Levini hétvége
04 márc 2010 1 hozzászólás
itt: család, kirándulás, NZ Címkék:Barnabás, Bence, HokioBeach, kutya, Levin, uszoda
Az előzőt megelőző hétvégét Levin városkában töltöttük el. Tettük ezt azért, hogy Barni közelében legyünk, meg persze Gabi nagyon szeret ide-oda menni, helyeket megnézni, aminek nagyon örülök, mert én időnként hajlandó vagyok el-elülni.
Levin amúgy nem egy komoly hely, kb. 20e fő lakozik itten, de összességében kellemes hely. Elsőre a főutca ugyan nem nyerte meg a tetszésemet, de mivel 10 percen belül találtunk egy nagyon pöpec játszóteret, ahol nemcsak a gyerkőcnépség hanem az egész család jól ellehet, ennek érdekében 2 BBQ is volt, fedett konyha, WC, kutyafuttató és hatalmas füves terület!
Bence természetesen azonnal belevetette magát a játékba, alig akarta abbahagyni, mikor ebédelni mentünk. Azért a sültkrumpli megnyugtatta, amikor pedig a szállásra értünk, ott is nagyon jól elvolt: felfedezett minden zeg-zugot, ugrált az ágyon, próbálgatta a kiságyát…
Eleinte még láttunk rá esélyt, hogy elaludjon, de aztán már nem nagyon. Mindenesetre jól elvolt, úgyhogy Rebi meg én visszalátogattunk még egyszer Barnihoz. Most már nem volt annyira eszetlenke, könnyebben lenyugodott, odaheveredett mellém, én meg élveztem hogy megint van fűtött kispárnám. Csak tartanánk már ott, hogy jöhet haza! De majd az is eljön.
3-kor lejárt a látogatási idő, úgyhogy mi is léptünk. Most már egy picit kevésbé sírt a kis foltos, talán azért sejti, hogy most már lesz itt valami (mégha számára sokára is).
Visszaérve a szállásra Bence ébren fogadott, mindössze egy rövidett szundizott, de nem túlozta el. Mivel mindenki friss volt, visszagurultunk a városka szívébe, egészen pontosan az uszodába (a kinti fürdéshez nem volt elég meleg). Na, itt sem mentünk csődbe a belépő kifizetése után, és bár Levin Aquatic Centre-nek nevezik, azért igazából egyszerű, mezei (jó értelemben) uszoda, kellemes hangulattal. Van egy 25m-es úszómedence, egy kisebbfajta két részre osztva gyerekeknek és totyogóknak, két melegvizes sarokkád (pont az ablakban, sarokban, úgyhogy 5 percig ültem ott a vakító napsütésben, bugyogva a melegvízben 
) és egy jóóóó hosszú csúszda! A Poriruában próbálthoz képes kevésbé meredek, de legalább olyan hosszú és sötét van benne! Méghozzá nagy részén koromsötét!
Magasra is kell felmenni, úgyhogy Bátor Rebi nem is mert követni első alkalommal (amikor én is meglepődve tapasztaltam a sötétet), csak azért mert magas volt. Mi lett volna ha tudja azt is, hogy belül még fény sincs? … Gabit is elcsaltam egyre, de neki annyira nem tetszett meg.
Ezután Rebit is sikerült rábeszélni – természetesen a fényviszonyokról való mély hallgatással – aztán már nehéz volt abbahagyatni vele. Na jó, annyira nem, az én voltam, aki nehezen hagyta abba.
Bence is jól elvolt, csúszások között játszottam vele a kismedencében, ahol egy minicsúszda volt. Ezt először élvezte, aztán nem, aztán megint. Pedig nem is indexlámpa.
Zárás után leautóztunk Hokio Beachre, amiről már írtam korábban, úgyhogy nem részletezem ismét, micsoda szuper hely.
Az alkonyat eljövetelét követően beugrottunk a helyi nagybótba hogy vegyünk Barninak másnapra valami rágcsálnivaló, aztán visszamentünk a szállásra, vacsoráztunk egyet az ebédről megmaradt dolgokból, aztán kinéztünk az udvarra, ahol volt egy jó nagy trambulin. Rebivel elugráltunk rajta vagy másfél órát, meg jó nagyot beszélgettünk. Már az éjszaka is elérkezett, mikor bementünk alukálni.
*** — *** —
Egy kellemes éjszakai alvást követően barátságos meleben ébredtünk (ettől mostanság elszoktam), megreggeliztünk, összepakoltunk, kijelentkeztünk, majd irány a tegnap felfedezett játszótér. Ott Gabi és Bence kiszálltak, mi meg ismét Rebivel mentünk Barnit látogatni: nagyon örült nekünk is meg a műanyag csirekcombnak is, csak az alatt az egy óra alatt, amennyit ott voltunk, a nagy részét széjjelrágta. De nagyon örült neki, úgyhogy megérte
Nekünk is nehéz volt otthagyni őkelmét, ő is sírt, de tényleg egyre kevésbé, mintha tudatosulna, hogy nem marad végleg itt.
Visszaérve a játszótérre Gabival elmentünk savanyú ubiért, illetve sikerült szerválnunk Bencének egy tuti pizsit:
aztán megebédeltünk, amely idillt csak duzzogó Rebi kalandja a slusszkulccsal árnyékolt be. De aztán az is megoldódott, a nap is hétágra sütött, úgyhogy irány a tengerpart fürdeni! A hullámlovaglás után pedig indultunk hazafelé, mert azért 100 km nem 5 perc. Már erősen esteledett is, mikorra begördültünk a garázsba eme ragyogóan sikeredett hétvége lezárásakor…
Újévi hétvége
18 feb 2010 3 hozzászólás
itt: család, szórakozás Címkék:Bence, család, fürdés, kínai, uszoda
Mivel tudjuk, hogy a világon majdnem minden kínai (eredendően még a kiwi gyümölcs is), a hétvégén még az újév is az volt.
/Van az a bamba vicc is, miszerint “Minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai…” – körbenézek: jobbra tőlem egy kiwi, szemben egy maláj, mögöttem egy brazil, balra pedig egy kínai! Bejött a dolog 
/
Szóval hétközben elhatároztuk, hogy hétvégén benézünk a kínai újév fesztiválra. A szombati műsor nagyon nagyrészt ruhabemutató volt, meg az idő is esőre állt, úgyhogy a vasárnapot választottuk végül.
Szombaton meg elmentünk Bencével egy Chipmunks játszóházba. A láb-balesete óta ez volt az első alkalom. A légvárat ezúttal messzire elkerültem vele, amikor véletlenül arrafelé indult, nagy lendülettel továbbvittem. Viszont mindenféle – főképp gyerekekre méretezett – mászókán, akadályon keresztül követtem hűségesen. Én hamarabb fáradtam el mint ő, macerás ezeken a liliputi dolgokon felnőttként közlekedni. A nyakam is megfájdult kicsit az állandó görnyedéstől.
De nagyon jó volt, 2,5-3 órát eltöltöttünk ott, de ebben egy sültkrumpli szünet is benne volt. Bence ugyan nem nagyon tartotta be, mert már félidőben újrakezdte a játékot.
A következő állomás a magyar úszómester múltjának fontos állomását jelképező Porirua Aqatic Center volt, aminek legjobb vonása a jó hosszú csúszda…ami ma pont nem üzemelt, mire odaértünk. Azért ezzel együtt tudtunk élni, pláne hogy itt van totyogóknak 40 cm mély medence, ami 40 fokos vízzel melengette fáradt tagjainkat (hogy van-e komoly korreláció a két szám között, azt nem tudom), meg Bence nagyon élvezte az egészet.
*** *** ***
Vasárnap újult lendülettel kelve indultunk kiadós reggelit követően a fővárosba, hogy megnézzük a mai nap sztárvendégét, Jet Li-t! Kb. 5 perccel késtük le…de azért a rendezvény többi fellépője is nagyon elnyerte tetszésünket. Főként a kínai sárkányokkal tarkított tánc volt hangulatos. De a többi előadó fellépésekor is csak úgy áradt az a fajta különleges zamat, ami a hagyományokban gyökeredző kínai kultúrára jellemző.
Azt sajnálom, hogy a Shaolin bemutatót elszalasztottuk, bár gyanítom, hogy 5 perc alatt túl komolyat nem lehetett nyújtani.
Kb. 2 órát töltöttünk ott, Bence is jól elvolt az ölünkbe (a tegnap kapott LEGO parasztbácsikát /Feri bá/ szorongatva és lufikkal ütögetve minden közelében lévőt).
Ezután a felvonulást igyekeztünk meg elcsípni, de mivel nem teljesen úgy indult, ahogy kellett volna, vagy mi keveredtünk el, így arról nagyrészt lemaradtunk.
3-tól a St. Kitts parkban folytatódott egy szabadtéri zenés-táncos színpaddal a dolog, de mikor 2-3 dalt követően kiderült, hogy gyakorlatilag a bent lezajlott műsorszámokat ismétlik, inkább eljöttünk, mert a kisember már kezdett nyűgösködni.
Eleven gyerek
01 feb 2010 1 hozzászólás
itt: család Címkék:Bence, kórház, uszoda
Nem, nem 9 fővel tervezzük bővíteni a családot, csupán a múltkorjában vázolt helyzet oldódott meg. A kisemberrel múlt péntekre voltunk hivatalosak a kórházba, felülvizsgálatra. Addigra már teljesen hozzászokott a gipszhez, nem vakaródzott, nem nyehegett, a végén már álldogállt is rajta, aminek általában örültem, kivétel amikor a boltban tette, a babakocsiban, úgy hogy én épp egyedül voltam vele és a szalagra próbáltam kipakolni a cuccokat. Ekkor vesztette el az egyik olyan matchboxát, amivel anno még én játszogattam 25 éve.
A mellékelt képen is látszik, hogy ő a hideg által való érzéstelenítést jégkrémmel és nem külsőleg képzeli el:
A Völgyzugolyon áthaladó folyó partján kavicsokat dobálva (egy túlméretes zokniban):
Pénteken 9:20-ra volt időpontunk, n10-re értünk a kórházba. Leadtam az Information ablaknál az időpont kártyát, majd letelepedtünk. Minden furcsán hangzó szóra felkaptam a fejem, kérdezve Gabitól, hogy “Nem minket hívtak?” Kicsit unta már a 4.-5. alkalommal, de miután a a nővér végül “Benísz”-ként próbált minket megtalálni, egy futó pillantással beazonosítottam a kezében lévő kártya alapján, hogy bizony Bencéről van szó, na ekkor Gabi is elismerte, hogy bizony hegyezni kellett a fülünket.
Bementünk, lecsüccsentettek minket egy ágyhoz, hogy majd jön a doki, addig várjuk nyugodtan. Kb. 10 perc elteltével meg is jelent a civil ruhás dokibácsi (itt inkább a nővérek hordják a fehér köpenyt), aki nagyon rokonszenves volt, Bence haverkodására is fogékonyan elmondta, hogy megnézte a múltkori röntgent, de az alapján nem lehet biztosat mondani, úgyhogy jó döntés volt a gipsz. Viszont ha most nincs panasz, lábraáll a kisember, akkor kukába a gipsszel, és csak akkor kell bármit csinálni, ha van panasz.
Örültünk a jóhírnek, vártunk még 10 percet, majd jött egy nővér a gipszvágóval. Bence kapott egy zajtompito fulest (nem, nem olyan pofont, amitol cseng a füle), a néni beindította a flexet, majd nekiesett a gipsznek. Bence csak nézte elmélyülten a szakszerű mozdulatokkal dolgozó hölgyet, nem úgy mint az 5 perccel korábban a szomszéd ágynál üvöltő kisgyerek. Néhány perc és már lent is volt! Nemet mondtunk a kérdésre, hogy el szeretnénk-e vinni emlékbe a maradványokat, majd 10 körül már a kocsiba szálltunk befelé, onnan irány haza.
*** *** *** *** *** *** *** *** ***
Első nap még nem nagyon állt rá, megmaradt a seggencsúszós módszernél, amit már elég hatékonyra fejlesztett. Amikor nem figyelt, akkor jobban rá-ráállt, de a legaranyosabb akkor volt, mikor este készültem lefektetni, aztán menekült előlem két lábon, úgy futott mint a bicegő nyúl!
Tegnap már uszodában is voltunk, ahol a “parton” bicegett még, de a vízben oltári mód elemében volt! A már ismerős Huia poolt látogattuk meg, ahol nagyon-nagyon sokat vigyorgott, úszkált (miközben tartottuk), beletette a fejét a vízbe, igazi kis ebihal volt Még talán egyszer sem élvezte ennyire a vízben lubickolást, remélem folytatódni fog a dolog a hétvégén is!
Uszoda – Huia Pool
30 nov 2009 6 hozzászólás
itt: család, NZ, Wellington Címkék:Bence, Huia, NZ élmények, uszoda
Múlt heti tervünk valóra vált (“mondja Apa most” – ezen idézet megfejtéséhez tudósok előnyben), mert Györgyi javaslatára ki akartuk próbálni az itteni egyik uszodát, ha még a tengerben nem sikerült fürdeni (ez nem teljesen igaz, mert Rebi ruhástól megfeküdt benne a héten, de mivel csendes volt az óceán, a következő hullám már nem kapta el).
Tegnap időben tértünk aludni, aminek következtében ma f8 tájban keltünk fel Bence már kelt volna hamarabb is, de határozott atyai rábeszéléssel célt értem, és indoklás nélkül elfogadta akaratomat, melyet a szigorú hangsúllyal kimondott, elképesztően kifinomult grammatikával megfogalmazott “Aludj még!” felszólítás adott tudtára.
8 körül szálltunk autóba, Albert hűségesen elszállított minket a Huia Pool uszodába, ami Lower Hutt központjában van, és már kívülről is nagyon jól nézett ki, meg a nap is hétágra sütött, ami sokkal szebbé tesz mindent.
Kértem egy családi jegyet, ami 2 felnőtt + 4 gyerek szabályos bejutását teszi lehetővé és ára hivatalosan $12. Ezzel szemben nekünk csak $7-et kellett fizetni, amely összeg barátságosságát még a zárható szekrényhez szükséges 50 cent kifizetése sem tudta elrontani (Vajon miért tud itt ennyi minden olcsóbb lenni? Még a $12 is simán belefért volna szemben azzal, hogy a XI. kerületi Kondorosi Uszodába a sima felnőtt belépő 1000 Ft körül van, emiatt nem is nagyon jártunk oda, szóval inkább buktak rajta, mert ha lett volna hasonló árban jegy, biztos sűrűbben megyünk, mint ahogyan terveink szerint ide gyakran eljárunk majd. És nem csak az ára miatt kitérő vége)
Gyors átöltözés és Bence-átöltöztetés után irány a medencék világa! Bence még nem rendes fürdőgatyóban, hanem amolyan fürdőpelusban feszített:
A kis manó az elején nagyon félt a vízben, hiába voltunk ott körülötte mindannyian, csak remegett és mindig ki akart mászni a medence oldalán. Ez eltartott egy jódarabig, a néhány játék amit vittünk egy darabig lefoglalta, de aztán inkább a medence mellett óhajtott játszani. Megértő szülőkként megértettük eme kívánságát, de azért a beépített csúszdára megpróbáltuk rávenni. Némi határozottsággal (Rebi felvitte és elindította) sikerült is, de nem nyerte meg a tetszését. Még harmadszorra sem Rebi is kipróbálta a csúszdát, eme élmény segített újraértelmezni a “bomba ugrás” fogalmát.
Ezután inkább maradtunk az engedékeny üzemmódnál, Gabi és Rebi át is mentek a nagy medencébe rendesen úszni, én meg maradtam a kis tökivel. Egyre bátrabb lett, időnként bementünk a medencébe is, majd a brenyushoz (mindjárt kép is lesz róla) tartozó, sekély, pici medencében egészen otthon érezte magát.
Még egy kellemes forró pezsgőfürdő is van eme jó kis helyen, amit rögtön kipróbáltunk Gabival, amint én is felfedeztem. Ide majd télen is jövünk, az tuti!
Végül f11 körül jöttünk ki (parkolási időlimitet is elértük, meg Bence is álmosodott, meg Rebi kivételével nekünk is elég volt), de hogy gyakran jövünk még ide, azt bizton állíthatom!
SocialVibe