Eleven gyerek


Nem, nem 9 fővel tervezzük bővíteni a családot, csupán a múltkorjában vázolt helyzet oldódott meg. A kisemberrel múlt péntekre voltunk hivatalosak a kórházba, felülvizsgálatra. Addigra már teljesen hozzászokott a gipszhez, nem vakaródzott, nem nyehegett, a végén már álldogállt is rajta, aminek általában örültem, kivétel amikor a boltban tette, a babakocsiban, úgy hogy én épp egyedül voltam vele és a szalagra próbáltam kipakolni a cuccokat. Ekkor vesztette el az egyik olyan matchboxát, amivel anno még én játszogattam 25 éve.

A mellékelt képen is látszik, hogy ő a hideg által való érzéstelenítést jégkrémmel és nem külsőleg képzeli el:

A Völgyzugolyon áthaladó folyó partján kavicsokat dobálva (egy túlméretes zokniban):

Pénteken 9:20-ra volt időpontunk, n10-re értünk a kórházba. Leadtam az Information ablaknál az időpont kártyát, majd letelepedtünk. Minden furcsán hangzó szóra felkaptam a fejem, kérdezve Gabitól, hogy “Nem minket hívtak?” Kicsit unta már a 4.-5. alkalommal, de miután a a nővér végül “Benísz”-ként próbált minket megtalálni, egy futó pillantással beazonosítottam a kezében lévő kártya alapján, hogy bizony Bencéről van szó, na ekkor Gabi is elismerte, hogy bizony hegyezni kellett a fülünket.

Bementünk, lecsüccsentettek minket egy ágyhoz, hogy majd jön a doki, addig várjuk nyugodtan. Kb. 10 perc elteltével meg is jelent a civil ruhás dokibácsi (itt inkább a nővérek hordják a fehér köpenyt), aki nagyon rokonszenves volt, Bence haverkodására is fogékonyan elmondta, hogy megnézte a múltkori röntgent, de az alapján nem lehet biztosat mondani, úgyhogy jó döntés volt a gipsz. Viszont ha most nincs panasz, lábraáll a kisember, akkor kukába a gipsszel, és csak akkor kell bármit csinálni, ha van panasz.

Örültünk a jóhírnek, vártunk még 10 percet, majd jött egy nővér a gipszvágóval. Bence kapott egy zajtompito fulest (nem, nem olyan pofont, amitol cseng a füle), a néni beindította a flexet, majd nekiesett a gipsznek. Bence csak nézte elmélyülten a szakszerű mozdulatokkal dolgozó hölgyet, nem úgy mint az 5 perccel korábban a szomszéd ágynál üvöltő kisgyerek. Néhány perc és már lent is volt! Nemet mondtunk a kérdésre, hogy el szeretnénk-e vinni emlékbe a maradványokat, majd 10 körül már a kocsiba szálltunk befelé, onnan irány haza.

*** ***  ***   ***    ***     ***      ***       ***        ***

Első nap még nem nagyon állt rá, megmaradt a seggencsúszós módszernél, amit már elég hatékonyra fejlesztett. Amikor nem figyelt, akkor jobban rá-ráállt, de a legaranyosabb akkor volt, mikor este készültem lefektetni, aztán menekült előlem két lábon, úgy futott mint a bicegő nyúl!

Tegnap már uszodában is voltunk, ahol a “parton” bicegett még, de a vízben oltári mód elemében volt! A már ismerős Huia poolt látogattuk meg, ahol nagyon-nagyon sokat vigyorgott, úszkált (miközben tartottuk), beletette a fejét a vízbe, igazi kis ebihal volt 😉 Még talán egyszer sem élvezte ennyire a vízben lubickolást, remélem folytatódni fog a dolog a hétvégén is!

Reklámok

One thought on “Eleven gyerek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s