Kutyával a világ túlfelére, avagy 2 nap alatt megfordul a világ


Mivel Barnabás is jön velünk, az előkészületeket neki is meg kell tennünk, ez pedig a következőket foglalja magában:

(a lista persze bővülni fog, majd mindig frissítem, ahogyan haladunk előre a folyamatban, én ugyanis nem találtam olyan blogot, ami ezzel foglalkozna konkrétan, bár Ágica blogján van egy bejegyzés Csalavölgy billentyűzetéből, ahol azért jócskán van szó erről a témáról is, de több kéz többet ír :))

  • veszettség titer – ez egy olyan vizsgálat, ami %-os vagy ezrelékes (erre nem találtam a spéci jelet az ASCII 256 karakterében) értékben mutatja az eb veszettségre való hajlandóságát. Ez egy vérvételt követően állapítható meg, nagyjából két hetet kell várni az eredményre (talán Németországba küldik ki laborvizsgálatra), ez Barninál okés lett; Magyarország amúgy nemzetközileg olyan országnak számít, ahol a veszettség jól karbantartottnak számít. E vizsgálatot követően 6 hónap várakozási időnek el kell telnie, míg a kutya utazhat (van egy másik oldali időkorlát is, az talán egy év?)
  • még az utazást megelőző 30 napban várható sok-sok vizsgálat, bár a MAF honlapon csak ez az ábra van, ez eléggé hiányos
  • fel kell venni a kapcsolatot egy kinti karanténnal, amiből összesen 4 van, amit a MAF is elfogad, én a Pethavent találtam HH (alias Csalavölgy) kellemetes tapasztalatai alapján, már írtam is nekik, csak intézkedni még nem volt érkezésem, de mindenképp kell egy foglalt hely valamelyik karanténban ahhoz, hogy az import engedélyt megkaphassuk. Pethavenék kimerítő tájékoztatót is küldtek már rögtön az első emailváltáskor 🙂
  • a karanténban kedvencünk 30 napot fog eltölteni, és 1 200 NZD körüli összeggel kell számolni
  • az utazás maga, na ez talán a legkeményebb dió (vigyázat, csapongani fogok! :))
    • autó, vonat kilőve (sőt én a gyalogos vagy biciklis utazási módot sem javaslom), tehát marad a luxushajó (ami sokáig tart, drága, viszont baromi kényelmes és az ember a kutyájával lehet, de gondolom zömmel nem ilyenek vagyunk, illetve aki úgy viszi kis kedvencét, nem hiszem hogy olvasná ezt a blogot :)) vagy a repcsi, én is ez utóbbiról fogok inkább írni
    • Magyarországon az Airmax Cargo nyújt ilyen jellegű szolgáltatást, azt viszont egy jóbarátom (akinek megbízom az ítéletében) nem nagyon (vagy inkább nagyon nem) ajánlja, ők amúgy kb. 600 000-ért szállítanak egy kutyát
    • van még egy itthoni cég, akinél le lehet boltolni a dolgot, de másfél milla azért nagyon sok, szerintem én nem próbálom meg, ha találok mást)
    • nem szeretem az USA-t, de azért van követendő példa ottan is! De mivel ez csak külföldi belföldi (értsd: USA-n belüli), ezért nekünk nem jöhet szóba, de érdekességnek jó 😉
    • neten vadászva találtam rá az alábbi honlapra, ahol légitársaságonként lehet elnavigálni arra az oldalra, amelyik a házikedvencek szállításával foglalkozik
    • én az Air New Zealand-ot választottam ki (komoly kombinálási készséggel (hű, micsoda allitalligátor!) kikövetkeztettem, hogy ezzel nagyon nem lövök mellé ;-)), ahol találtam egy listát azon társaságokról, akik foglalkoznak ilyen jellegű tevékenységgel ottan kint (de várom, hogy már azt írhassam, hogy idekint…)
    • elsőre a listából a Dogtainers-t böktem ki, aztán a honlapjuk is tetszett, írtam hát rögvest egy emailt, hogy tudnak-e segíteni az ügyben, erre várom a választ most.
2009. május 12.
Dogtainers
  • George válaszolt a Dogtainerstől. Ugyan ők nem tudják elvállalni, de őszintén meghatódtam a levelétől, annyira áradt belőle a segítőkészség! Kb. hasonló élmény lehetett, mint amiről Whatever Zsuzsi szokott írni. Először is igazán udvarias volt (ez mondjuk nem újdonság, NZ-t illetően én mindig ezt tapasztaltam, mind a kiwiktől, mind az ott élő (ex-)honfitársaimtól.
  • Szóval közölte, hogy a kiindulási országban bejegyzett cég végezheti (nem pont így mondta, de én nagyjából ezt szűrtem le a szavaiból), illetve hogy sajnos nem tud ajánlani a saját tapasztalata alapján megbízható ügynököt Ausztriában vagy nálunk.
  • Innentől jön a ráadás rész 🙂
  • “rather than leave you floundering around in the ‘dark that is the world of pet transport’;” – ez kb. annyit tesz, hogy “de ahelyett hogy hagynálak bolyongani a kutyaszállítás sötét labirintusában” 🙂
  • továbbította az emailemet egy svájci kollégájának, akivel már kapcsolatba kerültek üzleti ügyben, és megkérte, hogy segítsen nekem, hátha az illető ismer valakit Ausztriában vagy Magyarországon, akit nyugodt lelkiismerettel ajánlana
  • le a kalappal George előtt a hozzáállását illetően!

Pappito

  • Pappa is ajánlott egy emberkét (köszönet érte neki!), aki már ott van, a világ túlfelén, méghozzá kutyástul-mindenestül, hamarosan neki is írok egy emailt, aztán majd közlöm a fejleményeket!
(Folytatása következik…)
bejegyzés-írási stílusomat illetően szívesen fogadom az észrevételeket (nyugodtan lehet kritizálni, ha nagyon megsértődöm, csak törlöm a comment :))
Reklámok

3 thoughts on “Kutyával a világ túlfelére, avagy 2 nap alatt megfordul a világ

  1. Nagyon ügyesen nézelődöl a NET-en, persze Neked ez a véredben van!!!:)Megnézem a honlapot mindenképpen, mert van aki most azért akar hazamenni mert nem tudja a kutyáját kihozni!
    Amúgy, nagyon hasznos dolgokat írogatsz 🙂
    A kutyásoknak szinte semmi infó nincs az ebük kihozatalával kapcsolatban.
    Ebben úttörő lettél 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s