Ma reggeli gondolatok


Tudom előre, hogy kissé csapongó vagyok ma, de annyi minden apróság történik manapság, illetve sok olyan gondolat kavarog a fejemben, amiről nem születne teljes bejegyzés a közeljövőben, hogy inkább kiírom magamból, még ha kicsit rendezetlen formában is.

  1. Gyerekkel NZ-n
    Ez egy érdekes dolog, mert ugye korábban nem foglalkoztatott ennyire, illetve inkább nem szoktam hozzá, hogy az aprósággal élők/utazók kényelméért, kellemes közérzetéért komolyan tegyenek is valamit. Ez persze adódhat abból is, hogy erre nem nyitott szemmel járkáltam Magyarországon, de itt sokkal jobban előtérbe került. A legtöbb helyen van lehetőség arra, hogy a poronty is szépen ellegyen, amíg apuka/anyuka végzi a dolgát (pl. Gabi jár egy helyre tornázni, ahol vigyáznak a gyerkőcre egy játékokkal ellátott szobában, van egy nyelvtanfolyam is, ahol így is segítenek, szinte mindenütt van egy kis játszósarok a gyerekeknek (könyvtárban, plazaban, boltok környékén), eddig minden uszodában találtunk családi öltözőt lehajtható pelenkázóval, a legtöbb nyilvános illemhelység is lehetőséget biztosít a pelenkacserére, stb…
  2. Hogy a tél hideg-e, azt nem tudom. Hogy a nyár baromira tud az lenni (persze helyi viszonylatban), az biztos! Itt Wellington környékén (ami az ország legesősebb urbánus vidéke és emiatt a legkevesebb napsütés is jut ide) nem ritka, hogy egy-egy napos és tényleg kellemes időszakot követően (eddig a leghosszabb ilyen 6 napig tartott, de 3-4 többször előfordult így nyár derekán) egy egész éjszakai esőzés miatt a másnap folytatódó esőben a külső hőmérséklet 15 fokra lehűl. Ez a mi házunkban kb. 14 fokot eredményez (realfeel 12), ami azért nem kellemes. Nagyon nem az! Ez a ház hibája is, de nekem hangulat szempontjából is rengeteget jelent, hogy a napocska sokat mosolyogjon rám. Hosszú távon azt hiszem nem ez a vágyunk (mármint hogy így lakjunk/éljünk).
    Még Csanád írta egy
    bejegyzésében az aucklandi télről, hogy “elképzelni sem tudtam volna, hogy 18-19 fokos lakásban jól érezzem magam”, illetve hogy június első heteiben “nem ritka a 18-20 fok, a tél jelenlétét az egyre sűrűsödő esők és az éjszakai 10 fok körüli hideg jelzi”.
    Nekünk a 18-19 fokos belső hőmérséklet időnként már a kellemesen vágyott kategóriába kerül, az éjszakai 10 fok pedig nem ismeretlen. Ezzel önmagában nem volna baj, ha nem a NYÁR közepén lennénk, amikor a helyiek szerint már tök jó idő szokott lenni (persze ezt most ők sem tekintik annak). Nekem még elviselhető, mert a munkahelyen nincs hideg, de a család többi tagja szenved tőle rendesen, hétvégén meg szolidarítok velük, és igazolhatom, hogy csöppet sem kellemes. Ha meg benyomjuk a fűtést (1 db gázkályha), addig meleg van, amíg ég a tűz, de aztán sutty kimegy a hő negyed óra alatt.
    Felkészültünk erre részben, félreértés ne essék, csak arra nem, hogy nyáron kell megbirkóznunk vele. Mi lesz akkor télen? Lehet, hogy első kézből most nem tudjuk meg… (folytatás a 3. pontban)
  3. Mint ahogy írtam róla, a Datacom aucklandi BI vezetője szorosabbra kezdi fűzni a kapcsolatot a helyi BI csapattal (mely utóbbi velem együtt 2 személyt jelent mindössze), így adódhat lehetőség egy cégen belüli átnyergelésre. Sőt Haidir szerint (ő a másik helyi BI ember) tutira fogok kapni egy ajánlatot. A múlt heti beszélgetés során (akkor is itt volt az aucklandi, meg jövő héten is jön a saját főnökével) én is úgy vettem ki a szavaiból, hogy igyekszik olyan kérdéseket feltenni, amivel azt lehet kipuhatolni, hogy érdemes lehet-e átvenni engem, illetve hajlandó lennék-e.
    A sors érdekessége, hogy Darryl (ezután inkább a nevén nevezem, mert az aucklandi BI fickó meg a hasonlók hosszúak és hülyén néznek ki) kb. 3 héttel utánam érkezett az országba friss bevándorlóként és kb. 3 héttel utánam kezdett el dolgozni a Datacomnál 🙂
  4. Itt nem harapják le az ember fejét a munkahelyen, ha nem úgy sikerült valami, ahogyan kellett volna. Ehelyett építő módon próbálnak összefogni, hogy kijavítsák a hibát, vagy a következő esetben ne kövessék el. (Ez személyes tapasztalat, más cégeknél simán lehet máshogy!)
  5. Március elején megyünk a Déli Szigetre! Elsőre még csak egy hosszú hétvégére, átkompolunk Pictonba, egy nagyon barátságos magyar párnál tudunk aludni (akikkel élőben még nem is találkoztunk / ők sem velünk, ezért merték még felajánlani ;)) Még nem tudom, miket fogunk megnézni, de a borvidék nyújtotta kóstolási lehetőségeket biztosan nem szalasztjuk el…

Az előzőekben említett kellemetlenségek nem panaszként vannak ott. Nem panaszkodom, két okból sem:

  • Minek? Enyém (miénk) a felelősség, mi választottuk, és az információ hiányáért nem lehet senki mást okolni, meg attól nem is lesz jobb.
  • Csak rosszabb lenne a kedvem tőle, úgyhogy elfogadom annak a tényét is, ami nem tetszik. A különbség, hogy megpróbálok tenni ellene. Semmi garancia, hogy sikerül olyan lehetőséget választani, ami jobb helyzetet eredményezne, de ez nem tart vissza. Amit tudok, megteszem hogy jobb legyen a saját kis életünk.

Ez a szép a kivándorlásban: azt kapod, amit főztél magadnak. Alapvető dolgokban csak saját magadra számíthatsz (úgy értem nem döntheti el helyetted senki hogy mit hogyan válassz, miként dönts), de ez azt is magában foglalja, hogy komoly ráhatással vagy. Röviden megfogalmazva:

A dolog leginkább Rajtad múlik, de Rajtad nagyon múlik!

Tényleg bocs, ha csapongó voltam, azért remélem érdemes volt elolvasni 😉

Reklámok

4 thoughts on “Ma reggeli gondolatok

  1. Érdemes volt! 😉
    Weather watcher beállításaimban (Kecskemét, Dunedin, Auckland) lassan egy éve folyamatosan szemmel tartom a hőmérsékleteket. Volt, amikor irigykedhettem, de mostanában nincs valami hőség “felétek”! Én nem szeretek fázni, és ami most itthon van: -10, -19°C (kimondottan nem szeretem). Erős kételyek merültek fel bennem amikor megláttam, hogy Dunedinben pl: 8°C volt ma hajnalban. Azt hiszem nekünk is el kell gondolkodni azon, amit a “hideg betűs” részben írtál és inkább a “meleg betűs” vidék felé tekintgetni, már amennyire lehetőségeink engedik. Ha már mi választjuk meg magunknak (valamilyen szinten), legalább jól válasszunk!
    Ha ez vigasztal én együtt-érzek veletek és szolidaritásból ma nyitott ablaknál alszok 😀

    • Köszi a rendszeres kommentelést is!
      Elvileg a NIWA oldaláról lehet időjárási statisztikákat lekérdezni, de nekem nem sikerült rendesen. Úgyhogy inkább a személyes csatornákra támaszkodtam, és végigkérdeztem egy csomó aucklandi ismerőst hétfőn reggel (a hétvégi 14-15 fokot követően), akik mind 20 fok feletti hőmérsékletről számoltak be ugyanarra a napra. Az a rossz, hogy befűt az ember, de 10 perc alatt elillan a meleg 😦
      Dunedint illetően annak járj utána, hogy mennyire elterjedt (vagy nem) a szigetelés és esetleg a fűtés, ott már talán van ilyen is! Mert ha igen, akkor még mindig jó választás lehet ebből a szempontból is. Azért gyönyörű ám itt is, amikor a Wainuiomata völgyet reggelente ködlepel fedi el, a busszal felutazom a hegygerincre, ahol már süt a nap, és onnan visszanézve az erdővel fedett, napfényben fürdő csúcsok látványa a ködtengerben csodálatos.
      Bár azt hiszem nem feltétlenül jó olyan helyre költözni, ahová amúgy nyaralni mennél, mert a két dolog máshogy jó.

      A vigaszt elrakom estére, vagy mikor megint hideg lesz 😉

  2. Mi szerencsések voltunk akkor, mert 2 éve mikor Wellingtonban jártunk 8 napot, szinte végig jó idő, napos, igaz 1x 2x rövid 10 perces esők voltak, de igazán jó idő volt. Lehet hogy ezért is, meg azért is mert Auckl. viszont tömény 7 nap eső volt, so, mi Welli. környékére tervezzük. De amit írsz eléggé elszomorító, persze remélhetőleg ez csak időszakos. Elég sok kérdésem lenne ha nem zavarlak vele, dobnál egy privát elérhetőséget? Egyébként mi is gyermekkel mennénk, és én is IT szakmás. üdv:
    Lajos

    • Nyáron voltatok itt? Amúgy szerintem az időjárással meg a klímával ugyanaz a helyzet, mint minden mással, jelen esetben arra akarok kilyukadni, hogy amíg nem él az ember itt vagy (és 😉 ) ott, addig nem tudja, hogy mi felel meg neki igazán.
      Én találkoztam Auckland-Wellington viszonylatban mind a négy lehetőséggel: Aucklandben olyannal, aki imádta és olyannal aki ha lett volna lehetősége rögtön átköltözött volna, Wellingtonban pedig sokan szintén elégedettek a helyükkel, mi meg kevésbé. Ez biztos egyedi tényezők függvénye is, mint pl. milyen házat és környéket sikerült kifogni, milyen a munkahely, stb.
      Személy szerint én úgy vélem, nem fog ártani nekünk, ha viszonylag rövid időn belül sikerül egynél több hely szellemét megtapasztalni nem csak látogatóként, hanem lakosként is. Ezek után biztosan jobban el tudjuk dönteni, hosszú távra mi felel meg nekünk. Erről is van egy gondolatsorom, amit tervezek megfogalmazni (kivándorláskori mozgékonyság visszarendeződése jellegű címmel).
      A kérdéseket szívesen látom, küldöm az emailt!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s