Bence apró – Bence és a dohányzás

Egy kellemesnek induló, tél első napján felhő nélkül ragyogó nap sugarai által melengető délelőttön észak, pontosabban Hokianga felé vettük az irányt. Okos módon ezúttal nem a hosszú hétvége szombatját választottuk az utazáshoz, hanem szabit vettem ki, hogy egyrészt többet lehessünk ott, másrészt elkerüljük az esetleges csúcsforgalmat, mikor sok-sok ember dönt úgy, hogy kilép egy kicsit a mindennapok forgatagából.

Előre eldöntöttük hogy a napot reggeli nélkül kezdjük, hogy majd Wellsfordban a barátunk által említett marokkói étkezdében falatozzunk. Rá is találtunk könnyedén, nagyjából 50 méterre leparkoltuk Albertet, majd elsétáltunk az épületig.

Bence mostanság örömét leli abban, hogy pl. boltoknál elmondatja velünk hogy melyik tiltó jel mit jelent. Pl. tilos kutyával bemenni, gördeszkázni, dohányozni, stb. Ezúttal is feltűnt neki egy pirossal áthúzott cigarettát ábrázoló ikon, miközben épp az ebédjét „tervezgette”, úgyhogy a következő szándékát nyilvánította ki: „Akarok chipset, sültkrumplit és cigizni akarok!” – nagyot nevettünk, megszeretgettük és végül a sültkrumpli után már nem kapta meg a továbbiakat :)

Reklámok

Lost in translation

Noha nem az adott című filmről szól a bejegyzés, de nagyon találó erre a szösszenetre. Közben elgondolkodtam hogyan is lehetne ezt magyarul mondani, azt hiszem a helyzetre amire most vonatkozik, nagyjából a következő lenne találó: “fordítás közben összekeveredett betűk” – fordítás alatt most nem a nyelvek közötti váltást kell érteni, hanem hogy az agy miként fordítja le magának a hallottakat. Nos, aki esetleg a bevezető alapján tudományos gondolatmenetet vár, ki kell hogy ábrándítsam, mindössze Bence egy aranyos szófordulatáról van szó: nála a Húsvéti Nyuszi kifejezés valahogy elkallódott az agyba vezető út folyamán, tett egy vargabetűt és Sülthéti Nyusziként érkezett meg 🙂 Igen, nyugodtan tessék visszaolvasni, valóban azt mondta/írtam hogy sülthéti!

Gyerek (és főképp Bence) kedvelőknek még belezsuppantom a bejegyzésbe az alábbi előadóművészeti élményvideót. Talán rajtam kívül más is ismeri a régi Denver Dinó rajzfilmsorozatot, amit nemrég találtam meg a kisembernek, azóta nagyon szereti a zenéjét, sokszor énekelgeti is. Én is szeretem, Vikidál Gyula jól zúz benne 🙂

Bence énekelget

A kiskölök mostanság már szépen elvan magyarul és angolul is. A kiejtése a kettő között tétovázik úgymond, mert amikor megérkezett Új-Zélandra akkor kezdett volna beszélni és a váltás valószínűleg megzavarta, angolul meg ugye még nem tudott. Most már sok angolt felszedett az oviban meg itt-ott ahol gyerkőcökkel találkozik, a kiejtése pedig erősen arrafelé tolódik. Szóval jelenleg távolról sem szép a kiejtése egyik nyelven sem, viszont oltári aranyos! 🙂

Nem tudom megkülönbözteti-e magában hogy amit ő használ az két külön nyelv (szerintem tudatosan még nem), de érzi/tudja kivel melyiket kell használnia. Oviban, játszótéren megy a “come on”, nekünk legfeljebb tévedésből mondja így.

Mondókákat, gyerekdalokat is éneklünk neki mindkét forrásból, amiket igyekszik szépen visszaadni. Néha egy-egy szóval megakad, pl. a Kiskarácsony-Nagykarácsonyt jól tudja, de mikor bezavartam és poénból a “kisült-e már a kalácsom” helyett “kifőtt-e a mokaccsínóm”, valamint a dalocska végén “jaj de szép a mokaccsínó” hangzott el, abból nála “mukicsizma” lett 🙂

Első mondóka, amit kívülről megtanult a Humpty Dumpty volt, azóta jócskán bővült a repertoár mind a tartalmat, mind az előadásmódot (felváltva éneklés velem, torkaszakadtából kiabálás, csendes-félénk alias silento, stb.) tekintve. De azért érdemes meghallgatni őkelme előadásában az alábbiakat:

Bence apró – DartMaul és hálózsák

Noha a kettőnek nem egymához van köze és még csak nem is egy napon történt, de ha már úgyis most blogolok és egy téma, én is egyben örökítem meg.

Mi a közös Darth Maulban és az eperben?

Eme rövidke történet úgy indult, hogy volt otthon sok gyümölcs (eper, kiwi, narancs, alma), amit Gabi szépen meghámozott, felkockázott és tányérra rakott, majd mindannyian leültünk az asztalhoz (duplán) egészséges családi életet élni. Természetesen a gyümölcsökkel és zöldségekkel szemben átlagban erős ellenállást (zöldségeket NEM, gyümölcsöket hol így hol úgy) mutató legkisebb ugrifüles is ott ólálkodott a környéken. Mivel mostanság is nagy a rajongás a LEGO Star Wars iránt (már a 3. részénél tartunk a PC-s játéknak), gondoltam újra megpróbálkozom kaja-marketintggel (legfeljebb akinek nem inge nem veszi magára).

Mondom a kölöknek: – Gyere egyél epret, akkor Neked is olyan piros fejed lesz mint a Darth Maulnak!

Elgondolkodik – de nagyon ám! – majd rövidesen jön oda és kéri az epret, illetve minden szem elfogyasztását megelőzően elismétli a következőket, amit újra és újra meg kell erősíteni: “Ha sok eperet eszek Darth Maul leszek!?” Nagyon aranyosan mondogatta, sokkal inkább, mint amennyire írásban átadható ez, de aki ismeri a hasonló élményeket, biztosan van képe a dologról 🙂

Felkelési nehézségek

Bence hétvégén mindig előbb kel fel mint mi, azaz pontosabban szólva mi általában megvárjuk amíg felkel magától, addig lustálkodunk. Sok lehetőségünk azért nincs az eltunyulásra, mert átlagban 8-kor jön a kis megtestesült kakukkosóra. Mire a mi szobánkba érkezik már csak pizsi van rajta, a hálózsákból addigra kibújik. Egyik vasárnap reggel neheztelő morranásokat hallunk a szomszéd szobából, csemeténknek valamivel meggyűlt a baja, ami felidegesítette (hajlamos ilyenre a kis kópé!), halk dühöngésén mi meg jót szórakoztunk. Fogalmunk sem volt mi a baja, míg kb. az 5-6-dik morgást egy hangos: “Te BUTA HÁLÓZSÁK!” kifakadás követte. Kitört belőlünk a nevetés, pláne ahogy elképzeltük a kis golyó fejét (most rövid frizkóval pláne az!), amint csépeli a hálózsákot hogy az engedje már el 🙂 Aztán meg már ott is volt, úgyhogy birkóztunk vele egy jót (Bencével, nem a hálózsákkal)…

Kacsamentő-akció a kispolgári kertvárosban

A minap az általam még néhány évvel korábban is pejoratív felhangokkal használt “kispolgári” jelzővel illethető kertvárosi életünk újabb, kedves és komolytalan-komoly mozzanata történt. A nap úgy indult, hogy egy kiadós alvást követően Bencét sikerült már a reggeli sétára is elcsábítani, egy Lego Star Wars alkalom ígéretének fellebegtetésével a testmozgást követő időszakra vonatkozóan. Egész könnyen belement, és szerencsé(nk)re tényleg volt is kedve hozzá, úgyhogy nem kerültem a málhás szamár helyzetébe, mint néhányszor amikor megmakacsolta magát és a hátamon cipeltem néhány kilométert (ahhoz már nehéz őkelme, hogy ez kellemes legyen hosszú távon számomra).

Nohát hn 9 tájékán indultunk el négyesben (apa+anya+Bencegyerek+kutyagyerek) a kellemesen melengető téli napsütésben fürödve a Torbay Heights parkocska felé, de már az elején elhatároztam, hogy ma a hosszabb, több kis parkot is érintő útvonalat teljesítjük. Bence érdeklődését ewok-lehetőségek széles tárházának emlegetésével tartottuk ébren (“Az erdőben lehet hogy találkozunk ewokokkal!”, “Még egy kicsit felfelé megyünk, aztán beérünk az Ewok dombot szegélyező vuki erdőbe!”), ami jó csalinak bizonyult (az ötletet néhai Papámtól vettem át, de szerintem már abban az időben sem volt új :))

Viszont még mielőtt a nevezett erdőbe értünk volna, “nagy” tumultusra lettünk figyelmesek az egyik utcácskában: egy kacsalád (anyuka meg a nemrég született ifjoncok) nagy hápogás közepette téblábolt az út közepén, egy emberi család (anyuka, kislány, kisfiú) pedig a közelben nézgelődött egy fa tövében. A gyors helyzetelemzés után (melyben a szóbeli információszerzés is nagyban besegített) kiderítettük, hogy az egyik kiskacsa beleesett a csatornába (ez nem kacsa, a hír igaz! – hmm lehetne a “hírigaz” mint új szó a színigaz ellentéte a médiára alapozva?). A kislány eddigre már árkon-bokron túl szaladt, apukáját segítségül hívva, aki hangos gumicsikorgás közepette fékezett autójával a helyszíntől 6.3 méternyire (a távolság szemmel való becslés volt), miközben én leparkoltam négylábú vontatómat egy oszlop mellé, kacsák számára biztonságos módon rögzítve a póráz segítségével. Eddigre Gabi felemelte a rácsot, mentőapuka pedig az általa hozott hálóval kihalászta az áldozatot, akinek épségéről mindannyian közelről meggyőződhettünk, majd szabadjára engedte. A kis aranyos a stressz utóhatásában felpörgetett lábakkal, nagy sebességgel szaladt anyjához, testvéreihez akik a viszontlátás felett érzett megkönnyebbülésüket harsány hápogással és a megmentőktől kapott kenyérdarabkák lakomázásával fejezték ki.

(A helyszín, a még konkrétabb színtér pedig: a pirossal szemléltetett részletekben található egyenetlenségek nem a rajzot készítő hozzá nem értéséről, hanem pont annak ellenkezőjéről, illetve a részletek iránti hűség igényének személyiségben mélyen gyökerező mivoltáról tanúskodnak!

/a személyiségi jogok védelmében a résztvevő személyek képét eltávolítottam a fényképről, illetve pontosabban szólva nem eltávolítottam, hanem az időben visszamenve fényképeztettem a helyszínt, ilymódon oldva meg az emberek jelen nem létét/)

Nos, apró hír, de mi élveztük a helyzetet nagyon, és minden jó ha jó a vége alapon megkönnyebbült mosollyal elköszöntünk a megmentőktől, akikkel ha ezután lelki rokonságot nem is érzünk, de jólesően láttuk hogy segítőkészek és állatbarátok.

A séta maradék része is kellemesen telt, ezenfelül pedig többször előfordult a napokban az általam korábban főképp amerikai filmekben látott jelenetekhez hasonlóan, hogy a szomszéd, vagy akár csak a környéken lakó, ám ismeretlen járókelők üdvözlését lelkes integetéssel és hangos ‘reggelt! kiáltásokkal oldottam meg, viszonozva vagy a hasonló viszonzást kiváltva oldottam meg. Lehet mondani hogy ez kispolgári, lehet gúnyolódni rajta (azt hiszem én is félig-meddig azt teszem, némileg magamat is pellengérre állítva ;-)), mindenesetre amit nem tudtam korábban, hogy átélni milyen, no, röviden összefoglalva: kellemes. Nem azt mondom hogy mély barátságot tükröz vissza, de egy mosoly, egy könnyed jókívánság, a kellemes reggel közepette érzett apró öröm továbbítása illetve visszatükrözése a másik számára, mind sokkal-sokkal jobb mint a mufurc magunkba fordulás a stresszes napot megelőző morgolódás során. Szeretek itt és így élni, mivel noha mélyre nyúló hatása nem feltétlenül van ezen mozzanatoknak, de az biztos hogy kellemes és vidám.

Sz(t)ar Wars–Bence apró

Bencének mostanság gondjai voltak a nagy barnával. Az okokról vannak ötleteink, de most a lényeg az, hogy egy ideje sikerült rávenni, hogy ne féljen tőle, vagy legalábbis túltegye magát a dolgon. Most már bilibe is megy (nagy ováció közepette) magától, meg a rendes wc-re is el szokott menni egyedül. Egyszer próbáltam utánamenni és személyiségi jogait a sárba tiporva lopva készíteni egy fotót róla, olyan aranyos ahogy letolt nadrággal-gatyával kotor a wc felé, meg ahogy ott álldogál.

Erre micsinál a kis ravasz? “Apa, nem!” felkiáltással az ajtóhoz jön és nemcsak becsukja, hanem be is zárja! 🙂 Annyit nevettem rajta ekkor…

Amikor pedig hosszabb időt tölt ott, nemcsak egy sárgányit, akkor meg énekel, dumál, illetve dolga végeztével büszkén újságolja nekünk és hív minket egy megtekintésre.

Hogy mi váltotta ki benne azt, hogy a hosszú hónapokon át zajló, szinte állandó visszatartásból hirtelen nagyon jó irányba halad? A rendesebb ételek mellett a jutalom: Lego Star Wars játék kettesben. 1 vagy 2 pályát le szoktunk nyomni egyben, aztán nekem elég, illetve a játékból hátralevő idő is túl gyorsan fogyna.

A játékban előforduló szereplőket már névről ismeri, az R2-D2 (Artu-Ditu) nagyon aranyos kiejtéssel megy neki. Noha magától csak kis robotnak nevezi, utánam lelkesen ismétli a nevét is. Most meg a vukikra kattant rá, a fénykard mánia hamar elmúlt.

Amúgy pedig elég ügyes őkelme, meg is lepődtem, hogy ennyire jól megy neki, és tudja kezelni a térben mozgást (noha a játék kamera kezelése még hagy némi kívánnivalókat maga után, lévén ez az első rész), valamint az Erő, Ugrás és Fénykard/Stukker billentyűket. Be kell hogy valljam, 1-1 esetben ügyesebben is kijön neki a lépés.

Lassan azt hiszem jön majd a játék folytatása, vagy kitekintés egy másik Lego világ irányába… van választék: Harry Potter, Batman de a legjobbnak szerintem a Karib tenger kalózai néz ki.

Bence apró – Két gyermekkor összeér

A hangzatos címet követően íme ami kiváltotta bennem ennek megírását: szeretnék emlékezni apróságokra, amiket az ember hajlamos elfelejteni az évek folyamán, ahogy a gyermeke felnő, és bár rögzíthetném ezeket más módon is, számomra valahogy ez a legtartósabb. Ha papírra írom elkeverem, ha offline tárolom, valahol biztos lapulna évek múltán is, de lehet hogy sosem akadnék rá… meg ki tudja? Másoknak is okozhat néhány kellemes pillanatot a gyermeki lélek aranyos megnyilvánulásain való mosolygás.

Másodkézből kapott emlékmorzsák felhasználásával összerakott régi képek alapján nagyjából 6 éves koromban esett meg a következő: szüleimmel és nagyszüleimmel vendéglőbe mentünk, én pedig jól eljátszottam a kis matchbox teherautómmal, hangosan kántálva – falun nőttem fel – hogy “Visszük a trágyát! Visszük a trágyát!”

Szóval a parasztgyerek érdeklődés megvolt, és múlt héten szereztem meg a Farming Simulator nevű játékot, aminek a címe noha talán csak traktor szimulátorra enged következtetni, szerencsére nem pusztán ezt fedi, hanem egy egész gazdaság irányítását foglalja magába, de lehet (sőt kell is) a különböző járműveket vezetni: traktorral és ekével a földet szántani, magokat elvetni, pótkocsikat vontatni, kombájnnal aratni, bálázni és így tovább. (Felnőttkorom egyik érdekes felfedezése volt, hogy a régi, falun tanult “szakszavak” esetében simán előfordulhat hogy igazából angol eredetűek, sőt teljességgel angolul is lehetnek, csak magyar kiejtéssel: lásd tractor (talán emiatt is volt nevetséges, mikor StarWarsban először hallottam a tractor beam-ről :)), combine, a márkanévből származó dzsondér (John Deere) stb.)

A dolog apropója, hogy véletlenül keveredtem a játék steam oldalára, mikor Bencével böngésztük a netet, és neki tetszett meg. Hétvégén egy csomót játszott is vele, de nagyon érti már, hogy mikor mit kell csinálni. Bár traktorral leginkább az úton szeret vezetni, de a következőkhöz nagyon ragaszkodik, illetve tisztában van a folyamat lépéseivel:

  • kombájnnal csak úgy megyünk az úton, hogy fel- és összehajtjuk az aratófejet (tudja a billentyűt is ehhez),
  • mikor a traktorra vagy bármelyik munkagépre (ezt a szót is már használja magától) kell a megfelelő csatolmányt ráakasztani, akkor szépen lassan odatolat, megnyomja magától a megfelelő gombot
  • otthonosan váltogat a külső-belső nézetek között, illetve úgy állítja be a kameranézetet, ahogy neki jólesik
  • ki-be kapcsolja a térképet és nagyjából érti hogy mire utalnak rajta a különböző ikonok (eleddig kétfajta volt)
  • ha valami nem megy, szól hogy segítsek, és többnyire szépen megosztozunk az időn: én megyek egy 5 perces kört, aztán ő vezetget 5-10 percet
  • és így tovább…

Érdekes, hogy a dolgok egyszerre változnak és a lényegük mégis megmarad(hat): hiszen ő most ugyanazt csinálja, ugyanazt a játékot játsza, mint évtizedekkel ezelőtt én magam, csak a megnyilvánulási formája más; de a lényeg megmaradt, csak kicsit virtuálisabb irányba tevődött át. Egyre nagyobb élmény egy ilyen kisember a mindennapokban (és nagyobb nyűg is tud lenni, de ezzel együtt fenomenális fickócska)

A komolyabban érdeklődőknek itt egy bemutató videjó a játékról.