Bálnák

Szokásomtól eltérően nem saját NZ élményről írok, még teljesen nem is NZ-vel kapcsolatos a dolog, de az itteni sajtóban is mostanság sűrűn előfordul. Legalábbis az NZ Herald RSS előfizetése több kategóriában is említi, és naponta vannak új cikkek róla (még ha új dolgokat nem is nagyon közölnek).

A témakör a bálnavadászat (mivel nagyrészt ideológiai okból lettem vega, szimpatizálok az ez ellen fellépőkkel, mégha csak elméletben is), az apropó pedig az, hogy múlt héten NZ és ausztrál felségvizeken csapott össze, illetve egy NZ hajó áldozatául is esett a japán flotta egyik vadászának. De ne szaladjunk előre, megpróbálom időrendbe venni a dolgokat:

2009 december 7-én (fene tudja melyik időzóna szerint, hiszen a résztvevő országok között jópár óra eltérés van) Új-Zéland, Ausztrália és Hollandia szokatlan lépésre szánta el magát, mikor közös elutasító nyilatkozatot adtak ki a japán bálnavadász flotta Déli Óceán felé indulása ellen.  Hogy, hogy nem, ez az esemény épp egybeesett a civil tüntetőhajók Ausztráliából való kihajózásával. (Az Ausztrál Haditengerészet értesítette a bálnavadász-ellenes hajókat.) A magánflotta része volt az Ady Gil nevű, NZ-bejegyzett hajó is, amely modernül felszerelt kutatójármű. Sokkal fürgébb, mint a japán naszádok, emiatt kiválóan alkalmas felderítésre (eme déli régióban amúgy is kevés a felügyelőhajó), illetve ha időben érkezik, ügyes manőverekkel képes megakadályozni a bálnák legyilkolását (saját épségének veszélyeztetésével).

Miért is van erre szükség? A bálnavadászat alapvetően tiltott (veszélyeztetett állatokról van szó), Japán ezt az ún. Cetacean Research* intézmény révén kerüli ki, amely a cethalakkal kapcsolatos kutatások fedőtevékenység alatt gyakorlatilag az állami bálnavadász szervezet, amelynek flottája minden évben kivonul a Déli Óceánra, és töméntelen mennyiségű bálnát öl le. Az elmúlt nyáron egy 6 hajóból álló egységnek 680 bálna esett áldozatul. Hivatalosan még nem sikerült megakadályozni ezt az egészet, ezért folynak a magánakciók ellene. Idén a 4 robbanó szigonyos, 1 védelmi és 1 anyahajóból álló flottának 935+50+50 bálna (fajták szerint csoportosítva, csak én nem vagyok jártas a biológiában) elejtésére van engedélye. Jó nagy intézet kell(ene) ahhoz, hogy ennyi bálnát tudományos célokra használjanak fel.

Hivatalosan a szóban forgó bálnafajok (3 ilyen van) védettek, és egy nemzetközileg megalapított bálnamenedékben élnek, amelynek területén a Nemzetközi Bálnaügyi Bizottság (International Whaling Commission (IWC)) megtiltotta a kereskedelmi célú vadászatot, illetve több más szervezet is hasonlóképpen védi ezeket a hatalmas, védekezésre képtelen, csodálatos emlősöket.

A szóban forgó ellenállás a Sea Sepherd (kb. Tengeri Pásztor) Közösség égisze alatt tevékenykedik három hajóval, melyek egyike volt az Ady Gil, amíg január 5-én el nem sülyesztette a Shonan Maru No. 2 nevezetű japán bálnavadász. Hogy melyik fél volt a hibás, arról megoszlanak a vélemények: az Ady Gil szerint a japánok szándékosan felöklelték a millió dollárt érő hajót (mely tavaly rekordidő, 61 nap alatt kerülte meg a földet), a japánok pedig azt állítják, túl közel volt hozzájuk a hajó, és egy váratlan örvény vagy hullám eléjük sodorta, ők pedig nem tudták kikerülni. Azóta a vizsgálatok (mindkét hajó információinak hivatalos elemézse révén) a szándékosságot támasztják alá inkább.

Az NZ Herald képgalériáját is érdemes megnézni, főleg a fenti kép nagyobb változata érdekes.

Az Ady Gil 6 fős legénységéből csodával határos módon csak egyvalaki sérült meg, neki 2 törött bordája bánta. Mivel az esemény minden szárazföldtől és segítségtől távol történt, sokáig kétséges volt, meg tudják-e menteni a hajót illetve a rajta lévő felszerelést. A bálnavadász hajó a közelben maradt, de nem nyújtott segítséget. Végül a hajót nem tudták megmenteni, és január 8-án hullámsírba szenderült. Ami menthető volt, azt megmentették róla. A Bob Barker nevű hajóval megkísérelték biztonságba vontatni, de 37 km megtételét követően az Ady Gil már annyira megtelt vízzel, hogy a vontatókötél elszakadt.

A Sea Shepherd elmondása szerint az üzemanyagot és a káros, szennyező anyagokat eltávolították a helyszínre érkező Sea Shepherd hajók (Stewe Irwin és Bob Barker) legénységének segítségével. A japánok “cserébe” pont ennek ellenkezőjével, azaz a tenger szennyezésének vádját tartják fenn. Ezt azt hiszem soha sem fogjuk biztosra megtudni, hisz olaj mindkét hajóból kerülhetett a vízbe akár szándékosan, akár nem.

Az NZ Külügyminiszter, Murray McCully a következőket nyilatkozta az esetet követően: “If people are determined to break the law and determined to kill other people on the high seas, then it is not the responsibility of the New Zealand Government or any other Government to send armed vessels down there or something of that sort to stop them.” Magyarán szólva (írva): Ha vannak, akik elszánták magukat arra, hogy megsértsék a törvényt és embert öljenek a tengeren, akkor nem az Új-Zélandi Kormány vagy bármelyik más Kormány feladata, hogy felfegyverzett járműveket küldjenek vagy bármit is tegyenek hogy megállítsák őket. Ezt többféleképpen is lehet értelmezni, én nem bocsátkoznék következtetésekbe ezt illetően. (Amennyiben fordítási pontatlanság adódna, megköszönném a javításokat!)

Hogy ne maradjon itt helyben sem annyiban a dolog, Chris Carter, a Munkáspárt (helyes, ha a Labour Party-t így fordítom?) külügyi szóvivője kritizálta az azóta csendben maradó McCullyt és hogy semmiféle segítség nem indult útnak a süllyedő hajóhoz. “Mr McCully cannot seem to grasp that the real issues are continued Japanese whaling activities in the Southern Ocean, and the safety of Kiwis who feel strongly enough to protest legitimately against a Japanese whaling programme that is at best based on extremely dubious scientific grounds,” /Mr McCully úgy tűnik, nem tudta megragadni a háttérben folyó dolgokat, azaz a japán bálnavadászat meglehetősen kétséges tudományos alapon való folytatását és az ezt törvényes eszközökkel ellenző kiwik biztonságát./ Elmondása szerint a helyi kormányzat még arra sem vette a fáradtságot, hogy képviseltesse magát a nemrég Portugáliában összehívott Nemzetközi Bálnaügyi Bizottsági ülésen.

Az ausztrál környezetvédelmi miniszter, Peter Garrett január 8-án kilátásba helyezte, hogy Canberra nemzetközi eljárást indíttat Japán ellen, ha a következő 17 hónapban kudarcba fulladnak a bálnavadászatot illető tárgyalások Tokióval. (Ez mind szép és jó, de 17 hónap az nagyon sok, és most tényleg jól hangzó nyilatkozat lehetett, de addig még 2000 bálna simán áldozatául eshet a “tudományos” céloknak.)

A következő esemény a történetben, hogy a Sea Shepherd kalózkodás vádjával illette a japán hajót szándékosan elkövetett gyilkossági kísérlet miatt. Ez azért elég meredek vád, a vádlott nem is igen méltatja szóra, fene sem tudja, a bíróság mit fog szólni hozzá. Mindenesetre Glenn Inwood (reméljük nem GI tag, mert a Sea Shepherd igazán pórul járna), a Cetacean Research NZ szóvivője szenzációhajhászásnak nevezte a vádaskodást.

Közben pedig a bizonytalanságot kihasználva a japán hajók továbbindultak a zavarosban halászni, kihasználva a tiltás hiányát.

Sea Shepherd

A szervezet vezéralakja Paul Watson, akit az NZ Herald a legkevésbé megalkuvó, legromantikusabb környezetvédő jelzőkkel illet. Watson már régóta kesesíti a Föld faunájának mohó, rövid időtávban gondolkodó kizsákmányolóit. Nemo kapitányhoz is hasonlítják, amit ő szívesen vesz: “Nemo megértette, hogy nem az számít, amit az emberek gondolnak, mert éppen az emberségesség a probléma. Az ő kötelessége a tengeri élet védelme volt az emberi mohóság ellenében. Én teljes egészében magaménak érzem ezt a nézőpontot és felnőtt életem minden napját eszerint élem.” Hajóján nincs sem drogozás, sem húsevés (éljen! :)), helyette katonás fegyelem.

A Feröer szigeteken zajló, hagyomány nevében évente elkövetett “szertartás” (amihez képest egy-egy régi boszorkányszombat sütikóstolós teadélutánnak látszik) ellen is szót emelt már. (A hivatalos feröeri bálnás weboldalon embertelenül rideg módon tárgyalják a bálnák modern, ipari megölésének módjait.)

A jelenleg is zajló, tettlegességig fajult csatározás a japánokkal évente ismétlődik, a jelek szerint egyre durvábbá fajulva. Watson gyakorlatilag ezzel a céllal alapította a Sea Shepherdet a Greenpeace-ből való kiválását követően, az 1970-es évek végén. Az egyik évben 3000 km-en keresztül voltak egy vadászflotta nyomában, egy másikban két Sea Shepherd önkéntest a japánok elfogtak és a japán hajó korlátjához kötöztek, 3 évvel ezelőtt rá is lőttek Watsonra, sőt tavaly odáig fajult a dolog, hogy a japánok gránátokat dobáltak a Sea Shepherd hajókra. Válaszul nem mérgező, de oltári büdös savval teli üvegeket kaptak.

A másik fél a Sea Shepherd-et rosszindulatú öko-terroristáknak nevezi. Watson ezt kerek-perec visszautasítja. Állítása szerint a 31 év alatt, mióta zaklatja, gátolja a bálnavadászokat, ahogyan csak tudja, még egyetlen egy embert sem sebesítettek meg, nem is álltak a vádlottak padján emiatt. Egyetértenek Martin Luther Kinggel, hogy az erőszak nem megoldás, bár az valóban előfordult, hogy anyagi károkat okoztak.

“Mi nem egy tüntetéssel foglalkozó szervezet vagyunk, mi fellépünk a törvénytelenségek ellen.” Mint ahogyan a szóban forgó bálnavadászatot is annak tekinti. Valóban elég radikális nézetei vannak, tulajdonképpen ez vezetett a Greenpeace-szel való szakításhoz, aminek korábban oszlopos tagja volt.

Japán mellett az izlandi, norvég és dán bálnavadászok sem lelhetnek nyugalmat tőle, de más állatfajokat is előszeretettel védelmez:

  • fókák: 1983 óta tevékenykedik a kanadai fókavadászat ellen. Újfundlandon egy kikötőd blokád alá vett, majdnem teljesen megbénítva ezzel a vadászatot, sőt miután rávette Brigitte Bardot-t hogy egy fókabébivel modellt álljon a jégen, a fókavadászatot 10 évre betiltották (hogy azóta valószínűleg újra engedélyezett lett, mert az ember bizony felejt, az azt mutatja, hogy az emberiség nehezen tanul a hibáiból, és nem szeret túltekinteni a közvetlen környezetén, nem szereti látni, hogy egy-egy ártatlannak tűnő tevékenység milyen események katalizátoraként működhet – MI)
  • halászat: 2000 óta Watson hajói a Galapagos és a Cook szigetek környékén is sokat járőröznek, hogy megakadályozzák az illegális halászatot, sokszor megdöbbenést okozva a halászflottáknak és kormányzatoknak

http://www.nzherald.co.nz/environment/news/article.cfm?c_id=39&objectid=10619393&pnum=0

* a Cetacean Research alapelvei elolvashatóak a hivatalos honlapon, és bár lefordítani nincs kedvem, a benyomásom róla annyi, hogy egy szó sem esik olyanról, ami a bálnapopuláció érdeke, illetve egyik cél sem tűnik olyannak, ami indokolná évente 1000 példány leölését (http://www.icrwhale.org – szándékosan nem hiperlink)

Linkek (források) egybeszedve:

http://www.nzherald.co.nz/nz/news/article.cfm?c_id=1&objectid=10614069

http://www.nzherald.co.nz/nz/news/article.cfm?c_id=1&objectid=10619503 – Külügyminiszter

http://www.nzherald.co.nz/nz/news/article.cfm?c_id=1&objectid=10619472 – Chris Carter, külügyi szóvivő

http://www.nzherald.co.nz/environment/news/article.cfm?c_id=39&objectid=10619393&pnum=0 – Paul Watson

http://www.seashepherd.org

http://www.iwcoffice.org – Nemzetközi Bálnaügyi Bizottság

csak hogy

Csak hogy tudjátok, kinek a blogját olvassátok!

http://en.tackfilm.se/?id=1263029442187RA34

Éljenek a svédek!

Újabb uszodás élmények

Noha erről már írtam egyszer, nem tudok mostanság betelni. Nem a témával, hanem az uszodába járással. A múlt héten 4 alkalommal is ellátogattunk ide-oda. Kipróbáltunk más helyeket is a Huia Pool-on kívül (nehezen ment a név megjegyzése, de a heje-huja szókapcsolat második tagjával azonosítva a Huia-t mára már sikerült).

Egy félresikerült próbálkozás keretében elautóztunk a Naenae poolba is, de onnan röpke egy óra elteltével kijöttünk. Pedig amúgy nem volt rossz (ha nem a Huia-t vettük volna alapul, biztosan jobban tetszik), a gyerekmedence mérete kellemesen nagy, egy hajó is fekszik az oldalán (csúszdával), ami Bencének nagyon tetszett egy ideig. A vízbe nehezen akart bejönni az ismeretlen helyen. Úszni is jól lehetett, de valahogy a hangulata nem volt az igazi. El is döntöttük, hogy többet oda nem.

Ezt követően jött 3 Huia alkalom, ahol már Bence is magabiztosan rongyolt be a medencéjébe. Miután egy ellesett ötlet révén elkezdtem fel-feldobálni a gyerkőcöt, azóta minden alkalommal játszunk így, mert oltári mód megszerette: vigyorog ezerrel, nem zavarja hogy a szemébe fröccsen a víz, sőt a mancsával tapicskolja a felszínt, aminek eredményeképpen nem annyira engem, mint inkább magát fröcsköli. Időnként a száját belemeríti a sós ízű vízbe, meg miután mutattam neki a merülést, sokszor nyúl a fejem felé és nyomja lefelé 🙂

A csúszdák és a hasonló harsány dolgokkal még nincs teljesen kibékülve, de a plafonról lógaszkodó állatfigurákat imádja. Mutogat rájuk sorban, és várja hogy mondjam neki, melyik micsoda. A köpködős brenyust is komálja, bár amikor megpróbálja befogni a “száját” és arcába megy a vízsugár, akkor esetenként bepöccen rá és tüntetően faképnél hagyja őzöldségét.

Tömören szólva ha Huia kerül szóba, Bence már kész halacska. (Ha ügyességben még nem is, de hozzáállásban mindenképp!)

Most vasárnap elnéztünk a Györgyi által melegen ajánlott Porirua Aquatic Centerbe. Ez kb. 30-35 km nekünk, és a szél majd’ lefújt az útról miközben odafelé haladtunk, de megérte kipróbálni: hangulata nagyon jó, nem hiányzott belőle a megszokott melegvizes ücsörgő sem (spa – nem, nem a belga F1 nagydíj), időnként hullámzást is tapasztalhat a szerencsés vendég, aki jókor van jó helyen. Sok lekerekített forma jellemzi az összképet, amolyan családilag “belakható” ücsörgő részek, amik összeköttetésben vannak a nagy gyerekmedencével, de azért mégis elkülönülhetünk. Aminek sok értelme nincs, de a lehetőség megvan rá.

Az úszómedence rész nem az igazi, mert nagyon keskenyek a sávok, nem lehet kényelmesen ketten elúszni egymás mellett. De hát nem is főként úszni mentünk, mert egy oltári pöpec, 50 m hosszú csúszda is van! Jó kanyargós, folyik benne a kellemesen meleg víz, alig tudtuk abbahagyni a csúszást. Pedig ott voltunk 4-től kb. 7-ig. Pláne Rebi volt az, aki sokat-sokat-sokat csúszott, Gabi meg én felváltva vigyáztunk a kis emberre, de mikor együtt is ki szerettük volna próbálni, a kisasszony segítőkészen bevállalta a gyereklebegtetést a medencében. Ez a csúszda még Gabi tetszését is igazán elnyerte!

Persze nem én volnék, ha nem próbáltam volna megszerettetni Bencével a csúszdázást, ami teljes mértékben azért nem sikerült. Az ölemben levittem 3 alkalommal: először még vigyorgott is, utána már időnként görbült a szája, a 3.-at szegényke már nem élvezte. Kb. egy órával később újra megpróbálkoztunk egy dupla csúszással (rögtön az elején elfeküdtem és a végéig nem tudtam felülni, úgyhogy jól becsobbantunk az aljába), de nem élvezte annyira, mint mi. A totyogóknak való, 40 cm-s melegvízben viszont jól elvolt: énekelt, halandzsázott, öntözött a kannájával, stb.

Zárásig ottmaradtunk, ami jó volt, mert 5-f6 felé már kongott az egész intézmény, mindenfelé sok hely volt pancsolni, úszni, csúszdázni.

Kifelé menet Gabi kiszúrta a belépőjegyes apróbetűnél, hogy gyerek vendégek esetében 7 éves korig egy kölökkel egy felnőtt ingyen bemehet. Szóval ha $3 Bencinek a jegy, akkor $3-ért bemehetünk mind a ketten, egészen addig, míg a sarj be nem tölti a 7 évet. Az pedig még odébb van. Valahol jogos, mert ha ott sertepertél melletted egy ekkora emberke, nem tudsz úszni menni vagy rendesen csúszdázni. Persze így, hogy mi ketten vagyunk, felváltva tudunk mindent csinálni, de egyvalakinek tényleg állandóan felügyelnie kell a “drágaszágra”.

Még egy apróság a Huiához: van törzsvásárló akció, miszerint minden 6. fürci ingyenes. Ez úgy zajlik, hogy fogsz egy kis kártyát, és amikor jegyet veszel, pecsételnek. Pl. amikor 4-en megyünk, 4 rubrikát rögtön kilyukasztanak (attól függetlenül, hogy Bence miatt nekem nem is kell vennem jegyet). Szóval egy alkalom után megvolt már 4 az 5-ből. Másnap Rebivel ketten mentünk, őutána fizettem $3-at, én kihasználtam az ingyenes 6.-at, ráadásul a hölgy még adott egy újabb kártyát, amin lukasztott egyet! Ezt a hozzáállást kéne elsajátítani sok helyen, mert bizony nem az az eredménye, hogy egy alkalommal sokat legombol az uszoda aztán többet a közelébe sem megy az ember, hanem szinte sűrűbben fürdöm ott, mint otthon a zuhanyzóban 🙂 Már annyira törzsvendégek vagyunk ott, hogy csak na!

(Sajnos képeket nem tudok mellékelni, mert még nem ruháztam be új, vízálló készülékre, bár Pappito rokonszenves kütyüje elnyerte tetszésemet…)

Eddigi véleményem a helyi uszodákról az, hogy mindenütt megpróbálják egy kicsit többé varázsolni őket, hogy ne csak egy hely legyen ahol leúszol pár száz métert vagy néhány kilométert, hanem egy olyan programmá váljon, ahol az egész család jól érezheti magát a vízben, a medence mellett, kint az udvaron (ez időjárás függvénye is). Apró-cseprő (vízköpő breki) és nagyobb (csúszdák) dolgokkal adnak olyat plusszokat az egyszerű funkcionalitás mellé, amitől akár egész délutános programmá válhat minden alkalom.