Ausztrália – jöhetünk? jövünk?

Noha csak a harmadik időrendi helyet érte el a múltkori szavazáson, mégis előreveszem ezt a témát. Egyrészt mert az oktatási rendszeres bejegyzéshez többet kéne gondolkodnom, másrészt pedig ez most nagyon aktuális.

Elöljáróban annyit, hogy nem igazán gondolkodtunk azon, hogy munkát keressek Ozziban és átcuccoljunk oda. Ez a lehetőség egyszerűen jött. Még egyáltalán nem lefutott dolog, sem a mi sem az ozzi fél részéről.

Szóval március 24-én kaptam LinkedIn-en keresztül egy üzenetet egy ausztrál fejvadásztól, hogy érdekel-e egy SSIS tanácsadó állás Sydneyben. (“The Australian market has a shortage of good SSIS Consultants so my client has asked me to source someone New Zealand.”) Naná hogy nem mondtam nemet, őszintén szólva nagyon kíváncsivá tett a dolog. Pár nappal ezután telefonon is beszéltem Krisztiánnal (így hívják, csak persze Christian-nak írják). Elmondta, hogy viszonylag nehéz Ausztráliában olyan Microsoft BI-os fejlesztőt találni, aki már a kellőképp tapasztalt kategóriába tartozik (legalább 4-5 év háttér). dotnet fejlesztőből nem volna érdemes importálni, mert abból van bőven az elmondása alapján, illetve őket már egyetemen is képzik. Viszont egy kezdőt odavenni és kivárni azt a 4-5 évet, amíg vagy jó fejlesztővé válik vagy nem, időigényes és merőben kétesélyes dolog. Szóval ezért váltam “vonzóvá” az ozzik számára is 🙂

Egy viszonylag nagy IT cég a fejvadász ügyfele, több mint 1500 dolgozójuk van. 4 fordulós felvételi folyamatra számíthatok:

  • beszélgetés a céges HR-essel (április 4-én megvolt)
  • eszmecsere egy fejlesztővel (magyarán valakivel, aki meg tudja állapítani, hogy kamuztam-e a CV-mben) – április 14
  • találkozó (talán ez már élőben, nem Skype-on, mint az előzőek?) az előző kettővel egyszerre (legalábbis így értettem)
  • pofavizit a főfőnöknél, ez már amolyan formaság szerintem.

Az első forduló elég bénán sikerült, mert a HR-es annyira felkészületlen volt, amennyire csak lehetett. Két témakört érintettünk főképp az interjú során, és nyoma sem volt annak, amire elvileg számíthattam, hogy végignézzük az önéletrajzomat. Eme két témakör egyike a vízumkérdés, a másik pedig az, hogy 95%-ban SQL Serveres tudásom van.

Nagyon kérdezgette, hogy akkor nekem milyen vízum kéne, illetve szükséges-e a céges szponzorálás, NZ PR-ral kell-e külön vízumot igényelnem ozziba, stb. Tette ezt annak ellenére, hogy a fejvadász világosan közölte vele még korábban, hogy alapvetően magyar vagyok, nem kiwi állampolgár (a PR nem számít ebből a szempontból). Ha meg a CV-met végignézte volna, akkor nem kellett volna meglepődni, hogy Microsofthoz értek csak. Ami állítólag amúgy sem baj, mert egy Microsoft partner céget vásárolt fel nemrég a vállalat, oda keresnek SSIS embert (nem ETL-t, SSIS-t!).

Hamar vége is lett a beszélgetésnek, és nem mondom hogy nagyon el voltam ájulva a profizmusától. Mindegy, ez amúgy is csak bónusz lehetőség. Gondoltam is meg nem is, hogy folytatódik majd a dolog. De aztán folytatódott, most csütörtökön este 9-kor egy Skype videóbeszélgetéssel egy practice lead-del (ez valami üzletági vezető fogalom lehet magyarul). Ez már sokkal értelmesebb figura volt, ráadásul fontosabb dolgokat mondott el magáról a cégről, nem csak a rizsát. Kérdezett is tőlem technikai jellegű dolgokat, amikre alapvetően tudtam válaszolni (oké, a Reporting Services üzemeltetésről nem igazán tudok érdemben, de a többi ment). A végén szerintem kölcsönösen elégedetten köszöntünk el egymástól.

Nekem tetszett, amit ajánlani tudott, a munka jellegét, a cég tanuláshoz, továbbfejlődéshez való hozzáállását és a fizetést tekintve is. Magyarán szólva feladta a leckét azt illetően, hogy igencsak átgondoljuk, mi is lenne a legjobb megoldás. Próbáltam összegyűjteni mellette-ellene érveket, de rendszerezni igazából nem sikerült, csak ömlesztve vannak az agyamban. Talán majd most 🙂

Mellette:

  • jó fizetés (nagyságrenddel magasabb mint most, ráadásul ozzi dollárban),
  • ígéretes munkahely, karrier-lehetőségek,
  • amúgy is egyszer ki szerettük volna próbálni, hogy milyen Ausztráliában élni,
  • összességében azért ez egy komoly lehetőség, ami vagy lesz még egyszer a jövőben, vagy nem (persze ahogy most volt, úgy később is lehet, kevesebb tapasztalatom nem lesz).

Ellene:

  • 457-es vízumot kapnék, amiről nemrég volt szó a fórumon, hogy egy igencsak vadhajtás, és azon kívül hogy ottartózkodást engedélyez, szinte semmi bónusza nincs.
  • a letelepedési engedély megszerzése egyáltalán nem biztos, még alapból sem (nem egy embertől olvastam a fórumon, hogy bizony sokat szenved ezzel, a 457-esből egyáltalán nem vezet ide egyenes út), nálunk meg pláne bonyolult a dolog (aki ismer, tudja mire gondolok, és az ausztrál bevándorlási bürokrácia nem arról híres, hogy a bevándorló felé hajlana a keze).
  • iskola a gyerekeknek elvileg $4500 évente, kettejüknek az $9000, ami alól vagy van felmentés vagy nincs. Ha nincs, már szinte nem is érdemes nekiindulni.
  • a már kialakított kis közösségi életünk ismét teljesen felborulna és újból kéne kezdeni mindent.
  • háznézés, költözés, Barnabás áttelepítése (ennek részleteibe még bele sem mertem gondolni).

Semleges tényező:

  • Sydneyben lenne az iroda, most erről nem tudom hogy jó vagy nem jó tényező-e. Erről gondolom mindenkinek megvan a személyes véleménye, aki élt már Ausztráliában, de hogy nekünk bejönne-e az sok-sok egyéni tényező függvénye. Az biztos, hogy szeretek Aucklandben élni, és alapból nem vágyom el.

Anélkül alapból nem is fontolnám meg hogy a mostani helyemen felmondjak, hogy nincs a kezemben az ausztrál vízum és egy valamilyen igazolás arról, hogy nem kell az iskolára a 2 × $4500-at kifizetni. Erre pedig szerintem elég kicsi az esély, ezenfelül ezen két dolog megléte sem garantálná önmagában, hogy megyünk. Az mindenesetre örömteli tényező, hogy megvolt az első olyan eset, hogy nem én kerestem másik munkahelyet, hanem a munkahely keresett meg engem 🙂

Bármilyen hozzászólást, ami tovább árnyalná a dolgokat, szívesen fogadok az Olvasóimtól! Köszönöm előre is a segítő szándékű kommenteket.

Reklámok

Útlevél/vízum apróságok

Engedve a “köz akaratának” a nemrég végzett közvéleménykutatás alapján a címben jelölt témakörrel folytatom a bejegyzések sorozatát.

Az adott terület számunkra a közelmúltban kettő dolgot foglal(t) magában:

  • Bence számára új útlevelet igényeltünk a lejáró régi helyett
  • Gabi anyukája, Erika turistavízumának meghosszabbítása

Utóbbival kezdem. Az országba érkezéskor Erika megkapta a “szokásos”, 3 hónap tartózkodásra jogosító vízumot. Mivel úgy olvastam ki a hivatalos szabályozásból, hogy alapból 9 hónapot maradhat itt valaki turistaként (talán az 1 évre is van lehetőség, de ha jól tudom ahhoz nyomós indok kell), utána pedig legalább ennyi időt távol kell töltenie az országtól (a távol nincs km-ben meghatározva :))

Szabályokat tiszteletben tartó polgárokként mi nem 3-havonta hosszabbítgattunk, hanem megkértük rögtön újabb 6 hónapra a vízumot. Ehhez ugye már tüdőröntgen kell, ami ugyan elvileg akkor is kellene, ha 3+3+3 hónapot lenne itt, nem 3+6-ot, de ki tudja azt biztosra?

Szóval elvittük hogy megkapja az évi rendszeres sugárzásdózisát az X univerzumból, a bibi csak az lett, hogy találtak egy 3.5 cm-es akármit. Mi arra gyanakodtunk, hogy ez inkább mérési hiba lehet, mert egy ekkora elváltozás már valószínűleg negatívan befolyásolná az egészségét és érezné is szerintem. Ennek ellenére teljesen jól van, a helyi friss levegő megtette jótékony hatását. Becsszóra persze nem hitték ezt el, amiért igazából nem is kárhoztatom őket.

A következő lépés viszont az lett volna, hogy Erikának kivizsgálásra kell mennie. Ezt pl. a North Shore Hospital csak hónapokkal később vállalta volna, ami noha nekünk jó lett volna, az Immigration arra buzdított, hogy keressünk ennél gyorsabb lehetőséget. Találtunk is neten egy tüdőspecialista rendelőt, ahol CSAK a beszélgetés (persze konzultációnak nevezve, így többet el lehet érte kérni) lett volna $350-$400. Ha egyéb vizsgálat van, az még sok-sok dollár is lehet, a végén pedig simán lehet az az eredmény, hogy találnak valamit, amivel haza kell mennie. Arról nem is beszélve, hogy ugyanezen vizsgálatokat Magyarországon valószínűleg TB terhére megcsináltathatja, illetve előfordulhat, hogy nagyon szakértelemmel is teszik ezt az ottani orvosok (nem személyes vélemény, csak hallomásbéli).

No, ment az agyalás hogy mitévők legyünk:

  • újbóli röntgen saját ötletből, hátha tényleg simán rosszul csináltak valamit,
  • az Immigration által kért konzultáció (nem nagyon engedhettük meg),
  • időhúzás, aztán meglátjuk mit lép az Immi, és ha visszautasítják akkor hazamegy korábban (overstayerről hallottunk ezt+azt, állítólag nem olyan vészes, de akarta a fene kipróbálni).

Végül egy kis időnyerés céljából írtunk egy levelet, hogy Magyarországról begyűjtük a korábbi évekre vonatkozó tüdőkórlapot, meg kérünk itt időpontot egy kórházba. Ezenfelül a levélbe beleírtam, hogy Erika felhatalmaz, hogy eljárhassak a nevében, mert így még én sem adhatok meg információt róla, pl. annyit hogy folyamatban van a vizsgálat. Ehhez is ő kell. Ezt telefonban tudtam meg, amikor egyszer intézkedni próbáltam. Az Immigration hölgy azt javasolta, hogy telefonáljon ő, van language line. Említettem, hogy HUNGARIAN-ek vagyunk (legalább egyszer, de szerintem többször is).

A language line viszont nem biztosít magyar tolmácsot. Ami nem baj, de akkor ne küldjenek hozzá 🙂

Végül az otthoni számunkon csörögtek, hogy nem kapták meg a levelet (akkor viszont honnan tudtak róla?). Gabi volt épp otthon, én munkahelyen. Egy kedves hölggyel beszélte meg a dolgokat. Sokat ugyan nem tudott hozzátenni, mert hát őszintén szólva nem aktivizáltuk magunkat azóta. Végül abban maradtak hogy majdcsak lesz valahogy. Kb. 1 héttel később visszajött Erika útlevele és mellé a meghosszabított vízum!!!

Magyarán szólva a le nem szabályozott lehetőségek rengetegében az Immigration képviselője most nekünk kedvező módon értelmezte a lehetőségeket és nem akart keresztbetenni nekünk, hanem emberi módon, a jelek szerint látva, hogy nem tiltott dolgokat forgatva a fejünkben hívtuk meg az anyóst az unokákhoz, megkönyörült rajtunk. Jólesett.

Bence útlevelét illetően az volt a helyzet, hogy amikor NZ-re jöttünk, neki még csak 2 évre lehetett kérni, így Wellingtonban az Immigration ügyintéző sem adta meg tovább neki a visitor permitet, mint ameddig az útlevele érvényes (pedig majdnem elfeledte ezt figyelni!). Tehát idén áprilisban lejár a vízuma. A helyzetre jó előre felkészülve elkezdtem utánajárni, hogy mi is kell a hosszabbításhoz. A canberrai Konzulátus honlapját nézegettem, aztán Pappito oldalán folytattam a kutatást.

A vége az lett, hogy nagyjából összeraktam magamban, hogy milyen iratok kellenek, aztán meglátogattuk Szabó Miklós konzult (Január 7-én), kitöltöttük a szükséges papírokat, aztán felvettem a kapcsolatot Osvát Krisztinával (Február 7-én), aki egy igazán segítőkész hölgy Canberrából. Hamar válaszolt az emailekre, precíz információkat adott és emellett még kedvesen közvetlen hangnemben leveleztünk az első levélváltást követően. Aztán amikor Magyarországról megérkezett hozzájuk az új útlevél, fel is hívott az otthoni számunkon, úgyhogy Gabi beszélt is vele és osztotta addigi véleményemet Krisztináról 🙂

Na akkor íme az adminisztrációs részletek:

Szükséges doksik:

  • Útiokmány-igénylőlap
  • Másolat a gyermek útleveléről (lehetőleg legyen még érvényes, különben elég macerás lesz…)
  • Születési anyakönyvi kivonat, valamint a szülők útlevelének adatoldali másolata (nem kell külön hitelesíttetni!)
  • Adatlap a postai úton benyújtott útlevélkérelmekhez a kérelmező személyazonossága és aláírása hitelesítésének elvégzéséhez
  • 2 db igazolvány kép a kölökről

Ezenkívül az új útlevél igénylési díja 86 AUD volt, ebből 12 a postaköltség. A $74 a Magyarországon kiállított útlevél díja, így van esély gyereknél több, mint 1 évre kapni.

Mivel én sem kapkodtam el a dolgot, így kellett az ügyhöz jópár hónap, de azért le lehet ezt még rövidíteni, ha sürget az idő.

Helyzet

Nem tűntem ám el (de), és zajlik is többminden, a következő időszakban az alábbi dolgokat tervezem képernyőre vinni (az érdekesség kedvéért kis kérdőívet is beiktatok, Rátok bízva, hogy melyik élvezzen prioritást):

Többre is lehet szavazni egyszerre, de persze egy olvasó egy tételre csak egyszer.