Hokio Beach


Hokio Beach egy kis település (porfészket nem írhatok, mert víz mellett van, ráadásul nagyon szép a környéke, tele zölddel, fákkal, fűvel, tehenekkel) Levintől nyugatra a Tasmán-tenger partján. Igazából véletlenül keveredtünk oda, vagyis rápillantottunk a térképre, és bár a Horowhenua tó közelébb volt, Gabi inkább a tengerpartra szeretett volna kimenni, így hát oda mentünk. Nagyon nem bántuk meg!

A Hokio Beach Road-on autókázva igazi vidéki tájat nézegethettünk a maga zöld bájával. Az útikönyünk alapján a Manawatu Farmlands számomra nagyon hívogató volt egy gyönyörű kép alapján, csak én Palmerston North-hoz kötöttem a dolgot magamban, ott meg egyszer jártam átgurulóban, és nem ragadott meg. Viszont ez a mostani kiruccanás nagyon szép volt!

Egészen ki lehet menni a szürke homokkal borított partra (még akár kocsival is, ami részben hátrány, mert sokan furikáztak ott, ami rontotta kissé az összhatást, de mivel egyszerre 10 embernél többet egyszer sem láttunk, ez a népsűrűség nem volt zavaró).

Mi kétszer látogattuk meg a helyet, szombaton csak úgy felderítésképp, vasárnap pedig már tudatosan fürdésre készülve! (Szombaton még nem úgy öltöztünk, ruhában meg azért nem az igazi, főképp kocsiba ülni utána, Rebinek erről vannak kevésbé kényelmes tapasztalatai, mert ő sosem bírja ki, hogy ne legyen térdig, combig, derékig, … vizes).

Mivel a neten nem találtam róla infót (ilyen is van!?), ezért emlékezetből próbálom felidézni a kis táblán olvasottakat: Hokio Beach apró csillaga a XIX. század első felében ívelt felfelé egy rövid ideig, amikor a postakocsi-útvonal erre vezetett, végig a part mentén. Gondolom ott sokkal gyorsabban tudtak haladni a lovacskák, mint a hepehupás dombokon át. Akkortájt egy fiúiskola is működött a településen, de hogy mit oktattak, azt már nem tudom. Aztán jött a vasparipa kora, és a vasút elhódította az utasokat, fuvarozókat, aminek következtében az 1860-as években a postakocsi állomás bezárt. Szomorú momentum ez, valahogy nosztalgikus visszagondolni egy olyan múltra, amihez semmi közöm nem volt, és amely szinte törvényszerű hogy így alakult, mégis kissé magaménak éreztem a szomorúságot.

A XX: században az említett iskolát újra megnyitották de már más profillal, majd 1983-ban zárt be végleg (kivárhatta volna még a ‘84-et, nemde?). Azóta van néhány ház, szerintem 100 fő alatti a népesség, és még a gugli térképen is homályos a műholdas kép, utcanézetre pedig ne is számítsunk! (Modern korunkban ezen vonások akár hűen is tükrözhetik egy-egy terület jelentőségét, de ez önmagában is megérne egy bő eszmefuttatást, csak nem annyira tőlem.)

A lényeg, hogy mi nagyon jól éreztük magunkat ott. Mióta itt vagyunk NZ-n, többször voltam tengerparton, de Aucklandben tartózkodásom idején a tél miatt nem nagyon tudtam fürdeni, Wellington környékén meg általában nem igazán alkalmas hőmérsékletű ehhez a víz (egyszer próbáltam Days Bay környékén, de kiábrándítóan hideg volt). Ráadásul ott nincs meg ez a végtelenbe nyúló homokos tengerpart, és a hullámok mögött nem a határtalanság, hanem Wellington városa látszik.

Itt viszont embermagas (néhol 2-3-4 embernyi magas) hullámok ostromolják a majdnem sík partot még szép időben is. A szél, noha a parton lévők számára általában csak kellemesen fúj, a vizet alaposan felkorbácsolja, tarajos hullámok habzó áradatával árasztva el a partot.

Ráadásul ha az ember belegázol a bokáig érő részen, ott egyszerre lehet tanúja annak, hogy kifelé is jön a víz meg befelé is, ami nagyon szédítő tud lenni!

Rebivel a vasárnap délutáni hőségben bemerészkedtünk az elsőre hideg, de hamar megszokható tengerbe, hogy kipróbáljuk ezt a nagyon izginek tűnő hullámzást. Az eredmény felülmúlta a várakozásokat! Egyrészt már a nyugalomban térdig érő víz olyan hullámokat produkált, amitől sós lett a szám íze, majd amikor derékig-mellkasig bemerészkedtünk, hatalmas tarajosok és szelídnek tűnő ámde alattomosan elborító hullámok hátán (időnként alattuk) kapálóztunk, úszkáltunk. Azt hiszem az élményt magát nem lehet leírni, aki már tapasztalta, nagyon jól tudja miről van szó 😉

Érdekes, hogy ahol derékig ért alapból a víz, hullámzás esetén simán ellepett. Aztán mikor én még beljebb merészkedtem, ott jöttek az igazán nagyok, amikre felúszva másodpercek alatt 4-5 métert változott az, hogy épp milyen magasan vagyok. Mikor úsztam kifelé, néhány rövid másodpercre elkapott a pánik, úgy éreztem csak tempózok-tempózok, de nem haladok, előttem mögöttem hullám, egyszer fenn egyszer lenn, de mivel a part felé vitt, ez megnyugtató gondolat volt. De azért érdekes érzés tapasztalni, mennyire jelentéktelenek vagyunk egy ekkora víztömeg számára, amely a parttól 30 méterre is játékszerekként dobál minket.

*** ***  ***   ***

Bence sajna vasárnap kissé gyagyásan ébredt, amiből nehezen tért magához, de ahogy a víz felé mutattam, hogy “Gyere Bence, menjünk oda!”, rögtön elindult a másik irányba 🙂 A homokban turkászást élvezte, egy fával meg egy kagylóval jól elvolt, áskálódott.

Gabi meg Rebi be is temettek, miközben hanyatt feküdtem a homokban. Ez kellemes élmény volt, csak mikor a kisember is odakeveredett, alaposan megszórta homokkal a fejemet, még szerencse hogy csukva volt a szemem!

Összesen 3x merészkedtem be a hullámok közé, de biztosan fogunk még menni, ha nem is Hokio Beachre. Elgondoltam, milyen jó lehet, ha valakinek a nyár szinte bármely napján megvan a lehetősége hogy hasonló tengerparthoz jusson 100 km-nyi autózás nélkül. Még ha a hullámok nem is ilyen nagyon, de a víz kellemes hőmérsékletű, már az megéri!

Már kezdett lemenni a napocska, mikor visszafelé indultunk a kocsihoz, néhány homokdűnén átmászva, élvezve a puha, finom homokban csúszkálást…

Advertisements

3 thoughts on “Hokio Beach

  1. Ezek után nem csodálom, hogy elfáradtatok a hétvégén. Én a 10cm-es hullámokban úszkálva a Büdös-tóban is el tudok fáradni…. 😉 Igazából nehéz így elképzelni, hogy alig vannak emberek a parton, de azért utána számoltam. Új-Zéland lakossága (at Tuesday, 23 Feb 2010 at 07:49:09 pm) 4,355,547 fő. Ha ezt elosztom a 15,134km-nyi parthosszal, akkor 287,7 ember jut minden egyes km-re. (És valakinek otthon is kell maradni ;)!)

  2. Visszajelzés: Kulcs AA csomAAtAArtóbAAn… « Martinisti's Blog

  3. Visszajelzés: Levini hétvége « Martinisti's Blog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s