Az élet vicce és az olvasásban rejlő lehetőség

Adyashanti Az üresség tánca c.könyvének utolsó fejezetéből: (több már nem lesz, mert végigértem a könyvön :))

Akkor már tudtam, hogy ez csoda: ez az élet, ez a test. Ez a mennyország, legyen bármilyen zavaros, bármilyen bolond, bármilyen csodálatos vagy bármilyen szörnyű. Hogy ez az egész – tudod – egy nagy vicc. Isten tenyerén járni, és közben folyamatosan őt keresni.

Amit most fogok mondani, az egy kicsit eltér a feltett kérdéstől, de nagyon is sok köze van az olvasás témájához. Bár én magam is – sok más spirituális mesterhez hasonlóan – sokat beszélek arról, hogy az elme képtelen felfogni a megvilágosodás értelmét, és ezért egy ponton túl el kell hagyni a könyvekben rejlő tudást, ha visszatekintek saját spirituális pályafutásomra, tudom, hogy – bár közvetlenül soha nem találtam meg a fény egyetlen írásban sem, hiszen ez lehetetlen – az olvasás mégis nagyon jelentős szerepet játszott abban, hogy végül eljutottam idáig. Azt hiszem úgy működik, mint egy kétélű kard. Néha elállja az utat – mindenféle felesleges, egymásnak ellentmondó, egymással versengő elméletekkel és ideákkal –, ugyanakkor képes valami nagyon fontosat is adni az embernek. Nekem például sokszor segítettek azok a könyvek, hogy helyre tegyenek bizonyos dolgokat a fejemben. Segítettek tisztázni magammal a dolgokat. És ebben az értelemben az a véleményem, hogy a spiritualitás intellektuális oldalát, amelyet – teszem hozzá, jó okból – sokszor csak mellékesnek tartanak, néha igencsak alábecsülik. Bár egyetlen könyv sem tartalmazza az Igazságot a maga teljességében, mi, emberek mégis úgy működünk, hogy sokszor a könyvek kellenek hozzá, hogy a helyükre tegyük ennek az Igazságnak a darabkáit a fejünkben… és a szívünkben. A könyvek néha rendkívül mély megnyílást okozhatnak bennünk. Szóval az a véleményem, hogy az intellektus – feltéve ha nem ő diktál és nem ő a főszereplő – nagyon is lényeges részét képezheti a spirituális ébredés folyamatának. Ha sikerül kikapnod a megfelelő könyvet a megfelelő időpontban, az fellobbanthatja benned a felismerés szikráját. Nagyrészt a tanítómesterek is ezt teszik. Ülünk egy szobában, és beszélgetünk, ugye? Intellektuális dolgokról. De amit mindezzel el szeretnénk érni, az az, hogy felizzítsunk, lángra lobbantsunk a hallgatóban valami nagyon mélyen meglévő tudást. És egy könyv erre ugyanúgy képes, mint egy tanítómester. Olvasol egy gondolatot, ami elindít benned valamit. Nem az elme, az intellektus szintjén, hanem inkább a bölcsesség, a meglátások szintjén. Ez utóbbit onnan ismered meg, hogy az egész tested jelez. Kinesztetikusan nagyon is megérint, beindít a dolog. Ebben az értelemben tehát nagyon is hatásosak lehetnek a szavak, hiszen életre keltenek bennünk valami olyasmit, ami fontos. Egy részünk lehet, hogy azt mondja ilyenkor: “Igen, ezt tudom. Csak eddig sohasem voltam tisztában vele, hogy tudom.” A szavak tehát képesek rá, hogy bizonyos dolgokat felszínre hozzanak a tudatalattiból.

Wellingtoni vígság

Ma – hiába nem dolgozom – igazi hétfői hangulatunk volt kb. 11-ig. Nem történt semmi különös – azt leszámítva, hogy már csak 1 nap van vissza az utazásig –, de mégis nyomi kedvünk volt egy kissé.

Aztán 11 körül kaptam egy emailt Robtól, a wellingtoni cégvezetőtől, akivel a telefonos interjúm volt, meg aki adta a feladatot (LINK) a múlt héten. Ezután nagyon jó kedvünk lett, mert azt írta, hogy tetszett neki a gondolkodásmódom, ahogy a megoldandó problémát kezeltem, és “I am very impressed” – nem tudom, hogy ez a kifejezés hangulatában is fedi-e a “le vagyok nyűgözve” magyar kifejezést, de ha igen, akkor tényleg komolyan tetszett neki a megoldásom! 🙂

Sőt, – Now more importantly (and based on this work) I would like to meet with you – szerintem kezdi nagyon komolyan gondolni, hogy munkatársak legyünk, kaptam egy majdnem teljesen konkrét interjú-meghívást 🙂

Wellington bár nagyon szeles mindenki szerint, aki járt már ott, azért gyönyörű lehet:

A fotót gracious készítette és a TreakEarth-ről való.

És még egy, ez pedig Bianconeri78 munkája:

Az igaz élet Igazsága

Ismét egy kis Adyashanti 🙂

Amint elveszíted kapcsolatodat az Igazsággal, kizárod magad az általa nyújtott szabadságból is. Ha bármi – legyen az hatalom, dicsőség, egy másik ember, pozíció, tárgy, külsődleges szeretet, tisztelet, elfogadás – fontosabbá válik számodra az Igazságnál, szenvedésre és elkülönültségre kárhoztatod magad. Az Igazság csak az Igazságban érzi jól magát. Vagyis csak akkor, ha őt látod, őt választod és őt szereted. Az Igazsághoz való szívbéli elkötelezettség olyan döntés, amelyet minden egyes pillanatban bizonyítanod kell.

Ha arra vársz, hogy ez a választott szabadság választás nélkülivé, vagyis automatikussá váljon, az azt jelenti, hogy nem akarsz teljes felelősséget vállalni érte. Igen, ez a választás valóban nem könnyű, hiszen az Igazság és egy – adott esetben – sokkal kellemesebb, kitalált történet között kell döntened. Az Igazság iránti buzgó és állhatatos hűség azonban nem olyasmi, amit félvállról lehetne venni. Hogy a harmadik zen pátriárkát idézzem, egyetlen be nem tartott ígéret, amely az Igazsághoz köt minket, képes örökre elválasztani az eget és földet. Amikor valami olyasmivel találkozol, ami elvonja a figyelmedet az Igazságról, mindig van egy pillanat, amelyben tisztán látod, hogy az egész álom, múlandó káprázat csupán. Ha ilyenkor megrázod magad, és továbbra is úgy teszel, mintha a dolog valóságos lenne, akkor válik el a menny és a föld. A menny azonban mindig képes újra kitárni feléd a kapuit, amint úgy döntesz, hogy a múlandó jelenség helyett – legyen az akár düh, akár unalom, vagy bármi más – mégis inkább az Igazságot választod, és nem próbálod akarattal megváltoztatni a dolgokat.

Az Igazságnak fogadott hűségesküdet nemcsak adott szavad kedvéért kell betartanod. Ha így tennél, megsértenéd a legeslegszentebb ígéretek egyikét: azt, hogy mindig nyílt szívvel és teljes odaadással fogsz szeretni. Ha pusztán száraz elkötelezettséggel ragaszkodsz egy képhez vagy egy elmélethez, amelyet előzetesen alakítottál ki az Igazságról, az épp olyan, mintha a karosszékben hátradőlve így szólnál a házastársadhoz: “Már nem szeretlek igazán, de veled maradok, mert ezt ígértem.” Ezzel éppúgy megszeged az ígéretedet, hiszen – annak ellenére, hogy a száraz, szó szerint vett esküt betartod – a szavak mögött rejlő igazi minőségek (a szív, a szeretet, az intimitás és a kitárulkozás) hiányoznak belőled. Az sosem elég, ha valamit gépiesen végzel – csak akkor lehetsz sikeres, ha beleadod a szívedet, az egész lényedet. Érezd át a pillanatot, légy kész a maga teljes mélységében átélni azt, akár jó, akár rossz, akár közömbös történéseket tartogat számodra. Légy jelen az érzelmeidben és az érzéseidben is, ne félj teljes szíveddel, teljes érzékenységeddel részt venni az itt és mostban. Csak légy jelen. Ne kondicionált elmédből élt az életedet, hanem a kondícióktól független, örök Igazság alapjáról.

Az Igazság szeret, és nem ítélkezik. Igaz, hogy egy hatalmas kard van a kezében, amellyel kíméletlenül elválasztja egymástól a hamisat és az igazat, neheztelés és rosszindulat azonban nincs benne. Ha nem vagy őszinte saját magaddal, szenvedni fogsz. Ennek azért kell ilyen kíméletlennek lennie, mert különben nem tanulnál belőle. Tehát: élj igazul, vagy szenvedj. Az Igazság nem fog babusgatni téged. Vagy betartod a neki tett ígéretedet, vagy szenvedni fogsz. Ilyen egyszerű.

Ha valóban ráébredsz az Igazságra, látni fogod, hogy minden egyes téged érintő tapasztalatban és körülményben a szeretet uralkodik. Lenyűgöző az a tudat, hogy életünk összes pillanatán a szeretet fonala húzódik végig. Soha, egyetlen pillanatra sincsenek tehát áldozatok. Még a legfájdalmasabb tapasztalás mögött is az Igazság kardja áll, amely lesújt, hogy visszatereljen téged az útra. Nem olyan könnyű megbarátkozni ezzel a gondolattal, amely egy csapásra megfosztja az embert a mártíromság minden lehetőségétől.

Az Igazság tánca nagyon sokféleképpen jelenhet meg az életünkben: vannak kellemes és kevésbé kellemes lépései. De ne feledd, hogy minden tapasztalás mögött szeretet van. Ha elhatározod, hogy a létezés minden szintjén tökéletesen jelen leszel, a közted és a valóság közt tátongó űr bezárul. Kwong rósi mindig azt mondta nekünk: “Zárd a rést, bármilyen kicsi is, zárd a rést!” Ha ezt megteszed, cserébe feltárul számodra a mindenség. Tüntesd el a rést a valóság és az elképzeléseid, a jelen és az álmaid között, hiszen ez a tátongó űr okozza azt az elkülönültség-érzést, amely belülről mardos. Minden egyes porcikáddal a jelent kell választanod. Teljes lényeddel bele kell vetned magad a valóságba.