Wellington – meglátni és megszeretni


Mivel sokáig voltam fent, a felébredést követően sikerült nem tervezett módon visszaaludnom, pedig nem kellett volna, mert így kutyafuttában végeztem el a reggeli teendőket (kaja /3 kiwi/, zuhany, körömvágás, bepakolás, fájlmásolás Csabira /ő a PDA-m/, megtanulni nyakkendőt kötni), és a vonatra is szaladni kényszerültem. De elértem :o)

Eldöcögtünk Papatoetoe-ig, ott átszálltam egy reptéri buszra, ezen az útvonalon 15 dolcsi helyett csak $6-ot  költöttem. (Említettem már, hogy anyai ágon sváb vér is folyik bennem? ;o))

A reptéren lazán ment minden, olyan sorba kaptam jegyet, ahol aztán nem ült mellettem senki, így Lórival szabadon bambulhattuk a vakító nap fényében tisztán látszó óceánt és időnként az északi sziget partjait. Az út vége felé az Aoraki hófödte csúcsa is felbukkant a messzeségben, a babérjaira törő hegytestvérei által közrefogottan. Csodaszép látvány!

Pontosan (és döcögősen) szálltunk le, bejártam a repteret is, keresve, merre lehet gyalogosan távozni. Egy útikönyvben (minden könyvesboltba benézek, ahányat csak látok :)) a reptér ábráját keresztező utcáról leírták, hogy “pedestrians only”, tehát aluljáró (gugli térkép nem árulja el), a Coutts és Broadway utcákat köti össze. Aztán láttam “to City Centre” kerékpárutat is, úgyhogy a fene fog buszozni vagy taxiba ülni, megyek gyalog! :o)

Mentem is, és nagyon megérte, sokkal élethűbb benyomásom lett a városról. Őszintén szólva a reptér környéke nemcsak távolságban van messze a jó környékektől, de nekem valahogy imigyen is tetszett. Otthonosabban éreztem magam, mint Aucklandben, kicsit Pécs hangulata rémlett fel.

Egy útbaeső PacknSavebe (Kilbirnie) betérve vettem üdítőt + ebédre pékárut, aztán mentem tovább. Sokszor nézegettem a térképemet, ami jelölte ugyan, hogy a Waitou Roadról nyíló alagút buszoknak van, de azért megnéztem. Valóban nincs hely gyalogosnak, csak a trolinak, de így jártam jobban! Mert ahelyett hogy visszafordulva a másik úton jussak beljebb, nekiindultam felfelé. Hamar olyan helyekre érkeztem, ahol nem győztem nézelődni! Aztán amikor a Mt. Victoriára is feljutottam (maori nevén Matairangi), akkor állt el igazán a lélegzetem… Ezt Jenőnek is látnia kéne :o)

Amikor pedig a lookout-hoz (kilátó pont) felértem, eldöntöttem, hogy ezt Gabinak mindenképp megmutatom élőben is!

Erdei ösvényeken galoppoztam lefelé, egy tisztáson megettem a Cadbury crunchie szeletet (senki ne vegyen ilyet!), aztán a Majoribanks utcában érkeztem a városba.

Town Belt
Az 1860-as években (ha jól emlékszem) két okból erdősávval vették körül az akkori várost: egyrészt hogy növeljén az általános egészségszintet (ami meglehetősen alacsony volt akkortájt), másrészt hogy a farmok és a város elkülönítésével emeljék a városi ingatlanok árát. Végeredményül mindenesetre csodás erdősáv alakult ki a mai belvárost körülölelve.

Hogy Barnikának is kedvezzek egy kicsit 🙂

A Te Papa Tongarewa (Nemzeti Múzeum) környéke szerencsére valójában sokkal zöldebb, mint ahogyan fentről látzott. Még sétáltam egy kört, mert n6 utánra beszéltük meg az érkezésemet Bess-szel, a szállásadómmal.

Az Oriental Parade-en sétálgatva is csak bambultam, milyen lakályos házak és hotelek sorakoznak arra. Még a kis, hegyi, gyalogos utcák is megvannak, amikről valamiért azt hittem, hiányozni fognak.

N6-kor találtam meg St. Barnabas templomát, ezt majd Barninak is megmutatom, még akkor is, ha nem érti 🙂

5:20-ra értem a szállásra, Bess még nem volt ott, de a lánya beengedett. A szomszéd szoba lakója rögtön odajött bemutatkozni, és beszélgetni pár szót (Los Angelesből jöttek, de tudta a nő, hol van Magyarország!).

5 perc múlva Bess is befutott. Beszélgettünk egy kicsit Európáról (Olaszországban voltak tavaly, ő is tudta mi fán terem kis hazánk, sőt még Ausztriával, Németországgal és a Szovjetunióval kapcsolatos történelmi háttér sem volt ismeretlen neki; most vagy nem olyan rossz a kiwi oktatás, vagy nagyon érdeklődők a helyiek és önszorgalomból tanulnak ezt-azt). Nagyon kedves hölgy, ő is itt él a 3 gyerekével meg Zoe nevű kutyájukkal együtt. Főzött nekem teát, kaptam vacsorát, használhattam a telefont, hogy Gabi tudjon ingyér’ hívni vonalason (hívott is, áradoztam neki bőven :o) Benci meg a háttérbe süvöltött :o))

Gabival vagy fél órát dumcsiztunk, fellelkesítettem jócskán :o) Aztán Bess-szel meg a kisebbik fiával beszélgettem kb. 2 órán keresztül.

9 óra felé lejöttem naplót írni, most pedig irány az ágyikó.

A teljes képanyag itt található meg:

http://picasaweb.google.hu/MartinIsti/WellingtoniKirandulas#

Tudom, kéne már vennem egy rendes kamerát, de amíg nincs job offer, addig spórolok.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s