A Cook szoroson áthajózva


Március 5-én, pénteken reggel hajóztunk át Wellingtonból Pictonba. Az Interislander Kaitaki nevű járműve volt a szerencsés, mely becses személyeinket hordozhatta. Menetrend szerint 8:25-kor hajóztunk ki, de már előtte legkésőbb 1 órával ott kellett lenni, ez nekünk már 7:10 körül sikerült. Persze előtte felkelni otthon nem volt kellemes, mert szokás szerint viszonylag későn kerültünk ágyikóba. Bence még fel sem ébredt, mikor kivettük az ágyából közvetlenül indulás előtt. Az SH2-esen még épp nem volt forgalmi dugó, de már érződött, hogy fél órával később bizony jó eséllyel ez megvalósul.

Egy zörgős vasrámpán kellett felhajtani a hajóba, és nagyon közel kellett parkolni a kocsiknak egymáshoz, Bencét fogva alig tudtunk elférni közöttük, miközben elhagytuk Albertet és az utasfedélzet felé tartottunk.

Szerintem nagyon helyre kis hajó ez (a Kaitakival mentünk odafelé), ugyan néhány bútoron látszott, hogy már kicsit ütött-kopott, de összességében oltári jó: kényelmes, sok olyan helyiség van ülésekkel, ahonnan ki lehet látni oldalra, van a hajó orrában is ilyen, vannak kávézók, családi részek ahol kis játszótér szórakoztatja a kicsiket, fekete tábla és hozzá kréta, videójátékok (fizetősök, de az akkora kölkök mint Bence még azzal is elvannak, ahogy a demo megy, pláne ha játszik is valaki), kilátó-fedélzet (sundeck)… és mindenütt kultúrált, barátságos a személyzet, az utasok.

Gyönyörű időnk volt végig, és bár nem tudtam végig nézelődni, mert sokat kellett Bencével ide-oda mászkerálni (egyszer a hajó gyomrában lévő játszóteret is meglátogattuk, ahol ablak egyáltalán nem volt),

de mikor beértünk a szoros déli végén nyíló fjordok – Marlborough Sounds – közé, onnantól igazán gyönyörű volt a vidék. Ekkor mind a 4-en fent voltunk a hajó tetején és csak ámultunk-bámultunk jobbra-balra, azt hiszem az alábbi képek hűen ábrázolják, hogy miért is:

Egyszerűen csodálatos ezek az erdővel borított, vízből kinyúló dombok, szó szerint lélegzetelállító látvány!

Fél 12 táján értünk be Pictonba, ami az építkezési telkek csupaszsága miatt elsőre nem árasztotta magából a Déli Sziget hagyományos szépségét, de mikor kicsit beljebb értünk, már látszott rajta, hogy jó hely ez is.

Blenheimbe tartottunk Balázsékhoz, ami kb. 30 km Pictontól, és szép vidéken vezet keresztül az út, bár a nyári szárazság miatt ezt a környék meglehetősen fakó színvilágot tár az ember elé. Köszönhető ez annak, hogy itt nagyon-nagyon sokat süt a nap. Nelson és Blenheim hagyományosan versenyeznek a “legnaposabb város” címért, kb. 2500 óra napsütés van ezen a két helyen évente.

Sok fenyőerdő is van azonban, amelyek vidáman zöldelltek most is, de erről majd egy másik bejegyzésben lesz szó, mikor Nelsonba tettünk egy kirándulást.

—————————–

Aki több képet is szeretne látni az utunkról (nincs olyan sok, és főleg a tájról, az meg pont olyan, hogy nehezen tudja visszaadni azt a látványt, ami teljesen betölti a látóteret, hogy amerre csak nézel, víz, hegyek és erdő): http://picasaweb.google.com/MartinIsti/Interislander

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s