Égbe vesző torony


Na, a múltkorjában, GrabOne-on vett, kedvező árú családi SkyTower belépőnket vasárnap felhasználtuk. Bár az idő a délelőtt folyamán hol felhős hol napsütéses volt, gondoltuk majd sokat leszünk fent, ha felhők takarják az eget, hátha elvonulnak.

No, nem lett rá szükség, mert 4 óra felé, mire odaértünk, már hétágra sütött a napsugár mindenfelé. Leparkoltunk a cégnél (ez már Wellingtonban jó szokásunkká vált), majd átsétáltunk. Közben Bencének mutogattam a torony oldalán lógó Mercit, amit ezek után legalább 10-szer mutogatott “autó, torony” szavak kíséretében.

A SkyCitybe belépve kissé a fejünket vakargatva keresgéltük, hogy merre is van a lejárat a feljárathoz. Illetve akkor még nem tudtuk hogy lejárat, csak nézegettünk körbe, mint falusiak a nagyvárosban. Miután lementünk, egy kérdést követően sikerült eljutnunk végre a bejáratig. Beengedtek mind az ötünket a családi jeggyel (Gabi, Gabi anyuja, Rebeka, Bence meg én), nem szóltak semmit hogy eggyel több a felnőtt, mint hivatalosan lehetne.

Már a lift is szuper volt, nagyon jól megcsinálták egyrészt az aljába süllyesztett átlátszó betétet, valamint nagyon sima mozgással, ám meglehetősen gyorsan haladt felfelé. Az első állomás az 51-ik emelet volt. Ahogy kinéztünk a lifttel szemben lévő ablakon, hamar ottragadtunk, bambulva kifelé. Nagyon érdekes, és szó szerint lélegzet-elállító látvány fogadja az embert, mikor először látogat ide fel.

Lecsüccsentünk az egyik padra és csak néztünk kifelé, főképp az öböl és az Északi Part felé, pedig a többi irány is hasonlóan szép látvánnyal kecsegtetett. A korong alapú kilátó szélső peremén a liftben látotthoz hasonló, átlátszó betétek vannak kb. 10 méterenként, összesen talán 6 vagy 8. Furcsa érzés rámenni, mert hiába tudja az ember, hogy amúgy is olyanon lépked, csak a sima beton nem látszik át, de mégis más látni a mélységet, az ember talpa alatt repkedő madarakat.

Amikor az első ilyenhez értünk, Bence hirtelen meg is torpant, de néhány másodperces tétovázást követően átsétáltunk rajta. A lányoknak több idő kellett, mire ezt megtették. Mielőtt feljöttünk, gondolkodtam egy ugráson, de eddigre elment tőle a kedvem (vagy inkább a bátorságom? ;-))

Többször körbejártunk, felmentünk a SkyDeckre is, ami kb. 9 emelettel van magasabban, de az már annyit nem jelent. A kávézóban megittunk 1-1 kávét, kifelé bambulás közben, majd visszamentünk az elsőként megjárt szintre. Mindannyiunknak az tetszett a leginkább, nekem főképp a talpalávaló ablakok miatt. Azt is elhatároztam, hogy mikor meglesz a PR, ugrom egyet lefelé! (Persze innen lentről vagy több hónapos időbeli távolságból az ember még simán nagylegény…)

Néhány utolsó körözés után a lift felé vettük utunkat. Nekem annyira tetszett és annyira közel dolgozom, hogy a $85-os éves bérleten is gondolkodom. Lent a kisboltban vettünk akciós NZ pólókat, hogy ilyen is legyen.

Még a belvárosban is sétáltunk egyet, vacsiztunk, majd irány haza! Majdnem az oszlop is jött velünk…

Este, még elalvás előtt többször eszembe jutott a kiugrás gondolata, de akkor épp nem bántam, hogy “földszinten” lakunk 🙂 Félálomban egyszer annyira beleéltem magam a nagy magasság gondolatába, mintha ott lettem volna!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s