Uszoda – Huia Pool


Múlt heti tervünk valóra vált (“mondja Apa most” – ezen idézet megfejtéséhez tudósok előnyben), mert Györgyi javaslatára ki akartuk próbálni az itteni egyik uszodát, ha még a tengerben nem sikerült fürdeni (ez nem teljesen igaz, mert Rebi ruhástól megfeküdt benne a héten, de mivel csendes volt az óceán, a következő hullám már nem kapta el).

Tegnap időben tértünk aludni, aminek következtében ma f8 tájban keltünk fel Bence már kelt volna hamarabb is, de határozott atyai rábeszéléssel célt értem, és indoklás nélkül elfogadta akaratomat, melyet a szigorú hangsúllyal kimondott, elképesztően kifinomult grammatikával megfogalmazott “Aludj még!” felszólítás adott tudtára.

8 körül szálltunk autóba, Albert hűségesen elszállított minket a Huia Pool uszodába, ami Lower Hutt központjában van, és már kívülről is nagyon jól nézett ki, meg a nap is hétágra sütött, ami sokkal szebbé tesz mindent.

Kértem egy családi jegyet, ami 2 felnőtt + 4 gyerek szabályos bejutását teszi lehetővé és ára hivatalosan $12. Ezzel szemben nekünk csak $7-et kellett fizetni, amely összeg barátságosságát még a zárható szekrényhez szükséges 50 cent kifizetése sem tudta elrontani :) (Vajon miért tud itt ennyi minden olcsóbb lenni? Még a $12 is simán belefért volna szemben azzal, hogy a XI. kerületi Kondorosi Uszodába a sima felnőtt belépő 1000 Ft körül van, emiatt nem is nagyon jártunk oda, szóval inkább buktak rajta, mert ha lett volna hasonló árban jegy, biztos sűrűbben megyünk, mint ahogyan terveink szerint ide gyakran eljárunk majd. És nem csak az ára miatt :) kitérő vége)

Gyors átöltözés és Bence-átöltöztetés után irány a medencék világa! Bence még nem rendes fürdőgatyóban, hanem amolyan fürdőpelusban feszített:

A kis manó az elején nagyon félt a vízben, hiába voltunk ott körülötte mindannyian, csak remegett és mindig ki akart mászni a medence oldalán. Ez eltartott egy jódarabig, a néhány játék amit vittünk egy darabig lefoglalta, de aztán inkább a medence mellett óhajtott játszani. Megértő szülőkként megértettük eme kívánságát, de azért a beépített csúszdára megpróbáltuk rávenni. Némi határozottsággal (Rebi felvitte és elindította) sikerült is, de nem nyerte meg a tetszését. Még harmadszorra sem :) Rebi is kipróbálta a csúszdát, eme élmény segített újraértelmezni a “bomba ugrás” fogalmát.

Ezután inkább maradtunk az engedékeny üzemmódnál, Gabi és Rebi át is mentek a nagy medencébe rendesen úszni, én meg maradtam a kis tökivel. Egyre bátrabb lett, időnként bementünk a medencébe is, majd a brenyushoz (mindjárt kép is lesz róla) tartozó, sekély, pici medencében egészen otthon érezte magát.

Még egy kellemes forró pezsgőfürdő is van eme jó kis helyen, amit rögtön kipróbáltunk Gabival, amint én is felfedeztem. Ide majd télen is jövünk, az tuti!

Végül f11 körül jöttünk ki (parkolási időlimitet is elértük, meg Bence is álmosodott, meg Rebi kivételével nekünk is elég volt), de hogy gyakran jövünk még ide, azt bizton állíthatom!

6 hozzászólás (+add yours?)

  1. cptstraw
    nov 30, 2009 @ 18:27:16

    Huuuuu de tuti :) :)

    Hozzászólás

  2. Tomio
    nov 30, 2009 @ 19:38:25

    Elképesztőek az árak itthon, Esztergomi élményfürdő belépő 2 szülő+ 1 gyermek 7100 Ft!!! + további gyermekenként 100-100 Ft és a parkolás fizetős! gyönyörő az épület kívül belül, de a szolgáltatás hasonló, mint ezen NZ-i strandon (a képek alapján gondolom). Vannak persze wellness szolgáltatások hosszó sorban, de ezek nincsenek benne az előbb leírt árban. Persze, ha gyerekkel megy az ember nincs is lehetőség az ellazulásra.

    Hozzászólás

  3. MohaiG
    dec 01, 2009 @ 20:10:06

    Csak ámulok és bámulok! Szupernek néz ki a hely, gondolom az is volt. :)
    És csak hajtogatom a kérdést: itt miért működik, és MO-n miért nem…?!

    Hozzászólás

  4. herrbakos
    dec 03, 2009 @ 19:18:20

    Oké, egy uszodás bejegyzés – gondoltam érdekes lehet, beleolvasok… olvasom, olvasgatom és meglátom: családi belépő 12$!!! Miivaan? Ezt nem hiszem el! Erre gyorsan megnéztem online más uszodák árait és egészen elképesztő!
    Kontraszt: Kecskeméten a jelenlegi fedett uszoda majdnem 50 éves és 2 évvel ezelőtt volt 700HUF 1 azaz egy darab diák jegy!
    Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy 2011-ben nyit az ország legnagyszerűbb fürdőkomplexuma, aminek költségeit 20 évig fizeti majd a város a CIB-nek.

    Hozzászólás

  5. Dirge
    dec 21, 2009 @ 09:19:29

    Édes képek, jó látni titeket:)

    Hozzászólás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

SocialVibe


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.