“Jó okkal zárva”

Szeptember 4-én, egy borongós szerdai napon érdekes élményben volt részem. Ez ugyan munkanap, én mégsem az irodába indultam reggel, hanem buszra szálltam és Smales Farmig utaztam, ahol egy barátom felvett és együtt reggeliztünk Milford egy kellemes, francia hangulatú kávézójában, a La Tropezienne-ben. Keith-szel most találkoztam először, mióta bankos vagyok, volt tehát mit mesélnem.
Az érdekesség viszont ezután kezdődik, mert kávézóban reggelizni azért nem egy nagy ördöngősség, ráadásul a szokatlan jelző sem igen illik rá.

Hn 9-kor a St Paul templom és opshop (Van erre jó magyar szó? Talán a vöröskeresztes bolt ami legközelebb áll hozzá, ilyen téren meglehetősen szűkös magyar élményeim alapján.) parkolójában találkoztam egy bankos társammal. Ezen a napon ugyanis a teljes bank bezár az egész országban (Closed for Good jeligére, ezt próbáltam a címben is jelezni, de angolul jobban kijön a szójáték), csak nagyon minimális személyzettel működnek a bankfiókok meg a telefonos központok, de az irodisták egyáltalán nem dolgoznak. Ehelyett közösségi programokon vettünk részt, ami magában foglalt a tengerpart és parktakarítástól kezdve az iskolákban való ügyes-bajos dolgokba besegítésen át az irodai segédmunkákig mindenfélét.

Én – két társammal egyetemben – az opshopot takarítottam, majd dobozokat hordtunk, könyvespolcot szereltünk, tetőt mostunk, ablakot pucoltunk stb. Mindent, amire épp szükség volt, a templom gondnokainak irányításával. 5-6 idős néni/bácsi volt még ott, kivétel nélkül teljesen más világban élnek mint én, de nagyon aranyosak, barátságosak, segítőkészek voltak.

A közös hangot nem találtam meg, de egy élmény volt segíteni nekik illetve nem a gép mögött ülni hanem munkaidő keretében llyen tevékenységet végezni. Kaptunk 10 óraira teát, kávét, sütikét, ebédre finom tökkrémlevest készített az egyik bácsi, nagy szerencsémre teljesen vegetarianus módra. Nagyon ízletesre sikeredett neki.

Bár nem sokat szóltam a nap folyamán, jól éreztem magam közöttük. Szerintem mindegyikük nyugdíjas volt már és a templom karbantartását teljesen önkéntes alapon végzik. Szeretnek ott dolgozgatni, társaságban lenni, kellemesen elfáradni. Egyszóval szép életet élnek. Mint ahogy anno Papám-Mamám a csirketartással, kerti veteményessel foglalták el magukat. Nem azért mert annyira szükségük volt pl a házi tojásra, hanem maga a csirkékkel való munka volt sokkal kellemesebb, mint tétlenségben tengetni a napokat.

Már negyedik alkalommal került sor erre a napra, minden évben egyszer. Értékelendő kezdeményezés, mert közel 5000 ember ha a világot megváltani nem is tudja egy nap alatt, szerintem nagy segítséget tud nyújtani a kis közösségeknek.
Vajon szülőhazámban miként vélekednének egy bank ügyfeleli ha bezárna egy normál hétköznapon, és folyó banki ügyeiket leegfeljebb online tudnák intézni? Itt a mérleg a jó irányába billen, az emberek értékelik és átsiklanak az esetleges kellemetlenségek felett.

Másnap az élet megy tovább a normál mederben, mindenki visszatér a szokásos munkájához, de új, másfajta élményekkel gazdagodva, megőrizve szívünkben egy kellemes, rendhagyó nap emlékeit.

Újra Wellingtonban, újra interjún

Eljött a hétfő, reggeli tornát követően letekertem a St. Heliers ASB fiókhoz, de az ügyintéző hölgy kevéssé lelkesedett az iránt, hogy job offer nélkül nyissak számlát, meg a fickó, aki nyitotta volna, még nem ért rá, engem meg szorított az idő, úgyhogy inkább hagytam. Irány vissza, majd séta a vasútállomásra, Papatoetoe-ban átszállás a 380-as reptéri buszra, és f12 előtt már ott is voltam. Tudtam netezni is egy kicsit. 12:30-kor indult az Air NZ gépe, szikrázó napsütésben. Eddig az ő hangulatuk tetszett leginkább (a vészhelyzeti tájékoztató videó poénos volt, az utaskísérők jókedvűek és kedvesek, ingyen volt rágcsálni- és innivaló, …)

Fél 2-kor szálltunk le, a “szokott” útvonalon sétálva PaknSave, Hataitai, Mt. Victoria, Te Papa, Oriental Parade, Bess háza. Ma már igencsak fújt a szél, felhők takarták a napot, úgyhogy érkezés után hosszú, forró zuhany következett (de még így is nehezen engedett fel az elgémberedett bal mutatóujjam). Frissen, tisztán leültem naplót írni a nagyobb vendégszobában (a kicsi áráért ezt is használhattam), innen oltári szép a panoráma! 🙂

Mikor végeztem, Kedvesemmel beszéltem fél órát telefonon, aztán csatlakoztam a családi vacsihoz  (enni nem ettem, mert éhes nem voltam, de még Bess szabadkozott, hogy elfelejtett húsmentes vacsit készíteni :)) majd jó sokat beszélgettünk, f11-ig is tán!

Kellemes, családias náluk a légkör, színes, élettel teli a ház. A beszéd is egyre jobban megy angolul.

—————————————————————————-

Pihentető éjszakai alvást követően n8-kor keltem, megreggeliztem, elköszöntem Besstől (ment dolgozni), leellenőriztem az interjú emailt, befejeztem a könyvem elolvasását, átöltöztem és f10-kor irány a belváros!

Kellemes séta, napsütés, langyos szellő. ASB fiókot is beazonosítottam hármat, hátha itt belefér az időmbe, és talán az elegáns viselet meghozza gyümölcsét 🙂

10:55-re ott voltam a Datacomnál, Clive és Daryl fogadott. 1 és negyed órás interjú volt, keményen szakmai: még SSIS csomag vázlatokat meg DW diagramokat is kellett a táblára rajzolnom! Volt szó mindenről, és azt kell hogy mondjam, ez igazán az a fajta meló, amilyet kerestem: BI fejlesztés (AS, IS, RS, DB engine), némi ügyfélkapcsolat (nem support, hanem igényfelmérés meg hasonlók).

Fizu ugyanannyi, ugyanúgy 6 hónap múlva emelhetnek egy értékelés után.

Fél 1-kor elmentem kajálni egy indiai étterembe: terítő is volt! puccos egy hely, de $10 a menü és oltári finom, víz pedig jár hozzá 🙂 Jóllaktam simán, aztán megnyitottam a bankszámlát (igen, sikerült, hurrá! :)) már EFTPOS kártyám is van végre.

3-ra mentem vissza a Datacomhoz, ahol Clive-val és az ő főnökével, Mikával lett volna találkám, de ez utóbbi nem ért rá, viszont megbízik Clive ítéletében, aki állást ajánlott ott helyben! Beszéltünk a részletekről is, ha  minden igaz, hétfőn kezdhetnék, ami nekem nagyon fontos, és utólag fizetnének, de az oké. Segítenek a szállásban is.

Legkésőbb péntekig ígértem a választ, úgyhogy most van töprengenivalóm! Visszasétáltam a házhoz, összepakoltam, majd irány a reptér. Ott vettem két képeslapot, fel is adtam őket, a JetStar gép pedig 18:45-kor indult.

Egy szerencsétlen maori kiscsaj az utazás 60 percéből 50-et átvisított, de a naplóírásban nem zavart, úgyhogy ez is megvan 🙂

Megegyezés alias job offer #1

Ahogyan ezt a naplómban megírtam:

A szokásosnál korábban keltem valamivel, megreggeliztem, főztem teát, neteztem egy kicsit, aztán 9 felé elmentem bankolni.

A St. Heliersben lévő ASB fiókot néztem ki, és hogy-hogy nem, előtte elnéztem a Glover Parkba is 🙂 Ez  lett a kedvencem itt Aucklandben.

Most is nagyon gyönyörű volt, ahogy a szikrázóan kék óceán hullámai halk morajjal megtörtek odalent a part menti sziklákon, a fölibém magasodó, terebélyes lombkorona halkan recsegett-ropogott az enyhe szélben.

Eszépséget  még  jobban kihangsúlyozta – fájdalmasan kristálytisztán – a tudat, hogy tán hamarosan itt kell hagynom ezt. Noha belül úgy éreztem, össze fog jönni és maradhatok, gombóc nőtt a torkomban, s néhány könnycsepp gyűlt össze a szemem sarkában…

A bankfiókban kedves hölgy fogadott, befizettem a lakbért, cseverésztünk, kérdezte, hogy szeretnék-e számlát nyitni. Mondtam, hogy babonából még nem, de azért adott egy névjegyet, hogy ha ez kerül majd sorra, hívjam fel.

Mire visszaértem a házba István is ott volt, a családjával együtt, akik ma érkeztek vissza Magyarországról. A 3 éves kissrác nagyon aranyos, és olyan virgoncan vetette bele magát a játékai közé, mintha nem is most utazott volna 34 órát 🙂 Persze rögtön eszembe jutott Bence, nagyon hiányzik már a kisember, de már nem kell sokat várni, remélem.

10 után indultam dolgozni, a vonattal bezötyögtem a Britomartig, onnan séta a Queen St. végéig.

John nagyon elfoglalt volt, egy nyüzsgő napba csöppentem bele. Egy lélegzetvételnyi szünetében megkérdezte, hogy olvastam-e az emailjét. Mivel nem, hát bepótoltam. a lényeg annyi volt, hogy ma nem kell bejönnöm, mert nem nagyon ér rá, viszont pénteken, a munka utáni céges sörözésen szívesen lát, amúgy pedig jó hírei vannak!

De ha már ott voltam, elmondta személyesen, hogy tegnap Nigel elérte, hogy lehet új embert felvenni, úgyhogy nemhivatalosan a csapat tagja vagyok 😀 Még ki kell várni, hogy meghirdessék az állást nyíltan is, de én leszek a nyerő 🙂

A munkát bármikor kezdhetem, utólag majd kifizetik. Jó pénzt ajánlottak, illetve 6 hónap elteltével lesz egy értékelés, és ha jó vagyok, emelnek.

Nagyon megkönnyebbültem, de hirtelen nem is tudtam felfogni 🙂 Maradhattam volna, de inkább ki akartam szellőztetni a fejem és élvezni ezt az új helyzetet 🙂

Sétálgattam, benéztem ide-oda, vettem egy csodaszép fényképes naptárat, szóval csak úgy mászkeráltam. Ebédre ettem egy vega pizzaszeletet, ami ugyan pont elfogyott, de az előttem vásárló hölgy megkérdezte, hogy vega vagyok-e, aztán odaadta nekem az utolsó szeletet, amit éppen ő készült kifizetni 🙂 Jólesett a gesztus is, meg a pizza is! 🙂

Annyira elvarázsolt hangulatban voltam, hogy még rossz vonatra is szálltam 🙂 Csak a végállomást néztem, de a déli meg a keleti vonal is Papakuráig megy, én pedig sikeresen felszálltam a délire 🙂

Amikor észrevettem, már késő volt, de hát ez legyen a legnagyobb bajom 😉 Leszálltam Ellerslieben és hazasétáltam. Eltartott egy darabig, de nem zavart. Lórival megbeszéltük közben a mai fejleményeket.

Visszaérve átöltöztem, tettem-vettem, majd bringa és irány P. England meg a Sylvia Park. Ott elkorzóztam jó ideig, ismét a konyhai feleszerelést is megnéztem, hogy miket kell majd venni. Merőben más érzés abban a tudatban tenni ezt, hogy tényleg szükség lesz rá 🙂

Úgy elment az idő közben, hogy majdnem rámsötétedett, aztán teperhettem haza nagy lendülettel!

Este Kedvesemnek is beszámoltam a nap eseményeiről és  megírtam a csonka bejegyzést a blogba 🙂