Babona, hit, kitartás és Hahota :)

Az eszement címtől most sincs menekvés. Az elején magyarázzam, vagy a végén? Bár ez igazából költői (blogírói) kérdés, de a választ még én sem tudom 🙂

Mint azt tudjátok, múlt péntek (május 22.) jelentős nap volt számomra, nem is annyira racionális szempontból, mindenesetre nekem jelentett annyit, hogy mindenképp aznap szerettem volna két BI cégnek elküldeni az önéletrajzomat. Ez majdnem elmaradt, de aztán este 10-11 körül mégiscsak megtettem. Ez volt az első alkalom, hogy konkrétan a szakterületemen tevékenykedő társaság lett a címzett (először nálam is az álláshirdetések voltak /csekély eredménnyel/ meg néhány SQL Server DBA-jellegű cég).

Az egyiket egy SQL-es srác ajánlotta, akinek szintén küldtem CV-t, de nekik inkáb DBA kellett, a másikat én találtam. Rokonszenves volt az utóbbi esetben a Career aloldal alján található mondat:

“Sorry, at this point in time we do not use agencies and will not pay any associated fees to external parties.”

Végignéztem magamon, eldöntöttem, hogy én biza nem vagyok ügynökség, így hát nyugodt szívvel mertem ajánlani magamat nekik. Sőt, nyugodt szívvel mentem ágyikóba, hogy mégiscsak sikerült a megfelelő napon küldeni, nem töketlenkedtem túlzottan el a dolgot.

Ez volt a babona rész 😉 Egybefonódik ugyan a hittel, de az végig átitatja az egész folyamatot részemről. Anélkül esély sem volna 🙂

Hazudnék ha azt mondanám (és hazudni nem akarok, azért is NZ a célpont, mert ott ez nagyon nem divat), hogy nem gondolok mindennap a dologra (mármint NZ-re meg a munkakeresésre), úgyhogy nem is mondom. Kitartóan szuggeráltam a messzeségből a címzetteket, hogy “válaszoljatok és érdeklődjetek irántam!” 🙂

Kitartás rész is megvan!

Tegnap (kedden) reggel kaptam is választ a második cégtől, méghozzá elég biztatót!

Itt van a Hahota: “Megjön a kedve ha vár a keddre!” 😀

Tömören szólva azt írta, hogy tetszik neki a CV-m (ez idáig sablonos), szeretne velem telefonon beszélgetni egyet, és bár eddig a helyi munkaerőpiacról válogattak, ha megfelelőnek találna engem, szívesen utánajár, hogyan lehet külföldi alkalmazottat felvenni.

Én ezt nagyon biztatónak találtam, örültem is neki az egész nap folyamán 🙂

Kutyások egymás közt

Na emberek, érdekesen alakulnak a kutyaszállítós dolgok. Ma küldtem levelet a német Gradlyn Kennels cégnek (alias petshipping), ahonnan szerintem 2 órán belül választ is kaptam. Ezt be is illesztem emide, tessék:

Position                                       Price in EURO
Airfreight incl. handling                           2.230,85
Animals: 1
Crates: 1*500()  [101/67/75 cm]
(x)- incl.                                              0,00
Animal station and sealing                             45,00
AWB-Fee                                                25,00
Transit permit fee in Singapore                        45,00
Veterinray-handling                                    25,00
Veterinary charges                                     85,00
AVI-Fee                                                28,00
Fuel surcharge                                         24,15
Security surcharge                                      5,25
Petties                                                 8,50
                                               ————
Amount                                               2521,75

(A formázás nem az én művem, emailben is így jött!)

EUR-HUF árfolyamért én ide szoktam látogatni, mert látszik a görbe visszamenőleg is jó sokáig. Mára 279,56-ot mutat, tehát a végösszeg Ft-ban (kerekítve): 705 e Ft. (Ez készpénzes fizetés esetén van így, PayPal-nél +3,5%)

Tekintve, hogy az Airmax Cargos ajánlat is ekörül van, és a Petshipping a honlap alapján (illetve egy kedves barátom elmesélése alapján az előbbit illetően) rokonszenvesebb (ráadásul őket pozitívan ajánlották). Váltottunk is néhány levelet az ügyintéző sráccal.

Mivel van egy leányzó, aki szintén szeretné az enyémmel talán egyidőben utaztatni kedvencét, kértem egy dupla ajánlatot is a GK-tól: 4382 euró, azaz 1 226 960 Ft összesen, kutyánként 613 480 Ft. Azért ez egész jó 🙂 90e Ft kedvezmény!

A Budapestről való Frankfurtba kiszállításra egy magyar tenyésztőt ajánlott: Szigeti Miklóst, merthogy vele már kapcsolatban vannak, és amúgy is kéthetente jár ki, vinni a kutyákat a frankfurti reptérre. Nosza, felvettem vele a kapcsolatot. Ez már kissé döcögősebb volt, mert véletlenül sem ugyanazokkal a számokkal dolgozik:

A GK-nak (Gradlyn Kennels) ezek a méretek kellettek:

Petshipping méretek

Petshipping méretek

Szigeti Miklósnak főképp a kutya marmagassága, tömege, szállítás idejében való kora és fajtája kellett. Ezeket még nem adtam meg neki teljeskörűen, mert Barni marmagasságát nem tudtam, és bent a munkahelyemen nem is tudtam megmérni 😛

Az ő leveléből az idetartozó lényeg:

“Ha tudom a kutya kért méreteit akkor tudom a pontos árat.Ausztrália és Uj Zéland a legdrágább légiszállítások….A közúti szállítás és ügyintézési díj ezen felül szállításonként 70-100 EURO. Egy ilyen méretű kutya szállítáésa az USA-ba összesen 700 EURO lenne. Legutobb Melburnbe egy weimari vizsla szállítása 2500 EURO voltaz egy mérettel nagyobb ketrecben ment.”

Adjuk össze, felső hangon számolva:

  • közúti szállítás Barninak: 100 euró, kb. 30e Ft (annál feljebb csak nem megy :))
  • repülőjegy a GK-tól, 2 kutyás kedvezmény esetén: 2190 euró, azaz 615 e Ft
  • összesen: 645 000 Ft (árfolyamtól függően persze változhat!)

Azt hiszem, ez már egész elfogadható.

Kutyások bátran kérdezzenek, akár privátban is! (ha valaki kommentel, úgyis látszik az emailcíme, amit csak én tudok olvasni)!

Ismét bringatúra volt! :o)

Egy mindenkiért és mindenki (a résztvevők közül) egyetért abban, hogy nehezen jött össze a mai túra, viszont végül minden jól jött ki 🙂

Az én bénázásom révén a péntek késő délutáni defektet és a sikertelen beszerzési, javítási kísérleteket követően még úgy tértünk nyugovóra Gabival, hogy ebből bizony nem lesz semmi. Éjszaka Bence is sokszor keltett fel, mert szegényke ugye kapott oltást a hét elején, aztán jön az egyik foga is, meg szegényke furamód takonykóros is lett 😦

Szombat reggel 5-kor ébresztett hát minket őkelme, ami végeredményben előny lett, nem hátrány, mert így – éjszaka megszállt az isteni sugallat – volt idő még az ötletek kipróbálására. Hogy aztán miért toltam el kétszer is a biciklit a benzinkúthoz, arról már inkább nem számolnék be 😉 annyira nem szeretném, hogy romoljon az észbeli képességeimre vonatkozó előzetes becslésetek (lehet, hogy nem indult magasról, de ez lehúzná, higgyétek el :-P).

Bandiék oldaláról azért hiúsult meg majdnem az esemény, mert az édesanyja jött hozzájuk látogatóba, de aztán mégiscsak eljöttek ők is (mármint nem az anyukájával!)

Szóval a vonat 10:07-kor indult a Nyugatiból, részünkről pedig hn 9 körülre vált biztossá, hogy műszaki okok immár nem korlátozzák a részvételünket! Eltekertünk a pályaudvarra (a budai bringaúton az építkezések miatt távolról sem kellemes mostanság közlekedni), vettünk jegyet, aztán felmálházódtunk a vonatra. Jó hosszú volt, alig voltak rajta, a bringákat is simán be tudtuk állítani a helyükre.

Bandit felhívtam, de ők elmentek egy korábbi, ám nem zónázó vonattal, úgyhogy majd Vácott megvárnak, úgysem érnek sokkal hamarabb. Kb. fél óra alatt már meg is érkeztünk, a várost átszelve Nepomuki Szent János szobránál csörögtem rá Bandira ismét.

Vajon hol is vártak? Persze, hogy a legközelebbi kiskocsmában 🙂 Volt vagy 500 méterre, úgyhogy néhány perc elteltével lelkesen üdvözöltük egymást, és végre együtt volt a mai 5-fős csapat: Márti (őt eddig nem ismertük, de érdemes volt ezt a hiányt ma bepótolni :)), Vali, Bandi meg mi ketten.

Nekivágtunk hát az egyszer már bejárt útvonalnak! Időnként (elég gyakran) hatalmas széllel kellett szembenéznünk (szó szerint), és akármilyen irányba mentünk, az mindig szemből fújt. Így némileg nehezebb volt tekerni, de azért ez nagyon nem szegte kedvünket! (Hátha Wellingtonba kerülünk majd, a Szeles városhoz pedig jó kis bemelegítés egy-egy ilyen alkalom ;-))

Mivel nem nagyon változtattunk az útirányon, a részleteket nem írom le ismét, a következő képek úgyis magukért beszélnek:

 

Gabi gólyája

Gabi gólyája

Én és a paripám, háttérben vár

Én és a paripám, háttérben vár

Zebegény előtt nem sokkal

Zebegény előtt nem sokkal

Jó hangulatban telt az egész kirándulás, az időre igazából nem lehetett panasz, kellemesen sütött a nap, a Duna mentén nem volt rekkenő hőség sem, örömmel kerekeztünk végig. Na jó, Márti időnként már azt sem tudta, hogyan szálljon le a bringáról, két élve nem ült nyeregben. De azért ő is hősiesen tekert és tekert és tekert (ha ő írná a bejegyzést, még hozzájönne legalább 15 “és tekert …” :o))

A határon lévő vasúti hídon most úgy fényképeztünk, hogy látsszon a határt jelző táblácska is!

 

Bandi a hídon a határnál :)

Bandi a hídon a határnál 🙂

Ezután pedig már nagyon hamar Helembára értünk. Gabival előretepertünk, kikértük a jól megérdemelt, gyöngyöző söröcskét, hogy a megfáradt, lemaradt sporttársak még nagyobb örömmel csüccsenjenek le a kis teraszon.

A temetőt is meg kellett látogatni újra, mert hát Márti még nem látta :o)

Garamkövesd (asszem Kamenica nad Hronom, jól írom, Bandi? – megnézhetném neten is, de az nem az igazi :o)) most messzibbnek tűnt mint múltkor, de gyakorlatilag (10 perc eltéréssel) ugyanannyi idő kellett az idejutáshoz a túra elejétől számítva, mint múltkor. Itt most szerencsére nem hallottam a Forma 1 időmérő végét! :o) (Csak este a hírekben, mielőtt letöltöttem volna 😦 ). A jóleső sör itt sem maradt el 😉

Párkány már nagyon közel volt innen, szerintem negyed óra alatt oda is értünk. Áthajtottunk Bandival az “élet vizén” még egyszer, a Dunaparton megebédeltünk egy kellemes kerthelyiségben. A többiek sztrapacskát ettek, én meg az egy szem rántott sajton kívül nem találtam semmi vegát az étlapon, de azt most nem kívántam (a Kung Paoval is szemeztem, de aztán a pincérlány felvilágosított, hogy az csirkés), úgyhogy maradt a sima sült krumpli sörrel.

Gabi és Bandi a sztrapihoz kértek savanyúságot, amivel hagyományt teremtettek, mert ott még senki sem kért ilyet, úgyhogy megalapoztuk azt, hogy következő alkalommal már emlékezzenek ránk :o) (“Na, megint itt vannak a h.lye magyarok, akik savanyúsággal eszik a sztrapacskát…” :D)

 

A Mária Valéria hídon

A Mária Valéria hídon

Mivel kicsit elhúztuk az ebédet, nagyon kellett sietni a vasútállomásra. Gabi + én előre is tekertünk, mert mindenképp el akartuk érni a 18:08-as vonat. Sikerült is 11 perccel hamarabb odaérni (most nem kerültünk úgy, mint múltkor Bandi és Józsi vezetésével), de aztán – már a vonaton ülve – felbukkant Márti is az ablak külső oldalán, Vali a nyomában. Bandi még vett jegyet meg sört meg csokit, aztán szépen komótosan, 18:07-kor feltette bringáját a vonatra és lezöttyent mellénk 🙂

Én több sört már nem kértem, de amit kaptam, azt másnap ittam meg a Forma 1 közben, és Bandira gondoltam, amikor kibontottam! (ahogy ígértem is, Bandi!)

Összességében nagyon jól sikerült ismételten a kerékpáros túra, még júliusban megejtünk egyet búcsúzásképp!

Remélem Márti azóta regenerálódott, és nem szegte kedvét a következő alkalomtól ez a kis fáradtság 😛

Szent Rita napján

Üdvözlet mindenkinek eme nemes nap alkalmából! Szülinapom is van ma, de főképp azért jelentőségteljes számomra ez a nap, mert – mint a cím alapján már kitalálhattátok – május 22-e Szent Rita napja. 1447. május 22-én váltott át a létezés egy más állapotába, Cascia városkájában, Olaszország közepén.

Hogy miként kapcsolódik össze az én történetem az övével? Aki kíváncsi rá, olvassa tovább, és elmesélem 🙂

2004 tavaszán (akkor már fél éve Budapesten laktam) sokat jártam a Szabó Ervin központi könyvtárba. Amúgy is imádtam azt a helyet, meg a közelben sikerült ideiglenes munkához jutnom, úgyhogy minden adott volt, hogy gyakran odalátogassak. A közelben volt leendő munkahelyem is, de ebben akkor még csak reménykedtem 🙂 Ezen kívül akkortájt már be-betértem egy-egy templomba, mert tetszett az a nyugalom, az a lelki elmélyedés, amit meg tudtam tapasztalni.

Nem messze a könyvtártól rá is leltem egy olyan templomra, ahol nagyon jól éreztem magam, amikor betértem, 10-15 percet békében üldögéltem, gondolkodtam, tervezgettem, reménykedtem. Többek között azon, milyen jó lenne, ha sikerülne bejutnom a MÁV FKI-ba dolgozni, illetve szerelmi életem jó irányba történő alakulásáért is sokat imádkoztam.

Végülis mindkettő összejött, az utóbbi azóta is tart, Gabival össze is házasodtunk, a fiunk már másfél éves, és ezekért azóta is minden nap hálát adok Szent Ritának is (nem azért, mert úgy gondolom, ő egyedül felelős azért, hogy így alakultak a dolgok, de példamutatásával biztosan segített, illetve érzésem alapján máshogyan is). Az ő személye úgy kerül be az én életem szálába, hogy mikor már visszatérő vendége voltam az említett templomnak, egyik alkalommal úgy gondoltam, utánajárok, kinek szentelték és hogy kicsoda ő. Belül van egy fából faragott Szent Rita szobor, tehát az első kérdésre hamar meglett a válasz 🙂

Következő utam a könyvtárba vezetett, ahol egy rövid életrajzot találtam Szent Ritáról, ekkor tudtam meg, hogy május 22-e az ő napja. Azóta érzem e megmagyarázhatatlan, ám létező köteléket. Ő az a szent, aki a lehetetlennek tűnő helyzetekben való, szeretet általi helytállást testesíti meg. Azóta én is igyekszem eszerint élni, Új-Zéland kapcsán is sokszor az ő példája ad erőt is hitet, hogy ki tudjak tartani.

2007-ben el is utaztunk Olaszországba, Casciaba, mert meg szerettem volna nézni, hol élt.

Kilátás a történelmi részről a házak felett

Kilátás a történelmi részről a házak felett

A hangulatos főutca

A hangulatos főutca

Sajnos ezt a városkát is elérte a modern kór: bazári hangulat, túlzott ünnepélyesség, túlcicomázás, stb. Szerencsére a domb tetején, ahol a régi rendház állott, a kis templom még mindig megvan, ahol a kolostor nővérei imádkoztak, és ide a turisták nem nagyon jönnek fel, mert magasan van 🙂

Egyik reggel mi arra jártunk, az ajtót is nyitva találtuk, csak mi ketten voltunk ott élő emberek. Azt nem mondanám, hogy egy lélek sem járt arra rajtunk kívül 😉 Akkor és ott éreztem át azt az élményt, ami miatt érdemes volt ellátogatnunk Casciaba: nem tudnám szavakkal hűen körülírni, de a lényeg az, hogy éreztem, milyen volt Ő, milyen volt az Ő idejében ott lenni és Istenhez szólani. Amikor ez az élmény eszembe jut, mindig egy kicsit könnybe lábad a szemem, és őszinte öröm tölt el.

A fenti templom kapuja

A fenti templom kapuja

Szent Rita Roccaporenaban született, ami egy falucska Casciatól 10 km-re. Elsétáltunk egyik nap oda is, gyönyörű hely, milyen csodálatos lehetett a XIV. században!

A templom, ahová Szent Rita fiatal lányként járt

A templom, ahová Szent Rita fiatal lányként járt

Roccaporena02

A falucska közepe

A rendház bejárata

A rendház bejárata

Ezóta szünet nélkül közel érzem magamhoz Ritát, nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá, és ne törekednék arra, hogy az ő példáját kövessem, a szeretetteljességet és a kitartást lehetetlennek tűnő helyzetekben.

Köszönöm, ha végigolvastátok e meglehetősen személyesre sikeredett bejegyzést. További szép napot, és minden hölgy olvasómnak, aki ezt a nevet viseli, boldog névnapot kívánok! 🙂

(Akit érdekel egy rövid életrajz Szent Ritáról, kattintson ide!)

Még néhány kép Casciaról:

Egy szűk utcácska

Egy szűk utcácska

 

Hangulatos terasz

Hangulatos terasz

Egy tájkép

Egy tájkép

A nagytemplom előtt

A nagytemplom előtt

Vau-vau whoooarf, grrr, nyüff?

Új fejezetéhez érkezett a kutyás történet is. Egy segítőkész sorstárs tanácsa alapján (az ő ebe ezen a cégen keresztül utazott) jutottam el a www.petshipping.com oldalra.

Lássuk a medvét (izé, kutyát), kérek tőlük árajánlat (árajánlatot, csak Gálvölgyi módra tétlenítek):

  1. háztól-házig szállítást is vállalnak, ami azért jól jöhet, mert ha nem vagyok már itthon, nehezen tudnám az ebet Németországba szállítani. Az első kérdés erre vonatkozik, mármint hogy igényeljük-e, vagy inkább magunk szállítjuk a reptérre az állatot.
  2. személyes adatok (név, átvétel helye), plussz egy érdekesség: Private / Breeder / US Forces 🙂 Nekem nagyon tetszett a harmadik kategória 🙂
  3. Honnan (4 lehetséges reptér van, nekünk München a legközelebbi), mikor, hová (Auckland és Christchurch van)
  4. Hány db állatot szeretnénk szállítani (gondolom akkor lehet jelentősége, amikor kérjük a reptérig is a kiszállítást, tehát érdemes lehet társulni, majd még utánajárok!)
  5. állatka meghatározása: faj (kutya, macska, állatkerti (zsiráfokat is szállítottak már! :)), egyéb), fajta (az enyém pointer mix :)), szex (a kis sunyi dögöknek ki tudja miket engednek csinálni a repcsin :P), méretek, életkor,
  6. kérsz-e boxot, vagy van saját (utóbbi esetben meg kell adni annak a méreteit, erről bővebb infók itt találhatóak, a link alapján ki tudod számolni, mekkora box kell a kutyusodnak, cicusodnak, zsiráfodnak :))
  7. ebben a lépésben nyugtázni kell az ajánlatkérést, illetve egyéb infókat lehet megadni, amit fontosnak gondolsz

Majd otthonról kérek ajánlatot, mert még le kell mérnem pontosan a kutyust 🙂

Az eredményről itt tudósítok majd!

 

a cím fordítása:

Megyünk-megyünk! (lelkesen)

reeepüüülőőővel? (csodálkozva felkiáltás)

még csak az kéne! (morogva)

akkor most tényleg? (kicsit kétségbeesetten)

Star Trek

Na, megnéztük tegnap az új Star Trek filmet (kicsit bosszantó, hogy semmi alcíme nincsen, majd évek múlva csak úgy fogjuk emlegetni, hogy Star Trek 2009? Mintha valami szoftver lenne, nem? :))

Én nem vagyok Star Trek rajongó, csak szimplán szeretem a sci-fit (a klasszikus, elgondolkodtató fajtát is, meg az SW ST jellegű limonádékat is). Nekem kellemes meglepetés volt maga a film, szerintem jól összehozták. A korábbi részek nagy rajongói nem biztos, hogy odáig vannak érte, mert jócskán eltér a stílusa az én véleményem szerint.

Nem fogom bőséggel kivesézni, már többször próbáltam komolyan kritika jellegű véleményt írni, de egyszer sem jött igazán össze 🙂

A történet talán a leggyengébb pontja az egésznek, de arra is azt mondom, hogy simán hozza az elfogadható szintet. Van benne (jó)néhány következetlenség, ok-okozat nem mindig passzol össze, illetve ebből az előzményből logikusan nem következhetnek az előző filmrészek. De azért nem ebből van több, úgyhogy összességében nem zavaró.

A megvalósítás már tényleg jó, az akciójelenetek nincsenek túlsúlyban, amikor pedig azok kerülnek előtérbe, akkor annyira gyorsan történik minden, hogy az embernek amúgy sincs esélye bármiféle hibát felfedezni, plussz magával ragadják az események.

A szereplők is jól eltaláltak. Már több helyen olvastam, hogy Kirk kapitány karaktere sokkal hitelesebb Chris Pine előadásában, mint anno volt T. J. Hookerként (alias William Shatner – tőle egyébként olvastam egy Star Trek könyvet is anno, hát vagy a fordítás volt nagyon rossz, vagy az eredeti, mindenesetre nagyon arrogáns, beképzelt személyiség képét árasztotta magából az íróra nézve). Spock is egész jó volt, a kis néger lány már kevésbé nyerte el a tetszésemet (jó, külsőre kellemes megjelenése volt, de vagy túljátszotta a szerepét, vagy ilyennek találták ki magát a karaktert, és nekem túl sok volt), de számomra az igazi Pike kapitány volt, akit Bruce Greenwood személyesített meg!

Nem hiszem, hogy igazán ismert színész, de kedvenc sorozatomban, a Nowhere man-ben (magyarul az RTL klub adta Neve senki címmel, később még az AXN is vetítette) oltári módon megkedveltem. Látta esetleg valaki azt? Ha ismeritek a Hálózat csapdájában c. filmet, na az egy silány utánzat történet tekintetében. Mel Gibson Összeesküvés-elmélet filmje is csak távolról kullog utána. Mindegy, igény esetén arról is írhatok pár sort.

Szóval visszatérve a Star Trek 2009-re, ami az igazi erőssége a filmnek, az a szinergiából adódó hangulat. Külön-külön egyik komponens sem kiemelkedő, viszont összegyúrva nagyon jó hangulatot tudtak megalapozni, ami végigkísérte a filmet. Egyszer sem gondoltam azt, hogy “de várom már a végét”,  ebben a közel két órában fenn tudták tartani az érdeklődésemet, és élveztem is a filmet elejétől a végéig.

Aki szereti az űr sci-fi hangulatát, nincs 30 régi Star Trek poszter a szobája falán, a szellemi táplálékot nem a moziban kívánja elfogyasztani, annak bátran ajánlom!

Értékelésem: 76%

Bence oltása (egy ideig az utolsó)

Hogy ne szűküljek be nagyon egy témára blogírás kapcsán 🙂

Ma reggel Bencével néztünk egy Csipet-csapat részt reggeli közben (úgy tudja bambulni az aranyos fejével, hogy ha bármilyen kaját kínálok neki, elhajtja a kezemet :)), aztán megkapta a kinti szerelését, 8 óra felé pedig elindultunk a dokihoz!

Kicsit becsapós volt szegénykének, mert beültettük a bringásülésbe, amitől azt hihette, hogy bizony most kerekezés következik. Hát, félig-meddig igaza lett, de csak toltam, nem ültem fel, Gabi pedig ment mellettünk a bakkerkokkerrel.

Bence még a tegnapig letépendőként értékelt sapkát is kérte a liftben, pedig korábban visítva tiltakozott, már amikor csak közeledett feléje a sapi. Pedig nyáron fontos, pláne NZ-re készülve 🙂

Szóval hamar eljutottunk a dokihoz, kb. 10 percet kellett várni, addig ő meg én birtokba vettük a játszószobát, csúzdáztunk (na jó, én csak lentről néztem vágyakozva…), aztán irány befelé!

Vetkőztetés (mert hát aktméredzkedésről is szó volt) után beletettük a kisembert a mérleg serpenyőjébe, ahol eredményként azt kaptuk, hogy 12,22 (mínusz kendő) kg-mal nehezedik időnként az idegeinkre őkelme 🙂 Ezt követően megtudtuk, hogy 80-akárhány centi magas (én pont nem láttam, mert takarta az asszisztens, Gabi meg utána nem emlékezett pontosan), majd a (mole)sztetoszkóp hideg érintésétől borzongva, kérő szemekkel meredt rám utódom. Megacéloztam tekintetemet, próbálván átadni a rezzenetlen magabiztosságot gyermekemnek, de nem tudom sikerült-e 😉

Mindenesetre amikor következő fázisként a doki belebökte dundi felkarjába a tűt, nyikkanás nélkül tűrte – ebben talán nagyobb szerepet játszhatott az, hogy hirtelen kapta a szúrást, mondhatnátok, de nem! én tudom, hogy ebben is az ő rettenthetetlen bátorsága került napvilágra, ami sajnos már nem tartott ki addig, amíg a fecskendezés tartott. Viszont amikor mentünk kifelé, már ő nyitotta ki nekem a kaput a bringám előtt 🙂

Miért nem más, mint Új-Zéland?

Frissítés: mivel a bejegyzés többszörös olvasatomra sem igazán válaszolt az eredeti címre, átneveztem, és egy új bejegyzésben kerülnek szóba immár tényleg azok a dolgok, hogy miért IGEN, miért NZ!

——————————————————————————————————-

Ha bárki is zaftos részletekre éhesen vetné rá magát a cím alapján a bejegyzésre, akkor megvallom, hogy igazából ex-szovjet-titkosügynök vagyok, aki Lenin hatalomra kerülésében is szerepet játszott, de aztán a hidegháborút annyira fagyosnak találtam, hogy spontán hibernálódás következtében a kétpólusú világrendszer fennállásának idején visszafiatalodtam jelenlegi koromra, most pedig zűrös múltam miatt vagyok kénytelen már évek óta várakozni a nemzetközi erkölcsi bizonyítványomra, mert a 2053. évbe előreküldött kémkutyám

Spydogs nem képes elintézni a hozzá mellékelt Platina DocWagon kártya ellenére sem, hogy a Cryogenetics Inc. kiállítson részemre egy hiteles igazolást a visszafiatalodás tényéről, aminek következtében elhinnék az Európai Unió központjában is, hogy igazat mondok.

(Húha, úgy látom komoly károsodást szenvedtem a ma reggeli tréfarépától!)

A szaft nélküli verzió sokkal unalmasabb, viszont valószerűbb is 🙂

2006-ban Gabival Ausztriában, St. Antonban nyaraltunk édeskettesben. Ez egy gyönyörű falucska Innsbrucktól nem messze, Arlbergben csodaszép hegyekkel, erdőkkel, völgyekkel. A szállásadónk – Herr Wagner aus Haus Kohlereck 😉 – talpig tisztességes úriember volt, a lakályos kis szobát nagyon megszerettük, és még csak drága sem volt. Vonattal utaztunk ki (akkortájt még vasutas voltam, aztán így volt a legkedvezőbb, meg amúgy is imádjuk, na!), St. Antonban pedig meg is állt a vonat, nem csak úgy leugranunk kellett.

Na, nem akarom túl hosszú lére ereszteni, mindenesetre az ilyen nyaralások során az ember kicsit kiszakad a hétköznapokból, a lelke megnyugszik, egy más nézőpontból képes az életére tekinteni. Mi is ilyen lelkiállapotban sétáltunk a hegyi ösvényeken, beszélgettünk a múltról, jövőről. Felvetődött az ötlet (ha már úgyis külföldön voltunk, miért ne fantáziáltunk volna küldföldről? ;)) hogy mi lenne, ha megpróbálnák kitelepülni? Ezután már csak azt kellett eldönteni hogy hová, majd elindulni. Haha! Na jó, ennyire naivan azért akkor sem gondoltuk, de álmodozni jólesett 🙂

Kisakkoztuk (nem kellett a neten sakk-stratégiát keresni hozzá), hogy az angol ajkú országok közül nekünk melyik tetszene igazán, főképp nagyon-nagyon szubjektív alapon, racionális elven nézve ok nélkül is akár 🙂 A nyúlfarknyi indoklás mind az akkori véleményünket tükrözi!

  • UK – nem, ez egyikünknek sem. Ne kérdezzétek miért, mi sem tudjuk 🙂
  • Kanada – hmm, jó lenne esetleg, de oda mintha nehéz volna bejutni, vízumot szerezni meg ilyenek.
  • USA – na azért ezt mégsem!
  • Ausztrália és NZ (akkor még egybevontuk, ma már nem tennénk meg ezt a vészes könnyelműséget!) – ez jó lesz! Messze van, szép, tetszik!

Nosza, sok szó esett még a nyaralás folyamán erről, hazaérve neki is láttam a kutatásnak. Küldtem emailt az önéletrajzommal minden céghez, aki NZ-n meg AUS-ban vasúttal összefüggésben állt, és bár siker nem koronázta ténykedésemet, jöttek válaszok! Az tehát bebizonyosodott, hogy a déli féltekén igazán udvarias és kedves emberek élnek.

Szabolcs kérdésére válaszolva, hogy Ausztrália miért esett ki:

  • több okból is (persze ezek mind leginkább hallomásbéliek)
  • nézd meg Bertók János bevándorlási ügynök honlapját, eléggé lelombozó volt akkortájt,
  • nagyon megnézik, hogy kit engednek be, erőteljesen rostálnak
  • Új-Zéland esetében nagyobb esélyt láttam arra, hogy bevándorlóként legyen keresnivalóm, többek között azért, mert onnan kifelé is legalább annyi emberke megy, mint ahányan befelé igyekeznek
  • az ausztráloknál nem nagyon szeretik a kutyákat, én pedig olyan helyre szeretnék menni, ahol Barnabásnak is jó dolga lesz (meg a későbbi kutyusainknak)
  • szerintem az ember igazából egy helyre tud csak komolyan koncentrálni, ha én még Ausztráliát is bevenném az esélyesek közé, még egy rakás szabályozást át kéne böngésznem, helyeket keresni, IT szakmai közösségeket felkutatni, aus újságokat olvasgatni, stb.
  • ha az ember szétforgácsolja a koncentrációját, akkor szerintem mindkét (mindhárom, mindX) helyen jóval nehezebb az, ami így sem könnyű.

Valamikor év vége felé felvettem a kapcsolatot Hajnalkával is, aki szintén tovább javította az imént festett képet, mert már akkor is sokmindenben segített, pedig szerintem esélyem nem volt, hogy bármit is kezdjek odakint. Még most is nehéz, pedig azóta változott jócskán a hátterem.

Akkor nyergeltem át az IT vonalra (nyí-ha-ha, így nem maradtam fürge yahoo), persze nem csak emiatt, de minden munkahely-váltásnál figyelembe vettem, hogy NZ-hez ez most jó lesz-e, vagy sem.

Az elmúlt években egyre előrébb jött a kivándorlás kitűzött dátuma, a takaréklángon égő lelkesedés pedig csak azt várta, hogy fellobbanhasson, ami meg is történt ez év elején. Azóta már teljes gőzzel puhatolózom, tájékozódom, blogolok, stb – mindezt az új-zélandi magyar blogos közösség oltári jóleső segítőkész kedvességével megtámogatva 🙂

egy hoooooszúúúúú szó!

Na, ezt nem hagyhattam ki!

Ma böngészgettem ebédidőben a netet, rajzfilmeket nézegettem Bencének (és persze magamnak, csak ezt kevésbé szoktam hangsúlyozni), mikor pillantásom egy Baby Loony Toonsra esett (amit meg kell vallanom, nem igazán kedvelek), erről pedig eszembe jutott az Animaniacs.

Hogy-hogy nem, felrémlett egy olyan rész, amikor az egyik figura felsorolja az összes amerikai államot. Nem teszi hozzá, hogy “dalban mondom el”, de azért mégis úgy teszi meg 🙂 Ezt megkerestem a youtube-on, de miközben hallgattam, rájöttem hogy nem is teljesen erre gondoltam, hanem egy másikra. Ez a Föld országait veszi sorra, és még egy kicsit pergőbben (benne van Hungary és New Zealand is, végignéztem/hallgattam!)

Ahogy tallóztam a youtube által ajánlott, hasonló videjók között, végigbambultam jónéhányat Yakko énekeiből, oszt megláttam egy “longest world in the English language” című anyagot. Gondoltam rákattintok. Nem volt valami komoly, nem is tetszett, de volt egy érdekes comment alatta:

“search Antidisestablishmentarianism on wikipedia and you’ll find it on that page and a very long place name for a hill in new zealand in maori”

Nosza, rákerestem, és bár elsőre a wikit adta ki, némi finomítással eljutottam ide. (Már közeledünk a bejegyzés megírását kiváltó dologhoz 🙂 ideje volt már, mi? :-P)

Voilá, egy új-zélandi hegy neve viszi a pálmát a leghosszabb földrajzi helynevek kategóriájában:

TAUMATA WHAKA TANGI HANGA KOAUAU O TAMATEA TURIPUKAKA PIKI MAUNGA­HORO NUKU POKAI WHENUA KITANA TAHU

Én nem hiszem, hogy használnám, de az alirat szerint:

A hill in New Zealand. This Maori name was in general use, but is now generally abbreviated to Taumata. The name means: the summit of the hill, where Tamatea, who is known as the land eater, slid down, climbed up and swallowed mountains, played on his nose flute to his loved one.

Hevenyészett fordításban: (a nose flute nekem magyarul maori, izé, fogalmam sincs, pontosan mi a megfelelője, de az biztos, hogy olyan furulya, amit száj helyett orral fújnak, de az orrsíp jobban hangzott, mint az orrfurulya)

Egy hegy Új-Zélandon. Ezt a Maori elnevezést használták is a mindennapokban, de mára már általánosan Taumata-nak rövidítik. Amúgy a következőt jelenti: a hegy csúcsa, ahol Tamatea – aki földfalóként ismert – lesiklott, felmászott és hegyeket nyelt el, orrsípján játszott szerelmének.

Itten van:

 

Taumata a térképen, koordinátákkal

Taumata a térképen, koordinátákkal

Taumata tábla

Taumata tábla