Malaza


Na, hétfőn végére értem eddigi leghosszabb angol könyvemnek. Ez pedig nem más, mint Steven Eriksontól a Malaza ciklus 6. kötete, a Bonehunters.

Bonehunters

Nem tudom, hogy pontosan mi lesz a magyar címe, mert lehet, hogy nem szó szerint fordítja majd le Fehér Fatime (emlékeim szerint így hívják a hölgyet, aki az eddigieket fordította). Méghozzá nagyon-nagyon jól! A leíró neveket nem szó szerint, úgyhogy néha vannak problémáim a szereplők beazonosításával, de ezt az apróságot leszámítva minden tiszteletem az övé, mert nagyszerű munkát végzett. Legalábbis nekem tökéletesen megfelelt.

Szóval eme könyv 884 oldal volt, az első kötet, amit a Wellingtoni Központi Könyvtárból kikölcsönöztem, és bizony ráment majd’ két hónapom, amíg a végére értem. De megérte 🙂 Ugyan nem nőtt annyira a szívemhez, mint a 3. kötet, de ehhez annak is köze lehet, hogy nagyon kifinomult nyelvezete van, amit még nem értek 100%-osan.

Nagyon messze áll a hagyományos fantasytól. Nem minőségben, azt ki ki döntse el maga, hanem szemléletmódban és történet-szerkesztésben. Nem 1-1 szál van, hanem sok. De tényleg 🙂 Néha túl soknak is hat, de a végén – szinte észrevétlenül, váratlanul – összesodorja őket az író.

Ezenkívül nagyon komor, nincs happy end. Nem is lehetne, hiszin nincsenek egyértelmű “jók” és “gonoszok”, mindegyik félnek megvannak a maga érdekei, érzései, tervei.

Erikson emelett régész, és nagyon jól átsejlik műveiben a kortalan hangulat, ahogy a városok, vidékek történelme visszanyúlik az idők hajnalára, sőt még azon is túlra.

Nehéz olvasmány, de üdítő változatosságot hoz a kicsit sablonossá vált fantasy irodalomba. Akit érdekel, próbálja ki! (e-olvasóval rendelkezőknek tudok segíteni ha kedvet kaptak)

Ezen regény elolvasásával majdnem átléptem idénre a 6000 oldalt angolul 🙂 (azóta már ez meg is valósult a következő könyvvel)

Végeredményként jócskán túlléptem, köszönhetően Jack McDevitt Cauldron c. SCI-FI-jének, ami nagyon magával ragadott. Ezáltal tavaly 6800 oldalt olvastam angolul, ez még kiegészül közel 4000 magyar oldallal. Tudom, nem a mennyiség a lényeg, de mégis örülök, hogy eme zsúfolt évben is volt időm, lehetőségem, energiám amit a könyveknek szentelhettem.

Reklámok

4 thoughts on “Malaza

  1. Nem ide tartozik 8én még egyszer a kezembe nem veszem ezt a szerzőt), de megkaptad az elmúlt időben küldött emiljeim?

  2. Engem érdekelne a dolog. Amúgy az utóbbi időben nekem Geoge R.R. Martin-t ajánlották, de még nem szereztem, a legutóbbi könyvélményem meg mérhetetlen csalódás volt (Dracula the Un-Dead). El ne olvasd:)

    • Végre valakit igazán 🙂 Gabit régóta próbálom rábeszélni, de nem az a könyvfaló fajta általában. Meg ezek tényleg eléggé vaskosak tudnak lenni. Mondjuk ha nagyon megtetszik neki valami, akkor bele tud lendülni, így volt a George R. R. Martin ciklussal is. Ő mind a 4-et elolvasta, én csak az elsőt. Szerintem jó, de nem kiemelkedő. Kellemesen csavarja a szálakat, hangulatosan is ír (én angolul olvastam, és úgy nagyon hosszú volt, ha magyarul, lendületesebben tudok haladni vele, talán jobban elkap a történet és a hangulat). A világa kidolgozott, de én hiányoltam belőle azt a mélységet, amit Eriksonnál megtaláltam.
      A történet pedig szinte sehogyan sem zárul le az első kötet végén, hanem csak úgy félbeszakad. Persze ez lehet írói fogás is, vagy talán nekem már túl nagy lélegzetvételű így a dolog. Mindenesetre egy jó kis fantasy regény, vegyíti a klasszikus stílust egy kicsit realistább, modernebb felfogással.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s