X – BEYOND the Frontiers


Ugyan a címnek közvetlenül semmi de semmi értelme, kivéve ha valaki nem X rajongó, ami alatt nem a röntgent kell érteni (de főképp nem a tripla x-et!), hanem a világ egyik legjobb PC-s játéksorozatát. Nem részletezem milyen, mert akkor az töltené ki a bejegyzést, külön igény esetén (kéz összetesz, imát mormol, hátha valakit érdekel ;)) lehet róla szó.

Mondjuk a röntgenhez lehetne köze, mert épp az orvosi vizsgálat is itten bolyong a fejemben.

Végülis a Beyond the frontiers (a határokon túl) még passzol is a helyzethez, de hogy végre a lényegre térjek (köszönöm, ha valaki még nem csukta be a böngészőt és eljutott idáig), a Beyond egy munkaközvetítő ügynökség aucklandi és wellingtoni irodákkal. (Valaki meg tudja nekem mondani, hogy a well az milyen anyag? Biztosan vízálló lehet, ha a tonhal is ebből készült inget hord!) Szóval jelentkeztem náluk egy helyre, amolyan ártani nem árthat alapon, hiszen a magyar-NZ blogszférában sok helyen olvashatjuk, hogy a fejvadászok bizony nagy ívben nem foglalkoznak velünk, “csóró” bevándorlókkal, mert macerásak vagyunk. Pláne, ha még nem is vagyunk ott!

Szóval mintha csak rámszabták volna ezt a kategóriát, enyhén szólva távol állt tőlem a meggyőződés, hogy én értékelhető választ is kapok a BI Consultant munkakörre vonatkozóan…és lám, mégis. Persze nem azt, hogy Olyan tökös IT-s vagy, hogy csak rád vártunk, gyere már holnap! még csak azt sem, hogy köllösz nekünk, viszont válaszolt a hölgy nemleges válasz esetén is:

At present we have had an overwhelming response for this role and have already submitted 3 preferred candidates for our clients.”

Sőt, aztán még ilyen szépeket is írt (csak nekem, csak tegnap, csak ő :))

 

“Your skills and experience looks impressive and I would be happy to keep your details on file for when a next available vacancy comes up.”

Ez meg már csak hab a tortán (és szerintem félig-meddig udvariasságból is írta):

“If our client would like to see more candidates then I will pop you through a call.”

Mindenesetre egy picit jelzés értékű is lehet a dolog, annyiban hogy azért van egy-két fejvadász, aki úgy gondolja, hogy Messziről jött ember ugyan azt mond, amit akar, de akár igazat is mondhat.

Mindent összevetve lélektanilag fontos számomra a dolog, mert erősítette a kinti álláskeresésemben való hitet (illetve nem az álláskeresésben hiszek, az zajlik, hanem abban, hogy találok is!)

Úgyhogy köszönet Nicole-nak, aki valószínűleg soha az életben nem fogja ezt olvasni (vagy ha mégis, hát nem fogja érteni :)), de kellemes perceket hozott az életembe.

Advertisements

3 thoughts on “X – BEYOND the Frontiers

  1. En igazan nem akarok esot a felvonulasodra (eheh, deszepennezkileforditva ;), de ugye tudod, hogy a vilag osszes fejvadasza jo elore elkeszitett template-ekkel valaszol… 🙂

    • Persze hogy tudom, de azóta válaszolt megint. Nem mérvadó hogy mit, de szerintem kivándorlással kapcsolatban legalább olyan fontos a szilárd elhatározás, mint bármi más.
      Borúlátó hozzáállással pedig tutira nem mennék semmire. Úgyhogy én örülök akkor is, ha csak template volt! 🙂 Nekem elsőre már az is valami, ha egy sablon NEMet küldenek (ez ugye itt Magyarországon ritka, nem szoktam hozzá), legalább elolvasta a jelentkezésemet 😉

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s