Játékház-kiállítás

A lányok az egyik könyvtárat látogatva a múlt héten észrevettek egy kis ízelítőt egy játékház-kiállításból, amit Szeptember 19-re hirdettek, és annyira tetszett nekik, hogy el is mentünk. Nagyon aranyos, aprólékos műgonddal elkészített, főképp viktoriánus időket idéző házikók voltak. Tele apró, de annál lenyűgözőbb részletekkel! Némelyik mintha igazi lett volna.

Kicsit olyan ez, mint a vasútmodellezés, csak kevésbé mozognak a tárgyak :o) a hangulata viszont tényleg hasonló! Nagyon élveztük az ottlétet, íme egy kis ízelítő belőle:

/Váltsatok át rendes felbontásra már a legelején, különben eléggé pixelesen néz ki. Küszködtem vele hogy rákényszerítsem a HD-t alapból, de a Youtube alapból visszaváltoztatja és olyan minőséget választ, ami szerinte az adott mérethez megfelelő./

A közvetlen Youtube webcím végső menedékképp: https://www.youtube.com/v/NSbYTWbB6qE?version=3&vq=hd1080

Ez egy vicc…

És valóban csak annyi :o)

Tegnap könyvesrészlegnél böngészgettem, amikor megláttam egy Csillagok Háborúja vicckönyvet. Levettem a polcról, felcsaptam véletlenszerűen és az első vicc amit megláttam rögtön oltári mód megtetszett, ott örültem neki percekig és le is fotóztam (bocsi a homályosságért) és nem is tudok ellenállni a megosztásának!

Wooden

 

 

 

 

 

(Angol szóvicc, ezért nem is próbálom meg magyarra fordítani, mert nem lehet.)

Mosógép-szerelés IT módra

Kb. 3 héttel ezelőtt úgy nézett ki, hogy a mosógépünk beadta a kulcsot: Gabi bekészített egy mosást, indította volna a programot, de a szerkezet nem volt hajlandó beindulni, azt jelezte mintha nyitva lenne az ajtó, holott nem volt. Olyannyira nem, hogy a nyitógomb nyomkodására sem akaródzott neki visszaadni a torkában rekedt falatokat.

Ez pedig több szempontból is problémás volt, egyrészt ugye alapból  nem örülünk ha a mosógép nem szolgál minket rendesen, másrészt Rebi egyenruhái is bennmaradtak, holott azokat másnap hordania kell, de így még kézzel mosásra sem látszott esély.

No, nekiláttam hát az internetes kutatásnak, először modell-specifikusan, majd általánosságban. Kerestem annak az okát hogy mitől ragadhat be az ajtó, hogyan lehet kézi módon kinyitni, a gombot kiiktatva. Találtam mosógép-szerelős fórumokat, szerkezeti ábrákat, mindenfélét, de csak nem jött az igazi megoldás… egészen addig, míg youtube-on rá nem leltem egy brit webáruház videó-sorozatára, amelyek pont ilyen esetekben nyújtanak segítséget:

  • Hogyan nyissuk ki a mosógépet kézi úton, ha a gomb nem működik: meg kell dönteni legfeljebb 45 fokban, benyúlni alulról és a nyitószerkezeten van egy kézzel meghúzható kallantyú, amitől kinyílik az ajtó. Neki is gyürkőztem, de az első nehézség már rögtön adódott is, amikor – a videóban mutatott példánnyal ellentétben – a miénknek bizony jópár, már berozsdált csavarral rögzített alja volt. Ez szerencsére csak időben hátráltatott, és rövidesen mi is hallhattuk a „szívmelengető” kattanást és nyílott az ajtó!
  • Következő videó: ajtónyitást vezérlő alkatrész cseréje. Ez már nehezebb volt, de főképp azért mert egy mosógép belsejében elég kevés hely van kotorászni, pláne tapasztalat nélkül, egy 60 kilós, élén egyensúlyozott kocka alatt fekve. Azért sikerült a kis alkatrészt megtalálni, lecsavarozni és lehúzni róla a műanyag kábel-csatlakoztató aljzatot. Ehhez már nekem kellett kesztyű mert vágta a kezemet rendesen, ahogy simán próbáltam, és rendesen nem tudtam a helyszűke miatt nekigyürkőzni.

A következő lépés az volt, hogy megkockáztatom a gyaníthatóan ludas alkatrész beszerzését, reménykedve hogy elegendően alacsony költségű tétel ahhoz, hogy érdemes legyen úgyis beszerezni, hogy esetleg nem oldja meg a problémát.

Mivel a mosógép már megvan vagy 4-5 éves, így ezt az alkatrészt már nem gyártják, adta hírül nekem az egyetlen hivatalos LG márkaszervíz. Következő kérdésem, miszerint van-e másik lehetőség új mosógép vásárlása helyett, megválaszolatlanul maradt részükről. Közben túrtam a netet újabb, de visszafelé kompatibilis modell után. Csak nem lehet olyan bonyolult egy mosógép-ajtó nyitó, műanyag tokba bújtatott nyomtatott áramkör.

Egy ausztrál webáruházat megkérdezve kb. 1 órán belül kaptam választ, árajánlattal együtt. Ez 70 AUD körül volt, de mivel az illető megadta a pontos típust is, utánakérdeztem a helyieknél, és másnapra megkaptam tőlük is a megnyugtatást hogy az LG visszaigazolta az alkatrész és mosógépünk kompatibilitását, valamint hogy postaköltséggel 45 NZD-ből megvan az egész.

Nosza, meg is rendeltem, és bár eltelt lassan egy hét amíg ők beszerezték és én megkaptam, rövid aláfekvős menet J után remegő kézzel nyúltam az ajtónyitó gomb felé… és a zár kattant, a mosógép kinyílt!

Éljen a net és örülök hogy IT-sként még mosógép-szerelésben is terem babér a világháló böngészése révén!

Víztisztító

Sok-sok évvel ezelőtt Magyarországon volt egy víztisztítónk. Na jó, ez így nem teljesen állja meg a helyét, mert tárgyilagosan nézve korántsem volt ez annyira régen, viszont szubjektív időben mérve bizony nagyon sok élmény fűződik ehhez az idestova 3 évhez, amit szülőföldünktől távol töltöttünk.

De a lényeg bár inkább más élményeken van, jelenleg a víztisztító rendszer kapcsán én is saját bőrömön tapasztaltam, amit már mások is sokan, hogy nagyságrendekkel drágább a Földnek e jobb alsó csücske, mint némely másik.

Szóval nagyon szerettük azt a vizet, amit ama rendszer révén tölthettünk poharunkba, s guríthattunk le a torkunkon. Itt NZ-n jobb a csapvíz mint nekünk anno Budapesten volt, de azért a klór meg a hasonló „finomságok” bőszen kifejezésre juttatják jelenlétüket az ízvilágban.

Már egy ideje nekiláttam ily szerkezetet vadászni itt is, de az árszint kicsit elvette a kedvemet, viszont hosszú hónapok vízvásárlása – és egyéb, e bejegyzést szervesen nem érintő tényezők – feltette a koronát döntésem nemes folyamatára, mely családom egészségét hivatott elősegíteni. Ismét körbenéztem a helyi piacon, gyászos eredménnyel. Viszonylag kevés cég foglalkozik fordított ozmózisú vízszűrő rendszerekkel, azoknak pedig a honlapja nem nagyon tartalmaz még közelítő árat sem, de emailek alapján nagyjából 1000 dollár körülre árazható be a szerkezet. Ezt kicsit soknak tartottam, tekintve hogy a szomszédos Ausztráliából barkácsolós alapon rendelhető kb. 550-ért, mindez postaköltséggel. Ugyan a távol-keleti verzió, de ezzel sok ellenszenvem nincs, manapság sok e területről származó ketyere püttyög a házunkban, alapvetően megbízhatóan.

Már-már megrendeltem az ozzi verziót, mikor egyszer ország beállítása nélkül utasítottam a google keresőt egy kis felderítésre, mert szerettem volna utánajárni hogy mire kell figyelni a vásárláskor. Az eredmény az lett, hogy az USA-ban töredék-áron találtam megfelelő leírással, értékelésekkel, pontos ármegjelöléssel eme termék-kategória jeles képviselőiből garmadával.

Persze a szállítás sokat elvihet, valamint sok forgalmazó egyszerűen nem szállít Észak-Amerikán kívülre, amelyik meg igen, az a garanciát nem vállalja. Valamennyire érthető módon, noha ezen empátia engem kevéssé vigasztal. No, hosszú internetes búvárkodós alkalmakat követően választásom egy Watts gyártmányú „sporttársra” esett, ami szállítással együtt került végeredményben 350 dollárba. Nem ottani, hanem helyi, új-zélandi dollárba!

Még a garancia érvénytelenségével is megéri abban az esetben is, ha kettőt kell venni belőle. Ráadásul 10 munkanap alatt megérkezett.

Egy barátommal – aki házilag nevelkedett barkácsoló emberkeként jól ért a vízvezeték-szereléshez is – röpke 3 óra alatt beszereltük a mosogató alá egy szép napos délelőttön. Azóta sokkal jobban csúszik lefelé a víz, nagyságrendekkel finomabb az új csapból kifolyó nedű, mint a vezetékből szűrés nélkül érkező (nem, nem a csap eme különbség letéteményese), úgyhogy nagyon jóízűen isszuk, sokkal több is fogy belőle, a megfelelő folyadékbevitel pedig amúgy is fontos.

A végére pedig egy poén a termék kézikönyvének jótállást taglaló oldaláról:

Bence apró – Bence és a dohányzás

Egy kellemesnek induló, tél első napján felhő nélkül ragyogó nap sugarai által melengető délelőttön észak, pontosabban Hokianga felé vettük az irányt. Okos módon ezúttal nem a hosszú hétvége szombatját választottuk az utazáshoz, hanem szabit vettem ki, hogy egyrészt többet lehessünk ott, másrészt elkerüljük az esetleges csúcsforgalmat, mikor sok-sok ember dönt úgy, hogy kilép egy kicsit a mindennapok forgatagából.

Előre eldöntöttük hogy a napot reggeli nélkül kezdjük, hogy majd Wellsfordban a barátunk által említett marokkói étkezdében falatozzunk. Rá is találtunk könnyedén, nagyjából 50 méterre leparkoltuk Albertet, majd elsétáltunk az épületig.

Bence mostanság örömét leli abban, hogy pl. boltoknál elmondatja velünk hogy melyik tiltó jel mit jelent. Pl. tilos kutyával bemenni, gördeszkázni, dohányozni, stb. Ezúttal is feltűnt neki egy pirossal áthúzott cigarettát ábrázoló ikon, miközben épp az ebédjét „tervezgette”, úgyhogy a következő szándékát nyilvánította ki: „Akarok chipset, sültkrumplit és cigizni akarok!” – nagyot nevettünk, megszeretgettük és végül a sültkrumpli után már nem kapta meg a továbbiakat :)

Lost in translation

Noha nem az adott című filmről szól a bejegyzés, de nagyon találó erre a szösszenetre. Közben elgondolkodtam hogyan is lehetne ezt magyarul mondani, azt hiszem a helyzetre amire most vonatkozik, nagyjából a következő lenne találó: “fordítás közben összekeveredett betűk” – fordítás alatt most nem a nyelvek közötti váltást kell érteni, hanem hogy az agy miként fordítja le magának a hallottakat. Nos, aki esetleg a bevezető alapján tudományos gondolatmenetet vár, ki kell hogy ábrándítsam, mindössze Bence egy aranyos szófordulatáról van szó: nála a Húsvéti Nyuszi kifejezés valahogy elkallódott az agyba vezető út folyamán, tett egy vargabetűt és Sülthéti Nyusziként érkezett meg 🙂 Igen, nyugodtan tessék visszaolvasni, valóban azt mondta/írtam hogy sülthéti!

Gyerek (és főképp Bence) kedvelőknek még belezsuppantom a bejegyzésbe az alábbi előadóművészeti élményvideót. Talán rajtam kívül más is ismeri a régi Denver Dinó rajzfilmsorozatot, amit nemrég találtam meg a kisembernek, azóta nagyon szereti a zenéjét, sokszor énekelgeti is. Én is szeretem, Vikidál Gyula jól zúz benne 🙂

Így is lehet állást hirdetni

Ma reggel találtam a Taranaki weboldalon (Taranaki a nagy vulkán neve az északi sziget nyugati csücskében, a lábainál fekszik New Plymouth) az alábbi gyöngyszemet. Nem mert oda készülnénk komolyabban, csak lehet hogy ismét oda kell majd munka ügyben utaznom, úgyhogy megnéztem mi újság arrafelé.

A forrás követlenül: http://www.taranaki.info/liveandwork/hotjob_detail.php?job=5806

 A meghirdetett pozíció IT Service Analyst, a kiragadott rész:

Sadly Lisa is leaving us to do her big OE. She is leaving big shoes to fill – you will need to be motivated, enthusiastic, have strong technical ability, and a great sense of humour (Lisa was also a pretty good dancer, but no pressure!

Angolul nem értőknek: Szomorú dolog hogy Lisa elhagy minket a nagy TengerentúliÉlmény miatt. A helyét nem lesz egyszerű betölteni, a jelentkezőnek lelkesnek, motiváltnak kell lennie, erős technikai háttérrel és jó humorérzékkel (Lisa igencsak jó táncos is volt, de csak nyugi, ez nem fő követelmény!)

Nem tudom másutt ezt megengedheti-e magának egy álláshirdetést író, de hogy itt minden további nélkül, az nekem nagyon tetszik, azzal együtt ahogyan van ez a mondat! 🙂

Zeneipari lemaradás

2011 (európai) tavaszán megjelent egy album, aminek kapcsán elhatároztam, hogy ha tetszik, akkor megveszem a digitális verziót (nem nagyon veszek már CD-t, mert egyrészt felesleges anyagpazarlásnak tartom a magam részéről, a borítót úgysem nézegetem túl sokat, a zenét magát meg nem hiszem hogy magáról a lemezről hallgatnám, macerásabb mint átrakni mp3-ba és egybetenni a gyűjteményemmel).

A fő indok a megvétel mellett az volt, hogy szerettem volna az eggyüttes munkáját honorálni, szóval a leginkább annak örültem volna ha közvetlenül tőlük tudom megrendelni/letölteni, nem főképp a kiadókat, kereskedőket, egyéb közbenső láncszemeket szerettem volna gazdagítani.

No, a kiadás hetén (talán még előbb is mint a hivatalos dátum :)) már fent volt a fő online tárhelyeken az album, meg youtube-on is lehetett hallgatni belőle bőven. Ezt meg is tettem, néhány hallgatás után eldőlt hogy valóban hozta a szintet amit szerettem volna tőle, úgyhogy eljött az ideje pénzre váltani a fogadalmamat.

No igen, beismerem a kettő között eltelt némi idő, mert azért nem ez volt a legnagyobb fontossággal bíró feladat a mindennapjaim során, de azért rajta voltam a témán.

1. A kiadó oldala ugyan listázott egy “digital version”-t, amit elvileg le lehet tölteni, de a linkre kattintva csak a hagyományos, anyagiasult változat jött be, sehol egy megveszem és letöltöm jellegű gombocska. Gondoltam majd vissza-visszanézek.

2. Amazonon is felleltem, az ára ($10 USD) is megfelelő volt, de valamiért mindig halogattam a megvételét.

3. Találtam egy ukrán mp3 áruházat, ahol kb. $1-ért le lehetett volna szedni, de nem voltam meggyőződve róla hogy ez teljesen legális. Itt ugye a különböző nemzeti jogrendszerek nemzetközileg leszabályozatlan összekavarodása is szerepet játszik. Ukrajnában nem érvényesek bizonyos szabályok, amik miatt ott legálisan leszedheti bárki az adott albumot, de pl. én magyar állampolgárként vagy új-zélandi lakosként nem feltétlenül. No, aztán nem ez akadályozott meg, hanem az, hogy jó eséllyel abból az 1 dolcsiból sem sok jutott volna az együttesnek. Pedig még írtam is nekik közvetlenül egy emailt, hogy tudnak-e arról, hogy ott $1 az ára az albumnak. Nem kaptam választ.

4. A kiadó “digital version” linkje még mindig hibás, vagy valójában nem létezik a dolog.

5. Megelégelvén a kaotikus viszonyokat rákattintottam az Amazonon a megvételre. Eredmény: az mp3 szekció csak amerikai felhasználók számára elérhető, én nem tudom megvenni NZ ip-ről. Puff neki. iTunes-on pl. ilyen probléma nincs, csak az adott album nincs a kínálatban.

6. Téma jegelve.

7. Múlt héten találtam egy másik online zeneboltot, meg is van amit keresek, majdnem meg is vettem, de aztán az alábbi különbségek más megvilágításba helyezték a dolgokat:

  • $8.99 USD ($11.8 NZD)
  • $9.99 EUR ($17.5 NZD)
  • £7.99 GBP ($16.4 NZD)
  • $18.99 NZD

Tehát ugyanaz a digitálisan letölthető album itt, Új-Zélandon másfélszeresébe kerül, mint az USA-ban, de még a nyugat-európai árfekvésnél is feljebb árazták (ugyan Svédországban még drágább, de az szerintem külön kategória). Holott tippem szerint a kapcsolódó költségek nem magasabbak, simán lehet hogy ugyanazt a szerverparkot használják, ugyanazok az emberek tartják karban és a support/ügyfélszolgálat, stb. is ugyanaz. Ennek tükrében nem értem a különbséget.

Nosza, emailben hamar meg is kérdeztem, de a válasz inkább csak blabla volt, nem konkrét.

“The pricing varies in territories according to how the labels sell content to us, the publishing rates in that territory and other variables.
We do at any point attempt to offer our customers downloads for the best price we can get with relation to the above factors. Our prices are checked and updated where appropriate on a daily basis to ensure they are at the lowest possible range.”

Itt le is zárult. Megpróbáltam az USA webboltjukból megvenni, de az csak ottani felhasználóknak lehet, ingyenes proxy-ról viszont nem tudtam vásárolni, legfeljebb a bejelentkezés utáni képernyőig jutottam.

Jelenleg itt tart a dolog.

—————————————-

Én őszintén nem értem, hogy miért ez a lehatárolás országonként, amikor pl. a M.diafire online tárhelyről simán letölthető az adott album a világ bármely pontján ahol van net. Nem állítom hogy szent vagyok, de ennél az albumnál tényleg igyekeztem tisztességesen eljárni és megvenni. Hogy ez eddig meghiúsult az jócskán köszönhető annak is, hogy a zeneipar mintha még mindig nem is akarná behozni azt a lemaradást amiben az online kalózverziók kapcsán került. Pedig úgy vélem jelen esetben ez viszonylag könnyen áthidalható lett volna. Vagy tényleg ennyire a világ végén élek? 🙂

Az egy dolog hogy hajlandó vagyok fizetni, az pedig egy másik hogy mennyit és mit tartok elfogadhatónak. Nem állítom hogy minden tekintetben helyes az álláspontom, de tartom magam hozzá és ha már piacgazdaság, alkalmazkodjon a szolgáltató a fizetőképes kereslethez 🙂

Szívesen látok hozzászólásokat, érdekel más véleménye is a témában, akár az én álláspontom mellett, akár ellene (természetesen az utóbbiakat azonnal törlöm :-P)

Lassú fejvadászok

Ez inkább poén hír, senki ne várjon új-zélandi vonatkozású, munkakereséssel kapcsolatos fejtegetést.

Ma kaptam egy emailt a Randstad magyar kirendeltségétől, ami valahogy nem azt a képet erősíti bennem, hogy ők valami nagyon profi, a részletekre ügyelő, mindent precízen rendben tartó szervezet lennének:

“Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a meghirdetett Cost and Price Analyst – Junior Controller pozícióra beérkezett jelentkezések közül az Ön pályázata nem került kiválasztásra.”

Mivel nem is emlékszem hogy jelentkeztem ilyenre, ezért nem igazán lepett meg, hogy nem választottak ki, illetve ha valóban jelentkeztem (ami persze nem kizárt), akkor az a múlt homályába veszett már, s elmém nem képes felkutatni eme eseményt agyam adatbázisában, mert ahhoz már elég régen történt és nem is volt elegendően jelentős ahhoz, hogy megmaradjon. Gyakorlatilag 23.5 hónapja vagyok már NZ-n, ezt megelőzően pedig kb. 1 évig biztosan nem kerestem munkát, szóval a kedves Randstad válaszolt nekem egy több mint 3 éves jelentkezésre vagy egy nem létezőre. Nagyon profi 🙂

Írtam is nekik, hogy ez nem vet túl jó fényt rájuk (amire mondjuk magasról tesznek, mármint hogy én mit gondolok róluk…), főképp kíváncsiságból, hogy mit (ha) válaszolnak(-e).

Kacsamentő-akció a kispolgári kertvárosban

A minap az általam még néhány évvel korábban is pejoratív felhangokkal használt “kispolgári” jelzővel illethető kertvárosi életünk újabb, kedves és komolytalan-komoly mozzanata történt. A nap úgy indult, hogy egy kiadós alvást követően Bencét sikerült már a reggeli sétára is elcsábítani, egy Lego Star Wars alkalom ígéretének fellebegtetésével a testmozgást követő időszakra vonatkozóan. Egész könnyen belement, és szerencsé(nk)re tényleg volt is kedve hozzá, úgyhogy nem kerültem a málhás szamár helyzetébe, mint néhányszor amikor megmakacsolta magát és a hátamon cipeltem néhány kilométert (ahhoz már nehéz őkelme, hogy ez kellemes legyen hosszú távon számomra).

Nohát hn 9 tájékán indultunk el négyesben (apa+anya+Bencegyerek+kutyagyerek) a kellemesen melengető téli napsütésben fürödve a Torbay Heights parkocska felé, de már az elején elhatároztam, hogy ma a hosszabb, több kis parkot is érintő útvonalat teljesítjük. Bence érdeklődését ewok-lehetőségek széles tárházának emlegetésével tartottuk ébren (“Az erdőben lehet hogy találkozunk ewokokkal!”, “Még egy kicsit felfelé megyünk, aztán beérünk az Ewok dombot szegélyező vuki erdőbe!”), ami jó csalinak bizonyult (az ötletet néhai Papámtól vettem át, de szerintem már abban az időben sem volt új :))

Viszont még mielőtt a nevezett erdőbe értünk volna, “nagy” tumultusra lettünk figyelmesek az egyik utcácskában: egy kacsalád (anyuka meg a nemrég született ifjoncok) nagy hápogás közepette téblábolt az út közepén, egy emberi család (anyuka, kislány, kisfiú) pedig a közelben nézgelődött egy fa tövében. A gyors helyzetelemzés után (melyben a szóbeli információszerzés is nagyban besegített) kiderítettük, hogy az egyik kiskacsa beleesett a csatornába (ez nem kacsa, a hír igaz! – hmm lehetne a “hírigaz” mint új szó a színigaz ellentéte a médiára alapozva?). A kislány eddigre már árkon-bokron túl szaladt, apukáját segítségül hívva, aki hangos gumicsikorgás közepette fékezett autójával a helyszíntől 6.3 méternyire (a távolság szemmel való becslés volt), miközben én leparkoltam négylábú vontatómat egy oszlop mellé, kacsák számára biztonságos módon rögzítve a póráz segítségével. Eddigre Gabi felemelte a rácsot, mentőapuka pedig az általa hozott hálóval kihalászta az áldozatot, akinek épségéről mindannyian közelről meggyőződhettünk, majd szabadjára engedte. A kis aranyos a stressz utóhatásában felpörgetett lábakkal, nagy sebességgel szaladt anyjához, testvéreihez akik a viszontlátás felett érzett megkönnyebbülésüket harsány hápogással és a megmentőktől kapott kenyérdarabkák lakomázásával fejezték ki.

(A helyszín, a még konkrétabb színtér pedig: a pirossal szemléltetett részletekben található egyenetlenségek nem a rajzot készítő hozzá nem értéséről, hanem pont annak ellenkezőjéről, illetve a részletek iránti hűség igényének személyiségben mélyen gyökerező mivoltáról tanúskodnak!

/a személyiségi jogok védelmében a résztvevő személyek képét eltávolítottam a fényképről, illetve pontosabban szólva nem eltávolítottam, hanem az időben visszamenve fényképeztettem a helyszínt, ilymódon oldva meg az emberek jelen nem létét/)

Nos, apró hír, de mi élveztük a helyzetet nagyon, és minden jó ha jó a vége alapon megkönnyebbült mosollyal elköszöntünk a megmentőktől, akikkel ha ezután lelki rokonságot nem is érzünk, de jólesően láttuk hogy segítőkészek és állatbarátok.

A séta maradék része is kellemesen telt, ezenfelül pedig többször előfordult a napokban az általam korábban főképp amerikai filmekben látott jelenetekhez hasonlóan, hogy a szomszéd, vagy akár csak a környéken lakó, ám ismeretlen járókelők üdvözlését lelkes integetéssel és hangos ‘reggelt! kiáltásokkal oldottam meg, viszonozva vagy a hasonló viszonzást kiváltva oldottam meg. Lehet mondani hogy ez kispolgári, lehet gúnyolódni rajta (azt hiszem én is félig-meddig azt teszem, némileg magamat is pellengérre állítva ;-)), mindenesetre amit nem tudtam korábban, hogy átélni milyen, no, röviden összefoglalva: kellemes. Nem azt mondom hogy mély barátságot tükröz vissza, de egy mosoly, egy könnyed jókívánság, a kellemes reggel közepette érzett apró öröm továbbítása illetve visszatükrözése a másik számára, mind sokkal-sokkal jobb mint a mufurc magunkba fordulás a stresszes napot megelőző morgolódás során. Szeretek itt és így élni, mivel noha mélyre nyúló hatása nem feltétlenül van ezen mozzanatoknak, de az biztos hogy kellemes és vidám.