Wellington – az uccsó interjús beszélgetés


Ezen nap eseményeit már Ohakune-ban, az Overland Train-en vetettem papírra 🙂

Nem siettem el a  felkelést, még talán olvastam is valamennyit előtte. Utána irány reggelizni, Bess ma is finom ételeket pakolt ki az asztalra. Ettem, beszélgettünk, aztán 10 körül ő elment dolgozni.

Én folytattam az olvasást, jó ez a könyv, nem is hagytam abba már a végéig. Zoe (a kutyus) is végig követett, akárhová mentem a házban (mielőtt elindultam délben, az ágyam alá is bebújt, alig találtam meg és majdnem bezártam a szobámba :)). Készítettem néhány képet is, ezeket a tegnapi bejegyzéshez fel is tettem (illetve a picasan van a többi), akinek van kedve Wellingtonba ruccanni, és nincs még szállása, bátran ajánlom!

Dél körül átöltöztem, nekiindultam. Az ajtón kilépve mentem kb. 20 métert, majd visszafordultam: sütött a nap és így délidőben nagyon meleg volt. Egy rétegett levettem, de a polárpulcsimat azért elvittem a kezemben, ki tudja meddig lófrálok kint (mivel  f8 körül értem haza, jól is tettem!).

Végül rá kellett kapcsolnom, de pont 1-re sikerült odaérnem! 😉 Rob is még ott volt, épp Mattivel beszélgetett. Mielőtt elment, megbeszéltük, hogy majd hív délután, és ha még bent vagyok a városban, személyesen is megtárgyalhatjuk a végeredményt.

Mattivel – aki finn és 1993-ban érkezett – tényleg csak cseverésztünk, semmi szakma. Nagyon laza fickó, pedig a többiek sem voltak túl kimértek 🙂

Hn2 körül már a Lambton Square indiai éttermében ebédeltem (ez nagyon fincsi volt!), majd elindultam felfelé. Gyönyörű hegyi utcácskákat találtam, a Cable Car (itteni Sikló) meg a Viktória Egyetem környékén, főképp azok voltak hangulatosak, amiken csak gyalogosan lehet közlekedni.

Nyugalom honolt majdnem mindenütt, egyik oldalon kilátás a belvárosra és az öbölre, a másikon völgyek és meredek dombok, házikókkal teleszórva.

Megnéztem a Cable Car múzeumot, majd a füvészkerten (Wellington Botanic Gardens) keresztül lesétáltam a városba.

Többször is volt olyan érzésem, mintha gombóc lenne a torkomban és könnyek fojtogattak, annyira tetszett ez a város és annyira szeretnék itt élni. Álmodoztam, milyen jó lesz majd itt Gabival sétálni, andalogni ha sikerül a meló.

Elnéztema Wellington múzeumba is, nekem nagyon tetszett, jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint a Te Papa. Sajnos csak az első szintet volt lehetőségem végigböngészni, ami a város XX. századi történelmét fogta át, mert du. 5-kor zártak.

Még egy kis grasszálás, hátha jön az a telefonhívás, aztán vettem néhány dolgot a holnapi útra és irány a ház.

Megnéztem az emailjeimet, de Robtól nem érkezett. írtam hát neki (hátha elvesztette a számomat), közben Kedvesemmel is váltottam SMS-t (ők Rebivel ketten épp Böröcznél üldögéltek). Rob a válaszában megírta, hogy egész délután nem volt bent, úgyhogy amint beszélt Mattivel, pénteken vagy hétfőn hív. Kiwik ! :o) Egy kis türelemjáték azért belefér 🙂 Mivel azóta már elmúlt a péntek, biztos, hogy legkorábban hétfőn kapok hírt.

Lezuhanyoztam, fogat mostam és pont láttam, amikor (21:16) Bess hazaérkezik. Összepakoltam, ne holnap hajnalban kelljen, majd felmentem elbúcsúzni. Megittunk még egy teát,  beszélgettünk. Nagyon megkedveltem házigazdámat, ha  ilyenek általában a helyiek, akkor ez az ország annál is jobb, mint gondoltam! 🙂

A végén még felajánlotta, hogy mindenben segít, amiben tud, ha Wellingtonban lesz állásom és itt kell leküzdenem a házbérlés, iskolakeresés, stb. kezdeti nehézségeit 🙂

Ezután már csak egy kis olvasás (a tea hatása) maradt hátra alvás előtt.

Advertisements

10 thoughts on “Wellington – az uccsó interjús beszélgetés

  1. Szerintem nem szoktak ennyi koros interjut tartani, ha nem felel meg az ember az elejen.
    Wellingtonnal szerencsed volt, igen tragya esos-szeles idok is szoktak arrafele lenni.

    • Köszi a biztatást hobe, pont jókor jött 🙂
      Egy dolog, hogy én így gondolom, de ha már mások is, azt jó olvasni/hallani!

    • Sajnos semmi uj, de koszi az erdeklodest!

      Holnap mar szolok en a fickonak, hogy mi a helyzet vegulis. De en tovabbra is bizakodo vagyok! 🙂

  2. Most egyelőre csak szurkolok, de egy idő után irigykedni fogok. 🙂
    Mindenesetre mostanában kezdem megérteni a blog jelentőségét, szerepét.
    Hajrá!

    • Hát ja, jelenleg én sem irigyelném magam, de azért nem cserélnék senkivel 🙂 Köszönöm a szurkolást! Ha meghívlak egy-két hét vakációzásra, az csökkenteni, vagy növelni fogja majd az irigységedet? 😀
      A blog jelentőségéről és szerepéről írj többet is! Nekem is van ezzel kapcsolatban elképzelésem, de kíváncsi volnék a tiedre. Vagy ha gondolod, felhívlak egyik nap bent.
      Majd küldd el emailben, hogy mikor szoktál beérni, és mi most a vonalas számod!
      Gondoltam Rátok múlt pénteken, amikor vonattal utaztam vissza Wellingtonból Aucklandbe. 12 órás út volt, de nagyon élveztem, a rossz időjárás ellenére is. A vonat nagyon jó volt! Kicsit új-zélandias, szóval nem csilli-villi, de a kényelemre nem lehetett panaszom, a látványra meg szintén nem 🙂

      • Az irigység nem a jelenlegi és a jövőbeni helyzetednek, házadnak, pénzednek, hanem a bátorságodnak szól. De a bátor – normálistól, konvencionálistól eltérő – dolgokból születtek a nagy dolgok. És vékony a határ a bátor és vakmerő, felelőtlen között. Talán ez még bennem van, de az, hogy megértessem magam az idegenben, az elengedhetetlen. Na, ezért nem lehetek bátor, mert az már felelőtlenség lenne.
        Úgyhogy a vakációs meghívás nem befolyásolja ezt a dolgot. De mintha már lett volna szó határozott meghívásról. Mi ez visszakozás, hogy vagylagos lett a meghívás? 🙂
        A beszélgetéssel meg ne hizlaljuk a volt kollégáink cégeit, összeszedem magam, és valami skype-t (jól írom?) összehozok, aztán majd beszélünk.
        Addig olvasgatunk.
        Gondolom, ha lesz helyzet, ott lesz az első sorban.

        Ma elindultunk bicajozni a Tisza-tóra, aztán leesett a bicaj a tetőről, de hál’Istennek, nem jött senki mögöttünk, meg szembe sem. A bicajnak viszont annyi.

        Szebb napot, meg más jókat! 🙂

      • Így már értem!
        A meghívás nem visszakozás, csak valahogy szóba kellett hozni 🙂 Amúgy vagylagos a dolog, mert vagy jössz, vagy nem jössz 😀 Azért remélem hogy jössz majd valamikor, illetve hogy úgy alakul, hogy lesz is hová.
        Telefonköltséggel nem terhelnénk semmiféle céget, ingyen tudnálak hívni voip telefonon keresztül. Legalábbis vonalason.
        Ha lesz örömhír, természetesen a lesz róla blogfrissítés is. Már az ujjaimban vannak a szavak hozzá, csak a való életnek kell úgy alakulnia, hogy írhassam is őket 🙂
        Szegény bringa 😦 Pedig már jó sok évet kibírt a szolgálatban. De úgy látszik Nálad ez a tetőcsomagtartón való bringaszállítás rendszeresen kockázatos dolog.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s