Letelepedésünk bürokráciája

Új-Zélandra érkezésem 2. évfordulóján jutottunk el odáig, hogy most már elindítjuk a letelepedés kérelmezését. No, ez egy szombati nap volt, és kora délután, míg Bence szundított, neki is álltam. Persze ez nem megy fél óra alatt, viszont késő délutántól vasárnap estig az Immigration honlapja nem üzemelt, úgyhogy jól elhúzódott a kitöltögetés, de a lényeg, hogy pontosan két héttel később (ez lett a névnapom estéje), augusztus 20-án sikerült eljutni a SUBMIT (elküld) gomb megnyomásáig.

A következő szerdán épp volt sorsolás is, ahol szerencsére jelentősen nagyobb esélyekkel indultunk, mint a lottón. Tulajdonképp előtte nem ellenőrzik a pontokat, és mivel 140 lett, ezért automatikusan kiválasztottak, a többi meg ezután jön.

2011. Augusztus 6. – napra két évvel ezelőtt érkeztem Új-Zélandra, és ekkor kezdtük el érdemben kitölteni az online EOI-t

2011. Augusztus 20. – sikerült beküldeni az EOI-t és kiperkálni az árát, mellesleg névnapom is volt

2011. Augusztus 24. – a szerdai sorsoláson kihúzták a nevemet a “kalapból”

2011. Szeptember 16. – először az otthoni vonalason, majd Gabi átirányításával a munkahelyi számomon keresett az Immigrationtől egy ügyintéző, a végzettségemet illetően további részleteket kérdezve.

2011. Október 5. – Datacomos állásom 2. évfordulóján (napra pontosan) postázták az ITA-t

2011. Október 6. – megérkezett az ITA

2011. Október 20. – Bandi (illetve Vali) postára adta a MÁV-os referencia-levelemet

2011. Október 25. – a Bandi-féle levél megérkezett a postaládánkba, egész gyors volt a posta!

2011. December 1. – az orvosi vizsgálat eredményei megérkeztek az Immigration rendszerébe

2011. December 18. – Justice of Peace meglátogatása (2x is, mert délelőtt nem volt otthon a megbeszélt időpont ellenére, de a jelentős mennyiségű papírral is meglepően hamar végeztünk!)

2011. December 23. – bedobtam a borítékot az Bevándorlási Hivatal Királynő utcában lévő irodájának ládájába. A héten hamarabb szerettem volna, de a reptéri melózás miatt nem jött össze, ez a péntek volt az első nap, amikor a belvárosban dolgoztam.

2012. Január 5. – értesítő levél feladásra került, amelyből 7-én (szombaton) megtudtuk hogy köszönettel megszabadítottak minket az 1550 dolláros eljárási díjtól

2012. Január 6. – automatikus értesítő email hogy a kérelem beérkezett hozzájuk December 23-án

2012. Január 9. – email értesítés hogy Gabi orvosi eredményei további vizsgálatra továbbküldésre kerültek

2012. Január 12. – újabb értesítés hogy az egészségügyi felülvizsgálat befejeződött

2012. Február 21. – megkaptuk a case officer-t (magyarán szólva hozzárendeltek a kérelemhez egy ügyintézőt, aki majd érdemben intézi a dolgokat), aki fel is hívott aznap meg emaileket is küldött (főképp Rebi meg a munkaköri leírásom ügyében)

2012. Február 22. – az ügyintéző a manageremmel is felvette emailben a kapcsolatot

2012. Március 7. – a levélváltások folyományaképp viszonylag letisztult a helyzet azügyben, hogy mi van hátra és miben kell döntenünk:

  • kell job description (ami nekem nem volt, mert a cégnél tudatosan nem részletezik ezt túl, lévén előbb-utóbb szinte mindenki mozog a különböző területek között, így pedig nem kell azt mindig módosítani), ami ha jól értelmezem az Immigration folyamatait, annak megállapításához szükséges, hogy megfelelek annak a szakmai területnek, aminek alapján a kérelmet skilled migrant-ként beadtam
  • nevelt gyermek ügyében a következő lehetőségek és döntéshelyzet állt elő:
    • 16 éves korig kell a külföldön élő szülő hozzájárulása (erre kevés esély volt), de utána a gyermek szabadon dönthet / ez enyhébb korfeltétel, mint a Magyarországon elterjedt, majdnem mindenben 18
    • az ügyintéző rugalmas volt, mert kérdésem alapján 3 lehetőséget vázolt fel:
      • ha Rebivel kívánunk haladéktalanul folyamodni továbbra is a letelepedésért, de az apja nem járul hozzá akkor ugrik az egész
      • megvárhatjuk az augusztus végét, amikor a kisasszony betölti a 16. életévét, csak kérni kell a halasztást, mindenféle többletköltség nélkül
      • Rebit kivehetjük a családi kérelemből

2012. Március 12. – a Mike által meg- és aláírt munkaköri leírást, valamint Rebit illető döntésünket emailben közöltem az ügyintézővel.

2012. Március 26. – egy nem túl ígéretes hétfő reggelen a munkahelyre beérve megnéztem a postafiókomat és látom hogy kaptam emailt az Immitől vasárnap du. 2:31-kor, hogy változás állt be a kérelem ügyében. Nosza, léptem is azonnal be az online felületre, ahol az alábbi kép fogadott:

Úgyhogy most jó kedvünk van és jelentősen megkönnyebültük.

2012. Április 2. – megjött a hivatalos email-értesítés meg hogy be kell fizetnünk a migrant levy-t (felnőtteknek $310, gyerekeknek $155)

2012. Április 3. – kitöltöttem a befizetési formanyomtatványt és az útlevelekkel együtt a belvárosi Immigrationnél a dobozba pottyantottam

2012. Április 5. – a bankszámlakivonaton megjelent, hogy levonták a zsozsót

Hosszúnak érzett várakozás, ami közben naponta néztem az online felületet, hogy történik-e már valami, Gabi meg a postaládát hogy mikor hozzák már vissza az útlevelet 🙂

2012. Április 18. – újabb email az Immigrationtől, most már az aktív vízumunk sor is átváltott:

Most már biztosan hamar a kezünkben lesz 🙂

2012. Április 19. – megérkeztek az útlevelek a futárral!

Azóta meg örülünk és mást is csinálunk, de ez már tényleg egy másik történet.

Összesítés:

257 nap (ez egyéni

$440 + $1550 + $250/fő (medical, ez életkortól függően lehet olcsóbb is) + $310/fő (migrant levy)

Ifjú pároknak: $3110, gyerekek esetén +$500-700

Reklámok