Megegyezés alias job offer #1


Ahogyan ezt a naplómban megírtam:

A szokásosnál korábban keltem valamivel, megreggeliztem, főztem teát, neteztem egy kicsit, aztán 9 felé elmentem bankolni.

A St. Heliersben lévő ASB fiókot néztem ki, és hogy-hogy nem, előtte elnéztem a Glover Parkba is 🙂 Ez  lett a kedvencem itt Aucklandben.

Most is nagyon gyönyörű volt, ahogy a szikrázóan kék óceán hullámai halk morajjal megtörtek odalent a part menti sziklákon, a fölibém magasodó, terebélyes lombkorona halkan recsegett-ropogott az enyhe szélben.

Eszépséget  még  jobban kihangsúlyozta – fájdalmasan kristálytisztán – a tudat, hogy tán hamarosan itt kell hagynom ezt. Noha belül úgy éreztem, össze fog jönni és maradhatok, gombóc nőtt a torkomban, s néhány könnycsepp gyűlt össze a szemem sarkában…

A bankfiókban kedves hölgy fogadott, befizettem a lakbért, cseverésztünk, kérdezte, hogy szeretnék-e számlát nyitni. Mondtam, hogy babonából még nem, de azért adott egy névjegyet, hogy ha ez kerül majd sorra, hívjam fel.

Mire visszaértem a házba István is ott volt, a családjával együtt, akik ma érkeztek vissza Magyarországról. A 3 éves kissrác nagyon aranyos, és olyan virgoncan vetette bele magát a játékai közé, mintha nem is most utazott volna 34 órát 🙂 Persze rögtön eszembe jutott Bence, nagyon hiányzik már a kisember, de már nem kell sokat várni, remélem.

10 után indultam dolgozni, a vonattal bezötyögtem a Britomartig, onnan séta a Queen St. végéig.

John nagyon elfoglalt volt, egy nyüzsgő napba csöppentem bele. Egy lélegzetvételnyi szünetében megkérdezte, hogy olvastam-e az emailjét. Mivel nem, hát bepótoltam. a lényeg annyi volt, hogy ma nem kell bejönnöm, mert nem nagyon ér rá, viszont pénteken, a munka utáni céges sörözésen szívesen lát, amúgy pedig jó hírei vannak!

De ha már ott voltam, elmondta személyesen, hogy tegnap Nigel elérte, hogy lehet új embert felvenni, úgyhogy nemhivatalosan a csapat tagja vagyok 😀 Még ki kell várni, hogy meghirdessék az állást nyíltan is, de én leszek a nyerő 🙂

A munkát bármikor kezdhetem, utólag majd kifizetik. Jó pénzt ajánlottak, illetve 6 hónap elteltével lesz egy értékelés, és ha jó vagyok, emelnek.

Nagyon megkönnyebbültem, de hirtelen nem is tudtam felfogni 🙂 Maradhattam volna, de inkább ki akartam szellőztetni a fejem és élvezni ezt az új helyzetet 🙂

Sétálgattam, benéztem ide-oda, vettem egy csodaszép fényképes naptárat, szóval csak úgy mászkeráltam. Ebédre ettem egy vega pizzaszeletet, ami ugyan pont elfogyott, de az előttem vásárló hölgy megkérdezte, hogy vega vagyok-e, aztán odaadta nekem az utolsó szeletet, amit éppen ő készült kifizetni 🙂 Jólesett a gesztus is, meg a pizza is! 🙂

Annyira elvarázsolt hangulatban voltam, hogy még rossz vonatra is szálltam 🙂 Csak a végállomást néztem, de a déli meg a keleti vonal is Papakuráig megy, én pedig sikeresen felszálltam a délire 🙂

Amikor észrevettem, már késő volt, de hát ez legyen a legnagyobb bajom 😉 Leszálltam Ellerslieben és hazasétáltam. Eltartott egy darabig, de nem zavart. Lórival megbeszéltük közben a mai fejleményeket.

Visszaérve átöltöztem, tettem-vettem, majd bringa és irány P. England meg a Sylvia Park. Ott elkorzóztam jó ideig, ismét a konyhai feleszerelést is megnéztem, hogy miket kell majd venni. Merőben más érzés abban a tudatban tenni ezt, hogy tényleg szükség lesz rá 🙂

Úgy elment az idő közben, hogy majdnem rámsötétedett, aztán teperhettem haza nagy lendülettel!

Este Kedvesemnek is beszámoltam a nap eseményeiről és  megírtam a csonka bejegyzést a blogba 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s