A mai nap érdekesen indult. Régebben még sokkal többet bosszankodtam volna rajta (pláne Gabi), de ma már tartunk ott, hogy inkább csak legyintettünk és nevettünk.
A történet ott kezdődik, hogy kell születési anyakönyvi kivonat. Méghozzá ugye angol nyelven, tehát egyszerűbb kikérni, mintsem lefordíttatni (és valszeg nem is drágább). Gondoltam használom az Ügyfélkaput, ha már regisztráltam oda évekkel ezelőtt. Meg is találtam az anyakönyvi kivonat igénylési szolgáltatást rajta, végigkattintgattam mindent (Pécsett születtem és most Bp-en lakunk! – ez később még fontos lesz!), aminek az eredménye az lett, hogy július 22-re kaptam egy időpontot a XI. kerületi okmányirodába, és ott elvileg el tudom intézni.
A levél erre vonatkozó része:
—————————————————————–
Tisztelt MARTINKA ISTVÁN!
Értesítjük, hogy az Ön által 4619877 számon kezdeményezett ‘Házassági anyakönyvi kivonat igénylése’ ügyét a(z) BUDAPEST 11. ker.-i Okmányiroda ASZA ablakánál 2009.07.22 08:00 időpontban soron kívül intézheti. Foglalási száma: 2009.07.22/ 000019
Az iroda címe: 1113 BUDAPEST 11 BOCSKAI út 39-41. 1 112
—————————————————————–
Örültem is neki, kicsit büszkeséggel is töltött el, hogy azért piciny országunk is halad a korral, terjed itt is az elektronikus ügyintézés (egy-két dolgot intézem korábban Ügyfélkapun keresztül, akkor gond nélkül), és “nyugodtan hátradőlt” hangulatban indultunk el ma reggel az asszonnyal az Okmányirodába.
Kellemes tekerést követően 8:01-kor kötöttük ki a bringákat a bejárat melletti tárolónál, majd beslattyogtunk. Kerestük az ASZA ablakot, de nem volt sehun. Megkérdeztem egy épp szabadon lévő ügyintézőt, aki azt válaszolta, hogy “Itt nincs ilyen ablak! Ügyfélkapun nem lehet időpontot foglalni anyakönyvi kivonathoz. … Jó, lehet hogy lehet időpontot kérni, de az nem jelent semmit, az itt nem érvényes. Próbálják meg az I. emelet 113-as szobát anyakönyvi kivonat ügyben.” – megjegyzés: F-ASZA egy rendszer…
Megpróbáltuk. Be tudtunk menni simán, de 1 perc múlva már jöttünk is ki, mert nem a kerületben születtünk. Pedig gondolom nem úgy adják az anyakönyvi kivonatot, hogy színesben lefénymásolják a születési helynek megfelelő okmányirodában lévő példányt, hanem újra kinyomtatják. Azt meg bárhonnan lehet. Ha mégis fénymásolnának, azt inkább nem minősítem 🙂
Szóval az Ügyfélkapun nemcsak hogy időpontot kértünk, még azt az infot is kaptuk, hogy nem csak lakhely szerinti okmányirodában lehet ezt intézni. Pedig de.
Nem is főként ez utóbbi a baj, hanem hogy az embernek elhúzzák a mézes madzagot az orra előtt, hogy “nyugodtan fáradj be hozzánk, elintézzük az ügyedet a lehető legkevesebb macerával” Most van nyújtok valamit vagy nem. Az, hogy ilyen Mátyás királyosan adom is meg nem is, az sokkal rosszabbul sül el a végén.
Dehát ez van, most nem tudunk már vele mit kezdeni, inkább csak nevettünk rajta, és sajnáltuk az utánunk következőket (10 órától a nap végéig már nem volt szabad időpont), mert sajnos könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy esetleg ők is hiába kértek időpont.
Továbbgurultunk a postára, mert megérkeztek az erkölcsi bizik, csak tegnapelőtt nem voltunk otthon épp, úgyhogy be kell menni átvenni. Sebaj, útbaesik a munkahely felé menet. Hamar át is értünk oda, amíg én kikötöttem kétkerekű lovainkat, addig Gabi be is ment, hogy sorbaálljon. 1 perc múlva követtem, és arra értem be, hogy egy öreg férfi betolakodik elé, holott később állt be a sorba. Mindezt a kezébe nyomott sorszám is bizonyítja, de akkora tapló volt, hogy ez nem zavarta. Ha még elém betolakodik, hivatkozva arra, hogy idősebb és blablabla, még egy fokkal jobb, de hogy egy hölgy elé… Ráadásul tényleg kapott Gabi is meg ő is sorszámot, és a 42 bizony elébb van, mint a 43.
Kicsit felment bennem a pumpa, és amikor csak motyogott az orra alatt és nem engedte oda Gabit, mondtam neki, hogy “Nem kell pattogni öregúr!” Erre az ügyintéző nő is nekem esett (tőle mondjuk az lett volna a tisztességes magatartás, ha nem fogadja el az öreg sorszámát, hanem visszaadja, mert a miénk volt az előbbrevaló). Igaza volt abban, hogy illetlen módon viselkedtem (valójában nem így akartam fogalmazni, hanem kb. úgy, hogy ne méltatlankodjon, de aztán mégsem úgy sikerült), de a postata is csak sunnyogott, és onnantól volt bátor, hogy az ügyintéző még adta alá a lovat. Nyíltan is elismertem, hogy bunkó voltam (mondjuk ki na, tényleg így van), de ő sem maradt el mögöttem.
Persze jött még a szabvány szöveg, hogy ez a mai fiatalság, amihez én hozzátettem, hogy ez a mai öregség, aztán elhúzott. Tudom, siet. Már rájöttem, hogy a nyugdíjasok talán azért sietnek ennyire buszon, postán, akárhol, mert már kevés idejük van vissza. Igaz, hogy nem nyernek ezzel semmit, de az már az ő dolguk.
Múltkor hallottam a TV-ben, hogy egy huszonéves színésznőt (nem biztos, hogy színésznő volt, de így rémlik) egy nyugdíjas asszony lelökött a buszról a leszálláskor, de úgy, hogy szerencsétlen le is esett és kiterült a busz mellett. Hát ez a mai öregség egy része. Viszont azért találkozom sokszor kedves nénikkel/bácsikkal is, nekik mindig nagyon örülök és jólesően gondolok vissza rájuk illetve igyekszem segíteni nekik, ha rászorulnak pl. szatyor felcipelésével a lépcsőn meg hasonlókkal. Azt hiszem ők vannak többségben az én életemben, csak róluk nem blogolok 🙂
Szóval így indult a reggel 🙂
MartinIsti Blog 