Múlt héten olvastam – először Csanádnál, aztán Pappitonál -, hogy az Immigration kicsit meghúzza a nadrágszíjat a bevándorlók helyzetét illetően, és kissé szigorúbban áll a dolgokhoz. (Elsőre persze nekem is erősen kezdett kalapálni a szívem és már kezdett úrrá lenni rajtam az elkeseredés, de aztán hallgattam az önmagamtól rögtön érkező jó szóra…)
Amennyire ezt innen Magyarországról meg lehet ítélni, én úgy látom, hogy a már meglévő szabályokhoz ragaszkodnak jobban, nem pedig szigorítják azokat. Értem ezalatt azt, hogy mintha eddig is úgy lett volna, miszerint rendelkezésre álló helyi munkaerő esetén a kiwik elsőbbséget élveznek, ha a szaktudás azonos.
Hajnalka és Rita ugyanott közölt véleménye alapján pedig továbbra sem tűnik reménytelennek a helyzet számomra. Írom ezt azután, hogy megkaptam az első választ egy tapogatózó, közvetlenül egy cégnek elküldött jelentkezésemre, amiben finoman elhajtottak egy jövőbeli pozíció lehetőségével kecsegtetve 🙂
Közben Ritától (aki fejvadászként dolgozik NZ-n) személyesen, személyre szabottan is kértem némi segítséget, információt, aki nagyon kedvesen és gyorsan válaszolt, méghozzá biztatóakat írva! 🙂
Ha már MCTS (április 28 óta MCITP :)) az ember, legalább nemzetközi képesítése van, amit talán ott is elismernek.
———————————————————————————————
Hétfőn este pedig már kint élő, kedvenc kutyás barátnőmmel, Helgával cseverésztem egy nagyon kellemeset (segített ébren maradni, így legalább a munkahelyi feladatomat is be tudtam fejezni éjfél körülre 😉 ) Ő mindig tartja bennem a lelket, és erősíti a néha (tényleg csak néha!) megroggyanó bizakodást!
Még hétfőn délben pedig kis hazánk egyik kiemelkedő szakértelmű MVP-jével ebédeltem (3 órássá nyújtva az ebédszünetemet), aki szintén erősen pozitív hatásával volt a kedélyállapotomra segítőkészségével és hozzáértésével. Szakmai ebéd volt, na! Ezért is mertem annyira elnyújtani 😉
Ígérem legközelebb időben előrefelé fogom mesélni a dolgokat, nem így hátrafelé.
MartinIsti Blog 