Megerkeztem Wellingtonba

Mindenkinek koszonom az erdeklodeset (aki nem adta tudtomra irasban, az is biztosan erdeklodott 😛 csak nem jutott el odaig, hogy megfogalmazza szamomra is lathatoan 😉 fo az onbizalom, ugye? 😉 ), szerencsesen megerkeztem Wellingtonba, bar nekem nagyon hosszu volt az ut. De mivel ket reszletben tettem meg, igy nagyon elveztem, foleg a Taupotol kezdodo szakaszt egeszen Wellingtonig.

Most nem tudok sokat irni, mert nem ingyer netezem, de majd ha osszerakjak a szallason a gepet, ismet odaferek hozza, akkortol irok majd rendes bejegyzeseket a dolgaimrol 🙂 Van boven mit irnom, csak nem jutok el odaig.

Ma megyek hazakat nezni, eloszor kivulrol, aztan belulrol is talan.

Reklámok

Wellington felé

Na, nem tudtam jobb cimet kitalalni ugy, hogy az roviden magaba foglalja a megelozo estet is, ugyhogy ez sikerult.

Szoval ahogy irtam, a wellingtoni allas mellett dontottem, ami pedig azzal jar, hogy oda kell koltoznom. Furcsa, mi? 🙂

Azt hiszem Auckland maga meg nem fog hianyozni. No nem azert, mert nem jo hely, hanem mert meg nem toltottem el ott annyi idot, hogy honvagyam legyen utana. Persze kerdes, hogyan tetszik majd hosszabb tavon Wellington, de ez meg a jovo zeneje.

Ami kicsit nehez volt, az a baratoktol valo tavolkerules, mert noha nem regi ismeretsegek ezek, megis van nehany sorstars, akivel hamar egymasra talaltunk, amolyan zsak a foltjat modjara. Ez persze nem minden szempontbol hizelgo rajuk nezve, mert pont azert kedveltem meg oket, mert hasonlo gyagya vonasokkal is birnak, mint jomagam 🙂

Akitol tudtam, elkoszontem szemelyesen is, es pont jol jottek ki a dolgok, mert ma voltam Hajnalkanal, ahol a hivatalos ugyek mellett jol el is beszelgettunk. Tulajdonkeppen eloszor szemelyesen 🙂 Aztan estere keszulodott a pokerparti Pappitonal, de elotte Imma felajanlott egy tanyer hagymakrem levest, aminek nem tudtam ellenallni 🙂

Es mivel a poker is a North Shore-on, a leves is a North Shore-on, osszekotottem a kellemest a kellemessel: elobb a vacsi aztan a parti.

Jol ereztem magam mindket helyen, mintha nem is augusztus kozepen talalkoztunk volna eloszor! Ugye, a blogolas aldasos hatasai 🙂

Nem ertem vissza a szobamba koran, de azert kialudtam magam aznapra. Reggelit kovetoen nekialltam a pakolasnak. Hat, most nem sikerult olyan szepen beletenni ugyanazon cuccokat a hatizsakokba, amiket a repcsin is hoztam, de most szerencsere nem kellett mindenaron belefernem. A bringat sikerult beoperalnom a csomagtartoba, bar mind a ket kereket le kellett szerelnem (emiatt hasznaltam a bringa szot, mert a kerekpar nem lett volna helytallo) meg a hi-fi a 3 hangfallal. Szoval a lenyeg, hogy sokaig tartott, es jol tele is raktam az autot 🙂

Del korul sikerult csak elindulnom, Aucklanden belul termeszetesen elkeveredtem egyszer vagy ketszer, de vegul sikeresen kijutottam az 1-es autopalyara, majd at a 2-esre, mert meg egy latogatas volt soron: Lorival mindenkepp be kellett neznunk az o legnagyobb itteni haverjahoz 😀 (ha mar papagajcsajokat nem sikerult eddig talalni neki)

Szoval Helgaeknal is jol elvoltunk, meg vegre egy hozzaerto is vetett pillantast az automra, es szerinte is jo allapotban van (korahoz kepest). Nehezen akarodzott elindulni toluk, de mivel nemhogy Wellington, de nekem meg Taupo is messze van, du. 3 korul autoba szalltam es irany az orszagut. Bar itt State Highway-nek nevezik, azert ez nem autopalya 🙂

Az elso napi szakasz kellemesen videki hangulatot araszto varoskakon, birkalegelokon, szantofoldeken vitt keresztul. Tulzottan nem is kotott le a taj figyelese, mert inkabb a vezetesre koncentraltam. Amugy sincs benne nagy rutinom, ugyhogy inkabb ovatos voltam.

Szamomra meglepoen konnyen sikerult az atallas a baloldali kozlekedesre. Most mar azt gondolnam furcsanak, ha ismet a jobb oldalra kene atternem. Nem lennek most samoai…

Mire Taupoba ertem, pont besotetedett, raadasul nagyobb a kozseg mint gondoltam, sikerult is elkeverednem 4-5 km-rel arrebb 🙂 Visszaerve egy konyvesboltba mentem be megnezni a helyi terkepet, aztan kiderult, hogy a szallastol kb. 500 meterre vagyok 🙂

Az utca igy mar megvolt, de 2x vegigmentem rajta, mire a backpackers is meglett 🙂 A szomszedsagaban van egy PaknSave, ami meg jobba teszi 🙂

A szobam kellemes volt, ahhoz kepest hogy hatizsakos szallas, nagyon szupi, es az ara is siman vallalhato. Mivel mar hideg volt igy este, vettem egy jo forro zuhanyt, aztan TV-ben neztem a Pirosszkat (mar lattam parszor, de most jolesett kicsit nezni), majd elnyomott az alom.

Masnap reggel egy oraval kesobb ebredtem annal, mint amennyit aludtam. Na, ez a hulye mondat csak annyit jelent, hogy oraatallitas volt 🙂 Kijelentkeztem, vettem egy-ket dolgot a Pakiban, majd irany tovabb.

Na, innentol jott az ut legerdekesebb resze, vagy legalabbis nemsokara. 40-50 km megtetelet kovetoen elertem a Desert Roadhoz. Ez fokent ket okbol volt nagy elmeny: az egyik ok onmaga. Nagyon erdekes, hogy jobbra az ember a Mt. Raupehut latja ekes hosipkakkal, sot mondhatnam hogy meg hoing is volt rajta, olyannyira feherlettettek a csucsai. Az ut menti novenyzet pedig ha nem is sivatagi, de teljesen olyan jellegu, mint egy klasszikus westernfilmben a bozotos preri, ahol ember is alig jar, csak az ordogszekerek hianyoztak 🙂 Egy helyutt meg is alltam, hogy beszivhassam ennek a helynek a friss levegojet. Nagyon tetszett 🙂

A masik ok, ami miatt nagyon jol indult a mai szakasz, az szemelyes: osszesen egyetlen magnokazettat hoztam ki magammal NZ-re, az pedig egy regi, diktafonos felvetel, amin Rejo eloadasaban Queen szamok es egyeb rangos muzsikak hallhatoak (mint pl. az Apa kocsit hajt, vagy a Dr. Bubo zeneje :D) Aki tudja mirol van szo, biztos rogton fel tudja idezni eme feledhetetlen hanganyagot 🙂

Szoval ezt a kazettat hallgattam meg egymas utan ujra es ujra, egyutt nyavogtam, enekeltem, kiabaltam Rejoval, aki pedig amolyan karaoke modban, de az eredeti enekhanggal egyutt, azt siman leenekelve (legalabbis hangeroben :)) kenyeztette a fulemet 🙂

Azert a Cáá az nagyon emlekezetes darab volt…

Utkozben megalltam Palmerston Northban korulnezni meg ebedelni. Az Eyewitness NZ utikonyvem alapjan ez a kornyek nagyon szep, de amennyit en tapasztaltam a varosbol, az alapjan ez amolyan igazan unalmas, videki varoska. Persze egy ilyen latogatas meg nem lehet mervado, de a benyomasom ez volt.

Azert eltoltottem ott vagy masfel orat, vettem rejtvenyujsagot is 🙂

Wellingtonhoz kozeledve ismet dimbesdombossa, majd hegyesvolgyesse valt a taj, es egyre szebb lett! Egy korforgalom miatt ugyan feloraig lepesben lehetett csak haladni, de utana jobboldalt a tenger, baloldalt hegyek, egyszeruen elmeny volt vezetni, csak keskeny volt az ut, igy nem ertem ra igazan nezelodni.

Mire beertem a varosba, mar szurkulet volt, de szerencsere a belvarost mar ismertem annyira, hogy siman eltalaljak a Maida Vale utcaig. Ott ugyan nem volt egyszeru parkolni, mert mar szinte tele volt, meg forgolodni amugy sincs nagyon lehetoseg, keskeny, hegyi utcacska leven. Azert sikerult (bar mint kiderult utolag, hogy rossz helyre, mert kaptam parkolocedulat, de csak figyelmeztetest, $0-ost :))

Beramoltam, osszeraktam a hifit (ez volt az elso :)) aztan hallgattam, mikozben felhivtam Gabit meg a szuleimet. Bessek csak masnap jottek haza, ugyhogy ma meg enyem volt a haz 🙂

Osszessegeben kellemes ut volt, sok felhovel sok napsutessel, az esot megusztam. Jo itt lenni 🙂

MunKapcsolatok NZ modra

John-nak irtam egy sms-t meg tegnap este, mert nem tudtam szo nelkul hagyni a szerdat 🙂

/ekezetek nem lesznek, ezen a gepen nincs magyar bill-kiosztas/

Text:

“Hi John, I still feel the surprise I felt on Wednesday when we talked 🙂 Things like that show me that friendliness, tolerance and fairness are a lot more essential part of human relationships here, than anywhere else where I’ve been. Now I really see that it was a good decision to choose NZ! Thank you again, and though we won’t be colleagues (at least now), it’s really a pleasure to know you. Have a nice weekend (and more sunshine ;))! Istvan”

Magyaran szolva:
… Meg mindig meglepett vagyok a szerdai beszelgetes ota 🙂 Az ilyen dolgok mutatjak meg, hogy a baratsag, a turelem es a tisztesseg sokkal alapvetobb reszei az emberi kapcsolatoknak itt, mint barhol mashol, ahol en jartam. Most mar tenyleg latom, hogy jo dontes volt NZ! Koszi megegyszer, es bar (most) nem leszunk kollegak, tenyleg jo volt megismerni teged…

Valasz:

“Thanks mate. I’m sure you’re going to enjoy nz, I have for the past 10 years. Good luck with your new position. Look after yourself and your family when get over. You know where we are. Cheers for now.”

… Biztos vagyok benne, hogy elvezni fogod NZ-t, ahogyan en is mar 10 eve. Sok szerencset az uj allashoz. Vigyazz magadra es a csaladodra, mikor mar itt lesznek. Tudod hol talalsz meg…

Szoval letezik ilyen a vilagban, megha magyarhonban ezt nehezen is tudtam elkepzelni. Persze azert itt sem csak Rozsaszin Parducok szinezik az eletet, de azert sokkal vilagosabb van 🙂

Kapcsolatok, itteniesen szólva networking

Amit most szeretnék megosztani, arról csak a saját példámat illetően, a saját szakmámban tudok nyilatkozni. Ennek ellenére szerintem más területeken, más sorstársak is küzdöttek, küzdenek ezzel a problémával.

Az egyik 22-es csapdája mellett itt van a másik. Vagy mondhatnám úgyis, hogy benne.

A nagy csapda alatt a WP nélkül nincs munka – munka nélkül nincs WP ördögi kört értem. Ezen belül, a munka oldalán felbukkan egy újabb csapda (amit a munka ünnepén sem lehet kikúrálni belőle :)) mégpedig az, hogy kapcsolatok nélkül bizony nagyon nehéz megszerezni. Na igen ám, de honnan jut az ember kapcsolatokhoz, ha nem tud elkezdeni a szakmájában tevékenykedni? (A házastársi kapcsolatot most nem sorolom ide, mert a beházasodni egy kiwihez már túlmegy a WP és munkavállalás duettje által megrajzolt körön ;-))

Ennek a gondolatmenetnek az ihletét Rob sms-e jelentette, amit a köszönetemre válaszolt:

“This business is based on who you know not what you know.” Ezért van az, hogy a hozzám hasonló, ágrólszakadt hazánkfiainak a dolga nagyon nehéz. Szerintem nagyon kevés embernek van arra lehetősége, hogy otthon egy multicégnél dolgozva itteniekkel kerüljön kapcsolatba (ez nem az jelenti, hogy nem ismerek ilyet! :P), mert azért európai viszonylatban, céges érdekeket nézve Új-Zéland messze van. UK-val, USA-val sokkal könnyebb kapcsolatba kerülni, ami alapján van esély elindulni.

De azért, ahogy a példám mutatja, meg lehet oldalni ezt a dilemmát is, mint ahogyan a nagy 22-es csapdát is, de sok kitartás és elkötelezettség kell hozzá.

Amit az én egyszerű kis gondolatmenetemmel tudok ajánlani, az főleg IT-seknek szól (még az is lehet, hogy kizárólag):

  • legyen valamilyen nemzetközileg elismert vizsgád (nekem Microsoft Certified Personnel cuccom van, tökéletesen bevált), hogy ismeretlenül is szóba álljanak Veled,  mert az érdeklődést nehéz felkelteni annyira, hogy megadják az interjúra a lehetőséget (és ezért van az, hogy a fejvadászokat nagyrészt el lehet felejteni, mert fogalmuk sincs a dolog szakmai részéről, tehát nem tudják felmérni, mit jelent egy bizonyítvány megléte vagy épp hiánya),
  • legyél rajta a LinkedIn-en, szerintem megéri, és ott lehet elkezdeni komolyan keresni a szakmába vágó cégeket, igazából olyan, mint egy szakmai Facebook vagy iwiw. Persze azt nem mondom, hogy “jelölj ismerősnek” fűt-fát (többek között azért sem, mert se fű se fa nincs fenn), de érdemes kutakodni. Meg persze jó minél több recommendation-nel (ajánlás) rendelkezni, hadd lássa mindenki, milyen jó véleménnyel van Rólad a korábbi munkatársad, főnököd, ügyfeled.
  • Keress témába vágó, helyi szakmai csoportosulásokat (levlisták, klubok, akármi).

Több ötletem jelenleg nincs, amúgy is túlnőtte a bejegyzés a kereteit, mert csak Rob sms-ét akartam megosztani, de kerekedett belőle egy kis eszmefuttatás. Bármilyen észrevételt szívesen olvasok, kíváncsi is vagyok, mások miként vélekednek erről.

Döntés az új állásról

A repülést követően 22-én este f10-re értem a szobámba, 10 körül kezdtem csevegni Gabival és Robival, aztán Kedvesemmel beszéltünk is. Nem egyszerű a dolog, de azt hiszem, a döntés már egy ideje megszületett, most már csak fel kell vállalnom. Azért persze beszélgetni jólesett róla, magamnak is letisztázódott, mit is gondolok.

Hajnali 3-kor mentem alukálni ház- és repjegyvadászat  után.

————————————————————————————

Reggel töprengve keltem, beszéltem Hajnalkával, aztán igent mondtam a Datacomnak. Most már csak fel kellett mondanom a hivatalosan még nem is létező munkaviszonyomat 🙂

(Elnézést az éppen az álláskeresés hatalmas lelki nyűgjét nyögő olvasóimtól, tudom milyen örömteli volna akár 1 lehetőség is, nemhogy 2! De én nagyon szorítok nekik ismerősen/ismeretlenül egyaránt!)

————————————————————————————

Na, ez a hely tényleg nem Magyarország! (Tényleg? :P) Kicsit tartottam a bejelentéstől, mert az óhazában nem mindig viselik jól, ha az ember felmond, némely vezető személyes sértésként fogja fel. Na itt nem! Legalábbis John nem. Meghívott egy kávéra, még ő köszönte meg, hogy szóltam! Elcsevegtünk Wellingtonról, az odaútról kocsival, stb. Még ő nyugtatott, hogy ne legyen lelkifurdalásom a visszamondás miatt, van ez így. A végén úgy váltunk el, hogy kíváncsi a sorsom alakulására,  szóval “stay in touch”.

Szeretem ezt az országot,  jó ilyen emberek között, ilyen hangulatban, ilyen életmódban élni. Persze lehet, hogy nem mindenkinek ilyen, de én csak az alapján tudok véleményt alkotni az életemről, ami történik benne.

Újra Wellingtonban, újra interjún

Eljött a hétfő, reggeli tornát követően letekertem a St. Heliers ASB fiókhoz, de az ügyintéző hölgy kevéssé lelkesedett az iránt, hogy job offer nélkül nyissak számlát, meg a fickó, aki nyitotta volna, még nem ért rá, engem meg szorított az idő, úgyhogy inkább hagytam. Irány vissza, majd séta a vasútállomásra, Papatoetoe-ban átszállás a 380-as reptéri buszra, és f12 előtt már ott is voltam. Tudtam netezni is egy kicsit. 12:30-kor indult az Air NZ gépe, szikrázó napsütésben. Eddig az ő hangulatuk tetszett leginkább (a vészhelyzeti tájékoztató videó poénos volt, az utaskísérők jókedvűek és kedvesek, ingyen volt rágcsálni- és innivaló, …)

Fél 2-kor szálltunk le, a “szokott” útvonalon sétálva PaknSave, Hataitai, Mt. Victoria, Te Papa, Oriental Parade, Bess háza. Ma már igencsak fújt a szél, felhők takarták a napot, úgyhogy érkezés után hosszú, forró zuhany következett (de még így is nehezen engedett fel az elgémberedett bal mutatóujjam). Frissen, tisztán leültem naplót írni a nagyobb vendégszobában (a kicsi áráért ezt is használhattam), innen oltári szép a panoráma! 🙂

Mikor végeztem, Kedvesemmel beszéltem fél órát telefonon, aztán csatlakoztam a családi vacsihoz  (enni nem ettem, mert éhes nem voltam, de még Bess szabadkozott, hogy elfelejtett húsmentes vacsit készíteni :)) majd jó sokat beszélgettünk, f11-ig is tán!

Kellemes, családias náluk a légkör, színes, élettel teli a ház. A beszéd is egyre jobban megy angolul.

—————————————————————————-

Pihentető éjszakai alvást követően n8-kor keltem, megreggeliztem, elköszöntem Besstől (ment dolgozni), leellenőriztem az interjú emailt, befejeztem a könyvem elolvasását, átöltöztem és f10-kor irány a belváros!

Kellemes séta, napsütés, langyos szellő. ASB fiókot is beazonosítottam hármat, hátha itt belefér az időmbe, és talán az elegáns viselet meghozza gyümölcsét 🙂

10:55-re ott voltam a Datacomnál, Clive és Daryl fogadott. 1 és negyed órás interjú volt, keményen szakmai: még SSIS csomag vázlatokat meg DW diagramokat is kellett a táblára rajzolnom! Volt szó mindenről, és azt kell hogy mondjam, ez igazán az a fajta meló, amilyet kerestem: BI fejlesztés (AS, IS, RS, DB engine), némi ügyfélkapcsolat (nem support, hanem igényfelmérés meg hasonlók).

Fizu ugyanannyi, ugyanúgy 6 hónap múlva emelhetnek egy értékelés után.

Fél 1-kor elmentem kajálni egy indiai étterembe: terítő is volt! puccos egy hely, de $10 a menü és oltári finom, víz pedig jár hozzá 🙂 Jóllaktam simán, aztán megnyitottam a bankszámlát (igen, sikerült, hurrá! :)) már EFTPOS kártyám is van végre.

3-ra mentem vissza a Datacomhoz, ahol Clive-val és az ő főnökével, Mikával lett volna találkám, de ez utóbbi nem ért rá, viszont megbízik Clive ítéletében, aki állást ajánlott ott helyben! Beszéltünk a részletekről is, ha  minden igaz, hétfőn kezdhetnék, ami nekem nagyon fontos, és utólag fizetnének, de az oké. Segítenek a szállásban is.

Legkésőbb péntekig ígértem a választ, úgyhogy most van töprengenivalóm! Visszasétáltam a házhoz, összepakoltam, majd irány a reptér. Ott vettem két képeslapot, fel is adtam őket, a JetStar gép pedig 18:45-kor indult.

Egy szerencsétlen maori kiscsaj az utazás 60 percéből 50-et átvisított, de a naplóírásban nem zavart, úgyhogy ez is megvan 🙂

Elmaradás

Tudom, hogy elmaradásban vagyok az események rögzítését illetően, de legalább papírformában folyamatosan bővül a naplóm. Amint lesz rá időm, begépelem, ígérem!

Az elmúlt napokban a netezés autókeresést és háznézést jelentett. Tegnap is este 10-től éjjel 3-ig ezzel foglalkoztam.

Viszont az előbbi véget ért, mert végül Ellerslie-ben az autópiacon vettem magunknak egy 18 éves Nissan Bluebird-öt. Korához képest nagyon jól megy, voltam ma át a North Shore-on, semmi gondom nem volt vele, sőt igen kellemes volt vezetni. Íme néhány kép róla:

IMAGE_00250

IMAGE_00252

IMAGE_00254

Nem szép, sőt inkább csúnyácska, eléggé kocka őkelme, de egy OLAP-os embernek ez egyáltalán nem gond 🙂

Bencének találtam még egy ilyen vízhatlan anorákot, oltári jól nézhetne ki benne 🙂

Bence anorák

Holnap utazom Wellingtonba, de majd tényleg igyekszem frissen tartani a blogot az eseményekkel.

Köszönöm a türelmet és a kitartást 🙂