New Plymouth “airbus”


A múlt héten a már szokásossá vált módon New Plymouthba vezetett utam – a repülőgép ülésében való elmélázásról meséltem is néhány napja – ami ez alkalommal nem a legszebb orcáját mutatta felém: zajosan kopogó eső az irodabódé tetején, ködbe burkolózó Taranaki, borongós hangulatú ég. De mivel hideg nem volt egyáltalán, igazából nem zavart egyik sem. Másnap – csütörtökön – a helyzet hasonló volt, aminek főképp az esti hazautam kapcsán tudtam kevésébé örülni. Előző este ugyanis egy kolléga nem tudott Wellingtonba visszarepülni, én pedig nem akartam hasonlóan járni Aucklandet illetően.

5:10-kor vett fel a taxi, f6-ra már a reptéren voltunk. Már a bejelentkezésnél sanszos volt, hogy a 6:05-ös gép ma nem száll fel, mert a hölgy nem is nyomtatott beszállókártyát senkinek, mondván hogy az a járat valószínűleg nem indul az időjárás miatt. Mivel ez egy 20-személyes gépmadaracska lett volna, reménykedtem abban, hogy a későbbi, f8-as, nagyobb gép már esélyesebben induljon. Kb. 1 órás várakozás előzte meg a bejelentést, hogy ma már semmi nem száll fel itt. “No, akkor itt maradok még egy éjszakát, remélhetőleg fizeti a cég .”- gondoltam.

Az Air NZ két lehetőséget ajánlott fel a hoppon maradt utasoknak: indítanak egy kb. 50 személyes buszt, amire mindenki azért nem fér fel, illetve másnapra át lehet iratni a jegyet (díjmentesen). Igazából az utóbbit részesítettem volna előnyben, de mikor kiderült, hogy a legkorábbi gép, amin hely van pénteken, az du. 1-kor indul, akkor inkább meggondoltam magam és a buszosok listájára iratkoztam fel. Most már azt hiszem, a másik megoldást választanám, de akkor nagyon igyekeztem volna Haza. Persze az ezután is fontos lenne, de felborította az ébrenléti ritmust.

Az “airbus” (mert ez igazán az volt :D) f8 tájban gördült ki a reptérről. A mellettem ülő hölgy próbált olvasni, de mivel a reptér fényeit magunk mögött hagyva erre nem igazán volt lehetőség (az ülés feletti kislámpák nem működtek), inkább abbahagyta. Én felajánlottam neki, hogy mozizhat velem, de sem az Ace Ventura sem az Apocalypto nem keltette fel az érdeklődését (előbbit meg tudom érteni ;-)) Én azért jókedvűen elröhögcséltem magamban Jim Carrey állatságain (szerencsére 80% feletti volt az aksi töltöttsége a “felszálláskor”), majd próbáltam kicsit játszani a Jewel Quest nevű logikai aprósággal, de buszon olvasni sem tudok fejfájás nélkül, úgyhogy ez sem ment. Nem beszélve arról, hogy oltári kanyargós utakon haladtunk, tele 35-40-es sebességkorlátozásokkal, ami a busznál akár majdnem állóra lassulást is jelentett.

Én már épp az Apocalyptot néztem, mikor megálltunk egy McCafe-nál, hogy kicsit ki tudjuk nyújtóztatni tagjainkat, illetve akinek szüksége van rá, el tudjon menni WC-re (no meg hogy szaporodjon a meki bevétele). Ekkor f11-11 felé járhatott. 10 perc várakozás után indultunk tovább. Ez egészen pontosan Te Kuitiben volt. No nem mintha annyira figyeltem volna a táblákat a sötétben, de megkérdeztem a mellettem ülőt. Ő pedig tudta, sőt ettől kezdve elég sokat beszélgettünk (a fránya légkondi folyamatosan nyomta a szememre a kellemetlen szelet, ami a fáradtsággal együtt kellemetlenül kiszárította, úgyhogy inkább csukott szemmel üldögéltem nagyrészt). Ő a férjével Christchurchből költözött Aucklandbe kb. 3 évvel ezelőtt, HR-es (seniorokat szokott interjúztatni), úgyhogy ez a téma sűrűn szóba került, örültem hogy beszélhetek valakivel a “helyzet másik oldaláról”. Fantasy könyveket is szereti, erről is egy darabig ment a téma. A végén már nagyobb szünetekkel társalogtunk, mert egyikünk sem egy éjszakai típus (én az voltam, de mostanság már nem esik jól).

Éjfél körül már Auckland külvárosain gördültünk keresztül, és egy rádióadó révén “örülhettünk” neki, hogy élőben, valós időben éljük át a GST emelést! Hurrá! Persze ezért nem igazán érte meg fennmaradni. Pláne, hogy emiatt a taxim a reptértől hazáig még drágább lett. (Amúgy sem olcsó, a 4 páfrányos éjszakai szállásom NP-ban alig drágább pár dolcsival.)

0:20-kor indultam el taxira vadászni. No nem önmagában a taxitalálás a nehéz a nemzetközi reptéren, de szerettem volna olyat találni, amiben nem indiai vagy arab a sofőr. Nem azért, mert bajom van a bevándorló népek ezen csoportjával, de taxisofőrként eléggé sivár a társaságuk. NP-ban mindig kiwi/európai sofőröm volt, illetve szerdán a reptérre is egy ex-brit fickó vitt ki, velük kellemesen el lehet beszélgetni (alapból is beszédesebbek, illetve én is könnyen értem amit mondanak meg fordítva is). Az indiaiak némelyikénél azt is nehezén hámozom ki, hogy mit kérdeznek.

Fél 2 tájban értem haza, a lányok még ébren vártak, rövid élménybeszámolók után tértünk 2 után aludni, úgyhogy előre sejtettem, reggel nem fogok f7-kor felkelni, és a munkát is inkább itthonról végzem majd… (így is lett ;-))

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s