Buszon, vonaton, otthon


Már régen írtam (a múltkorit nem számolom, mert ott lényegében képeket tettem csak fel), aminek oka több dologban lelhető fel:

  • sok munkám volt (még vasárnap is),
  • még több munkám volt (ilyenkor 9 után értem haza),
  • lefoglalt az Immigration-re való felkészülés is,
  • mikor hazaérek, Benci mindig olyan virgonc, hogy csak na, és nem is tudok, meg nem is akarok olyankor gép elé telepedni, mikor pedig elmegy aludni 9 körül, már én is fáradt vagyok.

Ez nem panasz volt, mert igazából (na jó, a 2. pontot nem annyira) élvezem mindegyiket, mert az élet attól teljes, hogy van benne jó is rossz is, könnyű is nehéz is.

Félre a rizsával (még ha basmati lenne, esetleg maradhatna), más dologgal kapcsolatban zubognak bennem a szavak. Alig bírom visszanyomkodni őket a fejembe, hogy ne csapatostól jöjjenek, hanem csak szépen, sorban, egyesével.

Reggelente mindig (alapvetően) busszal utazom Wainuiból Lower Huttba, ahol vonatra szállok (ezen drágaszágokról is lesz majd szó, mert a vasutas vér nem válik vízzé /bár hosszú évek után az állandó alkoholtartalma igencsak megnőhet) és begurulok Wellington központjába. Az ezt követő séta hangulatát a múltkori képnaplóval már érzékeltettem, most inkább a megelőző fázisok kerülnek terítékre.

Busz

Nem szerettem buszozni régebben, mert olvasni nem tudok (megfájdul a fejem olyankor), ami pedig komoly hátrány a vonattal szemben. Itt viszont két okból mégis simán belefér:

  • gyönyörű a környék (ahogy hazafelé átérünk a gerincen és feltárul a zöldellő fák borította hatalmas hegyek által körülölelt völgy, az minden egyes alkalommal örömmel tölti el szívemet),
  • reggelente pont annyi időt vesz igénybe a szemtornám, amíg beérünk Lower Huttba.

Két busz szokott jönni a 8 előtti pár perces időszakban, igazából a véletlentől függ, hogy melyik ér oda előbb a megállónkba. Az egyik (160-as) nem tesz egy plusz kört (Parkway loop), a másik (165-ös) – általam nemes egyszerűséggel csak falujárónak hívott – bemegy a Parkway nevű részbe, felszedni az ottaniakat is.

Ugyanazt a vonatot érem el mindkettővel, úgyhogy jobb szeretem a falujárót. Ez még a kezdeti időszakból van, amikor a buszon sokkal jobb idő volt, mint kint (időnként még fűtés is! 🙂 ) de most már amúgy is.

A napokban méláztam egyik reggel a bordó/piszkosfehér csíkos ülésen bambulva, az ablak mellett hol lassan, hol gyorsan siklott tova a zöld udvarok szegélyezte takaros porták sora, a nap ragyogva szórta sugarait ránk, egyszerű halandókra, és az élet szép volt (van, lesz, több igeidőt nem tudok).

Nem szokott megtelni a jármű, mindenki kényelmesen elfér, az utasok jelentős részét látásból ismerem is:

  • a terebélyes asszonyság a szomszédból, aki a Wainui High Schoolban dolgozik, és 3 megállót jön a suliig,
  • két 6-7 éves kislány, akik a Parkway loop első megállójában szállnak fel, az anyjuk meg integet utánuk (egyikük – egy kis szőke – nagyon aranyos, amolyan tündéri és gyermeki, Hanah Montana táskájával mindig sietve teper és veti le magát egy ülésre, aztán kapaszkodva az előtte lévő ülés támlájába, mereszti szemét a nagyvilágba, hogy a Rosemary sulinál szálljon le),
  • egy kötött sapkás, 50 körüli nő, aki mindig ott száll le, ahol ránézésre semmi értelme, mert más busz nem jár arra, ő pedig mindig beül a megállóba, miután kiszállt,
  • két, sötétbarna bőrű, általam felsősnek beazonosított lány, fogszabályzóval, görnyedt tartással,
  • a buszból kinézve egy szőke lány bandukol mindig a 170-es megállója felé, akinek a két legjellegzetesebb vonása, hogy mindig mosolyog, és oltári módon piros az arca, szerintem egyszer leégett, aztán azóta mindig 🙂
  • a Parkway loop utáni első megállónál szokott felszállni két ázsiai származású kissrác (egyik tutira alsós, a másik már talán felsős), akik a világoskék-sötétkék egyenruhájukban olyan büszkén feszítenek, ingben-nyakkendőben, mintha dörzsölt üzletemberek lennének. Főként a kisebbiknél figyeltem meg egy nagyon lazának, vagánynak látszó mozzanatot, ahogyan a Snapper kártyáját beteszi a zakója felső zsebébe.
  • ahogy ráfordulunk a gerincre vezető útra, a 170-es busz megállójában 4 középiskolás lány várja mindig a busz, piros felsőben, szürke-fehér kockás szoknyában, úgy ülnek a megállóban, mint fecskék a villanydróton,
  • beérve Lower Huttba egy dagi nő szokott felszállni, szegénynek nehezen megy a két lépcső teljesítése, aztán azt sem irigylem, aki mellé leül, mert az ülések nem teljesen kétszemélyesek, vagy ha igen, akkor ebből ő másfél,
  • a Rosemary sulinál egy göndör hajú, 11-12 év körüli srác szokott felszállni, akinek ritka jó dumája van, meg az egész hanglejtése olyan, mint az igazán jó humoristáknak van, szoktam hallgatni a poénjait, de tényleg főként a beszédstílusán szórakozom 🙂

Vonat

A busz pont az állomásnál tesz ki, csak 10 métert kell mennem a peronig! Mostanság nagyjából középen szoktam felszállni, ahol már látásból szintén sok embert ismerek. Annyira nem jegyzem meg a rájuk jellemző, személyes apróságokat, mert az út nagy részén olvasok. Ha meg nem, akkor az öböl hullámzó vizét nézem, ami a sínektől kb. 5 méterre morajlik. Csudajó!

* * *

Szóval ezeket minden nap tapasztalom, és ahogy ez történik, egyszerűen úgy érzem: Itt a helyem, ide tartozom. Nem csak, vagy nem pont a buszra (de oda is), hanem Új-Zélandra.

Boldog vagyok itt, pláne azóta mióta Bence, Gabi és Rebi megérkeztek (már csak Barnika hiányzik, de ő nagyon-nagyon)

Advertisements

5 thoughts on “Buszon, vonaton, otthon

  1. Akkor rád valóban igaz, hogy véletlenül születtél Magyarországra magyarnak, és most találtad meg az otthonod, ahol már 3 hónap után érzed, hogy ott a helyed. Sajna én nem vagyok ilyen kozmopolita, meg hát rám akkor sem lenne szüksége új hazádnak, ha szeretném. Így hát maradok ebben az országban, ahol annyi mindent utálok, hogy azt felsorolni sem tudnám ezen a rövid helyen. De valahányszor külföldön vagyok, rögtön érzem, hogy ott érdekes, szép és minden, de idegen vagyok. Valami gyökérfélék idekötnek, nem is tudom mik, mert nem csak a család, az emlékek, az emberek (már az a kevés, aki még nem vándorolt ki), a táj vagy a fene tudja. Meg a nyelv – hiába tudok angolul, és valamelyest még őseim német nyelvén is, csak magyarul tudok igazán beszélgetni. Ez az ország nem oly boldog hely, mint NZ, aminek még történelme sincs, nem voltak forradalmai, ellenforradalmai, népírtásai (kivéve a maorik egy része, ha jól sejtem), kitelepítései, szabadságharcai, nem viselt saját területén háborút, nem tölti be a mindennapokat a bizalmatlanság, a gyűlölet, ahol nem kell mindig hátsó szándékot gyanítani mindenben, hanem él minden lakója abban a jó kis (birka)nyugalomban.
    Irígyellek és maradok.

    • Valóban, talán túl jókedélyű vagyok ahhoz, hogy igazi magyar legyek. Legalábbis most már. Nem mintha nem mozdítana meg belül valamit, amikor elolvasom a Himnuszt vagy még inkább a Szózatot, de már nem tudom átérezni azt, hogy a világ és az élet tragédiák sorozata, amik alól nincs kibúvó, csak a halál.
      Még egy kitalált szereplő szavait érdemes idéznem azt illetően, hogy miként tudom magam jól, sőt otthon érezni a világ két átellenes pontján is: “Barátoktól elválni az szomorúság. De egy hely, az csak egy hely.” Persze ez most kissé ellentmondásosan hat, hiszen pont hogy barátokat is hagytam magam mögött, de a család velem van.
      Azt hiszem egy ideje (nem a kivándorláshoz köthetően) magam mögött hagytam a múltban élést, a hagyományokat (ami nem feltétlenül kedvező vonásom, de attól még tény), kevésbé az tesz önmagammá, ami eddig történt velem, és nagyobb részt az, ami ezután szeretném, hogy történjen.
      A (birka)nyugalom kifejezésben igazad van, én is sok szemszögből kezdem átvenni, de nem bánom, mert amíg kellő öniróniával szemléli magát az ember, addig nem komolyodik bele túlságosan a felvett pózokba.
      Én is maradok, csak itt nem ott. Az irigység meg… 😉

  2. Nekünk Upper Hutt-hoz volt szerencsénk 🙂 Wellington tele volt, ott találtak csak nekünk szállást a turistairodában. Egy óráig keresgélt a srác, mosolyogva, türelmesen, közben beszélgettünk. Le a kalappal. De maga a hely… Egy Bristol (!) nevű vénséges motelben laktunk, jó pár kamionsofőrrel egyetemben. S egy bűnrossz thai étteremben ettünk, a főutca végén, s úgy tűnt, arrafelé este 8-kor megáll az élet.

    Egyébként pedig, jó érzés az az odatartozás. Jó, ha az ember megtalálja a helyét.

    • Upper Hutt más tészta. Kinek 8 tojásos, kinek durum. Nekem 8 tojásos, most ezek alapján lehet találgatni, melyik fajtát kedvelem jobban 😛
      Nagyon egyéni véleményem az, hogy a Hutt folyó völgyében lévő két városkának a szép része az, ami a folyó jobb oldalán van (folyásirányba nézve), fenn a kanyargós, hegyi utak mentén. Amit lent van, az praktikus, könnyen járható fajta, de én kevésbé szívesen laknék ott.
      Egyik vasárnap voltunk ott házakat nézni (kívülről), hogy Gabi is szemügyre vehessen néhányat, de az általunk is elfogadható árkategóriában olyanokat találtunk főként, hogy nekem még megállni sem nagyon volt kedvem.
      Nem leszólni akarom Lower és Upper Hutt-ot, félreértés ne essék (még ha úgy is tűnt), csak annyi, hogy lakni nem laknék ott, de Lower Huttba szeretek bejárni kajálni, vásárolni, Petoneba a parton sétálgatni, klassz hely. Upper Huttba is elmegyünk majd egyszer jó időben, a környező hegyek gyönyörűek.
      De odaköltözni valszeg nem fogunk.

  3. Valami ilyesmire céloztam, hogy igen, ott van, de semmi különös… Annyira éhesek voltunk, hogy nem néztük meg közelebbről, lefoglalt, hogy megtöltsük a bendőt. Földszintes házakra emlékszem, és sövényekre… Buszmegállóban rövidnadrágos kissrácra… (S máig bánom, hogy nem autóztunk inkább be Wellingtonba, egy rendes kajáért.) Te jó ég, még a hegyekre sem emlékszem… 😦 Múlik az idő, s most már csak inkább a kiugró élmények ugranak be, ha NZ-re gondolok.

    No, befejezem a nosztalgizását 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s