Végre sétáltam világosban is :)

Bár a kora hajnali netezés és az átállás  elhúzódása miatt ma is sikerült du. 1-kor felkelnem, egy rövid reggelit követően rögtön útra keltem.

Az idő szép volt, kissé hűvös, de hétágra sütött a nap, én pedig térképpel a kezemben (és Lórival az oldalamon) elindultam az óceánpartra. Úgy igazából még nem láttam, csak repülőből, meg esetleg kocsiból (onnan látnom kellett, hiszen a reptér is a parton van, de sokminden nem maradt meg abból :)).

Íme az utca, ahol épp lakom (ez a kocsibejárója):

Na, a lényeg, hogy nagyon szép utcák vannak errefelé, először lefelé haladtam a hegyről,  ahol ilyen a hangulata a környéknek:

Úgy nézzétek, hogy ez még a google streetview-n sincs rajta! 🙂

Ezután elslattyogtam egy jó nagy parkhoz, ahol sokan bringáztak, kutyát sétáltattak, fociztak, stb. Egy kislány rám is köszönt, amire meglepetésemben csak egy “Szia”-t tudtam kinyögni 🙂

Egy gyönyörű fa is volt a járda mellett:

Innen már nagyon közel volt a part is, sajnos nem minden fénykép sikerült, de amint leültem egy padra, rögtön odajött egy sirály, őt sikerült lekapni 🙂

Bámulatos, mennyire nem tartanak itt az embertől az állatok, meg hogy ilyen sokan vannak a városban is!

Végigsétáltam a parton (először a homokban majd a járdán) egészen St. Heliers Bayig. Nagyon-nagyon fújt a szél, be is húztam a nyakamat, de gyönyörű látvány volt a közeli Rangitoto sziget, és minden olyan hatalmasnak tűnt a nyílt terek miatt.

Innentől már visszafelé sétáltam, oltári szép házak között, csak képeket készíteni nem volt már kedvem. Mindenképp a Mt. Taylor road felé akartam visszamenni, amerre tegnap este sétáltam sötétben. Világosban is ugyanolyan szép az utca és a benne sorakozó házak.

És egy záró utcakép, szintén a Mt. Taylorból:

Ezután még elmentem a PacknSavebe, találtam ott organic (bio) cuccokat is, de nagyon drágán. A sörök sem olcsók, átszámítva 300 Ft körül van egy üveg átlagosan.

Nem messze a bolttól találtam egy direkt kutyáknak fenntartott helyet (Dog Exercise Area), meg a parton is kint volt, hogy kutyák mikor és hogyan mehetnek be a vízbe meg rohangálhatnak a parton 🙂

A teljes képgalériát itt találjátok!