Lassú bürokrácia – Student Visa


Hétfőn olvastam egy cikket az NZ Heraldban a diákvízum-kérelmek kezelésének lassúságáról. Coleman Jani, a bevándorlásügyi miniszter elégedetlenségét fejezte ki azt illetően, amennyi időbe egy diákvízum elbírálása és kiadása/visszautasítása kerül. Szorgalmazta is a folyamat felgyorsítását. Az Immi szerint idén kb. 2500 olyan kérvényt adtak be, amely még nem rendeltek hozzá ügyintézőhöz, és jelenleg a Palmerston North iroda kezeli ezeknek a 97%-t, a folyamat átlagos időszükséglete pedig 8 hét.

De előfordul olyan kérelem is, melyre 5 hónapot is vár a “gazdája” anélkül, hogy tudná mi a helyzet.

Méltatlankodott is Mr. Coleman, hogy csak egy hete tudta meg a dolgot (ami vagy igaz vagy nem, ha igaz, akkor sem vet rá igazán jó fényt). Az Immigration vezetőjével, Nigel Bickle-vel amint lehet igyekeznek megoldást találni a problémára, mert ha nem akarnak diákokat veszíteni, akkor legalább az ausztrál szintet el kell érni (az más kérdés, hogy most ott is nagy változások vannak bevándorlási szabályozásban).

Amíg egy leendő diák a vízumára vár, addig csak visitor’s permittel járhat iskolába, ilyenkor azonban a nemzetközi tandíjat kell fizetnie, ami igencsak borsos (tízezres nagyságrendben mérhető, és nem forintban).

“Igazán nagy kihívás NZ-t minőségi oktatást nyújtó országként reklámozni, miközben a Bevándorlási Hivatal egy MikiEgér klubra hasonlít.” – Mr. Coleman.

A késések oka a hivatalos álláspont szerint az, hogy Február/Márciusban, a tanév kezdetekor húszezernél is több kérvényt adtak be. Palmerston North tavaly júliustól idén májusig közelítőleg 60 ezer kérvényt bonyolított le, amelyből majdnem 50e diákvízumra vonatkozott.

Szóval aki Magyarországról készül ide, és diákvízumra pályázik, ráadásul Aucklandbe, az vegye számításba, hogy sokáig is eltarthat. Persze nem törvényszerű, de benne van a pakliban.

Aucklandet azért emeltem ki, mert pl. Wellingtonban ezt helyben megcsinálják, nem kell postázni vagy a ládába dobni az igénylést, hanem személyesen oda lehet menni az ügyintézőhöz, aki ha minden rendben van, szépen beleplaccsantja a matricát az útlevélbe félórás beszélgetést követően.

Hogy mely típusú ügyeket hajlandóak az egyis Immigration irodák helyben lerendezni, azt az alábbi módon lehet megtudni:

  • klikk ide,
  • az Our branches résznél válaszd ki a megfelelő irodát,
  • aztán felül a bal oldali menüben a Processing Times-t,
  • a következő lépés már irodánként különböző, Wellington esetében pl. a betöltődő oldalon tessék rákeresni a “booth” szóra, és már lehet is olvasni a részleteket, amelyek az időszükségletet illetően is adnak némi támpontot. A többi irodánál meg át kell böngészni az oldalt, de nagyjából ki lehet silabizálni mit, hol, mennyi idő alatt végeznek el.
Reklámok

4 thoughts on “Lassú bürokrácia – Student Visa

  1. Olvastam a diákvízumról írtakat. Férjemmel idén októberben készülünk ki, először Aucklandbe. Mindketten tanárként dolgozunk, de egy kicsit beleuntunk és úgy döntöttünk, szükségünk van egy kis utazásra. Nem szeretnénk kint maradni, legalábbis most nem tervezzük a kinti letelepedést, de szeretnénk utazni és azért valamennyit dolgozni is, hisz annyi pénzünk nincs, hogy 9 hónapot utazgassunk. Igyekszem tájékozódni a munkalehetőségek kapcsán, de az egy évvel korábbihoz képest elkeserítőnek látom a helyzetet. Már bánom, hogy nem egy éve mentünk. Az volt a terv, hogy néhány hónapi mezőgazdasági munkát vállalva megkeressük azt, ami az utazáshoz kell. Csakhogy mindenhol azt olvasom, hogy már a mezőgazdasági munkákt sem lehet vízum nélkül vállalni, amit meg nem kapsz konkrét job offer nélkül. Az idei évtől pedig sokkal nehezebb ezt megszerezni, hiszen az új kikötés szerint csak azt a munkát kaphatjuk meg (európai turistaként), amit nem tudnak a helyiek elvégezni. Innen most úgy látom, hogy gyakorlatilag 0%-ra csökkentek az esélyeink. Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni: valóban ennyire rossz a helyzet, vagy azért van lehetőség idénymunkát találni? Nagyon szeretnénk kimenni, de ha semmilyen munkát nem találunk, akkor kissé költséges nyaralás lenne.

  2. Szia Eszter!
    Köszi a hozzászólást, a visszajelzés mindig jól jön 🙂
    Én nem jelenteném ki, hogy egy évvel ezelőtt rózsásabb volt a helyzet, akkor a W lefutású válság első kátyújában volt NZ is. Bár én is akkor jöttem és sikerült is megtelepednem, de a legtöbb HR-es nem nagyon biztatott, pont a válságra hivatkozva.
    Az Immigration honlapján (meg némi guglizással) a következőket találtam, egészen pontosan 2 szóba jöhető lehetőséget. Összesen 5 szezonális munkára feljogosító vízumtípust találtam, de ebből 2 az, amihez nem kell job offer:
    Supplementary Seasonal Employment, ami ha minden igaz most épp telített, de ez bőven változhat
    – turistavízumra lehet kérni egy Variation of Conditions-t, ami 6 heti idénymunka elvállalását engedélyezi. Ez helyhez is kötött, a honlapon lévő két régió már szerintem idejétmúlt. Amúgy Hawke’s Bay biztos nem rossz hely 🙂 6 hét viszont elég kevés, és nem lehet hosszabbítani.
    Azt javaslom, böngészd át a hivatkozott oldalakat, és ha valami nem világos, megpróbálok segíteni értelmezni, több szem többet lát alapon. Sajnos én sem sok esélyt látok, de Ti biztosan jobban átnézitek. A “nem szeretnétek megtelepedni” az milyen időtávot takar? Pár hónapot lennétek itt, vagy 1-2 évet? Utóbbi esetben lehet, hogy vannak más lehetőségek is.

  3. Kedves István!
    Megnéztem a linkeket, és tovább böngésztem az Immigration honlapján, de sajnos én sem lettem okosabb. Egyik ismerősünkben bízom még, aki egy évet töltött kinn, novemberben jött vissza, talán tud tanácsot adni. Utánajártam, vannak önkéntes munkák, ahol ugyan nem fizetnek, de kapsz szállást és kaját, viszont már ehhez is munkavállalási engedély kell. (http://www.wwoof.co.nz/)
    Jövő hét elején el kell döntenünk, mi lesz, mert addig kaptunk egy jó repjegy ajánlatot. Kérdezted, mennyi időt töltenénk Új-Zélandon. Eredeti terveink szerint úgy 9-10 hónapot. Persze, ha találnánk munkát, kint töltenénk 1-2 évet. Férjem biológia tanár és táncművészetit végzett, magyar/ horvát/ szerb és makedón táncokat oktat. Én magyar-angol szakos tanár vagyok. Hiába az egyetemi végzettség, nem hiszem, hogy piacképesek lennénk ott. Abban is gondolkodtam, hogy felvesszük a kapcsolatot a kinti magyar klubbokkal, közösségekkel, hátha így sikerül valamit találni.
    Mindenesetre kértünk a bankunktól angol nyelvű igazolást a számlánkról. Ez egy sima forintszámla, az igazoláson pedig nincs feltüntetve a devizaárfolyam. Ez az igazolás is jó lesz? Mert ahány helyen csak olvastam erről, pontosabban nem határozták meg, milyen igazolásra is van szükség.
    Csomó helyen kérnek egészségügyi igazolást, erkölcsi bizonyítványt. Érdemes ezeket itthon megcsináltatni és angolul hitelesíttetni?
    Előre is köszönöm a segítséget, szép napot!
    Eszter

    • Sajna az a baj, hogy szerintem elég okosak vagyunk már, úgy értve hogy tényleg nem sok lehetőség kínálkozik job offer nélkül így hirtelenjében. Az ismerősötöket mindenképp kérdezzétek meg, a gyakorlati oldal ismerete MINDIG előny. Amúgy ha jól tudom, a tanárság nem egy rossz lehetőség itt, bár persze függ az oktatandó szaktól is. Meg hát teljesen mások itt a sulik. Sajna magyar-angol szakosként a magyar bizony nem sokat ér, de pusztán angollal ESOL-t oktatni tutira lehet. A biológia és a tánc már akár jó is lehet. De persze én ezt nem tudom eldönteni, viszont utánajárni mindenképp megéri. Kár, hogy sürget az idő a repjegyet illetően (bocsi részemről is a későbbi válaszért), illetve hogy nem kérdeztél meg korábban. /Közbevetett kérdés: hogyan találtál rá a blogomra?/ Javaslom, hogy pillantsatok rá erre az oldalra, hogy kiderüljön, kell-e honosíttatni a diplomáitokat. Aztán nézzétek meg a szóba jöhető oktatási intézmények honlapját (persze ha oltári sok van, akkor azért ne mindet) és eresszetek meg egy emailt, esetleg egy telefonhívást (sok VOIP kliens van, amivel majdnem, vagy teljesen ingyen lehet ide is telefonálgatni).
      Én mindenféle bankszámlaigazolás nélkül érkeztem, de mutattam a MasterCardot, őszinte arccal megmondtam, hogy bőven van annyi pénz a számlámon, hogy megéljek belőle itt, szállást is már intéztem, barátok is voltak, akikre hivatkozni tudtam (név, telefonszám), és ez simán elég volt. Szerintem ha Ft-ban megvan az igazolás, ők is át tudják váltani, legfeljebb a vámos elnéz az irodájába neten ellenőrizni az épp aktuális árfolyamot)
      Eü vizsgálat kell, ha 6 hónapnál többet akartok maradni (bár 1 évnél rövidebb esetén nem előre eldöntött a helyzet), erkölcsi akkor kell, ha 2 évnél többet szeretnél itt eltölteni. Az eü vizsgálatot Magyarországon is lehet 3 dokinál, de itt is, bár valamivel drágább. Fordítani nem szükséges szerintem, úgyis alapból angolul kéne kitölteni. Erkölcsi meg a jelek szerint nem fontos, a 2 év hosszú idő 🙂
      Ezeket az infókat a 1016-os Immigration nyomtatványból szedtem, ami a WorkPermit kitöltési útmutatója.
      (Maradjon a MartinIsti megszólítás, az egyedibb)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s