Most akkor hová is a télre?

Régen került szóba itt az a téma, hogy költözni vagy nem költözni… illetve ez nemcsak egy téma, hanem kérdés is. Méghozzá ez volt A KÉRDÉS (még akkor is, ha az előző fél/tagmondat végén a ? helyett tripla pontocska van, de szerintem kevesebb szóval magyarabb és érthetőbb lett volna, de továbbra sem szeretném a kedves olvasótábort abba a hamis hitbe ringatni, hogy nekem kivan mind a sok kerekem – a fene tudja van-e szabvány kerékszám egy vonatra/mozdonyra, de eddigi tudásom alapján nincs, úgyhogy abba is hagyom ezt a gondolatmenetet /aki eme utolsó tagmondatnál nem sóhajtott fel elhalóan, hogy végre, az mindenképp írjon nekem ide, hadd nyugodjak meg, hogy van akivel egy húron pendülünk!), ami sokáig foglalkoztatott bennünket.

Gyengébb idegzetűek inkább itt kezdjék csak olvasni! 🙂

Szóval sokáig a bizonytalanság súlytalan terében lebegtünk azt illetően hogy a telet hol töltjük. Persze a célország azért fixen megvolt, még a sziget is, ám annak két, földrajzilag majdnem ellentétes pontja állt ádáz küzdelemben azért, hogy életteret biztosíthasson nekünk. Kérdezem az aucklandi közvetítő kollégát, hogy érezhető volt-e ott is ez az említett küzdelem, vagy az ádázság pusztán Wainuiomata-ra korlátozódott?

Háttér

A nagyváros és főváros közötti dilemma végül Mátyás királyosan dőlt el, amolyan megyünk is meg nem is eredménnyel. A háttér egy picit összefoglalva:

  • 2009. október 5-én kezdtem a Datacom Wellingtonnál dolgozni
  • a család október 26-án érkezett meg
  • 2010 januárjában addigi főnököm Clive (akinek részben a munkahelyet is köszönhetem, illetve a lendületes munkatempót, ígéretes projekteket szintúgy) munkahelyet váltott
  • a nyári meleg 2010 februárjában érkezett meg egy rövid látogatásra
  • elfeledett SQL harcosként tengetem napjaimat az irodában, a nagy szabadságot okosan kihasználva letudtam a már említett két vizsgát, illetve további okosságokkal tömöm a fejem
  • az előbb vázolt szakmai és időjárási (amivel a házunk hidegsége is összefügg és a kinti hideg valamint a benti még hidegebb összejátszása igencsak kellemetlen hatással van mind a hőérzetünkre, mind a hangulatunkra) okok ahhoz vezettek, hogy másfelé is nézelődjek.

Jelenleg Work Permittel rendelkezünk, ráadásul az enyém zárt, csak ehhez a céghez érvényes, tehát elsőként a cégen belüli áthelyezés jöhetett szóba. Nosza, bele is vágtam, megkérdeztem az aucklandi BI fickót, Darrylt (akivel néhányszor találkoztam itt Wellingtonban személyesen is, ami után azért mégiscsak más emailt írni neki), kell-e nekik új fejlesztő. Vagyis nem új, hanem tapasztalt 🙂

Március elején megpendítettem a jelenlegi helyen is, hogy kacsintgatok a nagyváros felé, ha nem indulnak itt be a dolgok (jelzem, azóta sem nagyon tették, csak egy kicsit az őrláng döngicsél), ami jól is jött, mert Darryl főnöke rákérdezett, hogy egyeztethet-e az itteni főnökömmel. Nyugodt szívvel rávágtam, hogy persze, tud róla.

Gondolkodtak, gondolkodtak, a határidő április 16 volt, 10 nappal a bérlési szerződés lejárata előtt. 15-én kaptam meg a választ:

“Yes, we are interested, and will certainly like to make an offer to you when the time is right. … If you are willing and able to wait three months, we may well be in a position to confirm a transfer.”

Magyarán szólva érdekli őket a dolog, csak még nem állnak készen rá, nem indultak be a projektek.

Persze sok benne a talán, de az inkább az időbeliségre vonatkozik. A derűlátást nem adom fel! 🙂 Köszönő levelemre még egy rövidke választ kaptam: “I think we know enough to want you here in good time :-)” (Kb: Azt hiszem eleget tudunk ahhoz, hogy a megfelelő időben a mi csapatunkban akarjunk látni.)

Nem voltam csalódott, Gabi ugyan nagyon szívesen költözött volna már most, de én nagyon örülök annak, hogy menni fog ez, mégha később is.

Ház ügyek

No, akkor a telet itt töltjük. Alapból költöztünk volna itt a környéken is, de egyrészt nem nagyon találtunk komolyan szóba jöhető házat az általunk megfizethető kategóriában (szombaton kíváncsiságból megnéztünk egy $550-est, ami tényleg jó volt, de nem ért volna annyit, mégha kényelmesen ki tudjuk fizetni, akkor sem). Ezenkívül most már szinte biztos, hogy heatpump áll a házhoz, a szigetelés letárgyalása folyamatban. Függ az ártól is, meghogy mennyi időre hosszabbítunk. Terveink szerint a tágan vett telet töltjük itt (remélem tényleg így lesz, és csak a TÁGAN értelmezett tél tart mondjuk szeptember végéig, az enyhülés pedig hamarabb jön), ami 4.5-5 hónapot jelent.

A március-április eddig kellemes volt, néhány hidegebb napot leszámítva egész jól elvagyunk a házban, mert a konyhába a laposabb szögben eső napsütés immáron kellemesen behatol. Éjszakára meg az elektromos lepedő segítségét időnként igénybevesszük.

Nem mondom, hogy szerintem tutira kellemes lesz, de át fogjuk vészelni, aztán a tavaszt már talán Aucklandben tölthetjük, ahol enyhébb klímára számíthatunk, de ez még a jövő zenéje.

Nem hiszem azt, hogy ott fenékig tejfel az élet (az amúgy sem kedvez az ember pocakjának), de a kitelepülés előtti tervekben szerepelt, hogy viszonylag hamar szeretnénk több lakóhelyet is kipróbálni, hogy az alapján tudjuk eldönteni, hol telepedjünk le hosszabb időre. Persze úgy véltem, az első fázis hosszabb lesz, de az ember alkalmazkodjon a körülményekhez. Ha nem tetszik és van nagyobb reménnyel kecsegtető lehetőség, nosza rajta!

JogsIgen!

Múlt pénteken, április 16-án lezajlott a gyakorlati vizsgám. 8-kor kezdődött, ahogy már szó volt róla, úgyhogy 7:55-re ott voltunk. Bár minden blogon, ahol ez szóba került és én is olvastam, megkaphatjuk a figyelmeztetést, azért én is leírom, ezen ne múljon: mindenképp kell egy szupervigyor magad mellé, mert az elméleti vizsga sikeres letételét követően a hazai jogsi azt hiszem nem érvényes, hanem az ideiglenes, NZ jogsi lép életbe, amit felügyelő nélkül nem használhatsz egyedül. Tehát Gabi el kellett hogy kísérjen, de amúgy is kíváncsi volt, hogyan zajlik a vizsga. A másik figyelmeztetés, hogy nem szabad késni! 5 percet meghaladó késés esetén ugyanis a vizsga automatikusan sikertelen.

Na, leparkoltam a verdát, kicsit álldogálltunk a hidegben, vártuk a vizsgabiztost. Egy indiai fazon is ott cidrizett mellettünk a hűvösben, neki előbb jött az AA vizsgáztató, de a miénk is megjelent, még az 5 perces határidőn belül (kíváncsi vagyok, hivatalosan ők késhetnek-e 5 percnél többet, vagy akkor ingyen van a vizsgám? :-P)). Egy alacsony termetű, maori vérrel megáldott emberke volt, enyhén selypítő beszédsztílusszal. Eme apró hibájától eltekintve nagyon kedves, udvarias és igazságos vizsgáztató volt.

Nem a legnagyobb tumultusba vitt bele, hanem Lower Hutt eldugottabb utcáin furikáztunk, ami azért jóval egyszerűbb, pláne a második rész megjegyzős feladatainál. De előbb az 1. részt teljesítettem gond nélkül, ami azért nem meglepő, mert az csak az alapvető autókezelési készségeket teszteli, hogy tudsz-e jobbra/balra kanyarodni meg szabályszerűen megállni a stop táblánál. Ezenkívül nézegettem bőszen a másik oldali tükröt is, ami amúgy nem szokásom, de most igyekeztem arra pillantgatni, hogy úgy nézzen ki, mégis! Állítólag vannak vizsgáztatók, akik szívükön viselik, hogy mindkét kezed a kormányon legyen, úgyhogy erre is igyekeztem figyelni.

A második részben egy-egy kereszteződésben a környéken lévő összes kockázati tényezőt figyelni és memorizálni kellett, majd visszamondani közvetlenül utána:

  • kanyarodó, egyenesen haladó autók, kinek hogyan kellett elsőbbséget adni,
  • gyalogosok, akik esetleg keresztezhetik az utadat,
  • gyerekek, kutyák/macskák, akik kiszámíthatatlanok,
  • meg ilyesmi.

Ahogy említettem, nem a dupla, többsávos körforgalmak sűrűjébe vezetett be, ahol nehéz visszamondani, mi is történt valójában, hanem kisforgalmú kanyarok forgalmi helyzetét kellett csak megjegyeznem. Ez meg azért könnyen ment, pláne amikor nem volt ott senki!

A 3. részben városon kívül, nagyobb sebességnél kell bebizonyítani, hogy ura vagy az autónak és tudod mi a pálya. Elvileg ez 100km/h-t jelent, de nálam megelégedett a 70-nel is, és kb. 5 perc alatt vége lett annak a résznek.

Ezután már csak visszagurultunk az AA-hoz, megálltunk a rakodásra elkülönített, sárgával keretezett területen (ahol én magamtól nem mertem volna :)), ahol elmondta a végeredményt és az észrevételeit. Az eredmény: 93% és 2 héten belül érkezik az igazi jogsim! Addig kapok ilyen fecnit, ami tudok mutatni a rendőrnek, ha kérné, de olyanról még nem nagyon hallottam!

Szóval megvan ez is, nem volt vészes, de persze kell hozzá a baloldali rutin (politikamentes értelemben).

Kutya élet

Mióta Barnika hazatért, ismét változtak a mindennapok; írhatnám azt is, hogy visszaállt a régi rendszer, de ez nem volna teljesen igaz, hiszen annyi minden más itt, mint ott. Ha nem így lenne, nem sok értelme lett volna.

Szóval ha az embernek van egy kutyája, az bizony sokmindent megváltoztat, másképp telnek a hétköznapok és a nyaralások is. Meg persze a bevásárlásnál most ismét el kell nézni a kutyakaják felé. Nem tagadom, hogy több a macera egy négylábúval mint anélkül, de ezzel sok újat nem mondok. Sokaknak ez elveszi a kedvét a kutyatartástól, pedig ez csak a felszín. Bence pl. sokkal több vesződséggel jár, mégsem adjuk tovább 🙂 (Andy Andersont idézve: “Mikor Louie bárányhimlős volt, őt sem akartuk kirakni. Na jó, megfordult a fejünkben néhány percre, de aztán mégsem.” – az idézet nem teljesen pontos, de valami nagyon hasonló volt!)

A gyerektartás örömei és nehézségei nem képezik ezen bejegyzés témáját, a kutyás részre szorítkozom inkább.

  • Engem nem zavar a szaga, sőt imádom dögönyözni, meg odahajolni hozzá, mikor este már álmos és félig alszik, akkor nagyon ingerülten tud morogni még rám is, de én csak nevetni tudok rajta, annyira jól alakít egy zsémbes, morgolódó öregembert. Vagy lehet csikálni a tappancsát, akkor szuszog meg rángati.
  • Szőrös, ez igaz. Csak rá kell nézni. És hullajtja is bőven, nem tagadom. Bár szerintem egy jó takarítógépes tisztítás ezt tudja orvosolni időnként (vagy egy hivatásos takarítócég). Az biztos, hogy nálunk nincs annyi kosz a szőnyegbe taposva, mint a nemrég megnézett, heti $450-ért kínált házban, ahol tele volt kajamaradékkal minden és bebüdösödött, nyirkos ruhák/törülközők száradtak a kilincseken… Szóval szőr van, de ezt tudtuk előre is, nem szőrözünk rajta!
  • Sétáltatni kell. Bizony, azt kell. Legalább sűrűbben mozdulunk ki a friss levegőre (ami itt NZ-n egyáltalán nem hátrány, tekintve hogy kint sokszor nincs hidegebb – mi házunkhoz képest még melegebb is -, meg a mozgás amúgy is felpezsdíti kicsit a vérkeringést), Bence amúgy is szeret sétálni, meg én is nagyon belejöttem. Nem tagadom, anno előfordult, hogy nem volt kedvem lemenni napi 2 alkalommal, de itt teljesen más, mert egyrészt csak kimenni kell, másrészt ott van a kutyás placc kb. 30 méterre. Ott már engedhetem el az ebet, hajkurászhatja a sirályokat meg a labdát. Szóval ez olyan nyűg, mint a napi torna. Amíg meg nem szokod, a hátad közepére kívánod,

    utána viszont rájössz, milyen jó is ez, ha sikerült túltenned magad a nemszeretemségen.


  • Ha kirándulni/nyaralni megyünk, sok olyan szállás van, ahová nem lehet kutyust vinni, de van olyan is, ahová pedig simán. Az ember ne legyen annyira válogatós, elégedjen meg célpontonként 50 választási lehetőséggel a 100 helyett! Persze ez így kicsit sarkos, de amikor anno Levinbe jártunk, nagyon sok szállás volt a környéken, motel motel hátán, és az elsőben, ahol megszálltunk, lett is volna lehetőség kutyát/cicát vinni. Mikor erdőben kirándulunk, jólneveltnek kell lennie az ebnek, hogy az engedelmessége olyan legyen, mint egy hosszú póráz. Mi itt még nem teljesen tartunk, bár múltkor a Rimutataka parkban már jól ment! A megfelelő gazda-jószág viszony pedig amúgy is nagyon fontos. Ha nem neveled meg a kutyádat, nem érdemes őt hibáztatni. Nem érdemes, bár néha kényelmes.
  • A kutyák NEM RAGASZKODNAK minél nagyobb helyhez, saját tapasztalatom alapján Barnit csöppet sem érdekli, hogy panellakásban él-e vagy udvaros házban.


    Alig szokott kimenni, csak mikor mi is ott vagyunk. Akkor meg már mindegy, hogy udvaron-e vagy sem. Ezek a négylábúak úgyis olyan lusták, hogy napközben szinte csak heverésznek, bent sokszor nem nagy a mozgásigényük. Persze az említett sétákat nem szabad kihagyni, ott kiélhetik magukat. Barni is szokott repeszteni ezerrel a labda után, csak úgy trappolnak a tappancsai a kemény földön! Néha még indián kutyussá is lehet “változatni” 🙂

Hogy mi az, ami miatt megéri? A SZERETET. Mondhatnám, a feltétlen szeretet és az, hogy egyszerűen nem lehet nem viszonozni ezt. Akinek van kutyusa, biztosan megérti, miről írok. Persze tudok én is haragudni rá időnként, de kire nem? De az a tengernyi öröm, amit a hazaérkezésemkor érez, majd szétveti a boldogság, annyira csóválja az egész hátsóját! Gabi szokta is csevegőben írni, hogy már órákkal azelőtt odatelepszik az ablakhoz és nyalogatja az üveget, hátha ezzel elősegíti az érkezésemet…

Mostanában Bencével szoktak versenyezni, ki tud hamarabb odaérni az üdvözlésemre. Még Barni szokott nyerni, de mindketten nagyon élvezik azt a percet. Rólam nem is beszélve! Amúgy is öröm hazaérnem, de ez az első néhány perc még jobban megédesíti a hazaérkezés pillanatát.

Ma meg az esti séta vége felé “egy kis dombra lecsücsültünk”, illetve heveredtünk, aztán néztük a házakból kiszűrődő fényeket, felettünk a tejút csillagait…kellemes béke töltött el, amint ott feküdtem, éreztem magam mellett Barnit, ahogy szimatolta a szélben sodródó szagokat, igazán érdekes élmény volt. Mintha csak kívülálló szemlélője lettem volna az életnek.

Ha nincs Barni, akkor az ilyen élményekre is kevesebb az esély, s ezek nélkül az életem is egy picit üresebb lenne.

Jogosítvány – én is eljutottam idáig

Na, több – jelenleg nem igazán fontos – okból kifolyólag én is eljutottam a helyi jogosítvány megszerzésének igényéig. Én sóher módra nem vettem meg a Road Code-ot. Egyrészt mert itt elérhető online, másrészt mert nem szeretek ilyen felesleges papírpazarlásra keresletet támasztani.

Ezenfelül nem is sikerült végigolvasnom, kb. a 70%-ig jutottam. Azért a lényeget sikerült, ami különbözik a magyartól, azokat a területeket bőven lefedte ez a rész is. Azt meg, hogy hány méterrel nyúlhat túl a tetőn szállított rakomány az első üléshez képest, azt Magyarországon sem nagyon tudtam. Itt tudom, de csak mert a tesztkérdések között volt 🙂 A helyes válasz a 3!

Szóval egy idő után átnyergeltem a 214 + 15 kérdésből álló tesztre, amit sorban itt lehet végigpróbálgatni. Felhasználóbarátságból nem tökéletes az oldal, de a tartalma szuperjól használható.

Végül egy pénteki napon, pont amikor Barniért mentünk a karanténba, akkor mentem először az AA-hoz ezügyben. Amúgy is szabin voltam, és Lower Huttban terveztem letenni a vizsgát, mert közelebb van kocsival, illetve számításaim szerint sokkal lazább forgalmi helyzetet lehet kifogni, mint Wellingtonban (nem is beszélve Aucklandről). Pláne úgy, hogy majd reggel 8-ra megyek most pénteken a gyakorlati vizsgára. De nem volt egyszerű odáig eljutni! Nem azért, mert a teszt nehéz volt, hanem mert először a szemezésen buktam el, de szerencsére a szomszédba be tudtam ugrani egy szemészetre, ahol kiderült, hogy valóban nem az igazi a látásom, és jövő héten vissza kell mennem egy teljesebb körű vizsgálatra.

Vissza is mentem, ez az egész cakkumpakk $60 költséget jelentett. A szemüveg maga még kb. $350. Nem mondanám, hogy váratlan fordulat volt, de a vizsgázást eltolta. Időben.

Aztán múlt pénteken jutottam el ismét odáig, hogy nekiugrom. Mivel múltkorról minden papírom rendben volt, a másolatokat lepecsételte a hölgy (aki kérés nélkül utánajárt, hátha azóta elfogadják a magyar jogosítványt is, mint EU-sat, de nem, ehhez Magyarországnak kéne egy kérelmet benyújtania NZ felé, de nem hibáztatom az országot, hogy nem ez a legfőbb teendője), csak azt a paksamétát vittem, az útlevelemet pedig nem szoktam magamnál hordani. Sajnos elfelejtettem ez alkalomra a tarisznyámba tenni, úgyhogy el is küldtek. Hiába emlékezett rám a hölgy, hiába volt a pecsétjük rajta a másolaton, az nem volt elegendő.

Hát, nem lettem tőle boldog, de végülis magamat is okolhattam. Mindegy, legalább sétáltam egy jót a napsütötte időben Lower Hutt egy kellemesen csendes környékén.

Következő hétfőn, azaz tegnap ismét megpróbáltam, immár az útlevelemmel felszerelkezve! A hölgy – bár most nem ő volt annál a pultnál – rögtön meg is szólított, hogy most megvan-e az útlevelem! Megvolt. Pici várakozás után kipengettem a 84 dolcsit, aláírtam az elektronikus padocskát, ahol rögzítettét a szignómat, megörökítették aznapi arckifejezésemet, aztán odaülhettem a gép elé és hajrá!

35 kérdés, ebből 2-t hibáztam, az egyiket úgy rontottam el hogy tudtam (magyarán szólva elbénáztam):

  • Mit jelent a sárga macskaszem? – igazából az út közepén lévő záróvonalat. A helyes válasz az volt, hogy “no passing”
  • Merre indul el a kocsi hátulja, ha első defektet kapsz? – fogalmam sem volt, én azt írtam hogy ide-oda csúszkál, de csak egyik oldalra, hogy bal-e vagy jobb, nem emlékszem.

33 ponttal tehát átmentem, gyorsan lebeszéltem a gyakorlati vizsga időpontját – még $70 -, aminél nagyon örültem, hogy pénteken mehetek (ez volt a terv) és ráadásul reggel 8-ra! (Ez még jobb, így még viszonylag időben beérek dolgozni.) Kíváncsi vagyok, az milyen lesz. Imma bejegyzése sokat segített a készülésben, meg skype-on is zavartam egy kicsit ezügyben, úgyhogy azt hiszem megfelelő módon felvértezve vágok majd neki a gyakorlati vizsgának.

Meg persze ezt az oldalt sem árt átnézni!

Labdavadászat a patakban

Na, a mai reggel sem indult egyszerűen. Egyrészt Bence korábban kelt, mint tegnap, ami önmagában nem lett volna gond, sőt még csak az sem az, hogy emiatt nekem is korábban kellett kelnem, hanem a kellemetlenségét az eseménynek az okozta, hogy még oltári hideg volt a házban. Hiába ígérkezett verőfényesnek az időjárás, a nap még nem bukkant teljesen ki a hegygerinc mögül.
Kivettem az aprónépet, megreggeliztünk, aztán elvittem a nagyon kiskorúakat (Bence + Barni) sétálni. Bence az elején nagyon nyihogott, össze-vissza hisztizett, amit csak néhányszor szakított meg egy-egy nevetéssel, amikor Barnabás cicát vagy labdát üldözött.
Egyszer már annyira jókedve lett, hogy ő akarta dobni a labdát. Nem vagyok én semmi jónak elrontója, szóval engedtem neki. Eredmény: puff neki, a labda a kis patakban landolt, ami mentén a futtató van.
Jó kis labda, nem akartam elveszteni, megkíséreltem hát a kutyák ösztöneit és szimatképességeit használva Barnival megkerestetni a labdát. A foltos négylábú nagy lendülettel bele is vetette magát a vízbe, de olyan oktondi volt, hogy nem találta meg a labdát, hiába kísérletezett vele legalább 5 alkalommal is.
Na, visszaindultunk, gondoltam lerakom a gyereket otthon, aztán újra próbálkozunk, és ha kell, bele is gázolok a térdig érő vízbe, amihez nagyon nem volt kedvem, főképp a hideg miatt.
Bence persze ekkorra már élvezte a kintlétet, úgyhogy egy kis kerülővel mentünk, vigyorgott is az emberke, ahogy Barni pórázát fogva időnként egy-egy rántás következtében majdnem szó szerinti repülőrajtot vett.
Visszatérve a tett színhelyére, rögtön észrevettem az ott kéklő labdát, s örömmel mutogatva Barnabásnak próbáltam rávenni arra, hogy hozza fel. Azt eddig nem említettem, de a patak kb. 4 méterrel lejjebb van, mint a partszakasz és épp itt volt a legmeredekebb, úgyhogy nem tudtam rendesen lemászni a szélére.
Béna Barni meg vagy szín- vagy vak, mindenesetre hiába kolbászolt ott lent össze-vissza, a labda 1 méteres körzetében, nem sikerült neki felfedezni. Már szinte a hajamat téptem ekkora töketlenség láttán (amihez átvitt vagy szó szerinti értelemben nekem is közöm volt, hiszen az ivartalanítást én döntöttem el anno, nem ő), úgyhogy hagytuk ezt az oldalt, és némi kerülővel átsétáltunk a túlpartra, ami sokkal alacsonyabban van. Ott néhány jól irányzott kődobással felhívtam a négylábú, “vadászat a vérében van” Barnabás figyelmét a kéklő golyóbisra, amit most csodával határos módon észre is vett, szájába is kapta, majd a meredek túlsó parton megindulva felfelé meg is menekítette az ádáz víz fogságából!
Igen ám, de örömünk nem tartott soká, mert ahogy felért, rögtön visszafordult, én pedig tévedhetetlen balsejtelemmel már előre láttam a néhány másodperccel később bekövetkező eseményt: kiejtette a labdát a szájából, ami ismét beletoccsant a vízbe, de most már úgy, hogy nyoma sem volt. Nosza, beugrasztottam az ebet a patakba, hátha frissiben megtalálja. Kereste is nagy lelkesen, de eredménytelenül.
Megelégelvén a helyzet fonákságait némi indulattal becsobbantam én is a térdig érő vízbe és elkezdtem a gaz mélyén kotorászni. Mikor már vagy 20 dudvát kihúztam, a felkavart sártól viszont a piszkos víz alatt mélyen lapuló céltárgy megtalálhatatlansága egyre hitetetlenebbé vált.
Egy félig szétrohadt teniszlabdára sikerült ráakadnom, ez azonban nem elégítette ki keresőszenvedélyemet, úgyhogy tovább próbálkoztam kézzel-lábbal kotorászva a meder aljában. Erőfeszítéseimet kisvártatva siker koronázta, és diadalmas testtartással emeltem ki a kéklő nyereményt az álnok, labdaelnyelő patakból!
Hazafelé persze Barni nagyon ácsingózott érte, de nem adtam neki oda, helyette bosszúsan caplatva, víztől tocsogva vonultunk a ház irányába. Érdekes módon a víz nem volt olyan hideg, mint vártam, és visszagondolva még élveztem is a helyzetet, legalább nem indult unalmasan ez a szép vasárnap.
/Ezenfelül a tegnap is elkényeztetett bennünket napsütés terén, tehát hál’ Istennek nem mondhatom, hogy a szombat nem volt szép, ám DE SZÉP VASÁRNAP virradt ránk…(érthetetlen poén, és még én, aki ismerem a mögötte húzódó logikát sem élvezem igazán, de egyszer úgyis elsütöttem volna, most legalább túlvagyok rajta)/
A délelőtt következő jelentős eseménye egy hajvágás volt, de erről másik bejegyzésben számolok be. Ahhoz már képek is lesznek 😉

Kiwihumor

A minap (na jó, megvan már két hete is) olvastam várakozás közben egy jó helyi viccet (vigyázat, a jó viszonylagos fogalom, nekem nagyon tetszik, tehát el lehet képzelni, milyen lesz… én szóltam!):

Az információra éhes autós megszólít egy helybélit:
– Hogy lehet leggyorsabban eljutni Palmerston Northba?
– Gyalog vagy kocsival?
– Kocsival.
– Na úgy a leggyorsabb!

Laptop-vásárlási gondolatok

Lassan már ideje, hogy legyen saját laptopunk, mert azért a kis netbook tényleg kicsi. Méretre is, meg teljesítményre is. Szeretem a “kicsikét”, netezésre valóban megfelelő, de azért jó lesz egy olyan gép is, amin játszani is tudok időnként (persze “legfőképp” azért, hogy Bence is tudja nézni és élvezze az autóversenyt, a Prince of Persia tájakat, stb.)

Mindegy is az indoklás, a lényeg hogy összesen 4 jelölt került szóba:

  • Acer Aspire 5740DG – akkor még $1 899 volt, ami nagyon jó ár érte, sokáig tuti befutónak tűnt, egy érdekes dolog benne a 3D-s kijelző 🙂
  • Dell Studio 1749, ez akkor jött be a képbe, mikor láttam egy Dell reklámújságot, amiben benne volt ez a gép $1 949-ért, de nem volt ott, hogy milyen VGA-val van. Ez felbosszantott, mert azért elég fontos. Hiába írják oda, hogy 1 GB dedicated memory, az önmagában még egyáltalán nem elegendő infó. Aztán megnéztem, és jók a specei (lásd alul), de valamiért az Acer jobban tetszett, mint márka, noha a Dell 17 colos.
  • Megkérdeztem néhány barátomat, mi a véleményük, aminek alapján hagytam a márka alapján való döntést, maradtak a paraméterek. Közben az Acer ára felment $1 999-re, sőt közben a Dick Smithben majdnem ugyanez az Acer is előfordul, csak 6 giga rammal (azonos áron)! Ez újra feladta a leckét egy időre, de aztán úgy véltem, hogy RAM-ot tudok venni később, ha nem elég a 4, de a kijelzőt macerásabb lecserélni/megnövelni.
  • Na, hogy ne maradjon egyszerű a dolog, trademe-n láttam egy AlienWare DELL XPS M1730. Na, ez egy nagyon brutál játékgép, 2007-ben igazi csúcskategória volt. $1800-ról indult az aukció (használt gépről van szó, de 1 év garival), kíváncsiságból megnéztem, meddig megy el. Hát, $1950-ig 🙂 Kiderült az is, hogy a reserve price $3000 volt, de másnapra a tulaj adott egy fix ajánlatot $2000-ért. (Egy magyar webáruház árulja, 933e Ft-ért, agyamentek 🙂 ) Ez nagyon elgondolkodtatott, mert a paraméterei még mindig megállják a helyüket. Újabb “konzultációk” után megtudtam, hogy ez egy igazi DTR (Desktop Replacement), azaz gyakorlatilag asztali gépes összetevőket belezsúfoltak egy laptop dobozba. Emiatt iszonyatosan sokat fogyaszt, nem is igazán laptop, mert konnektorközelben kell lenni vele állandóan (csak a VGA-k esetén a Dell Radeon 5650-e 15-19 wattot, az Alienware 8800M GTX SLI-je 130 wattot!). Úgyhogy hossza töprengés után elvetettem, egyfajta megérzés alapján is.

Összehasonlításra a prohardver-t szoktam böngészni, illetve a www.notebookcheck.net oldalt.

Szóval a jelek szerint a Dell Studio 1749 lesz a befutó, csak veszek hozzá +1 vagy +2 év garanciát, az nem árthat. Sajna a Dellnek szinte csak online értékesítése van itt NZ-n, tehát nem nagyon tudom megnézni semelyik boltban. Ráadásul egyedül a JB HiFiben tudtam élőben megnézni 17 colos laptopot, illetve összehasonlítani a két méret közti különbséget élőben.

Acert láttam a DickSmithben, azok jól néznek ki. Igazából manapság szerintem a laptopok nagyrészt pofás darabok (a VAIO-kat ki nem állhatom, az már túl “trendi” nekem). A jövő héten majd kiderül, hogy végülis mi lesz.

Részletes specek itt alul, ha valakit érdekelnek.

Acer Aspire AS5740DG-524G64Mn – $1 999

*Genuine Windows 7 Home Premium 64bits   *Intel Core i5-520M processor (2.4GHz, 3MB cache, 1066MHz FSB)   * 2 x 2GB DDR3-SDRAM 1066MHz   *640GB SATA Hard Drive 5400 RPM   *DVD-Super Multi drive   * 15.6″ WXGA Acer CineCrystal TFT-LCD 1366×768 with integrated TriDef 3D screen   * ATI Mobility Radeon HD 5650 with 1 GB of dedicated DDR3 VRAM   * Dolby-optimized surround sound system with two built-in stereo speakers   * Optimized 3rd Generation Dolby Home Theater audio enhancement   * Bluetooth 2.1+EDR (Enhanced Data Rate)   * Acer Crystal Eye webcam   * Acer InviLink Nplify 802.11b/g/n Wi-Fi CERTIFIED   * 383 (W) x 250 (D) x 26/37 (H) mm   * 2.8 kg (6.16 lbs.) with 6-cell battery pack   * 48.8 W 4400 mAh 6-cell Li-ion battery pack   * Multi-gesture touchpad   * Multi-in-1 card reader (SD, MMC, MS, MS PRO, xD)   * Four USB 2.0 ports   * HDMI port with HDCP support

Dell Studio 1749 – $1 949

Processor: Intel Core i5 520M 2.4 GHz

Mainboard: Intel HM55

RAM: 4096 MB, DDR3 SDRAM

VGA: ATI Mobility Radeon HD 5650 – 1024 MB, Core: 550 MHz, Memory: 800 MHz, GDDR3 SDRAM, 8.14.10.0716

Display: 17.3 inch 16:9, 1600×900 pixel, , glossy: yes

HDD: TOSHIBA MK5056GSY, 500GB 7200rpm 7.200 RPM

Connections: 1 Express Card 34mm, 3 USB, 1 Firewire, 1 VGA, 1 HDMI, 1 DisplayPort, 1 Kensington Lock, 1 eSata, Audio Connections: 2x Line-Out, Microphone, Card Reader: SC, SDIO, MMC, MS, MS PRO, XD,

Networking: Realtek PCIe GBE Family Controller (10/100/1000MBit), Intel Centrino Advanced-N 6200 AGN (abgn), 2.1+EDR Bluetooth, Dell 5540 Broadband WWAN Card: 3G/HSDPA

Size: height x width x depth (in mm): 39 x 414 x 281

Weight: 3.655 kg Power Supply: 0.44 kg

Battery: 85 Wh Lithium-Ion, 9-Cell, N856P, 11.1V

Itt van egy jó teszt róla.

Alienware Dell XPS 1730

INTEL CORE 2 EXTREME 6MB CACHE 2.8GHZ CPU – FAST FAST FAST !!
4 GB DDR2 RAM – MAX MEMORY
1000 GB (2 X 500GB) SATA HDDS IN RAID 0 FOR SPEED – 1000GB IN TOTAL
DUAL SLI NVIDIA 8800M GTX 512MB VIDEO (1GB VIDEO RAM TOTAL)- HANDLE ANY GAMES IN THE MARKET, JUST ENJOY IT
17″ HIGH-RES GLOSS LCD PANEL 1920×1200 RES
BLUETOOTH BUILT IN, WIFI B/G/N BUILT IN
BLU RAY COMBO DRIVE (BD READER AND DVDRW)
BACKLIT KEYBOARD
COOL COLOR CHANGING LED LIGHTS
LOGITECH SECONDARY DISPLAY FOR GAMING AND MSGS
BUILT IN 2MP WEBCAM AND MICROPHONE
4 X USB PORTS
1 FIREWIRE PORT
10/100/1000 – GIGABIT LAN PORT
DVI OUT FOR EXTERNAL SCREENS
SVIDEO OUT FOR CONNECTING TO TV ETC
BRAND NEW BATTERY SUPPLIED
WINDOWS VISTA ULTIMATE + OPEN OFFICE AND MS SECURITY SUITE