meg attól nem is lesz jobb.
  • Csak rosszabb lenne a kedvem tőle, úgyhogy elfogadom annak a tényét is, ami nem tetszik. A különbség, hogy megpróbálok tenni ellene. Semmi garancia, hogy sikerül olyan lehetőséget választani, ami jobb helyzetet eredményezne, de ez nem tart vissza. Amit tudok, megteszem hogy jobb legyen a saját kis életünk.

Ez a szép a kivándorlásban: azt kapod, amit főztél magadnak. Alapvető dolgokban csak saját magadra számíthatsz (úgy értem nem döntheti el helyetted senki hogy mit hogyan válassz, miként dönts), de ez azt is magában foglalja, hogy komoly ráhatással vagy. Röviden megfogalmazva:

A dolog leginkább Rajtad múlik, de Rajtad nagyon múlik!

Tényleg bocs, ha csapongó voltam, azért remélem érdemes volt elolvasni ;)

4 hozzászólás

Eleven gyerek

február 1, 2010 at 1:36 DU (család)
Tags: , ,

Nem, nem 9 fővel tervezzük bővíteni a családot, csupán a múltkorjában vázolt helyzet oldódott meg. A kisemberrel múlt péntekre voltunk hivatalosak a kórházba, felülvizsgálatra. Addigra már teljesen hozzászokott a gipszhez, nem vakaródzott, nem nyehegett, a végén már álldogállt is rajta, aminek általában örültem, kivétel amikor a boltban tette, a babakocsiban, úgy hogy én épp egyedül voltam vele és a szalagra próbáltam kipakolni a cuccokat. Ekkor vesztette el az egyik olyan matchboxát, amivel anno még én játszogattam 25 éve.

A mellékelt képen is látszik, hogy ő a hideg által való érzéstelenítést jégkrémmel és nem külsőleg képzeli el:

A Völgyzugolyon áthaladó folyó partján kavicsokat dobálva (egy túlméretes zokniban):

Pénteken 9:20-ra volt időpontunk, n10-re értünk a kórházba. Leadtam az Information ablaknál az időpont kártyát, majd letelepedtünk. Minden furcsán hangzó szóra felkaptam a fejem, kérdezve Gabitól, hogy “Nem minket hívtak?” Kicsit unta már a 4.-5. alkalommal, de miután a a nővér végül “Benísz”-ként próbált minket megtalálni, egy futó pillantással beazonosítottam a kezében lévő kártya alapján, hogy bizony Bencéről van szó, na ekkor Gabi is elismerte, hogy bizony hegyezni kellett a fülünket.

Bementünk, lecsüccsentettek minket egy ágyhoz, hogy majd jön a doki, addig várjuk nyugodtan. Kb. 10 perc elteltével meg is jelent a civil ruhás dokibácsi (itt inkább a nővérek hordják a fehér köpenyt), aki nagyon rokonszenves volt, Bence haverkodására is fogékonyan elmondta, hogy megnézte a múltkori röntgent, de az alapján nem lehet biztosat mondani, úgyhogy jó döntés volt a gipsz. Viszont ha most nincs panasz, lábraáll a kisember, akkor kukába a gipsszel, és csak akkor kell bármit csinálni, ha van panasz.

Örültünk a jóhírnek, vártunk még 10 percet, majd jött egy nővér a gipszvágóval. Bence kapott egy zajtompito fulest (nem, nem olyan pofont, amitol cseng a füle), a néni beindította a flexet, majd nekiesett a gipsznek. Bence csak nézte elmélyülten a szakszerű mozdulatokkal dolgozó hölgyet, nem úgy mint az 5 perccel korábban a szomszéd ágynál üvöltő kisgyerek. Néhány perc és már lent is volt! Nemet mondtunk a kérdésre, hogy el szeretnénk-e vinni emlékbe a maradványokat, majd 10 körül már a kocsiba szálltunk befelé, onnan irány haza.

*** ***  ***   ***    ***     ***      ***       ***        ***

Első nap még nem nagyon állt rá, megmaradt a seggencsúszós módszernél, amit már elég hatékonyra fejlesztett. Amikor nem figyelt, akkor jobban rá-ráállt, de a legaranyosabb akkor volt, mikor este készültem lefektetni, aztán menekült előlem két lábon, úgy futott mint a bicegő nyúl!

Tegnap már uszodában is voltunk, ahol a “parton” bicegett még, de a vízben oltári mód elemében volt! A már ismerős Huia poolt látogattuk meg, ahol nagyon-nagyon sokat vigyorgott, úszkált (miközben tartottuk), beletette a fejét a vízbe, igazi kis ebihal volt ;) Még talán egyszer sem élvezte ennyire a vízben lubickolást, remélem folytatódni fog a dolog a hétvégén is!

1 hozzászólás

Hirtelen bemutató

január 28, 2010 at 4:02 DU (eszmefuttatás, szakma)
Tags: , , ,

Huh. Már meséltem itt Nektek a nemrég elkészült, de amúgy folyamatos fejlesztés alatt álló SSIS keretrendszeremről. Akit nem érdekelnek a technikai részletek, az nyugodtan ugorja át a rozsdavörös részt, bár röviden vázolom csak, mert nem ez a lényege a bejegyzésnek, de ismerete sokat segíthet az értelmezésben.

A keretrendszerem az adatáttöltés folyamatának ad egy naplózási felületet, amire jelentések is építhetők, emiatt nagyon hasznos az adatáttöltés üzemeltetőinek. Az alábbi részekből áll:

  • MasterPackage: ez vezényli le az egészet, szabályozza hogy mikor melyik gyerekcsomag induljon )a csomag elnevezés az SQL Server Integration Services package szóból adódik), mi történjen ha valamelyik zátonyra futott, vagy ha éppen sikerült, szóval ő amolyan irányító
  • ChildPackages: az ún. gyerekcsomagok, amelyek tartalmazzák a tényleges adatátvitellel illetve átalakítással kapcsolatos műveleteket, ezekben egy elég részletes naplózás van
  • Jelentések: az előbb említett naplózás eredményeképp az adatáttöltés folyamatával kapcsolatos eredmények log táblákba kerülnek, amelyekre látványos és hasznos jelentéseket készítettem Reporting Services-zel
  • Keretrendszer telepítő: egy viszonylag egyszerű Excel jószág, ami néhány paraméter beírásával, majd azok továbbpasszolásával egy SSIS csomag felé azt elindítja, aminek eredményeképpen létrejön a konfigurációs adatbázis 3 cella kitöltésével és egy kattintással (amennyiben a felhasználó megfelelő jogokkal rendelkezik az általa megadott szerveren)

Nagyjából ennyi, persze jóval több van mögötte, de az ok, amiért most billentyűzetet ragadtam, az az, hogy a mai nap ellátogatott az irodába az aucklandi BI kisfőnök. Clive pedig ígéretéhez híven (erről írtam is nemrég) kicsit egyengette az utamat nála, illetve feldobta nekem a labdát: bemutatott minket egymásnak Daryllel, és megkérdezte, van-e kedvem bemutatni neki az SSIS keretrendszeremet. Hirtelen (és szerencsére rövid) leizzadást követően rávágtam hogy “Persze!” majd gyorsan előkapartam a merevlemez mélyéről a demóként előkészített dolgaimat és bemutattam mind a 4 fázist (amit az előbb vázoltam).

Nem kellett hozzá sok idő, de szerintem tényleg jól használható, tetszett is Darylnek. A végén megjegyezte, hogy nagyon hasznos volna ha hosszú távon valamikor meglátogatnám a vezető fejlesztőjét Aucklandben és együtt dolgoznánk. Ebből persze az még nem derült ki, hogy csak néhány hétre gondolt, vagy átnyergelésre, de ha úgy alakul, szerintem nem zárkózna el az utóbbitól sem. /Érdekes módon az tetszett neki nagyon, hogy a MasterPackage-ben van egy kockaprocesszálás is :) /

Úgyhogy a lehetőséget ma megkaptam Clivetól, terveim szerint márciusban az előadásomat is megejtem az SQL Server User Group találkozón (ez szerencsére elég kislétszámú és baráti közösség sok DBA-val, akik a BI területével keveset foglalkoztak eddig), úgyhogy a dolgaim kezdenek beindulni. Az elszántság és a lelkesedés nekem mindig meghálálta magát. Ezután is törekedni fogok rá, hogy ha az Élet elém tár egy lehetőséget, ne hagyjam ki, ha rajtam (is) múlik!

(Most éppen örülök is, mint majom!)

4 hozzászólás

Félszerzetek bütykös, szőrös lábbal

január 27, 2010 at 3:51 DU (NZ)

Az NZ fórumon is volt szó róla, én is akkor hallottam (olvastam) róla első alkalommal, aztán Györgyitől kaptam a linket a Herald cikkhez, hogy a Hobbit c., jövőre forgatandó filmhez statisztákat keresnek. Kis utánajárással felleltem a helyi Noldor blogon plussz infókat hozzá. Ezután már csak néhány fényképet kellett készítettnem magamról Gabival, illetve kivárni egy kellemesen napsütéses délutánt.

Ez a nyári szünetben meg is valósult, utána azonban parkolópájára került a többi tennivaló és a feledékenységem miatt. Egy ilyen jó kis lehetőséget azonban nem lehet kihagyni, a jelentkezéshez a fényképeken kívül adószám kellett, illetve legalább valamilyen épkézláb vízum, amivel dolgozni lehet. Természetesen állampolgárok és rezidensek számára még kevesebb macerával jár ez.

Ugyan vékony vagyok, de a széptől messze, úgyhogy talán a tündeségtől megmenekülök (noha állítólag eme faj örvend a legnagyobb jelentkezési népszerűségnek), a levélbe is beleírtam, hogy semmi bajom az orkokkal, illetve Középfölde csúnyaságaival, legyenek azok élők vagy holtak. Pl. egy testhezálló szerep:

 (mivel nehezen látszik, mi is van rajta, ez egy halott törpe a lépcső aljában, ehhez a nyelvtudásom és színészi képességeim is kiválóan megfelelnek)

A forgatás azt hiszem jövő tavasszal indulna, nagy élmény lenne bekerülni. Nem is csak azért, mert mutogathatnám magam a film néhány másodpercét kitöltő időszakban, hanem mert élőben látnám, hogyan készül egy ilyen film. Ami azért mégiscsak más, mint egy werkfilmet megtekinteni.

De akár félszerzet is lehetek, hiszen egész szépen sarjad a szőr a lábfejem tetején :) De azért egy ork szerepet nem überelne. Vagy ki tudja még, mik-kik lesznek benne, de majd kiderül. Számomra vagy előbb, vagy csak később. A lényeg, hogy én megpróbáltam!

Szólj hozzá

Weta

január 26, 2010 at 9:12 DU (NZ, kirándulás)
Tags: ,

Kellemes 8 órás alvást követően battyogtam ki a konyhába ma reggel. Kicsit még álomittasan készültem vizet forralni a friss teához, amit megelőzött az előző napi tea bögrébe kiöntése. Öntöm-öntöm, de valamiért nagyon lassan csordogált, hiába döntöttem meg egyre inkább azt a kancsót. Pedig még elég sok volt benne ahhoz, hogy ne apadjon el (a legvégén szokott benne maradni fél deci).

Szerencsére nem vizsgáltam teljesen közelről, azaz nem dugtam oda a pofimat egészen a kancsó szájához, csak forgattam kicsit a kannát. Na, látom hogy egy, a kellemesnél nagyobb rovar igyekszik befelé a kancsóba. (Ha Gabi vagy Rebi lett volna a szerencsés felfedező, asszem fülsértő visítással riasztottak volna fel mindenkit 500 méteres körzetben!)

Azért meg kell valljam, hogy én jóban vagyok a helyi faunával, de nem sikerült kigyomlálnom magamból minden irracionális félelmet. A bizonyos mérethatárt meghaladó rovaroktól való úgymond tartókodás is ezek közül való. Ez a példány pedig túl volt a mérethatáron.

Mire feleszméltem, és nekiláttam a kiszedésének, beljebb kotorta magát, ahonnan aztán se ki, se be (volt egy szűrő, amin már nem fért át). Bántani természetesen nem akartam a szegény kis fickót (vagy hölgyikét?), úgyhogy áthidaló megoldásként az egész kancsót kitelepítettem a dekkre, egy villával lepattintottam a szűrőt, mire elázott bogarunk (vigyázni kell itt is az ivással!) a friss levegőnek örülve (vagy legalábbis az ellenkezés teljes hiánya nélkül) hevert a deszkán.

Egy jól irányzott villamozdulattal átemeltem a fű közelébe, nehogy eltapossuk, meg gondolom ő is jobban elvan a fűszálak (látszólagos) védelmében.

Itt egy kép valamelyik fajtárs rokonáról (én nem kaptam lencsevégre):

Amúgy növényevő őkelme, bár álltólag ha sarokba szorítják eléggé harapós, de ez az elázott példány szerintem örült annak, hogy megszabadult a teától.

Pukke írt az óriás wetáról is, illetve ama nemes eseményről, hogy a Wellingtoni Állatkertben a múlt héten eresztettek szabadon 40 példányt. Na azok nagyok! Az én kis haverom legnagyobb erőlködéssel is legfeljebb a 40mm hosszt érheti el, óriás barátja viszont akár a 200mm-t is! Egy 20 centis rovar pedig nem akármi. Remélem az nem itt fog innivalóért szörcsögni, mert bonhatok neki egy egész üveg sört…

2 hozzászólás

BI kilátásaim

január 24, 2010 at 11:22 De. (NZ, eszmefuttatás, szakma)
Tags: , , , , ,

Nem tudom pontosan kinek, mit, milyen formában említettem, ezért a bejegyzés kis visszatekintéssel indul.

2009. október 5-én kezdtem dolgozni a Datacom-nál. (Előtte pár nappal nyújtottam be a WP-kérelmet, amit másfél órán belül megkaptam.) Clive interjúztatott előtte, ő is lett a főnököm. Gyakorlatilag 3+1 emberből állt a BI csapat:

  • Clive mint practice lead, architect, akármiket is jelentenek ezek pontosan, a lényeg hogy ő vitte a hátán a BI-t olyan szempontból, hogy gyűjtötte az ügyfeleket, előadta nekik, hogy milyen király fazonok vagyunk, és milyen nagymértékben hozzá tudunk járulni az ügyfél eredményességéhez
  • Haidir – egy maláj srác, aki 2 éve végzett Victoria Egyetemen IT és jogász szakon – mint Sharepoint és Reporting Services fejlesztő, aki az elmúlt 2 évben egész jó tudást szedett össze SSIS és az adatbázis motor kapcsán is, de azért még sok toldoznivalója van, mindenesetre jó munkatárs, kiválóan lehet vele együttműködni
  • én
  • Hazel, aki BA (business analyst – üzleti elemző), máig sem igazán tudom, hogy ők pontosan mit csinálnak, és az elmúlt 3 hónapban sem lettem igazán okosabb e tekintetben, gyakorlatilag Hazel a +1 ember, aki sok konkrét feladatot nem kapott a BI melókat illetően

December közepén megtudtuk, hogy Clive dobbant, mert kapott 2 jó ajánlatot, amelyek közül az egyiket elvállalta, emiatt január 29-én (jövő pénteken) lesz utoljára.

Ez egyfelől szívás, másfelől lehetőség, attól függ, hogyan állok hozzá. Szívás, mert nagyon törekvő fickó, kiválóan vitte a BI business vonalát, az I-t (ami mondjuk itt a technológiai fejlesztésnek felelhetne meg) pedig egész jól elláttuk Haidir és én.

A lényeg, hogy a Datacomnál ennek ellenére a helyem biztos, mert az SQL Serverhez van annyi hozzáértésem, hogy simán tudnak nekem feladatot adni, csak akkor lesz bibi, ha az nagyon távol áll a BI-tól, mert akkor az nekem kevésbé fog tetszeni, ami meg nem tetszik, ott sokáig nem maradok az eddigiek alapján. Csak persze most nehezebb lenne a váltás. Ez két dologgal orvosolható:

  • megszerezzük a PR-t – költséges és hosszú folyamat, melynek egyéb okokból jelenleg nem tudunk még nekiugrani, de ha benne lenne a matrica az útlevelemben, vígan pattoghatnék a munkahelyek között
  • cégen belül váltok, mert Datacom van Aucklandben is (ez utóbbi megoldás azért is jó, mert a jelenlegi időjárási és lakóviszonyok mellett amúgy is felmerült az ötlet)

A dolog parkolópályán van, mert április 26-ig aláírtuk a házbérlést, és itt nem nagyon lehet ezt felmondani, csak ha előre kifizetem addig, amit a fene akarna úgy, hogy nem is lakunk itt. Addig pedig ki fog derülni, hogy érdemes-e maradni a cégnél.

Február 9-én megyek vizsgázni, majd ha sikerül akkor februárban még egyszer, hogy meglegyen a már meglévő két vizsgám SQL Server 2008-as változata is. Több pedig nincs is ezen a területen, DBA tudásom meg még nincs annyi, hogy olyan vizsgában is gondolkozzak, nem is biztos, hogy akkora szükségem volna rá. Inkább a Kimball Academy-t kéne elvégeznem, de az több ezer dolcsi, szóval jelenleg kiesik a hatókörből.

Jelenleg – januárban – a BI feladatok elég lassan csordogálnak felém, de legalább tudok tanulni a vizsgákra.

Pénteken ebédidőben sikerült Clive-ot egy beszélgetésre invitálnom, mert épp rejtvényt fejtett a konyhában, szóval amúgy is nagyon ráért :) Az eszmecsere eredménye tömör formában:

  • elmondása szerint elégedett a munkámmal, hoztam azt az eredményt, amiért anno felvett, és ha BI területre menne tovább (nem arra megy), akkor vinne is magával (ez azért jólesett!)
  • a cégtől nem tehetnek ki (ahogyan korábban is vázoltam, SQL-re mindig szükség van itt), legfeljebb olyan feladatokat kapok, amik nem tetszenek (ez nem csak azért nem jó, mert finnyás volnék, hanem ha a szakmai területemen kívül dolgozom, akkor nehezen tudok fejlődni az általam választott dolgokban, ami hosszú távon negatívan hatna)
  • szívesen tartaná továbbra is a kapcsolatot, ha szakmai referencia kell, nyugodtan megadhatom a számát, email címét
  • az aucklandi Datacomnál erősebb pozícióban van a BI, ha szeretném, szól az ottani vezetőnek (akit persze jól ismer), hogy kell-e ember, szerinte simán át tudnék menni, ha nem gond az Aucklandbe költözés (mivel eme ötlet amúgy is felmerült, nagyon megörültem, hogy a való élet is ez alá játszik, szóval lesz választási lehetőség)
  • szakmailag jó vagyok, de a rátermettségem, törekvőkészségem javításra szorul, amivel teljes mértékben egyet értek. Szerinte nem főképp az angolommal van e téren a gond, hanem hogy nem árad belőlem eléggé a magabiztosság, a nyilvános beszédet kéne gyakorolnom. Ehhez lehetőséget is szívesen ad, mivel ő a Wellington SQL Server User Group (wellingtoni szakmai csoport) vezetője, szóval ha szeretnék előadást tartani, nosza rajta! Felkészülni is segít rá, jó téma lenne elsőre egy általános BI ismertető DBA-knak (DBA = database administrator, nem írom le magyarul, majdnem ugyanígy nézne ki, csak lenne benne ékezet). El is határoztam, hogy élek a lehetőséggel, és a vizsgák után ez lesz a következő lépés!

Nagyjából ennyi volt a lényeg, az biztos, hogy megérte elbeszélgetni vele, örülök az ötleteinek, a felkínált lehetőségeknek, és ismét felötlött bennem amit Rob írt néhány hónapja nekem: nem az a fontos, mit tudsz, hanem hogy kit ismersz (“This business is based on who you know not what you know.”).

Most néhány hónap forrongás, amiből majd kikerekedik a döntés, addig figyelek, tanulok, dolgozom, és persze élünk! ;-)

3 hozzászólás

Böfi, nem böfi

január 20, 2010 at 1:26 DU (eszmefuttatás, poén, szórakozás)
Tags: , , ,

Még mindig nem tudtam eldönteni, mennyiben hasznos, hogy feliratkoztam az NZ Herald RSS lehetőségei közül néhányra, de az biztos, hogy pár kellemes, szórakoztató percet okoztak már ezek a hírek, és újra meg újra bebizonyítják, hogy az igazán nagy poénok a való életben születnek.

Az egyik, amiről önmagában anno nem akartam írni, de most már belefér: január 9-én egy fickó 45 km-es autós üldözésbe keveredett Nelson környékén. Nem állt meg az igazoltásnál, és minden bizonnyal a színjózanság sem volt épp akkor jellemző vonása. A dolog vége az lett, hogy nem bírta már WC nélkül, és mikor megállt elvégezni a nagy dolgát, utolérték. Szar ügy. Lehet, hogy jobban járt volna (még ha ezzel egyidőben szarabbul is :) ), ha inkább berosál, aztán otthon kimossa. Vagy kidobja a gatyót. Nem tette, elfogták, megbírságolták.

Ennyit bevezetőül, most jöjjön a keserédes, vicces-szomorú mai apropó:

Ausztrál-NZ méretű “kezdeményezésről” van szó, aminek keretében tudósok! (nem Apa kocsit hajt, de a színvonal elsőre hasonlónak érződik) számolni és mérni fogják a birkák böfögés általi metán-kibocsátását! Teszik ezt a világon elsőként! (Hogy ez az elsőség ez büszkeségre ad-e okot vagy épp annak ellenkezőjére, azt nem tudom.) Több birkafajta kibocsátását is mérik, mert az ausztrál mezőgazdaság felelős az üvegházhatást okozó gázok 16%-ának kibocsátásáért, ennek pedig a 2/3-a metán.

(Kis kitérő: egy számomra az emberi mohóságot valamennyire mutató tény, hogy ozziföldön az éghajlat-változás káros hatásainak megelőzése/mérséklése érdekében már több kampány volt, melyben a húsevő embereket a bárány- és marhahús helyett kenguruhús fogyasztására biztatták, mert az ő metán-kibocsátásuk jóval alacsonyabb.

  1. Hát az emberiségnek mindent meg kell ennie? Semmit sem tart tiszteletben?
  2. Gyanítom, hogy egyéb módokon is lehetne csökkenteni az üvegház-gázok kibocsátását, csak azon módok a “pénz beszél” elve alapján szőnyeg alatt lapulnak.)

A vizsgálat eredményeképpen rangsorolják a fajtákat, és a legböfögősebbek lehet, hogy nem járnak majd jól. Természetesen nem akarják bedugaszolni a szájukat (nem én gondoltam, hogy ez is egy megoldás, a cikk említette), az nem kivitelezhető.

Kíváncsi vagyok, hogy a hátsó gázokat illetően is születik-e majd valami hasonló ötlet?

1 hozzászólás

Kórházban Bencével

január 18, 2010 at 7:54 DU (NZ)
Tags: ,

Első kórházi élményünk is megvolt Új-Zélandon. Tegnap egy játszóházban voltunk Wellingtonban (Junglerama), ami tényleg szuper, Bence nagyon jól elvolt, csak a légvárat kellett volna jobban hanyagolnunk, mert én nem voltam elég ügyes, és nem tudtam megfelelően vigyázni rá, ezért egy alkalommal rosszul esett rá a lábára szegényke. Onnantól erőteljes sírás következett, ami negyed óra elteltével csillapult ugyan, de a játékkedv nem tért vissza.

Lábra állni sem tudott szegényke, de az álmosságtól eltekintve jó kedve volt. Még uszodába is mentünk, ahol az úszkálást egy rövid ideig élvezte, de a játékos részeket már nem, mert ott neki kellett volna sétálgatni, az meg most nem ment.

Nekem sem jött be annyira a Kilbirnie uszoda, de tényleg jó a gyerekrész, a többit meg majd máskor. Nem is maradtunk sokáig.

Tegnap már egyáltalán nem is állt rá a jobb lábára, de hiába vizslattuk fürkészve, nem sikerült semmilyen elváltozást észrevenni rajta, úgyhogy csak mérsékelten aggódtunk.

Ma reggelre sem javult a helyzet, bár én már munkában voltam, mikor kiderült, hogy egyáltalán nem megy ma sem a lábraállás. A végeredmény az lett, hogy Gabi Györgyi segítségével elvitte a Hutt Kórházba a kis embert, ahol sok várakozást (de kedves ügyintézést) követően /amiről Gabival mindig beszélgettünk a magyar kórházakat illetően, hogy a recepciósok és a nővérek kedvessége nem pénzkérdés (vagy legalábis nem kéne, hogy az legyen)/ bejutottak a röntgenre, majd mire odaértem, pont akkor tudtunk bemenni az eredmény ismertetésére: a hölgy nem tudta megbízhatóan megmondani a röntgenkép alapján, hogy mi a helyzet, csak hogy semmi komoly. A szakambulancia már bezárt fél órája, úgyhogy kaptunk időpontot, addig pedig gipszet kap emberkénk.

Álmosan, de érdeklődve figyelte, ahogy a lábára húzták a kis zoknit, majd jött a gipsz. Furcsa volt neki, de nem zavarta.

Időpontot január 29-re kaptunk, ami jövő péntek, addig rajtamarad. 2 napig nem állhat rá, utána majd úgysem tudjuk megakadályozni.

Azért miután hazaértünk elmentünk egy babakocsizós sétára. Most nem akart kimászni őkelme, de jól elvolt, mint a mellékelt ábra mutatja:



Azóta jól elvan, rajzfilmet néztünk, egy helyben ülve játszogatott az autóival, vacsizott, nevetgélt. Én bízom benne, hogy hamar rendbejön, a kedélye hála Istennek kifogástalan!

3 hozzászólás

« Régebbi bejegyzések