Fallout 3 – 10/10

(Asszem a videjók google readerben nem üzemelnek, ha azokra is kíváncsi a kedves Olvasó, akkor közvetlenül a https://martinisti.wordpress.com/2009/06/30/fallout-3-en keresztül kell olvasnia.)

Először is bocs, hogy nem magyar a bejegyzés címe, dehát ez van. A Fallout 3 az Fallout 3. Esetleg magyaríthattam volna Fallout Háromra, de azt hiszem sokat nem javított volna a helyzeten 🙂

Szóval mostanában sokat játszom, és csak és kizárólag ezzel a PC-s játékkal. Na jó, néha Bencének egy kis autóverseny, de már nem annyira köti le, úgyhogy marad a jó kis posztapokaliptikus hangulatú Fallout 3.

Fallout3_01

Nekem nem volt szerencsém a sorozat izometrikus megoldású részeihez, tehát nem tudok véleményt mondani azt illetően, hogy jobb lett-e vagy sem, de annyit írhatok, hogy ez a 3. rész oltári jó!

Elnézést, hogy HBR-ekkel (hárombetűs rövidítés) tarkítom időnként a bejegyzést, de szívesen teszek bele egy szószedetet a végére, ha van rá igény 🙂

Szóval kezdjük az elején: bár a játék elsőre FPS-nek tűnhet, ha valaki képernyőképeket lát belőle csak, a játékmenet igazából vérbeli RPG, bár a megvalósítás FPS szerű. Van TPS mód is benne, de nekem valahogy nem akaródzott használni. (Bár azért a főszereplő jól nézett ki kívülről zöld páncélban és rizsporos parókával ;))

A játék grafikai szempontból simán megállja a helyét (én általában nem vagyok kukacoskodó ezt illetően), de a többi komponens számomra még jobb!

Hogy összességében mik ezek a komponensek?

  • grafika – alapvetően jó, bár sokminden ismétlődik ebben a lepusztult világban, de ez adódik a történetből, ami viszont a látványvilágban nagyon ütős, az nem is technikailag nagy szám, hanem hangulatban (lásd később)
  • hangok és ZENE – a hangokban nincs semmi különleges, olyanok, amilyennek szerintem lenniük kell, panaszom nem lehet rájuk; ellenben a zene! Hát az fenomenális, ha bekapcsoljuk a Galaxy News Radiot, az 1960-as évek fekete-fehér amerikai filmjeit idézi fel (bennem), amiért amúgy nem rajongok, de itt tökéletesen ellenpontozza a posztapokaliptikus világ lepusztultságát, reménytelenségét. (Ez az ellentét végig tettenérhető a játékban, tulajdonképp ettől zseniális.) Na meg Threedog, a műsorvezető is nagyon jól eltalált figura. A másik rádióadót, az Enclave-et nem szoktam hallgatni, de ott tipikus poszt-amerikai propagandaszövegeket nyomnak indulókkal.
    • az előadók listája (én korábban nem ismertem őket, de azt hiszem lesz, akinek sokat mondanak e nevek 🙂 :
      • Billie Holiday,
      • Bob Crosby,
      • Cole Porter,
      • Danny Kay & Adrews Sisters (a kedvencem!),
      • Ella Fitzgeral,
      • The Ink Spots,
      • Roy Brown,
      • Tex Beneke.
  • játékmenet, játékrendszer – a karakter összeállítása egyszerű, de van bőven tér a specializálódásra, és szerintem bármilyen beállítottságú fickóval/nővel végig lehet vinni, az előnyök/hátrányok kiegyenlítődnek, és bizony a történet egyes részei is igencsak másképp alakulnak attól függően, hogy karmánk – vagy +. Vannak ún. SPECIAL értékek 🙂 (Strength, Perception, Endurance, Charisma, Intelligence, Luck), képzettségek (zárnyitás, energia-fegyverek, orvosi hozzáértés, stb.), meg jónéhány perk (ez nem tudom, mi lehetne magyarul, amolyan speckó dolgok, mint pl. a Mysterious Stranger, ami egy DickTracy jellegű figura, aki 30% eséllyel megjelenik minden harcban, és lelövi az ellenfelet 🙂 vagy az Erős Hát, ami 50 kilóval többet enged cipelni), a VATS pedig szintén oltári jó (lásd később)
  • történet, hangulat, de inkább így kéne írnom: HANGULAT, mert ebben verhetetlen! A történet is érdekes, de abban még nem jutottam végig, tehát összességében nem tudok róla írni, de ígéretesen bontakozik ki.

A Fallout 3 világa (amennyit én tudok róla) a 2270-es években játszódik, egy atomháború után. A fő terep a Capital Wasteland nevű környék, amely Washington DC-t, illetve az abból megmaradt területet jelenti nagyjából. Eléggé lepusztult, mint ahogyan erre számítani is lehet, töméntelen mennyiségű radioaktívan sugárzó hellyel, illetve minden élelem sugárfertőzött. Ez nem túl kellemes dolog, de úgymond meg kell emészteni.

De az amerikai állam már előre készült a világvégére, és óvóhelyeket (Vault)Fallout3_03 építtetett szerte az országban, ahová nem olcsón, de be lehetett kerülni. “Foglalja már le most a helyét a Vaultban!”, ha valaki be szeretett volna jutni ide. Ezek az óvóhelyek a külvilágtól teljesen elvágva tengették életüket, a főszereplő (azaz a játékos) is egy ilyen helyen született. Nem mondanám, hogy itt minden szép és jó (hiába hirdeti ezt a reklámplakát ;)) de túlélhető, és a kinti környezethez képest sokkal elviselhetőbb és nem utolsósorban kevésbé veszélyes az egészségre.

Aztán persze hamar kijutunk a való világba (ami kicsit más, mint az RTL-nél), és onnantól indul a lényeg. Nem a gyilkolás, bár azt sem lehet elkerülni, viszont nem az áll a középpontban. Sőt, ha az elején nagyon nagy mellénnyel vágunk neki a pusztaságnak, bizony könnyen letörlik arcunkról a mosolyt az ilyen-olyan lények.

Szerencsére közel van egy Megaton nevű település, ahol 10-15 túlélő tengeti életét egy lezuhant atombomba köré épült komplexumban. Ezt a bombát néhányan még imádják is (ők a Children of the Atom – Az Atom Gyermekei), pedig bármikor felrobbanhat. Óriási irónia van itt is.

Ami azonban az egyik legjobb hangulati tényező a játékban, azok a reklámok, illetve a gyermeki ábrázolásmódú ábrák, amiket a progi töltés közben mutat, és a mostani fogyasztói társadalom iszonyúan ironikus ábrázolása a 60-as évek amerikai köntösébe bújtatva:

  • Super Duper Mart
  • Fallout3_04
  • Fallout3_05ez a kis figura oltári jó fejl
  • Majd még próbálok néhány reklámot kiszedni, egyik kedvencem a Vaultot reklámozó “Where will YOU be when the Nuclear Holocaust happens?”

Játéktechnikailag egy jó kis újdonság az ún. V.A.T.S., ami arra szolgál, hogy ha szalad felénk valami nagy csúnyaság, és nem akarunk kapkodni, akkor megnyomjuk szépen a V gombot (persze ez átállítható), aminek hatására megáll az idő, és mi szépen kiválaszhatjuk, hogy az ellenség mely testrészére kívánunk célozni. Ehhez különböző találati esélyek vannak, illetve sebzési értékek. Hogy hány ilyen célzott lövést tudunk leadni, az az aktuális AP (Action Point) számától függ. Általában 3-5 lövésre van lehetőség, de ez függ a fegyvertől és a karakter szintjétől is (magasabb szint, több AP).

Fallout3_VATS

És a végére az egyik legjobb videó, ami zseniálisan ábrázolja azt a kontrasztot, ami végigkíséri a játékot teljes egészében, és az “amerikai álom” illetve a “posztapokaliptikus valóság” között van. Oltári jó 🙂 (Vannak kissé kemény részek is benne, nem véletlenül 18-as korhatárral adják, de szerintem (az én számomra) nem öncélúan, nem ez áll a középpontban. Inkább csak az ellentét kihangsúlyozását látom benne.)

Felelősségérzet

Felelősségérzet
Mostanában néhány könyv hatására sokat gondolkodom az élet általánosabb, lelki fejlődéssel összefüggő dolgain. Az a szép ezekben, hogy a legtöbb ún. “nagy igazság” annyira egyszerű, hogy igazából születésünktől kezdve itt van az orrunk előtt, csak általában a nagy áldozatosságban nem vesszük észre. Az ember jobban szeret panaszkodni, mint értékelni a meglévőt.
Rövidre zárva ezt a fejtegetést (most nem elsősorban ezt szerettem volna kifejteni), kezdem megtanulni az egyik ilyen dolog megélését. Tudni persze tudtam eddig is, hisz tényleg nem titok, de hosszú időnek kellett eltelnie hozzá, hogy megérjen bennem és mindennapi életemnek is szerves részévé váljon.
(Amiket leírok, a tulajdonságok amiket említek, azok nem jók vagy rosszak, csak úgy közlöm őket, mint egy eszmefuttatás részeit.)
Az ember nagyon könnyen alkot véleményt (talán alapvető emberi jogunk is, ha minden igaz?) a valós tényezők töredékének ismerete alapján is, a másodperc tört része alatt. Később aztán kiderülhet, hogy mégsem olyan egyszerű az egész, és változik a vélemény, de sokszor előfordul, hogy hiába derülnek ki tényezők, amelyek árnyalják a dolgot, a meggyőződés nem változik, mert nagyon rövid idő alatt is képes volt belemerevedni a kezdeti állapotba.
Valószínűleg azért olyan élő ez most bennem, mert a héten is kiderültek valakiről (akit nem igazán kedvelek, bár komoly bajom sosem volt vele) számomra újdonságok, amik teljesen más fénybe helyezték az egész embert számomra. Nem lettünk puszipajtások, nem erről van szó, de most már jobban értem mit miért tesz, illetve nem esem még egyszer abba a hibába, hogy úgy gondoljam, eleget tudok róla, és ne változhatna ismét a róla kialakított képem.
Itt jön a lényeg, amelyért az elmúlt egy hónapban annyiszor hálát adtam, hogy nem én tartozom felelősséggel másokért. (Magamért viszont annál inkább, és ez jócskán keményebb dió! 😉 A gyerekek esete pedig szülői szemszögből nézve nem ennyire elhatárolható, én is tisztában vagyok vele.) Nem kell nekem eldöntenem, hogy valaki jutalmat érdemel-e vagy büntetést, hiszen
sem elég bölcs nem vagyok ehhez,
közel sincs a birtokomban elég információ hozzá,
a tettek úgyis elnyerik következményüket, előbb-utóbb mindenki megkapja, ami jár neki.
Ez pedig akkora könnyebbség, és sokkal megértőbben tudok az emberek felé fordulni ezáltal, kevesebb a bosszúság, több az öröm.
Az említett illetőnek is igyekszem inkább apróságokban segíteni, mert szerintem az ember utólag megbánhatja, ha otromba vagy rosszindulatú módon viselkedett, de magamon olyat még nem tapasztaltam, hogy azt bántam volna meg, hogy jó szívvel, segítőkészen fordultam egy embertársam felé.
Már nem nagyon háborodok fel dolgokon, hiszen az én, saját, hétköznapi életemben nem nagyon történik annyira egyértelműen elítélhető dolog, mint amilyenekkel a híradók vannak tele (azok az események pedig már a média szűrőjén keresztül jönnek, tehát kétes a szavahihetőségük, illetve távol állnak attól, hogy ráhatásom legyen rájuk, akkor pedig minek bosszankodni rajtuk?).
Novalis óta (17-18 évesen olvashattam őt a NEVKÓ könyvtárból) időről-időre törekszem a gyermeki naivitás újra felélesztésére magamban, mert inkább vagyok jólelkű, mint megkeseredetten realista. Nekem eddig beigazolódott ez a hozzáállás, hiszen szép életem van, és egyre szebb lesz, pláne ha a 3 éve tervezgetés alatt álló NZ tervünket is meg tudjuk valósítani 🙂
Nem vagyok biztos benne, hogy a gondolatokat úgy sikerült továbbadnom, ahogy én értelmeztem őket, tehát hálás vagyok minden kérdésért, hozzáfűznivalóért, ha bárkinek akadna ilyen.

Mostanában néhány könyv hatására sokat gondolkodom az élet általánosabb, lelki fejlődéssel összefüggő dolgain. Az a szép ezekben, hogy a legtöbb ún. “nagy igazság” annyira egyszerű, hogy igazából születésünktől kezdve itt van az orrunk előtt, csak általában a nagy áldozatosságban nem vesszük észre. Az ember jobban szeret panaszkodni, mint értékelni a meglévőt.

Rövidre zárva ezt a fejtegetést (most nem elsősorban ezt szerettem volna kifejteni), kezdem megtanulni az egyik ilyen dolog megélését. Tudni persze tudtam eddig is, hisz tényleg nem titok, de hosszú időnek kellett eltelnie hozzá, hogy megérjen bennem és mindennapi életemnek is szerves részévé váljon.

(Amiket leírok, a tulajdonságok amiket említek, azok nem jók vagy rosszak, csak úgy közlöm őket, mint egy eszmefuttatás részeit.)

Az ember nagyon könnyen alkot véleményt (talán alapvető emberi jogunk is, ha minden igaz?) a valós tényezők töredékének ismerete alapján is, a másodperc tört része alatt. Később aztán kiderülhet, hogy mégsem olyan egyszerű az egész, és változik a vélemény, de sokszor előfordul, hogy hiába derülnek ki tényezők, amelyek árnyalják a dolgot, a meggyőződés nem változik, mert nagyon rövid idő alatt is képes volt belemerevedni a kezdeti állapotba.

Valószínűleg azért olyan élő ez most bennem, mert a héten is kiderültek valakiről (akit nem igazán kedvelek, bár komoly bajom sosem volt vele) számomra újdonságok, amik teljesen más fénybe helyezték az egész embert számomra. Nem lettünk puszipajtások, nem erről van szó, de most már jobban értem mit miért tesz, illetve nem esem még egyszer abba a hibába, hogy úgy gondoljam, eleget tudok róla, és ne változhatna ismét a róla kialakított képem.

Itt jön a lényeg, amelyért az elmúlt egy hónapban annyiszor hálát adtam, hogy nem én tartozom felelősséggel másokért. (Magamért viszont annál inkább, és ez jócskán keményebb dió! 😉 A gyerekek esete pedig szülői szemszögből nézve nem ennyire elhatárolható, én is tisztában vagyok vele.) Nem kell nekem eldöntenem, hogy valaki jutalmat érdemel-e vagy büntetést, hiszen

  • sem elég bölcs nem vagyok ehhez,
  • közel sincs a birtokomban elég információ hozzá,
  • a tettek úgyis elnyerik következményüket, előbb-utóbb mindenki megkapja, ami jár neki.

Ez pedig akkora könnyebbség, és sokkal megértőbben tudok az emberek felé fordulni ezáltal, kevesebb a bosszúság, több az öröm.

Az említett illetőnek is igyekszem inkább apróságokban segíteni, mert szerintem az ember utólag megbánhatja, ha otromba vagy rosszindulatú módon viselkedett, de magamon olyat még nem tapasztaltam, hogy azt bántam volna meg, hogy jó szívvel, segítőkészen fordultam egy embertársam felé.

Már nem nagyon háborodok fel dolgokon, hiszen az én, saját, hétköznapi életemben nem nagyon történik annyira egyértelműen elítélhető dolog, mint amilyenekkel a híradók vannak tele (azok az események pedig már a média szűrőjén keresztül jönnek, tehát kétes a szavahihetőségük, illetve távol állnak attól, hogy ráhatásom legyen rájuk, akkor pedig minek bosszankodni rajtuk?).

Novalis óta (17-18 évesen olvashattam őt a NEVKÓ könyvtárból) időről-időre törekszem a gyermeki naivitás újra felélesztésére magamban, mert inkább vagyok jólelkű, mint megkeseredetten realista. Nekem eddig beigazolódott ez a hozzáállás, hiszen szép életem van, és egyre szebb lesz, pláne ha a 3 éve tervezgetés alatt álló NZ tervünket is meg tudjuk valósítani 🙂

Nem vagyok biztos benne, hogy a gondolatokat úgy sikerült továbbadnom, ahogy én értelmeztem őket, tehát hálás vagyok minden kérdésért, hozzáfűznivalóért, ha bárkinek akadna ilyen.

G-rekord…

Hogy Guiness vagy gatya, mindenki döntse el maga 🙂

Tegnap este az asszony szedte le a szárítóról a friss, tiszta ruhákat, aztán rámparancsolt, hogy a sajátjaimat tegyem a helyükre. Épp az alsónaciknál tartottam, amikor belémvágott az ötlet, hogy inkább felhúzom őket (ne keressetek racionális kiváltó okot a tett mögött, mert nincs :)) Aztán előszedtem a fiókomból a többit is, és 5 perc múlva már az összes rajtam volt (fürdőgatyókkal együtt 21 db :)) – levenni aztán még nagyobb öröm volt…

Ha nincs még ilyen kategória, akkor Guiness rekord is lehetne belőle 🙂

Kissé nehezen tudtam így menni, de Gabi javasolta, hogy imigyen csökkenthetném a poggyászom súlyát, vagy új foglalkozásként csempészhetnék alsónadrágot NZ-re 🙂 (Bár persze kétséges, hogy megérné-e a fordulónkénti 20-30 gatya a repjegy árát…)

De ha még felhúzok 20 pár zoknit meg 20 pólót és a nagykabátomat is, akkor már lassan nem lesz szükségem a poggyászra 🙂

Miért pont Új-Zéland? (most már tényleg :))

Mivel a korábbi, ehhez hasonló című bejegyzés sokmindenről szólt, csak pont a lényeg maradt ki belőle, most igyekszem pótolni.

  • Új-Zéland gyönyörű ország! Persze ezt illetően (még!) csak mások elmondására, fényképeire, élményeire hagyatkozhatok, bőven meggyőzőek ezek is 🙂 Én meg ugyebár imádok a természetben lenni: kirándulni, bringázni, talán még az úszást meg a vizet is igazán megkedvelem majd 😉
  • Új-Zéland a Transparency International éves felmérései alapján az egyik legkevésbé korrupt ország a skandináv államokkal vetélkedve a dobogó különböző helyeiért, nekem pedig ez nagyon fontos.
  • Új-Zéland a világ legbékésebb országa. Ezt Pappitonál olvastam, egészen pontosan itt. Ez egy eléggé részletekbe menő, jelentős számú tényezőt megvizsgáló felmérés volt, és NZ már évek óta birtokolja az első helyet. Éljen! 🙂
  • A világ legélhetőbb városai között (na ez már merőben szubjektív dolog, de hát van ilyen felmérés is :)) Auckland a 4., Wellington a 12. (Még jó, hogy Pappito ilyen szorgalmas netbúvár, és előhalássza nekünk, olvasóinak a háló legmélyebb bugyraiból is az érdekes, hasznos infókákat, inbálnákat.) – összehasonlításképpen Bécs lett az 1., Budapest pedig 74.
  • Nem kell, sőt nem Szabad, sőt NEM LEHET feketézni! (Na jó, biztosan lehet, de sokkal komolyabban veszik, hogy ne lehessen.) Az ember nem kényszerül bele ilyen-olyan svindliségekbe, amikor csak egyszerűen, becsületesen dolgozni szeretne olyan fizuért, amiből szépen meg tud élni a családjával.
  • Nyugis (bár Wellingtonban fúj a szél), amit sokan az unalommal azonosítanak, de ám legyen. Én maradok a nyugisnál 🙂
  • és mert egyszerűen megtetszett innen távolról is.
  • (Vannak még egyéb tényezők – apróságok, fontosságok egyaránt –, de azokról majd akkor, amikor személyes tapasztalat alapján írhatok róluk ;))

Pizsiben a munkahelyre :)

Huhú, ma Budapesten is nagy esőzések vannak (még a város is készít fel az NZ időjárásra :)) De a jó bringás nem visszakozik, egy kis eső nem fog belepökni a levesembe. Úgyhogy a reggeli kutyasétánál leteszteltem a hőmérsékletet is, majd a kerekezéshez is felöltöttem a teljes esőruhámat.

Persze mivel azért komoly hideg nincsen, nagyon nem szabadott aláöltöznöm, különben kívül-belül vizes leszek. Így hát az esőnaci alatt meghagytam a kellemesen vékony pizsamát és abban tekertem be az irodába 🙂

Be is jött a dolog, mert az izzadás elkerült, és csak a buksim lett vizes, mert a sisak teteje lukacsos. De annyi meg nem árt, már meg is száradtam.

Mondhatnám hogy megúsztam, de asszem inkább elvittem szárazon 😛

A fénytelenen túlról

A fénytelenen túlról

Kellemes, nyári éjszaka sötétje dúdolja
hangtalan dallamok édes-bús hangulatát,
fakó villanyfények, pislákoló lámpák,
bársonyos sötétet elfedő fénypászmák.

Mintha ezer év telt múlt volna azóta,
akkor lelkem kutatta a mélység titkait,
most a szellem vezette a tűnékeny úton
az új élmények fényében ragyogót.

Mély sóhajtással friss levegő simogat,
újra megérint az elfeledett varázs,
mosollyal ajkamon lejtem lépteim táncát,
ismét látom a már rég nem tapasztaltat.

Nem titok többé, mégis sejtelmes,
ahogy teljességében feltárulkozik a világ,
az éj tűnékeny köntösébe öltöztetve
az örökkön áradó fény ragyogó magvát.

A fák susogása új élettel telt meg,
látom leveleik rezgő jelbeszédét,
része vagyok a lágy harmóniának,
szívem nyitott létük visszhangjára.

Ma újra eszembe jutott egy szeretett gyertyaláng,
melyről úgy hittem, végleg kialudt e Földön,
s nehéz volt a fájdalom, mely akkor rámtört,
de már csak az örömöt érzem, mely lényéből árad.

Érdekes élmény a múltat megérezni a jelenben,
az éjszaka ragyogó sötétjének fénytelen fényében,
s tudni, hogy az Igazság nem a láthatóságtól függ,
s hogy ugyanazt láttam hajdanán, mint a mai éjszakán,

mert határtalan a még felfedeznivaló,
melynek ismeretlen, közeli s távoli tájain
a szeretet az iránytű, az igazság a térkép.

Haloványan tűnik el az éj lélegző ködében,
elröppenve messzi csillagok rejtélyes világába,
s egyszerre ittmaradva, szívem legmélyebb zugában.
s egyszerre megbújva itt, szívem legmélyebb zugában.

2009.06.20.

Zene: Nightingale – The Breathing Shadow

Egy gondolat a karizmatikus tanítókról

A kék részt nem én írtam 🙂 A zöldet sem.

Ahogy a mester mondta: “Az egyik beszéd jó, a másik nem annyira. A beszéd már csak ilyen.”

A karizma lenyűgöző dolog. Ha azonban egy tanító túlságosan karizmatikus, a tanítványok nehezen tudnak elszakadni, elvonatkoztatni tőle. Az ilyen mesterek tanítványai gyakran csak a testet nézik, és azt mondják: “Milyen csodálatos ember!” Ez persze bizonyára így is van, a spirituális tanítás azonban nem a csodálatos személyiségekről szól. Életem legnagyobb ajándékai között tartom számon, hogy az én mestereim egyike sem volt karizmatikus egyéniség. Mihelyst ugyanis elkezdjük a karizmát vagy bármi mást isteníteni, észrevétlenül elmegyünk a lényeg mellett: amellett az igaz jelenlét mellett, amely ugyanúgy képes megmutatkozni szelíd és nyájas, mint erős személyiségek esetében. Átjöhet a hatalmas karizmán és a teljes karizmanélküliségen is. Ez nem tőlünk függ. A nagymama éppúgy képes átadni, mint az Istenanya.