Labdavadászat a patakban


Na, a mai reggel sem indult egyszerűen. Egyrészt Bence korábban kelt, mint tegnap, ami önmagában nem lett volna gond, sőt még csak az sem az, hogy emiatt nekem is korábban kellett kelnem, hanem a kellemetlenségét az eseménynek az okozta, hogy még oltári hideg volt a házban. Hiába ígérkezett verőfényesnek az időjárás, a nap még nem bukkant teljesen ki a hegygerinc mögül.
Kivettem az aprónépet, megreggeliztünk, aztán elvittem a nagyon kiskorúakat (Bence + Barni) sétálni. Bence az elején nagyon nyihogott, össze-vissza hisztizett, amit csak néhányszor szakított meg egy-egy nevetéssel, amikor Barnabás cicát vagy labdát üldözött.
Egyszer már annyira jókedve lett, hogy ő akarta dobni a labdát. Nem vagyok én semmi jónak elrontója, szóval engedtem neki. Eredmény: puff neki, a labda a kis patakban landolt, ami mentén a futtató van.
Jó kis labda, nem akartam elveszteni, megkíséreltem hát a kutyák ösztöneit és szimatképességeit használva Barnival megkerestetni a labdát. A foltos négylábú nagy lendülettel bele is vetette magát a vízbe, de olyan oktondi volt, hogy nem találta meg a labdát, hiába kísérletezett vele legalább 5 alkalommal is.
Na, visszaindultunk, gondoltam lerakom a gyereket otthon, aztán újra próbálkozunk, és ha kell, bele is gázolok a térdig érő vízbe, amihez nagyon nem volt kedvem, főképp a hideg miatt.
Bence persze ekkorra már élvezte a kintlétet, úgyhogy egy kis kerülővel mentünk, vigyorgott is az emberke, ahogy Barni pórázát fogva időnként egy-egy rántás következtében majdnem szó szerinti repülőrajtot vett.
Visszatérve a tett színhelyére, rögtön észrevettem az ott kéklő labdát, s örömmel mutogatva Barnabásnak próbáltam rávenni arra, hogy hozza fel. Azt eddig nem említettem, de a patak kb. 4 méterrel lejjebb van, mint a partszakasz és épp itt volt a legmeredekebb, úgyhogy nem tudtam rendesen lemászni a szélére.
Béna Barni meg vagy szín- vagy vak, mindenesetre hiába kolbászolt ott lent össze-vissza, a labda 1 méteres körzetében, nem sikerült neki felfedezni. Már szinte a hajamat téptem ekkora töketlenség láttán (amihez átvitt vagy szó szerinti értelemben nekem is közöm volt, hiszen az ivartalanítást én döntöttem el anno, nem ő), úgyhogy hagytuk ezt az oldalt, és némi kerülővel átsétáltunk a túlpartra, ami sokkal alacsonyabban van. Ott néhány jól irányzott kődobással felhívtam a négylábú, “vadászat a vérében van” Barnabás figyelmét a kéklő golyóbisra, amit most csodával határos módon észre is vett, szájába is kapta, majd a meredek túlsó parton megindulva felfelé meg is menekítette az ádáz víz fogságából!
Igen ám, de örömünk nem tartott soká, mert ahogy felért, rögtön visszafordult, én pedig tévedhetetlen balsejtelemmel már előre láttam a néhány másodperccel később bekövetkező eseményt: kiejtette a labdát a szájából, ami ismét beletoccsant a vízbe, de most már úgy, hogy nyoma sem volt. Nosza, beugrasztottam az ebet a patakba, hátha frissiben megtalálja. Kereste is nagy lelkesen, de eredménytelenül.
Megelégelvén a helyzet fonákságait némi indulattal becsobbantam én is a térdig érő vízbe és elkezdtem a gaz mélyén kotorászni. Mikor már vagy 20 dudvát kihúztam, a felkavart sártól viszont a piszkos víz alatt mélyen lapuló céltárgy megtalálhatatlansága egyre hitetetlenebbé vált.
Egy félig szétrohadt teniszlabdára sikerült ráakadnom, ez azonban nem elégítette ki keresőszenvedélyemet, úgyhogy tovább próbálkoztam kézzel-lábbal kotorászva a meder aljában. Erőfeszítéseimet kisvártatva siker koronázta, és diadalmas testtartással emeltem ki a kéklő nyereményt az álnok, labdaelnyelő patakból!
Hazafelé persze Barni nagyon ácsingózott érte, de nem adtam neki oda, helyette bosszúsan caplatva, víztől tocsogva vonultunk a ház irányába. Érdekes módon a víz nem volt olyan hideg, mint vártam, és visszagondolva még élveztem is a helyzetet, legalább nem indult unalmasan ez a szép vasárnap.
/Ezenfelül a tegnap is elkényeztetett bennünket napsütés terén, tehát hál’ Istennek nem mondhatom, hogy a szombat nem volt szép, ám DE SZÉP VASÁRNAP virradt ránk…(érthetetlen poén, és még én, aki ismerem a mögötte húzódó logikát sem élvezem igazán, de egyszer úgyis elsütöttem volna, most legalább túlvagyok rajta)/
A délelőtt következő jelentős eseménye egy hajvágás volt, de erről másik bejegyzésben számolok be. Ahhoz már képek is lesznek 😉
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s