Kutyakiállítás NZ módra


Na, ezt a bejegyzést illett volna már hétfőn, de legkésőbb kedden megejtenem, hiszen a nevesített esemény vasárnap történt, és naplóírás szempontjából sok részlet ily távlatokból már a homályba vész :o)

Aznap reggel eléggé korán keltem az itt eddig megszokotthoz képest, mert 7:52-kor ment a vonatom. Ez az első járat vasárnap. Úgyhogy 7 körül ki az ágyból, készítettem magamnak szendvicset (az sosem árt), elvégeztem a reggeli teendőimet a mellékhelyiségben (bár erről talán nem kéne ilymódon is megemlékeznem :P), aztán kellemes séta az állomásig. Olyan jó volt,  hogy még alig láttam embereket, autókat az utcán, de már világos volt és szép idő. Jólesett így gyalogolni kicsinykét.

A vonat pontos volt itt is, meg érkezésnél is. Papakura 8:29, Helgáék már vártak családostul, kutyástul 🙂 Átgurultunk a kb. 5 km-re lévő raktárépülethez, amely a kiállítás színteréül szolgált. Három Labi volt nálunk (majd talán fényképeket is kapok nemsokára):

  • Dessy (nem biztos, hogy így kell írni a nevét 🙂 sohasem igazodtam ki a törzskönyvezett ebeken :)) – egy hivatalosan sárga, de az én színészlelésem számára barnának tűnő 🙂 labilány
  • Wena – a fekete esélyes
  • Lizi – egy három hónapos gyönyörűség

Már a parkolóban megmutatkozott a helyi junk-food konyha eredményének gyöngyszeme. Nem is részletezem, nem volt kellemes látvány, Helga és Eszti viszont a későbbiekben sem tudtak leakadni a témáról 🙂

Wena kissé felspanoltan, oltári idegesen viselkedett, míg az első közeli találkozása meg nem történt néhány másik kutyussal. A benti ketreckében viszont már tömény nyugalommal viselte az egész délelőttös eseményt.

Az események lassan indultak be, és mivel nem értettük a rendszert (se a bemondót, mert mikrofont nem használt és ráadásul nem felénk fordult, mire meg odaértem, a lényeget már nem hallottam), sűrűn kellett kérdezgetni másokat. Most viszont már tudom, hogy előbb mindig a kanok mennek, azon belül van vagy 7-8 kategória, csak itt kutya nem volt mindegyikhez 🙂 Mikor Helga vitte Wenát, ő – mármint Wena – lett a best bitch az intermediate kategóriában, amit nem volt nehéz elérni, mert nem volt más kutya 🙂

Szegény Helga nem élvezte túlzottan a helyzetet, de legalább kaptak egy piros szalagot. Meg előtte egy kéket, Dessy révén, aki egy népesebb (asszem 8 fős) mezőnyben bizonyult másodiknak!

Aztán még összemérték kategórián belül a kanokat-szukákat, meg a végén a labradorokat a goldikkal, volt itt minden. Igazából amolyan hobbiverseny volt, sok résztvevő nem is tenyésztőként volt jelen, hanem csak lelkes kutyatartóként.

Mindenesetre  életemben nem láttam még ennyi szép, ámde neveletlen kutyát. Barni tantónénijének, Andinak, igaza volt, hogy a kiállításokon ne gondoljam, hogy engedelmes kutyákat lehet látni, ott fordulnak elő a legneveletlenebb ebek 🙂 Persze elsőre is elhittem neki, de most láttam is. Barnika sem arról híres, hogy mindenben úgy cselekszik, ahogyan én mondom neki, de ha leültetem, ott maradok pár centire tőle, akkor azért egy helyben marad amíg nem engedem megmozdulni.

Persze igaz, hogy nagyon sok kutya között másképpen viselkedik minden eb.

Mindegy, a lényeg hogy élveztem a kiállítást is, mert még sosem voltam ilyenen, jólesett Helgáék társaságában is lenni, pláne úgy, hogy én szabadon tudtam élvezni az egészet, mindenféle izgalom nélkül. Nekik azért jobban tétre ment a dolog, időnként stresszeltek is 🙂

Hozzávetőlegesen fél 2-ig tartott a kiállítás, utána bezsuppoltuk a kutyusokat a hátsó részre (a Bighornban simán elfértek). Én ugyanúgy Papakura-nál szálltam ki, elköszöntem Helgáéktól, aztán irány haza vonattal. Kellemes délelőtt volt! 🙂

———————————————————————

Különleges adalék a bejegyzéshez, hogy éppen az írása közepette végzett a mosógép, és a “Soha ne add fel!” pólom ismét tiszta (a hétfői interjú után levetettem mégiscsak, bár job offer nem jött általa. Még!), ezenkívül ha már korábban érintettem a gatyatémát, sajnos az egyik fehér példány a “Soha ne add fel!” pólóval való együttmosás következtében kedvenc párducom színét vette fel… 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s