Mint a madár… mégis emberként


Érdekes dolog repülni (mint ahogy számomra kézzel írni is), nem is csak maga a repülés tényét illetően, hanem aszerint is, mit jelent ez manapság az embereknek. Vagyis inkább hogy mit nem jelent… már.

Most épp egy kisebbfajta gépen ücsörögve szelem a felhőket New Plymouth felé tartva (immár 4. alkalommal), végre a bal oldalon, az ablak mellett ülve, hogy ne csak a tenger végtelen kékjét lássam, hanem a szárazföld girbe-gurba útjait s az össze-vissza dombocskákat.

Épp végtelen hőmezőkhöz hasonló felhőréteg terül el Aotearoa ezen tája felett, amely engem mindig az általam még soha nem látott, skandináv, hóborította fennsíkokra “emlékeztet”.

Hajdanán, évszázadokkal ezelőtt, mikor a földműves családokban a “szórakozás” egyik fő formája a hideg téli estéken a tűz körül mesélt történetek hallgatása lehetett, egy-egy álmodozó kedvű ifjú minden bizonnyal gondolt arra olykor-olykor, a madarak röptét figyelve, hogy mily furcsa és csodás érzés lehet hozzájuk hasonlóan a szelek szárnyán utazni… aztán elhessegette a “légből kapott” fantáziát, s inkább “maradt a földön”.

Akik megengedhették, hogy pusztán kedvtelésből időt szánjanak holmi regények olvasására (úri sarjak, gazdag polgárok elkényeztetett gyermekei, …) szintén képzelődhettek naphosszat a repülésről, vágyakozva a felhők közé, órákon át ugyanazon az oldalon nyitott könyvvel az ölükben.

… s íme itt vagyok én, a modern (vagyis most annak tűnő) kor egyik hellyel-közzel átlagos embere, aki viszonylag rendszeresen repül egy gépmadár gyomrában. A leszállás/felszállás még érdekes, de aztán sokszor a magammal hozott könyv betűire tapad inkább tekintetem, hisz “oly kevés az időm olvasni”. Általában nem is érzékeljük az ehhez hasonló helyzetekben megbúvó iróniát, hogy mily érdekes fintora a Sorsnak, mindennapossá vált amire anno csak álmodozva, lehetetlenségként gondoltunk, s eközben mégis inkább arra fordítunk időt, ami azok csinálhattak, akik erre vágytak.

Attilával beszélgettünk nemrég, hogy változik a kor, a technika halad (menekül?) előre, de a fejlődés ténye kérdéses. Az ember pedig lépést is tart vele, önmagával, de mintha másfelől nem is nagyon változna. A mozgatórugók nagyjából ugyanazok, leginkább a megvalósítás eszközei (nem is igazán a módszerei) változnak. (Pl. szgépes játékok: az alapelv sokszor ugyanaz, “csak” most 1600×900 képpontban és 16 millió színben látom azt, amit 15 éve 320×200-ban és 256 színben… és nem mondhatnám egyértelműen, hogy akkor, azt (a Tie Fightert) nem élveztem legalább ugyanennyire.)

így halad hát előre(?) a világ, s marad az ember benne – főképp – változatlan. Vagy nem.

Gondolatokat a gondolataimról szívesen olvasok a kedves Olvasóktól!

Reklámok

One thought on “Mint a madár… mégis emberként

  1. Visszajelzés: New Plymouth “airbus” « MartinIsti Blog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s