CV küldést követő utómunkák


Tegnap beszéltem Hajnalkával telefonon (élőben még mindig csak egy 5 perces, BME állásbörzés találkozás sikerült, de remélem lesz még szükség személyes egyeztetésre ;-)), aki adott néhány jótanácsot, többek között hogy nem elég online meg emailben CV-t meg pályázatot küldeni, az embernek nyomnia kell magát rámenősen, kissé talán tolakodóan is.

Máskülönben elülnek az ügynökök a CV-n és se előre se hátra. Így legalább addig nyüstölöm őket, hogy vagy behívnak vagy elhajtanak, de tudom, mi a helyzet.

Már rögtön aznap hasznomra is vált a dolog, mert kiderült, hogy az egyik nő meg sem kapta a SEEK-en keresztül (vagy elkeverte, a végeredmény szempontjából mindegy), úgyhogy elküldhettem neki emailben. Később felhívva ugyan nem jutottam el interjúig, de gyakorlásnak mindenképp jó.

Aztán ma is telefonálgattam, az absoluteIT-t nem hagytam békén, és egy fickóval sikerült is beszélnem, aki szerint jó a hátterem, náluk van több ilyen jellegű meló is, majd megbeszéli a kollegáival, küld egy emailt az elérhetőségével és jövő hét elején hívjam vissza.

A nevemet gondoltam már, hogy angolosítom az álláskeresés idejére, mert az Istvánt egyszerűen nem tudják elképzelni, hogyan kell leírni, úgyhogy lehet, hogy Steve Martinka-t írok a CV-mbe 🙂

Sajnos a vízumkérdést illetően sosem azt kérdezik csak, hogy van-e WP-m, mert arra egyszerű lenne rávágni, hogy naná aztán személyesen magyarázkodni hogy félreértettem, de akkor már úgyis ott vagyok. Nem, ehelyett a visa situation-re kérdeznek rá általában, ott meg nem tudok süketelni, viszont nagyon hangsúlyozom, hogy van már ügynököm, meg a cégnek nem nagy macera ezt bevállalni.

De az biztató,  hogy ez az AbsoluteIT (Imma is ajánlotta már) sok BI állást hirdet (ha egy valódi és mehetek, már jó :)) tehát oda pont illeszkedik az én hátterem.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s