Búcsú a barátoktól

Na, ezen a héten zajlik a barátoktól való búcsúzás egy-egy utolsó ebéd vagy hozzánk látogatás formájában. Tulajdonképpen múlt pénteken kezdődött ez, amikor a szüleim hazahozták Bencét.

Mikor lekísértem őket az autóhoz, még beszélgettünk néhány mondatot NZ-ről, majd rövid búcsúzást követően elgördültek. Anyukám csak kicsit sírt, legalábbis amíg én láttam. Ilyen búcsúra nem lehet felkészülni, meg szerintem az ember nem is tudja egy alkalomba belesűríteni az összes mondanivalót, az összes érzelmet.

Ráadásul úgy nem, hogy én csak félszívvel érzem azt, amit a másik fél, mármint abból a szempontból, hogy a másik félszívem meg a lelkesedéssel telve várja a Nagy Utazást. Ettől még persze bennem is van szomorúság, de ezzel egyidőben hatalmas várakozás, izgalom is.

A második komolyabb elbúcsúzás a keddi vasutas megmozdulás volt, de erről már külön is írtam 😉 Ezt követte szerdán az ebéd Péterrel (akit már általános felső óta ismerek, akkor osztálytársam volt, később évfolyamtársam az egyetemen, a végén meg mindketten Budapesten kötöttünk ki). Mivel ő ajánlotta az útikönyvet, amit végülis megvettem, azt is elvittem neki mutatóba, a képek iránti lelkesedése láttán pedig ösztönöztem ismét, hogy majd látogassanak meg! :o) Talán meg is teszik majd. Szó mi szó, mikor visszakísértem dolgozni és elváltunk, amolyan furcsa érzés kerített hatalmába (ami nem úgy furcsa, hogy meglepő, hanem átérezni az), hogy most jó ideig nem látom őt sem.

Késő délután RékAndrásék jöttek hozzánk látogatóba, és bár nem maradtak sokáig, gyönyörű képeket mutattak Korzikáról, ahonnan múlt héten érkeztek vissza. Tényleg nagyon szép hely, remélem én is fogom annyira élvezni NZ-t mint ők Korzikát 🙂 Beszéltünk jó adagot Új-Zélandról is, majd újabb érzékeny búcsú következett. Az ő esetükben is az volt a helyzet, hogy bennük több szomorúság volt, mert bennem dúlt a már említett újdonság iránti vágy.

Igazából azt is jó volt érezni, hogy ilyen bánatosak lettek a hozzám közel állók, amiért elmegyek. Ilyenkor tapasztalja meg jobban az ember, ilyenkor tisztázódik le még inkább, hogy kivel milyen a családi, baráti kötelék.

A mai nap (csütörtök) során az ebédet legkedvesebb barátommal, Gáborral töltöttem (még egy sört is legurítottunk utána munkaidőben :P). Finom konyhával rendelkező új helyet is találtunk (ez főképp azért nagy szó, mert vega éttermekkel nincs elárasztva a magyar főváros, noha abszolút módon véve van egypár). Érdekes, de ő volt az első (és eddigi egyetlen) olyan ember, akinél a beszélgetés fonala nem csak arrafelé gombolyodott, hogy milyen közel van már az utazás, stb. Persze ez is bőven szóba került, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy a mai beszélgetésünk nem sokkal másabb, mint a többi. Ezt még fokozta, hogy amikor elköszöntünk egymástól, egyáltalán nem volt olyan érzésem – mint amilyen a többieknél –, hogy most jó sokáig nem látjuk egymást. … Majd kiderül, de nagyon örülnék neki, ha jó volna a megérzésem (persze nem úgy, hogy nem jön össze nekünk az NZ projekt és kénytelen leszek hazajönni 🙂 persze benne van a pakliban, de nem hiszem hogy így lesz).

Nem szeretnék itt érzelgős lenni (másutt sem :P), meg végülis nem halni megyek, úgyhogy nem írok olyanokat, mint “Köszönök mindent!” meg hasonlókat, hiszen fogunk még találkozni, csak ritkábban. Meg másképp. De ha olvassátok a blogomat, akkor azért nyomon tudjátok követni, mi is történik velem és kis családommal az óceán(ok) túlfelén 🙂

Ha DAlfin* lennék, azt mondhatnám, “Viszlát, és köszi a halakat!” :o)

* képzavaros szójáték, egyik fele a delfin (na jó, ezt nem lehetett nehéz kitalálni), másik fele Douglas Adams monogramja

Barni box

Ha valaki azt gondolná, hogy viszonylag egyszerű dolog egy kutyának költséghatékony módon repcsin szállítható boxot venni, hát téved 🙂

1) a megfelelő méret nagyon fontos; persze lehet nagyobb, biztonsági ráhagyás révén, de az akkor drágább is, meg a szállítása is többe kerül

2) IATA szabványnak feleljen meg (mármint a box, nem a kutya 🙂

3) teljesítsen ilyet követelményeket, mint:

  • a kutya tudjon benne úgy ülni, hogy nem veri be a fejét a plafonba,
  • a kutya meg tudjon fordulni nehézség nélkül,
  • tudjon úgy hasra feküdni, hogy kinyújtja a mellső lábait,
  • az eb fel tudjon állni benne úgy, hogy nem veri be a fejét (ez majdnem uaz, mint az első).

4) emiatt ki is kell próbálni személyesen.

Na ez utóbbi nálunk nehézségekbe ütközött, mert nekem nincs kocsim (egy-két ilyen alkalmat leszámítva továbbra is tartom, hogy Bp-en inkább átok mintsem áldás az autó), úgyhogy nehezen sikerült leszervezni a dolgot. Többszöri lefújás után egy állatos webáruházzal történő beszélgetés során kaptam a tippet, hogy vigyem be az ebet a Fressnapf-ba, ott próbáljuk ki a boxokat, és majd utána úgysem ott veszem meg, mert drága az áruház. Ezért is merte ajánlani a hölgy.

Nosza, kaptunk az ötleten, kedden el is mentünk, Barnit a kiképzője hozta kocsival. Bementünk, a végeredmény az lett, hogy a 6-os méretű (nagyjából) szabvány IATA box kell neki. Még nem vettük meg, mondván máshol biztosan olcsóbb (ami végülis nem igaz, mert ez 32e volt, máshol a 6-os méretűek 40 körül vannak).

Hazafelé elvileg nem fértünk be mindannyian a kocsiba, mert hiába nagy kombi, amivel Andi a Barnit elhozta idáig, úgy van megcsinálva, hogy csak az első két ülés maradt benne, a hátsók helyén kutyáknak alakították ki a helyet, és mivel Gabi is eljött, három ember volt jelen.

Én viszont kaptam az alkalmon, hogy ha ez még nem is a csomagtartóban utazás (titkos és eszement vágyam ez is :P), de betelepszem hátulra a kutyák közé. Így is lett, én élveztem legjobban a 10 perces autózást 🙂 Egy törpe snauzer rögtön az ölembe telepedett, Tikett (fekete, nagy labrador fiú) az ölembe hajtotta a fejét, Dede (fekete labilány) rögtön puszilkodni kezdett, Barni is ott kavargott 🙂 Szóval így utaztunk, nagyon jó társaságban éreztem magam! És még a boxot is sikerült kiválasztani 🙂

Végre egy feladat!

Eljött végre az az email is, amiben kaptam egy megoldandó feladatot egyik reménybeli NZ munkáltatómtól. Ugyan nem Craigtől, akitől esélyesebbnek gondoltam (bár a héten váltottam már vele is egy levelet, amiben írta, hogy nem is fog sikerülni összeraknia nekem a kockát, úgyhogy majd személyesen beszélünk róla :)) hanem wellingtoni Robtól, akivel szintén beszéltünk ilyesmiről, de már jó régen, és emailben nem merült fel.

Örültem mint maki a lóbálós testrészének, de nem tudtam rögtön nekiállni. Ez ugyanis kedd délelőtt jött, én pedig f11 felé indultam a vasutas (ex-)kollégákat meglátogatni, és onnan csak későn, 8 után értem haza.

Ráadásul Bence sokáig viribült, 10 után ment csak aludni a kis kópé. Nagyjából 11-kor álltam neki az amúgy nem bonyolult feladatnak. Egy SSIS data flow-ban kellett egy tetszőleges forrásból származó sorokban egy mező tartalmának érvényességét tesztelni egy meghatározott minta alapján. Ez így megfogalmazva eléggé bonyolultan hat, példával élve azonban csak arról van szó, hogy mondjuk van 2 kiragadott sorunk:

ID, Kód

1, 222-2312-231

2, 382-293-132

A Kód oszlop mintája: xxx-xxxx-xxx, ennek kell megfelelnie minden sornak. Az első tehát érvényes, a második viszont nem, mert a második számsor csak 3 jegyből áll, emiatt a – is arrébb kerül, illetve a string hossza is kevesebb. Szóval ennek a mintának az ellenőrzését kellett kifejlesztenem. Erre leginkább egy script component alkalmas, ami annyit jelent, hogy programozni kell. Hozzám inkább a VB áll közelebb, mert az SQL Server 2005-ben még csak azt lehetett használni, a 2008-ban viszont már van C# is, és Rob azt részesíti előnyben.

Úgyhogy először kitaláltam mit hogyan, majd jött a megvalósítás. VB-ben egész könnyen ment, de mivel a C# szinte teljesen idegen nekem, nehéz volt a szintaxist helyesen alkalmazni, nagyon sokat kellett próbálkozásos módszerrel kísérleteznem, mire ezen a nyelven is sikerült létrehozni a csomagot 🙂

Egészen f4-ig dolgoztam vele (igyekeztem minél jobban tökéleteseíteni az alkalmazott logikát), úgyhogy eléggé fáradtan sikerült ágyba kerülnöm, és igazán hosszú alvásra nem is számíthattam, mert mindentől függetlenül Benci azért ébreszt 7-8 között 🙂

De igazán élveztem, hogy végre dolgozhatok és hogy NZ-vel kapcsolatos feladatot oldhatok meg 🙂

Utolsó (egy időre) vasutas-találkozó

Ez egy kellemes nap volt 🙂 Hn 11 körül indultam el otthonról, egy kis futással elcsíptem a 47-es villamost, aztán a 103-as buszt. Ez utóbbi komoly dugóba keveredett a Hengermalom úton, de én annyira nem siettem. Inkább olvastam. 11:40-re értem oda a MÁV új székházához a Vajda Péter utcához. Rácsörögtem Bandira, majd 5 perc várakozás után meg is jelentek mind a hárman: Bandi, Imre és Józsi. Benéztünk a helyi kantinba egy ebédre, ahol szerencsére volt összesen egyfajta vega étel, azt ki is választottam magamnak. Fincsi volt, nekem bőségesen elegendő mennyiségű is.

Természetesen én végeztem a legkésőbb az ebéddel 🙂 Közben eldumáltunk, láttam Molnár Gyurit is, aki nem sokat változott 😛

Ebéd után felmentem Bandiék szobájába, mert megbeszéltük, hogy megvárom velük a munkaidő végét, aztán elmegyünk egy-két sörre a közelbe. Nosza, mentünk is. Jól elbeszélgettünk, a MÁV-os munkatempó a mai délután kísértetiesen hasonlított arra az időszakra, ami még az én időmben volt 🙂

Még a főnökasszonyuk is bejött, aki később meg is kérdezte Bandit és Józsit, hogy ki a fene ücsörgött ott náluk naphosszat 🙂

3 körül lenéztünk egy kávéra (forró csokira) a második emeletre, ahol régi főnökünkkel, Erzsikével is összetalálkoztunk. Mivel a kávégép pont Jóságos Imre Bácsi szobájának ajtajánál volt, bevonultunk oda. Én itt is maradtam Imrével n5-ig, amikor Bandi csörgött, hogy ő már az épület előtt vár minket. Miután Józsi lehozta a tarisznyámat, kimentünk hozzá.

A Népligetnél egy kellemes, bár hangos (és valszeg rossz levegőjű :)) sörözőbe lecsüccsentünk és kikértünk egy kört. Nagyon jólesett a torkot hűsítő aranybarna ital, de a beszélgetés, nosztalgiázás még jobban.

Negyed 7-ig ücsörögtünk ott megtárgyalva jövőt, jelent, múltat. Aztán elbúcsúztunk. Furcsa érzés volt úgy kezet fogni hármójukkal, hogy talán többé nem találkozunk, de legalábbis csak hosszú idő múlva.

Ennek a 3 embernek köszönhetően (meg van egy negyedik, aki most nem volt jelen) mondhatom el ismét azt, hogy a MÁV volt emberi szempontból a legjobb (munka)helyem. Köszönöm Nektek a veziges éveket! Megérte, mégha munka szempontjából nem is tett hozzá sokat az életemhez 🙂

Ha bármikor jönnétek, és mi ott kint leszünk, tartom a freerange Wellington-szeletes meghívást! 🙂 (Azt nem garantálom, hogy el is készítem, de a hozzávalókat beszerzem :P)

Hogyan jutottam NZD-hez?

Ez azért is fontos, mert ha jól tudom, havi 1000 $-val rendelkezni kell a turistának ahhoz, hogy bemehessen az országba.

Az elején még naivan azt gondoltam, hogy valamelyik bankban vagy valutaváltónál lehet venni, de aztán hamar kiderült, hogy a magyar bankok nem forgalmaznak, a váltóknál pedig egyszer-egyszer előfordulhat hogy van (ha épp akkor kért valaki pl. Ft-ot és neki csak NZD-je volt), de tömören szólva nincs 🙂

Aztán mikor eziránt érdeklődtem az Index NZ fórumán, nem sokkal később kaptam két emailt is, mert azért van olyan magyar NZ-n, akinek szüksége van forintra. Persze zömmel nem ott helyben (hülyeség is volna), saját magának, hanem pl. repjegyet venni rokonoknak …

Úgyhogy most van kp-ben több mint 1 600 NZD-m, illetve nem helyben még 2000, meg lesz még így valamennyi. Igaz, az 1600 pont nem elég a két hónapra, de majd kiegészítem €-val meg GBP-vel.

Pakolás, hirdetés

Gőzerővel nekiláttunk a hirdetősdinek, beizzítottam végre a Vaterás fiókomat, mert eddig nem nagyon használtam. Előtte az expresszen próbálkoztam, de ott viszonylag kevés sikerrel. Mondjuk a bringám hamar elment azon keresztül is.

Most már a két kerekem sincs ki (az asszonyét használom, amíg az övé még megvan), viszont diót aprítani még tudok a robotgéppel. A nagygépem is egy hét múlva elmegy, utána meg én is, a családnak meg marad az új netbook. Pici de praktikus (csak egy VGA-kábel kéne hozzá, mert az enyém már elkeveredett, a DVI-os meg nem jó hozzá 😦 )

Ma délután a ruháim is előkerültek: kipakoltuk mind a másfél szekrényt (összesen 3-4 polcot), aminek legalább a 65%-a jótékonykodás keretében rászorulók ruhatárát fogja majd gazdagítani, a fennmaradó részt pedig viszem magammal. Soha nem voltam ruhamániás, de az utóbbi években már egyre inkább a "tulajdonlás” fogalmától való elszakadás jegyében éltem, a javakat inkább digitális formában gyarapítottam (de nem DVD-re írva minden felesleges dolgot!), ami lehet, hogy időnként nem olyan kellemesen használható (pl. könyvek esetében az igazi hangulatát az e nem tudja pótolni), viszont a környezetre gyakorolt romboló hatása összességében, hosszú távon alacsonyabb.

Szóval a ruháim már összegyűltek, szerintem közel sem fogják kitölteni a nagy hátizsákomat, úgyhogy lesz helyem még egyebeket is pakolni, de már csak a jövő héten 🙂

Bence hazatért :o)

Bence az elmúlt 5 napot a nagyszülőknél töltötte, ezalatt mi is sokat pihentünk (na jó, többet mint egyébként, de azért volt tennivaló bőven). Az első két napban nagyon furcsa volt, hogy nem téblábol ott a kis gézengúz, de így nagyon hamar teltek a napok. Emiatt mondjuk időnként úgy éreztem, hogy nincs is meg a megszokott kerete az életvitelünknek.

Közben a munkahelyen is az utolsó hetet töltöttem, ettől már önmagában is furcsa volt ez az időszak 🙂

Végül péntek délelőtt jött haza a kisember, mert akkor már munkanélküli voltam 🙂 és a szüleim szerettek volna még egyszer találkozni velem (amúgy csütörtökön hozták volna).

A nap legnagyszerűbb pedig az volt, amikor a kis göndörböndör meglátott, kitárta a karját, és hatalmas mosollyal rohant felém, a karjaimba 🙂 Hát igen, az ilyen pillanatok feledtetik a bosszúságot és a nyűgös perceket!

(F)ASZA okmányiroda és PosTata

A mai nap érdekesen indult. Régebben még sokkal többet bosszankodtam volna rajta (pláne Gabi), de ma már tartunk ott, hogy inkább csak legyintettünk és nevettünk.

A történet ott kezdődik, hogy kell születési anyakönyvi kivonat. Méghozzá ugye angol nyelven, tehát egyszerűbb kikérni, mintsem lefordíttatni (és valszeg nem is drágább). Gondoltam használom az Ügyfélkaput, ha már regisztráltam oda évekkel ezelőtt. Meg is találtam az anyakönyvi kivonat igénylési szolgáltatást rajta, végigkattintgattam mindent (Pécsett születtem és most Bp-en lakunk! – ez később még fontos lesz!), aminek az eredménye az lett, hogy július 22-re kaptam egy időpontot a XI. kerületi okmányirodába, és ott elvileg el tudom intézni.

A levél erre vonatkozó része:

—————————————————————–

Tisztelt MARTINKA ISTVÁN!
Értesítjük, hogy az Ön által 4619877 számon kezdeményezett ‘Házassági anyakönyvi kivonat igénylése’ ügyét
a(z) BUDAPEST 11. ker.-i Okmányiroda ASZA ablakánál
2009.07.22 08:15 időpontban soron kívül intézheti. Foglalási száma: 2009.07.22/ 000020
Az iroda címe: 1113 BUDAPEST 11 BOCSKAI út 39-41.   1 112

Tisztelt MARTINKA ISTVÁN!

Értesítjük, hogy az Ön által 4619877 számon kezdeményezett ‘Házassági anyakönyvi kivonat igénylése’ ügyét a(z) BUDAPEST 11. ker.-i Okmányiroda ASZA ablakánál 2009.07.22 08:00 időpontban soron kívül intézheti. Foglalási száma: 2009.07.22/ 000019

Az iroda címe: 1113 BUDAPEST 11 BOCSKAI út 39-41.   1 112

—————————————————————–

Örültem is neki, kicsit büszkeséggel is töltött el, hogy azért piciny országunk is halad a korral, terjed itt is az elektronikus ügyintézés (egy-két dolgot intézem korábban Ügyfélkapun keresztül, akkor gond nélkül), és “nyugodtan hátradőlt” hangulatban indultunk el ma reggel az asszonnyal az Okmányirodába.

Kellemes tekerést követően 8:01-kor kötöttük ki a bringákat a bejárat melletti tárolónál, majd beslattyogtunk. Kerestük az ASZA ablakot, de nem volt sehun. Megkérdeztem egy épp szabadon lévő ügyintézőt, aki azt válaszolta, hogy “Itt nincs ilyen ablak! Ügyfélkapun nem lehet időpontot foglalni anyakönyvi kivonathoz. … Jó, lehet hogy lehet időpontot kérni, de az nem jelent semmit, az itt nem érvényes. Próbálják meg az I. emelet 113-as szobát anyakönyvi kivonat ügyben.”megjegyzés: F-ASZA egy rendszer…

Megpróbáltuk. Be tudtunk menni simán, de 1 perc múlva már jöttünk is ki, mert nem a kerületben születtünk. Pedig gondolom nem úgy adják az anyakönyvi kivonatot, hogy színesben lefénymásolják a születési helynek megfelelő okmányirodában lévő példányt, hanem újra kinyomtatják. Azt meg bárhonnan lehet. Ha mégis fénymásolnának, azt inkább nem minősítem 🙂

Szóval az Ügyfélkapun nemcsak hogy időpontot kértünk, még azt az infot is kaptuk, hogy nem csak lakhely szerinti okmányirodában lehet ezt intézni. Pedig de.

Nem is főként ez utóbbi a baj, hanem hogy az embernek elhúzzák a mézes madzagot az orra előtt, hogy “nyugodtan fáradj be hozzánk, elintézzük az ügyedet a lehető legkevesebb macerával” Most van nyújtok valamit vagy nem. Az, hogy ilyen Mátyás királyosan adom is meg nem is, az sokkal rosszabbul sül el a végén.

Dehát ez van, most nem tudunk már vele mit kezdeni, inkább csak nevettünk rajta, és sajnáltuk az utánunk következőket (10 órától a nap végéig már nem volt szabad időpont), mert sajnos könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy esetleg ők is hiába kértek időpont.

Továbbgurultunk a postára, mert megérkeztek az erkölcsi bizik, csak tegnapelőtt nem voltunk otthon épp, úgyhogy be kell menni átvenni. Sebaj, útbaesik a munkahely felé menet. Hamar át is értünk oda, amíg én kikötöttem kétkerekű lovainkat, addig Gabi be is ment, hogy sorbaálljon. 1 perc múlva követtem, és arra értem be, hogy egy öreg férfi betolakodik elé, holott később állt be a sorba. Mindezt a kezébe nyomott sorszám is bizonyítja, de akkora tapló volt, hogy ez nem zavarta. Ha még elém betolakodik, hivatkozva arra, hogy idősebb és blablabla, még egy fokkal jobb, de hogy egy hölgy elé… Ráadásul tényleg kapott Gabi is meg ő is sorszámot, és a 42 bizony elébb van, mint a 43.

Kicsit felment bennem a pumpa, és amikor csak motyogott az orra alatt és nem engedte oda Gabit, mondtam neki, hogy “Nem kell pattogni öregúr!” Erre az ügyintéző nő is nekem esett (tőle mondjuk az lett volna a tisztességes magatartás, ha nem fogadja el az öreg sorszámát, hanem visszaadja, mert a miénk volt az előbbrevaló). Igaza volt abban, hogy illetlen módon viselkedtem (valójában nem így akartam fogalmazni, hanem kb. úgy, hogy ne méltatlankodjon, de aztán mégsem úgy sikerült), de a postata is csak sunnyogott, és onnantól volt bátor, hogy az ügyintéző még adta alá a lovat. Nyíltan is elismertem, hogy bunkó voltam (mondjuk ki na, tényleg így van), de ő sem maradt el mögöttem.

Persze jött még a szabvány szöveg, hogy ez a mai fiatalság, amihez én hozzátettem, hogy ez a mai öregség, aztán elhúzott. Tudom, siet. Már rájöttem, hogy a nyugdíjasok talán azért sietnek ennyire buszon, postán, akárhol, mert már kevés idejük van vissza. Igaz, hogy nem nyernek ezzel semmit, de az már az ő dolguk.

Múltkor hallottam a TV-ben, hogy egy huszonéves színésznőt (nem biztos, hogy színésznő volt, de így rémlik) egy nyugdíjas asszony lelökött a buszról a leszálláskor, de úgy, hogy szerencsétlen le is esett és kiterült a busz mellett. Hát ez a mai öregség egy része. Viszont azért találkozom sokszor kedves nénikkel/bácsikkal is, nekik mindig nagyon örülök és jólesően gondolok vissza rájuk illetve igyekszem segíteni nekik, ha rászorulnak pl. szatyor felcipelésével a lépcsőn meg hasonlókkal. Azt hiszem ők vannak többségben az én életemben, csak róluk nem blogolok 🙂

Szóval így indult a reggel 🙂

ElmEgység(ben) – szemelvény

Adyashanti  – Az üresség tánca

Azt látom, hogy az emberek rettegnek az Egységtől, mert ott nincs senki, aki kiválna a tömegből, és eldöntené vagy előírná, mit tegyenek. Az ego pedig tökéletesen tisztában van azzal, hogy az Egységben nincs számára hely. Lehúzhatja a rolót. Épp ezért súgja: “Biztos, hogy minden rendben lesz? Szóval én csak ücsörögjek a szobámban, és ne foglalkozzak senkivel és semmivel? Hagyjak mindent Istenre?” Ki tudja? Ha Isten úgy akarja, hogy a szobádban ücsörögj, akkor ezt fogod tenni. Ha azt szeretné, hogy ne foglalkozz semmivel, pontosan ez fog történni. Ha azonban valamilyen fontos szerepet szán neked, biztos lehetsz benne, hogy megadja a lehetőséget is, hogy betölthesd.

Az emberek – jó szándék ide vagy oda – az esetek 99 százalékában megosztottságból cselekszenek. így pedig csakis ezt adhatják tovább. Ha átállsz az Egység oldalára, továbbra is épp úgy végezheted mindazokat a dolgokat, amelyeket eddig megosztottságból csináltál. Maga a cselekedet nagyon hasonló, sőt akár ugyanaz maradhat. Továbbra is levelezhetsz államférfiakkal, vagy körberepülheted a Földet. A lényeg az, hogy minden nagyon más lesz, ha az Egységből indítod. Hogy miért? Mert közben az az érzésed, hogy “Foglalmam sincs, miért is csinálom mindezt.” Ez pedig azt jelenti, hogy többé nem valamilyen konfliktus mozgat. Azért nem tudsz okot találni a cselekvésre, mert úgy érzed, alapvetően minden rendben van. És mégis, még így is elindul benned valami. Az elme persze képtelen megérteni, hogy miért kellene változtatnia, ha egyszer minden rendben van. Ilyen az, amikor az embert az Egység mozgatja. Amikor abból az alapérzésből indul ki, hogy a világon minden rendben van úgy, ahogy van. Tisztában van vele, hogy a világnak nincs szüksége rá, az üzenetére, ő mégis teszi a dolgát.

Érdekes módon többé nem meghatározott célok mozgatnak. Csupán mozogsz az élettel együtt. Lehet, hogy épp egy Gandhi típusú lány vagy srác vagy, aki arra született, hogy aktívan tegyen. De megeshet, hogy inkább Ramanára hasonlítasz, és azt mondod: “Minden úgy van ahogy Isten akarja, miért is avatkoznék bele a dolgokba?”

Az elme egyre csak azt kérdezi: “De melyik ezek közül a helyes út?” Te pedig megszoktad, hogy választasz – aszerint hogy milyen előre kialakított véleményed van a rossz és a jó, a helyes és a helytelen fogalmáról. Ez óriási tévedés. Az elme ugyanis nem tudhatja, mi a jó a világnak. Az élet ugyanúgy megjelenhet egy tölgyfa, egy tavacska, egy kőszikla, egy autó, egy nagyon aktív vagy éppenséggel passzív ember képében. Ezek mind-mind ugyanabból a forrásból származnak. Érzed, miről beszélek?

Ilyenkor az élet a saját medrében folyik, és nem úgy, ahogyan mi terelgetjük. Óriási különbség. Ha azt nézed, milyen változásokat hozhat ez a hozzáállás, láthatod, hogy egyetlen ember is képes ezreket, sőt százezreket inspirálni. Gandhi egymagában, egyetlen látomással űzte ki a világ talán legnagyobb hatalommal rendelkező nemzetét India földjéről. Jobban mondva: meggyőzte őket a távozásról. Erőszakkal erre nem lett volna képes. Ha a “rohadjatok meg, tűnjetek el innen!” felkiáltással fordult volna feléjük, egész biztos, hogy nem éri el a célját, és a britek még ma is Indiában lennének. Az Igazságban hihetetlen erő rejlik. Ezért olyan hatásos minden cselekedet, amely ebből fakad. Valójában minden egyéb indíttatás és akció az erőszaktevés kategóriájába tartozik.

Épp ezért a leghatásosabb spirituális gyakorlatok egyike, ha bekapcsolod a tévét, és meghallgatod, mit mondanak a számodra legellenszenvesebb, leggyűlöletesebb figurák. Ha képes vagy meglátni bennünk Istent, sikerrel jártál. Ha viszont minden esetben elkapcsolsz, vagy dührohamot kapsz, amikor feltűnnek a képernyőn, az azt jelzi, hogy még nagyon messze jársz a megvilágosodástól.

Vérvétel (HbSAg meg HIV)

Vérvétel (HbSAg meg HIV)
Újabb kellemes tapasztalat, és egyfajta igazolása annak, hogy a pozitív hozzáállás gördülékenyebbé teszi a dolgokat.
(Talán a hozzáállás még állást is eredményez majd :))
Kedd (2009.07.14.) reggel magamhoz képest korán keltem, mert csak 7-f8 felé ébreszt már a gyerkőc, de most 6-kor már pattantam ki, és vittem le Barnit sétálni. Kellemes is volt, mert ekkor még hűs szellő fújdogált, Barni is aranyosan szaladgált, játszott.
Végül n8 tájban indultunk el otthonról Gabi meg én. Eltekertünk bringával az Infoparkig, ott letettük a bicajokat, mer’ azé’ a nyóckerbe’ inkább nem hagyom kint az utcán őket, és ki tudja milyen helyen tudnánk kikötni. Helyette a BKV-t választottuk, és hn8-ra már meg is érkeztünk a Mária utcába (Szent Rita általam korábban már említett temploma is ebben az utcában van ;)) (az Üllői út felől érdemes megközelíteni, mert arra van a megfelelő szekciója a klinikának).
Nem kell a földszinten a kartonozónál bejelentkezni, csak simán elindultunk felfelé egy lépcsőn, ahol a fordulóban van a bejárat az ilyen vizsgálatokhoz. Amerikai vízummal összefüggő papírok vannak a falon, ez alapján találtuk ki, hogy az a megfelelő ajtó 🙂
Ketten voltak előttünk a sorban, tehát nagyon időben érkeztünk. Kb. 8-kor ki is nyitották az ajtót, 3.-4.-ként bementünk, az itt lévő adminisztrációs ablaknál szintén nem kellett bejelentkeznünk, úgyhogy a vérvételnél mi lettünk az elsők!
Az asszisztens nő kedves volt, szakszerűen és gyorsan dolgozott. Amíg Gabi beszélgetett vele meg adminisztráltak, addig én felszaladtam a gazdasági irodába és befizettem a 2×5 500 Ft-ot. Ha sürgősen akartuk volna, akkor kb. duplája lett volna, de legalább másfélszeres ktg. Ráadásul így is meglesz jövő keddre, amúgy meg pénteken mehettünk volna érte. 2 munkanap a különbség, nem érte volna meg.
Mikor visszaértem, épp bökés volt 🙂 2 kémcsőnyi vér szükséges a 2 vizsgálathoz (ez legalább egyenesen arányos :)) Nem volt TB-kártyám, de szerencsére a személyim is elég volt. Én nem ragaszkodnék a TB ellátáshoz a magam esetében, inkább fizetnék, amikor szükséges van eü-szolgáltatásokra. Ilyenkor “valahogy” sokkal gördülékenyebbek a dolgok.
Szerintem n9-kor már kint is voltunk újra az utcán, szorítva a kis vattát a kezünkre 🙂
Az orvosi vizsgálat első állomása tehát nagyon flottul zajlott, ilyen legyen a többi is 🙂

Újabb kellemes tapasztalat, és egyfajta igazolása annak, hogy a pozitív hozzáállás gördülékenyebbé teszi a dolgokat.

(Talán a hozzáállás még állást is eredményez majd :))

Kedd (2009.07.14.) reggel magamhoz képest korán keltem, mert csak 7-f8 felé ébreszt már a gyerkőc, de most 6-kor már pattantam ki, és vittem le Barnit sétálni. Kellemes is volt, mert ekkor még hűs szellő fújdogált, Barni is aranyosan szaladgált, játszott.

Végül n8 tájban indultunk el otthonról Gabi meg én. Eltekertünk bringával az Infoparkig, ott letettük a bicajokat, mer’ azé’ a nyóckerbe’ inkább nem hagyom kint az utcán őket, és ki tudja milyen helyen tudnánk kikötni. Helyette a BKV-t választottuk, és hn8-ra már meg is érkeztünk a Mária utcába (Szent Rita általam korábban már említett temploma is ebben az utcában van ;)) (az Üllői út felől érdemes megközelíteni, mert arra van a megfelelő szekciója a klinikának).

Nem kell a földszinten a kartonozónál bejelentkezni, csak simán elindultunk felfelé egy lépcsőn, ahol a fordulóban van a bejárat az ilyen vizsgálatokhoz. Amerikai vízummal összefüggő papírok vannak a falon, ez alapján találtuk ki, hogy az a megfelelő ajtó 🙂

Ketten voltak előttünk a sorban, tehát nagyon időben érkeztünk. Kb. 8-kor ki is nyitották az ajtót, 3.-4.-ként bementünk, az itt lévő adminisztrációs ablaknál szintén nem kellett bejelentkeznünk, úgyhogy a vérvételnél mi lettünk az elsők!

Az asszisztens nő kedves volt, szakszerűen és gyorsan dolgozott. Amíg Gabi beszélgetett vele meg adminisztráltak, addig én felszaladtam a gazdasági irodába és befizettem a 2×5 500 Ft-ot. Ha sürgősen akartuk volna, akkor kb. duplája lett volna, de legalább másfélszeres ktg. Ráadásul így is meglesz jövő keddre, amúgy meg pénteken mehettünk volna érte. 2 munkanap a különbség, nem érte volna meg.

Mikor visszaértem, épp bökés volt 🙂 2 kémcsőnyi vér szükséges a 2 vizsgálathoz (ez legalább egyenesen arányos :)) Nem volt TB-kártyám, de szerencsére a személyim is elég volt. Én nem ragaszkodnék a TB ellátáshoz a magam esetében, inkább fizetnék, amikor szükséges van eü-szolgáltatásokra. Ilyenkor “valahogy” sokkal gördülékenyebbek a dolgok.

Szerintem n9-kor már kint is voltunk újra az utcán, szorítva a kis vattát a kezünkre 🙂

Az orvosi vizsgálat első állomása tehát nagyon flottul zajlott, ilyen legyen a többi is 🙂