Gondolatok az iskolai rendszerről szülői tapasztalat alapján


Már régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, de ma reggel sikerült megírnom a vázlatot, aztán “lektoráltatni”, most pedig “leközölni” 🙂 Biztosan felszínre hoz véleménykülönbségeket, szívesen fogadom akár a hasonló, akár a gyökeresen eltérő megfigyeléseket, örömmel ki is egészítem a bejegyzést az építő szándékú hozzászólások tartalmával.

Amit az itteni és a magyar oktatásról leírok, az személyes élményeken, tapasztalatokon alapuló vélemény, s bár igyekszem tárgyilagosságra törekedni, alapvetően szubjektív vélemény lesz belőle. A magyar oktatásról (legalábbis 10 évvel ezelőtti formájáról) első kézből származó tapasztalataim vannak (mind a három fázisról: általános-, közép- és felsőfokú oktatás), illetve Rebi révén közvetettek is, a helyiről pedig már csak az ifjú hölgy helyzetén keresztül vontam le következtetéseket. Ezenkívül az alábbi gondolatmenetre hatással van az életkorom és a szakmám is (utóbbinak főképp az a vonása, hogy igencsak technikai vonalon mozgok és gondolkodom).

Sokan azt mondják – szerintem leginkább félinformációkra, szóbeszédre alapozva – hogy az itteni oktatás ratyi (csúnyább kifejezéseket hallottam inkább, de ez is megteszi most). Az indoklás nem szokott részletekbe menő lenni, a legelterjedtebb kifogások a megtanult anyag mennyiségére, a házi feladatok hiányára és a túlzott szabadságra vonatkoznak.

Mielőtt a részletekbe mennék, néhány tény:

  • Rebi szinte minden délután, gyakran hétvégén is készül a következő iskolai napra, és nem azért mert nincs elég sütnivalója, hanem inkább mert van.
  • Való igaz hogy nem kell statikus adattömeget a fejükbe erőltetni.
  • Gyakorlatiasabb tárgyak is vannak, nem kizárólag elméleti síkon tanítják őket, mint az oly gyakori a magyar gimnáziumokban.

Az én iskolábajárásom idején nagyon nagy mennyiségű adatot kellett kívülről fújnom (legjobb példa erre a történelmi évszámok, de a verseket vagy képleteket is említhetném). Ennek egyfelől volt értelme, másfelől már akkor sem, de most méginkább érvényét vesztette szerintem.

Ha egy konkrét példát nézünk: a Stephenson féle gőzmozdony feltalálása/üzembe állítása az első megnyitott vasútvonalon 1825-ben volt. Tegyük fel hogy elfeledtem a pontos évszámot (mint ahogy a teljes dátumot nem is tudom), és csak azt tudom belőni hogy XIX. század, vagy hogy 1820-as évek. Emellett nagyjából tudom, hogy a gőzgép megépítése utáni században vagyunk, valamint hogy az akkori Angliában egyre nagyobb igény volt a nagy tömegű, viszonylag gyors áruszállításra és az emberek is többet utaztak volna a megfelelő lehetőségek fennállása esetén.

1.       Számítana, ha nem tudnám hogy 1825, hanem csak hogy az 1820-as évek?

2.       Ha szükségem lenne a pontos évszámra, interneten mennyi idő alatt találnám meg? (nekem néhány percre volt most szükségem, és azért ilyen sokra mert noha nem ez volt az első mozdony, de ez közlekedett az első vasútvonalon, rendszeresen)

Ezen gondolatmenet alapján a mai „google-világban” nincs igazán értelme bemagolni az információkat, hiszen ha a mindennapok során van rá szükségünk (nem pedig egy dolgozatírás izolált körülményei között), akkor ott van a lehetőség, hogy gyorsan, egyszerűen és hatékonyan utánanézzünk. Hogy az összefüggéseket látjuk-e a tények között, az szerintem sokkal többet jelent, valamint később is sokkal inkább hasznosítható gondolati folyamatok, módszerek kialakulásához vezet az agyban.

Emlékszem, hogy mikor középsuliban irodalmat és történelmet tanultunk, a legritkább esetben vontunk párhuzamot a kettő között, nemhogy összehangolták volna a leadott anyagot! Pedig sokszor komoly kapcsolatban állt egymással a kettő: a művészeket nem lehet függetleníteni attól a korszaktól, országtól amiben éltek.

(Én napi szinten, nem is tudom hány alkalommal nézek utána online a szakmai dolgoknak, egyrészt mert papír alapú könyvben sokkal nehézkesebb a keresés, másrészt online sokkal nagyobb tömegű információ érhető el az adattárházakról és az SQL Serverről, mint máshogyan. Már a Microsoft is rendszeresen a BooksOnline-ra hivatkozik manualként és pl. az Office help is alapból online…)

Szóval én úgy vélem, hogy a nagy mennyiségű információ agyba töltésének korszaka lejárt (még eljöhet újra, jós nem vagyok), egyszerűen nem hatékony. A rendelkezésre álló információ rendszerezése, annak hasznosítása, a lényeges adatok elkülönítése és a nem fontosak kiszűrése sokkal nagyobb jelentőségű, mint valaha. (Ha meggondoljuk hogy egy átlagos email fiókban pár év alatt simán összegyűlik jópár ezer levél, már ezt is nehéz kezelni, és ez a mindennapoknak csak kicsiny része.)

Egy barátom felesége Budapesten tanít középiskolában, és érettségiket is szokott javítani (magyar-töri szakos), az ő elmondása alapján úgy tudom, hogy már Magyarországon is inkább az összefüggések felismerésére, a rendelkezésre bocsátott adathalmaz megértésére, rendszerezésére fektetik a hangsúly… kevés sikerrel. Lehet vitatkozni hogy ez jó-e vagy sem, mindenesetre arra a tényezőre már nem nagyon érdemes hivatkozni, hogy ennyivel meg annyival jobb a hagyományos magyar iskolarendszer, mert az eltűnőfélben van, és a jelenlegi hibrid egyáltalán nem biztos, hogy hatékonyabb vagy eredményesebb lenne a diákok számára.

Egy másik érdekes és gyakorlatiasabb vetülete az angolszász oktatásnak, hogy sokkal inkább előtérbe kerül a nebulók közösségbe való beilleszkedése. Mivel Rebi eléggé visszahúzódó fajta, erről inkább csak sejtéseim vannak, de megfigyelésem alapján nagy teret engednek annak, hogy a diákok minél többféle módon megismerkedjenek, együtt dolgozzanak és sok sikerélményük legyen ebből fakadóan, előkészítendő őket arra, hogy majd a mindennapi munka során is kamatoztatni tudják ezen szociális képességeket.

Ezenkívül vannak gyakorlatias tárgyak is, aminek eredményét már én magam is élvezhettem: pl. Rebi food technology órán megtanult csokis kekszet sütni, amit már otthon is kamatoztatott, és bár elsőre túl sok cukrot tett bele, a második alkalomtól már igazán finomak lettek a sütikék. Varrógépet használni is tud, hogy milyen szinten azt én meg nem állapítom, de lett neki egy otthon is, a suliban pedig rendszeresen varrnak félig-meddig saját tervezésű ruhát!

A Long Bay College (LBC) eléggé puccos sulinak számíthat, Magyarországon ez simán gimnázium lenne, sok-sok elméleti oktatással. Itt van arra lehetőség, hogy szakmát tanuljanak a diákok, és évente egyszer van egy-egy „állásbörze” jellegű rendezvény, amikor különböző cégek képviseltetik magukat, akikhez lehet jelentkezni gyakornoknak (pl. autószerelő), közben pedig ahhoz passzoló elméleti és gyakorlati tárgyakat felvenni, és ha az illető nem kíván továbbtanulni, akkor jó esélye van az adott pályán elhelyezkedni, hiszen van elméleti háttere és szakmai gyakorlata, illetve utóbbiból fakadóan már némi ismeretsége is.

Rebi mostanság sok jó eredményt hoz haza (4-5-ösöket magyar osztályzás szerint), olyan tárgyakból is, amelyek korábban nem feküdtek neki, sőt még matek versenyre is jár, pedig a természettudományos tárgyaktól nagyon irtózott korábban. Azt a nézetet én is osztom azonban, hogy itteni iskolával magyar egyetemre nem nagyon lehetne bejutni, de ez nem az említett felsőoktatási rendszert dicséri, hanem inkább a követelmények ésszerűtlenségét /hangsúlyozom, hogy ez simán lehet elavult információ, ami a saját felvételim emlékein alapul, akkor elég sok, szerintem felesleges dolgot kellett tudni a bekerüléshez/.

Más országok egyetemeire viszont lehet esélye bejutni, bár őszintén szólva ezt a kérdést még nem jártam teljesen körbe. Majd jövőre.

Tudom, hogy a bejegyzés tartalma meglehetősen szubjektív, de szerintem azt a következtetést simán levonhatom, hogy az általános vélekedés, miszerint “az új-zélandi oktatás rossz, a magyar sokkal jobb” ma egyáltalán nem állja meg a helyét általánosan, és én abban sem vagyok biztos, hogy korábban ez így volt. A kép ennél sokkal árnyaltabb, valamint minden diák esetében más a végeredmény aszerint, hogy ki-ki mennyire tudja hasznosítani amit itt vagy ott tanult.

Reklámok

18 thoughts on “Gondolatok az iskolai rendszerről szülői tapasztalat alapján

  1. Szerény véleményem egyezik a Tiéddel, kolléga! Habár, nekem hosszabb időbe került, hogy eljusson ez a meglátás a kisagyamig.
    2006-2009-ben Ausztráliában, Perthben éltünk, három iskolás gyerekkel. akkor bosszantott a suli lazasága, s keveselltem a tanult anyagot is.
    Na, hazaköltöztünk. Most, két év után látom, hogy itthon mennyivel nehezebb, stresszesebb a gyerekeknek itthon, Vajdaságban a suli. Dióhéjban:Többet tanulnak, de kevesebbet jegyeznek meg. És ismerjük el – az ausztrál oktatási rendszer is nevel ki jó szakembereket!
    Gondolom, az Új-Zélandi is…

    • Köszi a hozzászólást, én is azon a véleményen vagyok, hogy bár az itteni rendszer is messze van a tökéletestől, azért jönnek ki okos emberek is a sulikból. Másfelől pedig úgy vélem, hogy nem igazán az iskola tesz jó szakemberré, az csak megadja az alapot hozzá, és ha valaki nem lesz beképzelt attól, hogy van egy diplomája, hanem ésszerűen látja, hogy egy adott szakma igazi elsajátítása csak ekkor kezdődik, akkor simán lehet profi itteni iskolai háttérrel is.
      Mint ahogy a régi időkben a mesteremberek tanoncként kezdték, aztán vándorló hozzáértőként csiszolták a tudásukat és mikor elértek egy igazán magas szintet, akkor váltak az adott szakma mesterévé. No, az egyetem elvégzése után valahol a tanonc szinte valamely fokán állnánk szerintem.

  2. Van egy magyar ismerősünk, aki azt mondta, hogy neki az tetszik leginkább az itteni oktatásban, hogy a gyerekek maguktól tanulnak, lelekesen, nem pedig a másnapi feleléstől való félelmükben, így ez az egész időszak sokkal stresszmentesebb szerintük a gyerekek számára, mint amilyen nekik volt anno.

    Az óvódákról is majd egy hasonló bejegyzést légyszi, ha lesz időd!:)
    (Abba előbb fogunk majd ütközni várhatóan:))

    • Nem is csak az hogy nem félnek a másnapi számonkéréstől, hanem a számonkérés sem csak a betanult anyag visszamondása (Rebi mondjuk pont emiatt elégedetlenkedik sokszor), illetve sok olyan tevékenység van, ami miatt szeretnek járni a diákok.
      A bevándorlókkal ez lehet másképp, mivel a régi szokások, beidegződések megmaradhatnak, beleértve az iskolához kapcsolódó ellenérzéseket is.
      Oviról is biztos lesz majd valami szösszenet, de ahhoz Gabit is rá kell ugrasztanom a témára, ő sokkal többet tud róla.

  3. Köszönöm! Enyim nagygyerek 🙂 Mo-n waldorf suliba járt , ami nagyon hasonlónak tűnik a kinti módszerhez és én már a kezdeti kétségek után eljutottam oda, hogy ez nagyon jó döntés volt. A tantárgyfelvétel-választás-vizsgák, felelés, dolgozat mindennapjaival ki tudod még egészíteni a képet? A praktikus dolgok is érdekelnének. Köszönöm azt is előre is! 🙂

    • Mit jelent a nagygyerek? Mármint nem centire, hanem évre 🙂 A praktikus dolgokat inkább Rebi meg Gabi tudnák elmesélni, én inkább távoli szemlélő vagyok.

    • Ha van konkrét kérdésed, írj nyugodtan, vagy írd meg hogy írjak emailt 🙂 Mindkét esetben továbbítom a lányoknak.
      A Waldorfot miért választottad? Esetleg az ideológiai hátterét is ismered valamilyen szinten? Nem volna rossz, ha igen, kevés embert találtam eddig itt, akivel ilyen irányban tudnék beszélgetni.

  4. szia, én is a veled egyetértők táborához csatlakoznék(Au-ból). Nagyobbik fiam 13 éves, az otthoni rendszerben eléggé szenvedett, itt kinyílt, ha nem is tartozik a legjobbak közé, legalább örömmel jár iskolába és ha megtanul egy szakmát azzal elboldogul élete végéig. A gyerekkora meg nem azzal telik, hogy folyamatosan piszkálják a tanárok. A kisebbik 5 éves, mikor suliba ment és szembesültem vele, hogy már elkezdenek olvasni-írni tanulni, kicsit kerekedett a szemem. De mára beláttam, hogy a gyerekek iszonyú “szivacsok”, pedig pluszba én még itthon gyakorolgatom vele a magyart is, mégse utálta meg. Szóval a lényeg, hogy ha jó vagy, akkor megkapod a támogatást, hogy még jobb lehess, de ha csak átlagos, akkor sem döngölnek a földbe. Üdv, Ági

    • Igen, itt valóban elfogadóbb az egész társadalom, nincs az a felfokozott “diplomát mindenkinek” hozzáállás, aminek láthatjuk az eredményét. Nem is reális célkitűzés, és ha megvalósul, sokkal többet árt, mint használ.
      Egy barátom fia 7-8 éves, szoktunk beszélgetni a suliról is. Ő azt tartja jó dolognak, hogy nem leszűkítik az egyes területeket, hanem kiterjesztik és egy-egy dolgot igyekeznek szélesebb nézőpontból megvizsgálni. Pl. nem különül el a biológia és a kémia egymástól, vagy amit én nagy butaságnak tartottam középiskolában hogy a történelmet és az irodalmat nem hangolták össze egy hangyányit sem.
      Vagy ha mondjuk a korábbi gőzmozdonyos példámnál maradok, nem csak azt nézik hogy mikor állt üzembe, hanem hogy mi az a gőzgép, hogyan működik, egybevonják a földrajzzal, egy pici társadalmi hatásvizsgálat, stb. Szóval nem kiragadott momentumok vannak.
      Legalábbis ez a törekvés. Biztosan sokszor nem sikerül, de legalább az irány jó.

  5. Szevasz Jenő!

    “lehet jelentkezni gyakornoknak (pl. autószerelő)” De ugye nem azért írtad pont ezt a példát, mert Rebi ezirányba orientálódik!? 🙂

    Na viccet félretéve Magyarországon az oktatással az a legnagyobb gond, hogy a gyerekek egyre gyengébb képességűek, egyre kevésbé tudnak viselkedni, magyarul egyre nagyobb részük hülye mint a segg. Mostanában beszélgettem néhány volt középiskolai tanárommal, ezt ők is alátámasztották. Sok mindent, amit tőlünk még számon kértek, a mostaniaknak már el sem mondják, mert egyszerűen nincsen értelme.

    Ott van pl a matek érettségi. Kb 6. osztályos tudással simán meg lehet szerezni a kettest, mégis van egy csomó degenerált, akinek ez nem sikerül.

    Nekem az a véleményem, hogy a magyar oktatási rendszert vissza kellene terelni a porosz irányba. Itt ez a liberális szar amivel a rendszerváltás óta próbálkoznak, nem működik. Meg ugye ott van a tankötelezettség: akinek nem megy, annál minek erőltetni? Ha nem sikerül megtanulnia írni, olvasni 14 éves korára, menjen el sódert lapátolni, vagy szenet fejteni.

    • Hát, nem volna rossz ha autószerelő lenne, mi jól járnánk vele hosszú távon 🙂 De inkább távol tartom a motorháztól meg a kormánytól is. Jelenleg a google-val akar versenyezni, illetve a google fordítóval. Ami 4-5 év távlatában kemény dió lesz a fordítóknak, tolmácsoknak. Nem a műfordítás terén, hanem a mindennapos dolgokban. De ez más lapra tartozik már.
      Nem biztos hogy a porosz irány a legjobb, de az nyilvánvalónak látszik, hogy a jelenlegi, se erre se arra, összevissza bolyongásnál rosszabbat nehéz volna még kitalálni is. Legyen egy jól kinézett irány, még akkor is ha oda csak később jut el a színvonal, de legalább legyen fény az alagút végén.
      Az uccsó mondatod pont rávilágít az egyik nagyon gyenge pontra, ami a hibás nézőpontból fakad: sok lenézés jut azoknak, akik nem szereznek diplomát, holott a kétkezi munkásokra, mesteremberekre, specialistákra is szükség van. Másfelől pedig a diploma észt nem ad (saját tapasztalat :-P)…

  6. Köszönöm mindenkinek a vélemény-nyilvánítást, és örülök annak, hogy nemcsak én látom úgy, hogy közel sem fekete-fehér ez a dolog, hanem mindkét módszernek megvannak az előnyei-hátrányai. Noha én úgy vélem hogy jelenlegi állapotok szerint ez itteni jobb, de ez már tényleg szubjektív dolog, a lényeg pedig hogy szerintem mindenki maga döntse el és ne főképp szóbeszédek alapján, hanem saját tapasztalatból, de legalábbis konkrét információk, saját maga által feltett kérdések és a megválaszolásra irányuló kutatások alapján.
    Az ilyeneket, mint “az új-zélandi iskolákban nem tanulnak semmit” nemhogy elhinni nem szabad, de szinte nincs is mit elhinni rajta, annyira általános. Mégis közszájon forognak, minősítve ezzel a közszájat is.

  7. Sziasztok!
    Bár nekem csak a leváltott oktatási rendszerről van saját tapasztalatom, de 15 éves unokahúgom révén van valamennyi rálátásom a jelenlegire is. Pl: angol nyelv oktatása – 5 éve tanulja a nyelvet, ehhez képest csak néhány szlenget ismer és használ helyesen (nyelvtanilag helyesen)…, amit ugye nyilván nem az órákon tanult.Az első években színezni tanultak. Ennek eredményeképp legalább a színeket nem keveri. Igen ez is valami, de 5 év alatt csak ennyi?!.
    Szeptembertől ugyanabban a gimiben folytatja tanulmányait, ahol anno én is végeztem. 0.(nulladik) évvel kezd,ami azt jelenti, hogy heti 15-16 órában fogja tanulni az angol nyelvet és mellette csak néhány készségtárgy lesz, de reál tárgyak csak a jövő évtől. Ezzel egyet is értenék, de ennek szerintem csak akkor lesz értelme, ha úgy “megnyomja” a nyelvet, hogy egy év múlva középfokú nyelvvizsgát szerezhet. Ezáltal kevesebb azonnal felhasználandó “egyhónapos” adatbázissal kell rendelkeznie majd az érettségi vizsgán. Azon a vizsgán, ahol már most is különbséget tesznek diák és diák közt, ugyanis létezik emelt szintű érettségi és “sima” érettségi. Diszkrimináció? Ugyanis ez alapján (is) szortíroznak a magyar felsőoktatási intézmények.
    Töri és irodalom összefüggése – engem azért buktattak meg majdnem irodalomból, mert összevetettem az érettségi tételemet a hozzá kapcsolódó történelmi háttérrel: Csokonai Vitéz Mihály (akit tanárai a jövő tudósaként emlegettek) munkássága vs 1781-es francia forradalom és hatása a művészetekre. A tanár, aki feleltetett azt mondta “ez nem történelem vizsga…”
    Diploma – egyetértek vele, hogy az rengeteg embernek nem pálya. Sok olyannak sem, aki rendelkezik vele egyébként. Ma Magyarországon a diploma megszerzése a csúcs. Helytelenül!! Isti azt írta, hogy jó esetben a diploma egy alapszintű ismeretet ad ahhoz, hogy “tanoncként” tovább dolgozva, és ezáltal tanulva igazi szakemberré, szakmája mesterévé válhasson valaki. Ezzel szemben a mai diplomás fiatalok lenézik azokat, akik nem rendelkeznek diplomával, félistennek, de minimum felsőbbrendűnek tartják magukat. Nem hajlandók “alantas” munkaköröket, posztokat betölteni, és akkora fizetéseket követelnek, mintha megbecsült, legalább 20 éves tapasztalattal rendelkeznének az adott szakmában. Ez az oka, hogy ma Dunát lehet rekeszteni a diplomás munkanélküliekkel. Természetesen tisztelet a kivételnek!
    Rám is sok volt iskola és kortársam néz furcsán, mert kárpitosnak vallom magam. Noha ez a szakmám. És nagyon kevesen tudják, hogy főiskolát is végeztem hozzá, de olyan szakot, amit jó eséllyel tudok hasznosítani a szakmámban (remélem a Zátonyon!!) És mindemellett igyekszem folyamatosan még több ismeretet megszerezni. (Tudjátok: ucsítszá-ucsítszá-ucsítszá… Csak így fonetikusan. Nem vagyok ugyan baloldali érzelmű, vagy bolsevik, de ez most eszembe jutott, mert helyén való.)
    Úgy gondolom ez így normális. Szemben az oktatási rendszerrel. Bár vannak jó elemei, összességében mégis tény, hogy rosszul működik. Nagyon rosszul. És hogy mi az a jó elem? Nos azt tartom helyesnek, hogy a középiskolákban az első két évben “csak” az általános műveltségre helyezik a hangsúlyt (bár a számonkérés rendszere rossz), és csak a 3. évtől kell szakot választani. (Kivételt képeznek a specifikus sulik, pl agrársuli, de asszem már ott is így működik eza balfék rendszer.) Hiányossága azonban, hogy nincsenek gyakorlati oktatások, vagy céglátogatások, hogy a nebulók könnyebben tudjanak szakot választani.
    Összességében az a véleményem, hogy a jelenlegi Bolognai-rendszer nyomába sem ér az eredeti magyar oktatási rendszernek.

    • Persze, nem gond, amúgy sem tudom milyen etikai alapon ellenezhetném ezt 🙂 Különösen mivel az ember azt teszi fel a saját oldalára, amit érdemesnek tart arra. Ha a “legtrágyább blogok:” kategória alatt tündökölne, akkor ugyan nem örülök neki, de ellenőriztem, nem ez a helyzet 😛

  8. +1 az NZ oktatási rendszernek 🙂
    Jómagam életemben most először gondolkodtam ezen a témán.
    Az alábbi két linken sok ide kapcsolódó okosságot találtam:
    1., http://www.waldorfsuli.hu/vekerdytamas_milyeniskolat
    2., ha az első link szimpatikus volt, akkor: http://www.waldorfsuli.hu/vekerdytamas/waldorfpedagogia

    Más:
    Ha jól emléxem, olyan bejegyzést még nem írtál, ami a magyar és NZ egészségügyet (háziorvos, kórház, TB, stb) hasonlítaná össze. Szerintem az oktatáshoz hasonlóan az is sokaknak fontos lehet…

    • Vekerdy előadásait Gabi is nagyon szerette. Waldorf sulin mi is gondolkodtunk/gondolkodunk, bár igazából erőteljesen mérlegelendő minden egyéni eset. Pl. a város másik végébe eljárni egy Waldorf iskola miatt (ha itt Aucklandben a város másik végét szó szerint értem, az bizony elég komoly távolság tud lenni) nem biztos hogy a gyereknek magának megéri. Napi 3 órát ingázni (szülőnek 6) egyszerűen annyira felborítaná az életet, hogy csak na. De ez persze szélsőség, mindenesetre azt hiszem Vekerdy is egyszer felhozta ezt a példát. Másfelől ha egy úgymond normál rendszerű iskolában egy nemcsak foglalkozásában, de hivatásában is kitűnő, a gyerek(ek) fejlődését őszintén szívén viselő tanár/tanárnő “szárnyai” alá bekerülni hasonlóan segíthet kibontakoztatni a gyermekben rejlő képességeket, lehetőségeket.
      A Waldorf ideológiai hátterét nézegetted már? Ha igen, akkor pont ott nem kutattam mostanság, ahol kellett volna 😉 Ha nem, van kedved hozzá?

      Más: egészségügyről nem hiszem hogy tudnék érdemben írni, egyrészt mert a magyartól is távoltartottam magam, az itteni esetében pedig folytattam ezt a gyakorlatot. Valóban legalább annyira lényeges lenne a téma, de más tollára (billentyűzetére) vár…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s