Maorik a szomszédban

Valahol talán már említettem, hogy az egyik szomszédunk egy maori család, jó sok gyerkőccel. Egészen pontosan 4-gyel (9, 5, 3, 1 évesek).

Múlt héten egyik nap ballagtam haza a buszmegállóból. Ragyogó idő volt, sütött a nap, igazi kinti játékra való. Bence is épp kint motorozott, a szomszéd kertkapujánál bámult befelé, ahogy a gyerekek játszottak épp. Rebi ott állt a mi bejáratunknál, és nagyon törte a fejét, hogy épp mi zajlik 10 méterrel arrébb, illetve hogy vajon mit mondhatnak neki a gyerekek, mert hát ők még számunkra eléggé nehezen érthetően beszélnek.

Nosza rajta, én is megkörnyékeztem a kertkaput, mire odaértem a szomszédasszony is kijött, széles mosollyal üdvözölte Bencét, majd mondta, hogy nyugodtan engedjem be, valószínűleg az ő kölkeinek slagos játékaiból eredő hangzavar vonzotta ide. Gondoltam nem rontom el a kiskölök örömét, kinyitottam neki a kaput, rongyolt is be nagy lendülettel, csak úgy csikorogtak a kerekek (na jó nem, de így keményebben hangzott :))

A szomszédasszony meg mondta, hogy nyugodtan menjek be én is, ha nem akarom egyedül otthagyni, de neki az is jó, és nyugodt lelkiismerettel engedjem bármeddig maradni, most is de a jövőben is. Annyira jószívvel mondta, hogy azóta sem kételkedem benne: őszintén gondolta

Mivel épp akkor értem csak haza, át szerettem volna öltözni, meg pakoltunk is a másnapi hajóútra, gondoltam otthagyom.

Kicsivel később (fél óra?) átnéztem érte, azért az ember gyakorlatlanságában még nem tudja mi az amit illik és mi az ami már túlzott kihasználása a vendégszeretetnek, meg pelus sem volt az emberkén. Az egyik maori aprónép (3 éves, majdnem Bence korosztálya) már megkaparintotta a mocit, Bence meg a játékosdobozt borogatta kifelé.

Kicsit szabadkoztam, hogy remélem nem pisilt be a gyerek mert pelus nélkül volt, de a nő csak mosolygott és körbemutatott a gyerekeire, aztán mondta is, hogy hozzászokott ő már az ilyenekhez, a legkisebb lány 1 éves éppen.

Beszélgettünk még egy negyed órát, aztán felnyaláboltam a saját kölkünket (még jó, hogy szín alapján könnyű megkülönböztetni :D) és a vacsira hivatkozva hazacipeltem.

Persze visított a kismalac meg bömbölt percekig, de aztán végül hamar megnyugodott. Beláthatta, hogy ekkora lendülettel sírni hosszú távon nem kifizetődő.

Szóval számunkra újabb kellemes tapasztalat a helyi őslakossággal, a wellingtoni körzet rossz hírű környékén.