HaHÓ – egy kiáltás a Lavina Csúcsról

2015. November 13-án, pénteken /éppen 3 hete/ megjártuk Buhera Mesterrel (Ő Bence legjobb barátjának az apja, és mivel builder-ként dolgozik, Bence meg mostanában sokat nézett Tesz-Vesz várost, onnan kapta meg a magyar kódnevét Mr. Fix-It, azaz Buhera Mester révén) az Arthur Hágót szegélyező Avalanche Peak (Lavina Csúcs) oldalát. Nem mentünk fel teljesen, mert az Steve-nek elsőre sok lett volna (már régen túrázott), de azért kb. 1500 méterig eljutottunk.

Arthurs Pass (ezek az angolok rémesen fantáziátlanok ha földrajzi nevekre kerül a sor, a Lavina Csúcs még jó teljesítmény részükről, de a Scott’s Track /Scott Útvonala/ vagy Bealy Spur, szóval nagyon gyakran csak egy oltári gyakori vezeték/keresztnév kerül bele birtokos jelzővel… – próbáltam a Maori neveket megtalálni de eleddig nem sikerült, sok helyen utalnak rá, de a hivatkozások nem élnek) nagyjából 150 km-re van Christchurchtől, ami nincs olyan messze, de azért kell autózni jócskán, pláne hogy elég hamar kanyargóssá válik az út, onnantól meg az ember inkább óvatosan terelgeti a verdát.

No, 10 óra körül indultunk el, már eleve úgy állítottuk be az agyunkat, hogy addig megyünk felfelé, amíg kényelmes, amíg jólesik, tovább nem. Azért 1833m tengerszint feletti magasság az elég sok. Ha a Csomolungmával hasonlítjuk akkor esetleg nem tűnik soknak, de mivel reggel kb. tengerszinten ébredtünk, kocsival meg 730m-ig mentünk fel, onnan még akad jócskán másznivaló. 1100m szint egy túrában nem olyan sok, mondhatnánk, mert Magyarországon a 30km-es teljesítménytúrákban ez az átlag felfelé menetel, a különbség “pusztán annyi“, hogy itt ez kb. 3km alatt van. Szóval – ahogy ez alapján sejthető – igencsak meredeken visz az út felfelé.

Ami szintén mássá teszi a leányzó hegy fekvését, az az a tény, hogy ezek a csúcsok nem amolyan röghegység hangulatú lankák, hanem bizony az ember még ilyen kevés km-et menve is keresztülhalad erdőn => bokros/fás ligeteken => a fák vonala felett bozótoson => végül a sziklás szirtek között lyukadva ki. A fák közül kiérve pedig számolni kell bizony a hirtelen időjárás-változással. Könnyen előfordulhat hogy 10 perc alatt a napocska felhők mögé bújik, az ember azalatt halad felfelé x métert, kiér a nyílt terepre a fák közül és hirtelen 5-10 fokkal hidegebb van! Szerencsére ez velünk most nem esett meg, egész nap verőfényes derült ég tekintett le ránk, de éreztem a levegőben vibráló tettrekészséget, a váratlan változás lehetőségét.

Nagy élmény volt haladni felfelé a hágó nyugati/déli oldalán és időről-időre megállva nézni a másik oldalon a csúcsok felől lefelé rohanó patakokat, melyek némelyike morajló vízeséssé változott a hegyek lábaihoz érve. Az egyik pataknál mi is megálltunk kiönteni a palackunkban hozott csapvizet, és magunkhoz vettünk a frissítő, üde nedűből.

Rég nem látott Misi Jenő Misi unokatesómat is hamar felidéztem, illetve pontosabban szólva egy régi mondásunkat: “A gyöngyöző homlokunkhoz tökéletesen illene egy pohár gyöngyöző sör!” Próbáltam Steve-nek is ékesszólóan lefordítani hogy kijöjjön a szójáték, de így hirtelenjében nem sikerült. Olyan mértékben emelkedett az ösvény, hogy ennyire hamar felmerült ez az emlék🙂

Néhol más túrázókkal is találkoztunk, voltak akik szembe jöttek már lefelé menet, voltak akik megelőztek minket. Steve a maga kiwi beszélgetős módján mindenkivel szóba elegyedett egy kicsit.

Ahogy feljebb értünk és változott a táj képe, egyre közelebb kerültünk a hóhatárhoz! A szomszédos – és “szintén” fantáziadús elnevezésű Mt Rolleston 2250m körüli magasságában bizony már jócskán volt hó, gyakorlatilag az egészet fehér hólepel borította, amiből előkandikáltak a szürke sziklák csipkéi. Lenyűgöző látvány!

A kirándulás megtervezésekor átolvasgattam a DOC tanácsait is a biztonságot illetően, őszintén szólva felemás gondolatokkal így első alkalommal: nem tudtam hogy a nagy és komoly felkészültségre valóban szükség van-e, vagy hogy az inkább a teljesen felkészületlen turistákra, kirándulókra vonatkozik. Mi azért – biztos ami biztos – igyekeztük okosan átgondolni a dolgokat a terephez, időjáráshoz és saját képességeinkhez igazodva. Mindenképp el akartam kerülni a “magyar turistákat a Piha Rescue mentőcsapata mentette ki a vízből, mert “ki ha én nem!” /Pi Ha én nem/ magatartással azt hitték, a természet bajuszát rángatni jó móka” jelenséget.

Utólagos meglátásaim: nem parasztvakítás amit leírnak és tanácsolnak. Egyáltalán nem. Noha 2000 méter nem hangzik olyan soknak, tekintve hogy mindannyunknak megtanították (legalábbis az én időmben :)) hogy “a Föld legmagasabb csúcsa a Mount Everest vagy Csomolungma a maga 8848 méterével” Ha viszont belegondolunk hogy reggel 7-kor még nagyjából tengerszinten szürcsölgettem a kávét, majd 700-ig autóztunk fel, onnan azért a 2000-ig bizony kell még menni! A Magyarországon szerzett túrázási tapasztalatokra alapozni pedig pl. időjárás tekintetében bizony nagyon félrevezető. Ahogy mentünk egyre feljebb, főképp a fák vonala fölé érve éreztem úgy, hogy már csak ha felhő takarná el a napot negyed órára, elég cidris lenne a levegő. Ha meg jön még hirtelen egy eső is, akkor igencsak szükség lenne a réteges öltözködésre. Persze biztosan öregszem is, és sok ifjú titán a saját legyőzhetetlenségébe vetett hitétől duzzadó mellkassal pökhendien vethetné ide nekem, hogy punnyadt vagyok. Igen, óvatosabb lettem ahogy teltek az évek, hiszen szerencsére várnak otthon, s nem az adrenalin zsongása vagy a veszélyes helyzetek izgalma tesz széppé egy ilyen kirándulást, hanem a Természet lágy – vagy jelen esetben inkább közönyös-könyörtelenül magasztos – ölén eltöltött idő.

Kíváncsi vagyok, vajon Tolkien is ilyennek képzelte-e saját Középföldjét (vagy Középföldéét? ;-)) de az biztos hogy amit az ember a Gyűrűk Ura s Hobbit filmekben láthatott, az hűen tükrözi ennek a tájnak a hangulatát. Ha tetszettek a hegyek magasában készült felvételek, panorámák, akkor érdemes egy kirándulást megejteni szinte bármely vad vidékre a Déli Szigeten (az Északin is persze, de most nem az van terítéken) s nem csak egy képernyőn élvezni a látványt. Mikor az ember itt van, akkor egyrészt 360 fokos a “felvétel” valamint nem csak látvány, hanem mind az 5 (meg az azokon túli) érzékszerv szomjasan issza be a valóságot.

A hatalmas leviatánokként minden irányba elhúzódó hegyhátak látványa lenyűgöző, paránynak érzem magam ahogy ámuló tekintettel nézek a hágó mentén jobbra-balra. Lentről a fák zöldje gyönyörködteti a szemet a megannyi kisebb-nagyobb vízesés robajának háttérzajával, felülről havas csúcsok fehérje hívogat, köröttünk pedig csipkés sziklák cakkozzák az ösvény szélét. Valahogy időtlen hangulata van az egésznek, mintha fikarcnyit sem számítana, ott vagyunk-e vagy sem, a szürke, éles peremek kérlelhetetlen módon hasítják az idő szövedékét, jelenné téve a régmúltat s a jövőt. Ha lezuhannánk, nyom nélkül nyelne el egy könyörtelen hasadék, mintha nem is léteztünk volna. E kegyetlenség a táj sajátja, mégsem bántó, hanem egyszerűen természetes módon itt ez a helyes, a szelídség a hullámok csobogásától kísért, lankás tengerpartok zöldellő mezőihez tartozik.

Fura érzés volt ott állni s e gondolatokat átérezni, egy ideig nem is akaródzott sem feljebb, sem lejjebb indulni, hanem csak elmerülni ebben az időtlenségben.

De közben ott zsibongott bennem a hó ígérete, mert az általunk kiválasztott ösvény tetején magasodó szikla is kecsegtetett ennek reményével. Nem tudtuk hogy mennyire magasan és hogy végül felmegyünk-e odáig, de a lelkesedés csak hajtott felfelé!

Végül siker koronázta reménykedésemet s erőfeszítéseinket, mert hamarosan havat tapodhatott lábam! Kicsit jeges volt ugyan és nem friss, de hamisítatlan hó! Még hógolyót is gyúrtam, aztán megkértem Buhera Mestert hogy fényképezzen le, amint a kezemben tartogatom (az alant futó képsorozatban is könnyen kiszúrható az eredménye!) Ennek hatására újraértékeltem a fehér Karácsonnyal kapcsolatos aggályokat és lehetőségeket: Új-Zélandon is simán van lehetőség a fehér Karácsonyra, a kérdés az hogy meddig hajlandó elmenni az ember (itt most tengerszint feletti magasságra vonatkozik a meddig :o)) Persze hogy December végén milyen lesz a hóhelyzet itt a hágó környékén azt még nem tudom, de talán arra is sor kerül majd! A fát meg ajándékokat ugyan nem fogom ide felcipelni, de legfeljebb kicsit délebbre kell menni ahol akár fenyves is van a hegyoldalban, aztán akkor már csak az ajándékokat kellene (meg a családot magát…)

Viccet félretéve hatalmas élmény volt, egy kis képes ízelítő pedig alant található (még sikerült Szürke Gandalffal is találkozni egy fénykép erejéig, figyelmes Olvasók között ennek megtalálásáért külön nyereményt nem sorsolunk ki, de gazdagodhatnak az összes fénykép végignézésének élményével ;-))

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ház mizéria – 5 év után újra

Úgy vélem ez érdekes téma, mert ugyan hozzánk kapcsolódik a konkrét lefutása az ügynek, de általánosságban is bemutatja az itteni helyzetet, mégha az én szűrőmön (meg Gabién) keresztül is.

Szóval egyszer volt, hol nem volt, mikor még bukdácsoltam motorral Southshore göröngyös, földrengés buckázta útjain nap-mint-nap a Farmlands iroda felé és vártam, mikor változik meg végre az ingázási helyzet, s mikor lesz, hogy újra olyan helyen lakjunk, ahol mindenkinek lehet egy kis magánélete, ha ahhoz szottyan kedve.

Most már nem ott lakunk, de anélkül hogy hirtelen nagyon előreszaladnék, csak annyit hadd említsek meg, mikor mostanában egyszer-egyszer kiautózunk arrafelé, már hosszúnak sem tűnik az út és a táj is sokkal jobban tetszik :o) Nesze Neked tárgyilagos hozzáállás…

De visszatérve az idő folyásának medréhez, mert nem szeretek szembe-evezni vele (főképp mert Ő az erősebb/kitartóbb), még ott tartunk, hogy másfél-két hónap visszavan a southshore-i életből. Nem akartunk túl hamar másik házat keresni, mert a duplán fizetés nem túl kellemes, a jó házak meg nem várnak meg és csak a szívünket fájdítja, ha elhappolnak egy ígeretes darabot az orrunk elől. Eközben viszont nagyon a végére sem szabad tartogatni, mert akkor meg félő, hogy belekényszerülünk egy szükségmegoldásba.

Nem mondom hogy teljesen tudatosan foglaltunk végül állást az iménti dillemma kapcsán, de az biztos hogy sok-sok (ha Gabi élményeit is hozzáveszem, akkor még -sok-sok-sok) házat megnéztünk, összesen szerintem 60 körül. Ha nem több. Az elején kellett jópárat megnézni, hogy visszarázódjunk az egész folyamatba s tudjuk már képről hogy mi az amit megnézni sem érdemes. Nem részletezem egyedi szinten, legfeljebb néhány kirívó példát, illetve a véghajrá befutóit, hanem inkább maradok az összefoglalásnál, szerintem Olvasóként is kellemesebb.

  • Mielőtt / mikortájt ideköltöztünk, sokaktól hallottuk, hogy nagyon magasak az ingatlanárak, sőt aucklandi viszonyok uralkodnak. Ez azért felemásan igaz csak. Valóban sokba kerül mind bérelni, mind venni, de korántsem annyira mint Aucklandben jelenleg. Azon időszakhoz képest, mint amikor mi legutoljára vadásztunk 2010-ben, drágábban lehet találni Christchurchben ingatlant, mint amibe mi költöztünk a North Shore-on. Amiben végül most kikötöttünk, szerintem pár száz dolcsival többe fájna hetente, de mivel nem ahhoz szoktunk hozzá, így be kell vallanom, meglepetésszerűen ért az árszínvonal.
  • A telkek felosztása itt is divat. Mindenfelé sok olyan ház akad, ahol a földrengésben megsérültet lebontották és a helyére nem egyet-kettőt, de hármat húztak/húznak fel! De azok már nagyon egymásban vannak, igazából sorház is lehetne. Én nem nagyon értem az ezek iránti kereslet mögött rejlő indokokat, de nem is én vagyok a célközönség azt hiszem.
  • Az új házak (én nemes egyszerűséggel lakótelepnek hívom a maga negatív felhangjaival együtt) eléggé egy kaptafára épülnek és a helykihasználásuk nem jó, illetve pontosítok: nem olyan, mint ami nekünk igazán tetszene: a nappali szinte mindenütt kicsi a 3-4 hálószobás ingatlanokban, de legalábbis nem olyan méretű, hogy az családnak kellemes legyen. Egy-egy főnek vagy párnak még csak-csak. De eközben a hálószobák sem igazán olyan méretűek, hogy alváson kívül másra alkalmasak legyenek. A garázs nagy, meg a közlekedő-folyosók nagy tereket “megesznek”. Ezenkívül nagyon közel vannak a szomszédhoz néhány kivételt leszámítva. Összességében egyik sem nyerte el igazán a tetszésünket, bár $1000 heti díjért tutira vannak ígéretesek…
  • A belváros tele van townhouse épületekkel, amik területre akkorák mint a normál házak, csak ez az x négyzetméter több emeleten oszlik el. Sok vadiúj van, illetve épülnek újjá.
  • Az ingatlanügynökök továbbra sem a szívünk csücskei, eléggé elkényeztetett módon nem sokatmindent csinálnak a lóvé zsebretételén és némi adminisztráción kívül. A kérdésekre legtöbbször nem tudják a választ (Hány éves a ház? Mikor volt felújítva? Hány négyzetméter a területe? – szerintem alapvető kérdések, mégsem alapvető hogy az ember válaszokat kap rá), sokuk mogorva, nem segítőkész. Természetesen vannak kivételek, de őket egy kezemen meg tudom számolni (és nem azért meg genetikai csoda vagyok x számú ujjal ;-)) Ők meg a másik véglet.
  • Kacérkodtunk az építtetés ötletével is, de még mielőtt kiderült volna hogy megengedhetjük-e magunknak, igazából elvetettük az ötletet. Jó volt eltöprengeni rajta és körbejárni ezt a lehetőséget is, de egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy hosszú távon Christchurch-ben ingatlan-tulajdonosnak lenni jó befektetésnek bizonyul.
  • Könnyű kutyával kecót keresni? Alliterációt írni k-val könnyebb🙂 A tréfát félretéve nehéz. Aucklandben még nehezebb és itt sem egyszerű, de az hogy már 6 éve itt vagyunk, van jó referenciánk, jó állásom, ezek elvitték a hátukon a dolgokat. Volt amit Barni miatt nem kaptunk meg, de ami a befutó lett, az végül jobb annál, úgyhogy annyira nem bánkódunk.

Néhány érdekesebb/tanulságosabb élmény:

  • Srác egy belvárosi villát (értsd: 1920-as években épült) akar kiadni $550-ért, de a kifestésen kívül nem sokban különbözik a régi állapotától… $400-at esetleg megért
  • Fickónak írok TradeMe-n keresztül hogy minket érdekel a 3 hálószobás háza (amire a hirdetésben az volt hogy 6 főig kényelmes), válaszul kért némi plusz infót rólunk, Azt megadtam lelkiismeretesen, aztán válaszul annyit kapok, hogy ne raboljuk egymás idejét, szerinte ez nem a nekünk való ház, mert túl kicsi lenne számunkra. Vagy a matek vagy az őszinteség nem az erőssége mert a 4 kevesebb mint a 6, de más oka persze lehetett, de azt meg nyugodtan mondhatta/írhatta volna.
  • Egy belvárosi townhouse tulajdonos megmutatta a $600-ért hirdetett házát, ahol mutatás előtt kitakarítani már nem volt ideje. Viszont így meg büdös és elég mocskos volt az amúgy sem túl fényes helyszín.
  • A végén már nagyon hamar hívtunk/leveleztünk a friss hirdetésekre. Volt amikor az ügynök azt válaszolta hogy még nincs nála a kulcs. Akkor meg mi a fenének teszi fel a hirdetést?
  • A képek még mindig nagyon-nagyon-nagyon csalnak! Talán még jobban is, mint anno, de lehet hogy csak a szemünk szokott el tőle.

A végén 3 ház maradt versenyben, de ebből kettő volt igazi esélyes a harmadik pedig biztonsági tartalék, mert ugyan jó volt, de nem jobb a másik kettőnél és drágább. A fő esélyesek a város ellentétes végein voltak (némi túlzással azért, az egyik Addingtonban délen, a másik Casebrookban északon) és eléggé eltérő tulajdonságokkal bírtak:

Addington – Linden Grove

  • kb 15 éves ház, szóval ha nem is a legújabb építésű (ami be kell hogy valljam számunkra bizony előny volt), de kellőképp modern a mi ízlésünkhöz (pláne sok egyébhez képest amit láttunk)
  • emeletes, amit én szeretek, a hálószobák pedig egész jó méretűek voltak, nem csak akkorák hogy az ágy elfér bennük aztán kész
  • a környéke is szép, közelebb van a melóhelyhez mint Southshore de egy-két forgalmas részen át kell vágni
  • a nappali/ebédlő kicsi ahhoz hogy családilag kényelmes legyen (Bence szereti szanaszét hagyni a játékait meg imád helyigényesen játszani)
  • a tájolása egész jó, reggel már hamar besüt a nap, de délután 3-4-től már elfordul a nappalitól, szóval az esélyes hogy hamar kihűl (itt Christchurchben ha lemegy a nap, még hamarabb lezuhan a hőmérséklet évszaktól függetlenül is akár)
  • ugyan ügynökség hirdette, de az illető nagyon rendes volt, ugyanúgy Augusztusban kezdett itt dolgozni, mint jómagam :o) Ő más házakat is mutatott nekünk, segítőkész volt mindig, kommunikációban is jelest adok neki. Ha valaki hasonló cipőben jár mint mi akkor, őt nyugodt szívvel ajánlom a nekünk mutatott viselkedése alapján. (Igény esetén szívesen megadom a nevét / telszámát is.)

Casebrook

  • érdekes módon mielőtt ezt megnéztük, Gabi pont mondta hogy több régit (értsd 2000 előttit) már ne nézzük, mert eddig mindig csalódtunk bennük, de mivel már az útitervben benne volt, elmentünk
  • egy kocsibejáró legvégén álló házikóról van szó, jó nagy udvarral, csak a bejáratot nehezen találtuk meg :o) A landlord épp a kertet rendezgette, a landlady meg épp locsolt és mindketten nagyon barátságosak voltak.
  • A ház ugyan viszonylag régi (1970-es években építették), de teljesen jó állapotban van, már szigetelt (az ablakok is, persze az itteni módon), egy jó nagy heatpump van a nappaliban meg a levegő-keringtető rendszer.
  • A nappali dupla (utólag építették hozzá) és a konyhával egyben, így pont jól van egy ebédlőnek kinevezhető rész, valamint egy másik ahol lehet rendesen “nappaliskodni“, a kettő között meg egy kis egyéb rész. Úgyhogy a mi méret-kívánalmainknak jól megfelel.
  • A szobák is jó méretűek, a mi hálónk is nagyobbított, úgyhogy annyi hely van benne, nem is tudjuk kihasználni!
  • Fürdő/WC-ből csak egy van, de az legalább frissen felújított és ráadásul fantázia is van benne. Persze a lányok néha vetélkednek a mellékhelyiségért mert Rebi előszeretettel tölt el bent váratlanul is hosszú időt. A hosszúság nálam is megvan, de főképp reggel 6-kor, amikor senkit sem zavarok vele.
  • A toldalék nappali tényleg nappali, mert oda aztán besüt a nap (ha nem bújik felhő mögé) egészen estig, addigra meg úgy felmelegszik hogy nagyon kellemes.
  • Kb 5km-re van a munkahelyemtől és ez már bringával is simán bevállalható, de addig is a mocival a havi benzinköltség kb 10 dollár :o)

Azt hiszem a sorok között olvasva kiderült már, hogy az utóbbi lett a nyerő, de mind a hármat megpályáztuk és 1-2 nap elteltével mind a három jelentkezett hogy leellenőrizték a referenciákat meg amiket megadtam és minden oké, kutya ide vagy oda, a tulajdonosok örülnének nekünk. Rövid de annál intenzívebb és családi szintű tanakodást követően döntöttünk Casebrook mellett.

Pont egy hónapja költöztünk ide, azóta felfedeztük sok jó helyet a közelben és mivel már bringánk is van, járunk-kelünk erre-arra, fedezgetjük fel a dolgokat… de ez már egy másik történet!

Villamos és gondola

Noha már jópár hete történt, de egyéb elfoglaltságok miatt (amikről szintén lesz majdan szó a terveim szerint) most sikerült eljutnom odáig, hogy írjak is róla. Gabi szüntelen böngészi a lehetőségeket, hogyan lehet kellemesen időt tölteni a városban illetve annak környékén, és a villamos nagyon könnyen adódik, mert sok helyen felbukkan a népszerűsítő kiadványokban.

Most is ebből indultunk ki, illetve összekötöttük két másik dologgal: egyrészt a szomszédból “kölcsönkértük” Lennie-t, Bence barátját (jófej kissrác, attól függetlenül is komálom, hogy Bencével jóban van, bár persze ez önmagában is meghatározó lenne az igazat megvallva -)) másrészt a Cathedral Junction-nél (Székesegyház Pályaudvar-nak lehetne forditani, de mivel a székesegyház (ha ez a katedrális igazi magyar megfelelője) szegény még mindig a létezés határán “lebeg”, mert döntés még nem született a helyreállítás/lebontás ügyében, valamint a fedett villamos-megálló sem igazán mondható pályaudvarnak, ezért a szó szerinti megfelelője erősen sántít) van egy LEGO játszóház, ahol mindennap kiszórnak egy hatalmas adag LEGO-t egy szőnyegre, és lehet látogatni, kizárólag adományozós alapon, tehát belépő nincs.

A kölkök jól eljátszogattak, mi pedig közben felváltva megejtettük a gondola+villamos kombóra vonatkozó éves bérlet vásárlását. A felnőttek fényképes igazolványt kapnak, a gyerekeknek nem kell, tehát gyakorlatilag nem nézik, hogy a velünk együtt lévő “gyereksereg” kifiaborja, amig a csorda népessége 3 vagy azalatti.

A LEGOzást követően habozás nélkül ki is próbáltuk újdonsült bérletünket a villamoson való utazásra. A sok tátongó placc mellett nagyon sok épitkezési telek is volt, némelyek egészen előrehaladottak, azt hiszem a tanács valamelyik épülete jövőre átadásra is kerül a nagyobbak közül. Jó volt villamosozni, jó sokat mentünk rajta, Bencéék hellyel-közzel unatkoztak is.

Majdnem ugyanott szálltunk aztán le, ahol fel, s itt találkoztunk a varázslóval, aki szintén rendszeres ügyfele a villamosnak. Azt hiszem ilyen is csak Új-Zélandon fordul elő: villamoson ücsörgő varázsló. Mókás volt látni ahogy fekete, csúcsos sipkájában ott zötykölődik az 1900-as évek elejét idéző hangulatú fapados járművön ülve. Kérésünkre még álomvarázst is mondott a gyerkőcökre🙂

Ezt követően ebéd, majd irány a gondola, amely a Cavendish hegyre visz fel. Ez a Port Hills nevű dombvonulat egyik hegye, kb. Cashmere és Mount Pleasant között félúton. Lélegzetelállitó a látvány már felfelé menet is, de fentről egyszerre lehet a városra lepillantani az egyik oldalon, Lyttelton kikötőjére és az Akaroa öbölre pedig a másikon. Most sajna csak rövid időt töltöttünk a hegytetőn, a gondola felső végének közvetlen közelében bóklászva egy rövidet, mert már kezdett hűvösödni az idő, a gyerekek meg már nyűgösködtek a séta említésére is.

Az imént olvasottakat pedig képes-zenés összefoglalónkban az alábbiakban láthatjátok :o) Azért is készült el sokára ez a bejegyzés, mert igencsak sokat elszöszöltem a fényképek összeválogatásával és eme bemutatóba illesztésével!

A közvetlen Youtube webcím: https://www.youtube.com/v/79mgdLffa2E?version=3&vq=hd1080

Játékház-kiállítás

A lányok az egyik könyvtárat látogatva a múlt héten észrevettek egy kis ízelítőt egy játékház-kiállításból, amit Szeptember 19-re hirdettek, és annyira tetszett nekik, hogy el is mentünk. Nagyon aranyos, aprólékos műgonddal elkészített, főképp viktoriánus időket idéző házikók voltak. Tele apró, de annál lenyűgözőbb részletekkel! Némelyik mintha igazi lett volna.

Kicsit olyan ez, mint a vasútmodellezés, csak kevésbé mozognak a tárgyak :o) a hangulata viszont tényleg hasonló! Nagyon élveztük az ottlétet, íme egy kis ízelítő belőle:

/Váltsatok át rendes felbontásra már a legelején, különben eléggé pixelesen néz ki. Küszködtem vele hogy rákényszerítsem a HD-t alapból, de a Youtube alapból visszaváltoztatja és olyan minőséget választ, ami szerinte az adott mérethez megfelelő./

A közvetlen Youtube webcím végső menedékképp: https://www.youtube.com/v/NSbYTWbB6qE?version=3&vq=hd1080

Tavasz!

A jelek szerint végre itt a tavasz! Tegnap 20 fok felett volt a kinti hőmérséklet és szabályosan meleg szellő fújdogált! Ma reggel mikor Barnival nyargalásztunk az óceán partján a három magamon viselt rétegből a végére csak egyet tartottam magamon. Aztán a motor is indult szinte köhögés nelkül!

A nap is egész korán felkel manapság, a fák is kezdenek levelet bontani (van egy rózsaszín fajta, ami már nagyon szépen, színesen pompázik az utcák mentén), az egész város hangulata kezd tavaszivá varázsolódni!

Igaz, a hétvégén lehet hogy visszavág egy kicsit a tél hűvös keze, de addig még élvezzük az enyhe időt ebben a pár napban😉

Bence és a szomszéd kiskölök így mulattak a hétvégi szép időben:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Kirándulás Castle Hill-hez

Augusztus 22-ére a Metservice jó időt jósolt, úgyhogy úgy döntöttünk, felkerekedünk és megtesszük első kirándulásunkat a környéken. A nem teljesen szomszédos, de viszonylag azért közeli (100-120km) Castle Hillre esett a választásunk. Reméltük hogy még havat is találunk és nemcsak a hegyek csúcsán.

Íme a térkép:

CastleHill_utvonal

Vannak itt akár Üvöltő Szelek is a térkép tanúsága szerint, de mi voltunk olyan szerencsések hogy a jó időre való tekintettel most még szél is alig volt, nem hogy az még üvöltött volna. Csodaszép, szikrázó napsütés fogadott minket már reggel, amikor a négylábúval nyargalásztunk a parton.

Utána útközben beugrottunk egy dán pékségbe Rebi szülinapi reggelijére. A hangulatunk jó volt, az innivalók finomak, de a péksütemény minőségében erősen tendált az átlagos felé az átlag feletti árszint ellenére. Sebaj, ez legyen a legnagyobb bajunk!

Az útvonalat szegélyező városkák (méretüket tekintve azért falvak, de mint tudjuk itt nem village van hanem inkább a town vagy township elnevezést használják) nevei nekem gyermekkorom vadnyugati filmjeinek hangulatát idézték (Scheffield, Springfield), amin az útmenti legelőkön békésen idejüket múlató marhák és birkák is lendítettek egyet. A messzeségben ugyan a vadnyugati filmek rozsdabarna, sivatagos hegyei helyett hósipkás csúcsok emelkedtek, de ez egyáltalán nem csorbította hangulatomat!

Bence már unta az utazást 50-60km megtétele után, de mi nem tudtunk betelni a mindenfelé magasodó hegyek látványával! (Az esetleges kérdést megelőzve lesznek képek is, a már megszokott színes, mozgó, zenés módon!)

Amikor odaértünk is kiszálltunk, olyan nyugalom vett körül, hogy hiába volt azért ott néhány ember, a tornyosuló hegyhátak között meghúzódó tágas völgy oly mélységes békét árasztott, amit számomra nem tudott megtörni semmi. Csak nézelődtünk minden irányba, próbáltuk befogadni a természet eme sivár, de mégis grandiózusan lenyűgöző látványát.

Mikor végre elindultunk, hamar a sziklákhoz értünk, amelyeket mintha egy elfeledett korszak óriásai dobáltak volna szanaszét. Bencével fel is másztunk az egyik, sziklákkal tarkított domb csúcsán tornyosuló kövek tetejére. Nem szokta ilyen jól bírni, de most nagyon belejött a mászásba őkelme!

Mikor újra csatlakoztunk a lányokhoz, ittunk egy pataknál majd találtunk egy kicsi, fagyott hókupacot. Bence nem volt hajlandó ezt hónak elfogadni, váltig állította hogy az jég. Persze igaza is volt, de a hó meg a jég között bizony nem oly könnyű érdemben leírni a különbséget (a keménységet leszámítva) egy olyan gyerkőcnek, aki nem nagyon látott havat két éves kora óta.

Hamarost ismét női és férfi szakaszra oszlott különítményünk, mi Bencével még elhagyatottabbnak tűnú ösvényeket találtunk, mintha hegyi orkok földjén settenkedtünk volna, olyan volt a táj! A kisember nagyon elfáradt a végére, így már az utazással együtt járó hosszas üldögélést sem bánta! De azért amikor Springfieldben megálltunk egy hamira meg kávé/forrócsoki pocakmelengetőre, újult lendülettel vetette magát a játszótéren magasodó hatalmas fánk közepébe.

Maga a kis zöldellő rét a városka közepén olyan volt, mint egy mesebeli játszótér, a háttérben a porcukorral megszórt hegyekre visszapillantva. Nézzétek meg magatok is! :o)

/Váltsatok át rendes felbontásra már a legelején, különben eléggé pixelesen néz ki. Küszködtem vele hogy rákényszerítsem a HD-t alapból, de a Youtube alapból visszaváltoztatja és olyan minőséget választ, ami szerinte az adott mérethez megfelelő./

A közvetlen Youtube webcím végső menedékképp: https://www.youtube.com/v/V_xTlkJJFOU?version=3&vq=hd1080

Beeeeee

Nálunk aztán tényleg vannak birkák az irodában! Farmlands-nél dolgozom, a név nem hazudtolja meg magát! Az egyik munkatársamnak van egy kis farmja, néhány állata és mivel mostanság születnek a kis birkák, nála is van egy kb. kéthetes példány. Mivel napközben is kell valamiféle étrend-kiegészítővel etetni és nincs nála otthon senki, ma reggel behozta az irodába:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Most szaladgál össze-vissza, béget, a nők persze kezüket összetéve olvadoznak körülötte🙂 Itteni szóval élve amolyan chick magnet (csaj-csali)

Igen, így mennek itt a dolgok🙂