Aucklandtől Christchurchig


No, aki már szintén olvasta/tapasztalta hogy a költözés és a munkahelyváltás az emberi élet legstresszesebb eseményei közé tartozik, az átérzi min mentünk keresztül mostanság. 3 éve is átéltünk ilyesmit, de akkor a költözés nem volt ekkora falat, mert csak városon belül történt, ami jócskán leegyszerűsíti a dolgokat mind szervezés, mind idő, mind költség szempontjából.

Most ki kellett sakkozni hogy saját magam vezessek-e egy 20 köbméteres teherautót át az országon kompozással együtt és fizessek súlyos dollárokat azért mert csak egyirányba kérem, vagy fogadjuk költözetőcéget. Végül mivel anyagilag hasonló lett volna a végeredmény, utóbbi mellett döntöttünk, így kevesebb feszültséggel jár a vezetés és jobban meg tudtuk osztani, mert csak simán a kiskocsival jöttünk.

A pakolással egész jól haladtunk, amíg úgy nem gondoltuk hogy egész jól haladunk és kissé lazábbra vettük a tempót. No, ezt nem kellett volna. Költözésnél nincs olyan, hogy egész jól haladunk, illetve van de nem szabad így gondolni :o) A költöztetőket eredetileg Július 30-n szerdára kértük, de azon a héten kiderült, hogy csak csütörtökön reggel tudnak jönni. Mivel mi is kicsit elúsztunk idő tekintetében, végül ez inkább szerencse mint balszerencse lett. 9 körülre ígérték magukat, de csak 10 után jöttek.

Mi már 5-kor felkeltünk pakolni, dobozolni és majdnem végeztünk is mire megjöttek. Kicsit magyar útépítő munkatempóban dolgoztak, a pakolást sok töprengéssel és cigiszünettel megszakítva. Olyan nap volt ez, amiről nem hittem hogy valaha véget ér… eredeti tervek szerint szerdán már le akartuk tudni a kipakolást és csütörtökön 7 felé elindulni. Ez nem jött össze. Csütörtök reggel még reménykedtünk, hogy dél felé elindulhatunk, de ez hamar szertefoszlott..

Végül délután 3 is elmúlt, mire a kiköltözés végére értünk. A szállásunk aznapra pedig Levinben lett volna. Összeadva hogy milyen korán keltünk, mennyire fáradtak voltunk és hogy Levin legalább 7 óra autózás, hamar kimatekoztuk hogy biztonságosan ez bizony nem fog összejönni. Cambridge-ben tehát, amikor vacsizni megálltunk, kerestem pet-friendly (állatbarát) motelt Taupon, hogy majd ott töltjük az éjszakát. Barnabás is velünk utazott ugyanis.

Szerencsére sikerült valóra váltani szándékunkat ami eléggé megnyugtatott. Mire odaértünk már rég besötétedett és kb. 9 óra felé járt az idő. Elvittem még a kutyát egy körre, de nagyon hideg volt, úgyhogy nem túloztuk el. Az óceántól távol más az időjárás is! Éjjel hagytuk menni a kis fűtőegységet a hálószoba ajtajában, így – a jó meleg takaróval kiegészítve – egyáltalán nem fáztunk, valamint Barni sem jött be. A hivatalos szabályzat szerint ugyanis kutyák csak a nappali részben lehetnek el, a hálószoba tiltott terület számukra.

Holtfáradtan dőltünk le aludni, hamar el is nyomott az álom és sikerült jót pihenni. Még jó hogy viszonylag korán tértünk aludni, mert másnap 5 körül ismét felébredtünk. Esélyes, hogy ha el is jutottunk volna Levinig hajnali 2 tájékára, akkor is nagyon korán ébredünk, csak akkor kevesebb pihenéssel a hátunk mögött, de így egész jó volt. Valamint megvolt az a hatalmas előnye is, hogy nappali fényben (sok napsütéssel tarkítva) szeltük át újra az Északi Szigetet!

Hajnalban megnéztem a Metservice honlapján a hőmérsékleteket Aucklandben, Taupon, Christchurchben. Taupora 3 fokot mutatott, Christchurch belvárosában -2-t, Christchurch keleti körzeteiben pedig +7-et! Igen, plusz hét! Aminek örültünk, mert a gyerekek épp ott voltak és azért nem mindegy az a 9 fok különbség!

Ezen felbuzdulva szaladtunk egy kört Barnival, majd irány Turangi! Ott beugrottunk a New Worldbe pékáruért, közben Barni okosan várakozott a kocsiban. Még egy kávézót is kipróbáltunk közvetlenül a bolt mellett, ahol nekem nagyon ízlett a kávé, Gabinak kevésbé a citromos-mézes itókája, de a kiszolgálás közvetlensége és kedvessége mindkettőnknek nagyon tetszett!

Továbbhaladva nemsokára a Tongariro, Ruapehu és Ngauruhoe hóborította hármas csúcsain ámuldoztunk a Desert Road-on autózva. Nagyon szép látvány volt! Néhány – a valóstól nagyságrendekkel elmaradó – képet is készítettem csak úgy a kocsiból:

DesertRoad_01 DesertRoad_02

(A képek nagyíthatóak, csak kattints rájuk!)

Wellington felé egyre szűkebbre szabottnak tűnt az időnk valamint az időjárás is hozta a területnek megfelelő formáját: össze-vissza esni kezdett! A forgalom is megélénkült, de szerencsére pont időben odaértünk, még Barni is tudott könnyíteni magán egy WC-s megállásnál.

Kb. 2 perccel azután, hogy a BlueBridge bejáratához értünk, már lehetett is felhajtani a kompra, úgyhogy az időzítésünk pengeélesre sikeredett! Korábban mindig Interislanderrel mentünk, most furcsa volt, hogy ez a BlueBridge bárka mennyivvel kisebb mint azok a hajók. VIszont modernebb is, legalábbis az általunk próbáltakhoz képest. Szegény Barnikának itt jött el az utazás legnehezebb szakasza, mert beparancsoltam a ketrecébe, amiben még anno a repülőgépeken utazott NZ felé. Gondolom nem túl kellemes élményei kötődnek hozzá, valamint a jármű-fedélzet sem a leglakályosabbak egyike. Gondolkodtunk még előtte, hogy esetleg csak úgy az első ülésen hagyjuk, de nem mertem kockáztatni hogy ha megijed vagy fél és össze-vissza ugrál, forgolódik akkor összepisil mindent vagy letöri pl. az ablaktörlő kallantyúját. Nem volt egyszerű betenni oda őkelmét, mert egyrészt át kellett pakolnunk jópár dolgot a ketrecből az első ülésekre, másrészt nagyon nem akaródzott neki – érthető módon – bezsuppanni oda.

Tettünk neki enni-inni (amiből szinte semennyit nem fogyasztott, annyira félt szerintünk végig) majd nehéz szívvel hagytuk ott. Fenn az utasfedélzeten már barátságosabb volt a helyzet, szokásunktól eltérően az étterem részleget is kipróbáltuk, egész finom kaját adtak, amit egy jó kis gyömbérsörrel öblítettem le. Utána néztük Jóbarátokat és próbáltam a kilátásra is figyelni, de valahogy túl feszült voltam ahhoz, hogy az egyébként gyönyörű Marlborough Sounds-ot az őt megillető módon értékelni tudjam.

Pictonba való “beparkolás” közepette viszont láttunk delfineket ugrálni a komp mellett! Nem csak egyet, hanem jópár játékos kis fickó csobbangatott ki-be a vízből!

A kiszállásnál az első között voltunk akik a kocsihoz igyekeztek, gyanítom a legtöbb utastársunknak nem volt kutya a kocsijában akiért aggódott! Azért egy másik ebet hallottunk össze-vissza ugatni. Barni nagyon örült nekünk, és a jelek alapján nem annyira viselte meg az utazás.

Kigördülés után elindultunk Blenheimbe, Balázsékhoz. Jó volt, hogy itt is lehetőségünk nyílt megpihenni, mert azért Christchurch még odébb van (persze Balázsnak megvan akár 3 és fél óra alatt is de nekem most még az is sok lett volna :)) Barnit a garázsba tettük ki, mert belülre csak éjszakára kapott engedélyt, de még az is sokkal jobb lehetett mint a mozgó, sötét, zajos hajó, vagy a szintén mozgó, zsúfolt autó.

8 körül még elmentem Balázsért aki épp Aucklandből repült haza, így lehetőségem nyílt megtekinteni a blenheim-i dupla terminált! Nem volt nehéz megtalálni, melyik kapunál jönnek be az emberek 😉 Visszafelé vettünk néhány izmosabb fajta sört a New Worldben (ahol mindkettőnknek elkérték a jogsit szemrevételezésre) amit kellemesen elfogyasztottunk a vacsihoz. /Jókat választottál Balázs!/ 10 óra felé aludni tértünk, kellemes álomba merülve a puha, meleg ágyikóba, Barnika is mellettünk szuszogott a földön a plédjén.

Másnap kellemes beszélgetés és reggelit követően indultunk neki utunk utolsó szakaszának. (Ezúton is köszi még egyszer a vendéglátást Balázsnak és Évának!) Ezt jártuk be eddig legkevésbé. Szerencsére javarészt sütött a nap, keveset takarták csak felhők. Gabi egész jól nyomta a gázt Kaikouráig, úgyhogy egész időben odaértünk. Mivel dél felé járt már az idő, megálltunk a New Worldben ebédet venni.

Egy élmény volt kiszállni: hatalmas, hósipkás hegyek ölelték körül a városkát, a friss levegőt kályhatüzek füstje ízesítette, a tenger moraja szolgált aláfestésül. Néhány héttel ezelőtt jutott eszembe, hogy eddig ez az élmény maradt ki nekem Új-Zélandon: tengert s hófedte tájat látni egyszerre. Meg kell mondjam, hatalmas élmény!

Barnika is egyre jobban kezdi megszokni az autózást illetve hogy nyugisan benne maradjon amíg mi vásárolunk. Most kapott grillcsirkét is! A további utunk már nem volt annyira lenyűgöző, mert hamar kiértünk a hegyek közül és elkanyarodott az út a tenger mellől. Belső részeken haladtunk Christchurch felé. Szintén szép, de kevésbé megkapó valamint már vártuk a hosszú utazás végét, hogy láthassuk a gyerekeket és izgultunk a megérkezés miatt.

4 óra körül értünk a városba, kellett kb. fél óra hogy áthaladjunk a belvárosi részeken és kiérjünk a legkeletebbre található városrészekbe. Egyszer-kétszer kitérőt is kellett tennünk útlezárások miatt. Az út nagyon hepehupás, ahogy egyre keletebbre ér az ember.

Aztán egyszercsak megérkeztünk! :o) A gyerekek már vártak, Barni nagy örömmel ugrott ki üdvözölni őket utánunk. Gyorsan kipakoltuk a sok-sok cuccot a kocsiból be a házba. De ez már a következő fejezet kezdete…

/Igyekszem utolérni magam, de kevés idő jut olvasásra-számítógépezésre mostanság, de a terveim szerint a következőkben az első benyomásokról lesz szó, valamint hogy miképp alakulnak a dolgok új életünk kezdetén. Vannak nehézségek, de remény is akad jócskán!/

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s