Labdavadászat a patakban

Na, a mai reggel sem indult egyszerűen. Egyrészt Bence korábban kelt, mint tegnap, ami önmagában nem lett volna gond, sőt még csak az sem az, hogy emiatt nekem is korábban kellett kelnem, hanem a kellemetlenségét az eseménynek az okozta, hogy még oltári hideg volt a házban. Hiába ígérkezett verőfényesnek az időjárás, a nap még nem bukkant teljesen ki a hegygerinc mögül.
Kivettem az aprónépet, megreggeliztünk, aztán elvittem a nagyon kiskorúakat (Bence + Barni) sétálni. Bence az elején nagyon nyihogott, össze-vissza hisztizett, amit csak néhányszor szakított meg egy-egy nevetéssel, amikor Barnabás cicát vagy labdát üldözött.
Egyszer már annyira jókedve lett, hogy ő akarta dobni a labdát. Nem vagyok én semmi jónak elrontója, szóval engedtem neki. Eredmény: puff neki, a labda a kis patakban landolt, ami mentén a futtató van.
Jó kis labda, nem akartam elveszteni, megkíséreltem hát a kutyák ösztöneit és szimatképességeit használva Barnival megkerestetni a labdát. A foltos négylábú nagy lendülettel bele is vetette magát a vízbe, de olyan oktondi volt, hogy nem találta meg a labdát, hiába kísérletezett vele legalább 5 alkalommal is.
Na, visszaindultunk, gondoltam lerakom a gyereket otthon, aztán újra próbálkozunk, és ha kell, bele is gázolok a térdig érő vízbe, amihez nagyon nem volt kedvem, főképp a hideg miatt.
Bence persze ekkorra már élvezte a kintlétet, úgyhogy egy kis kerülővel mentünk, vigyorgott is az emberke, ahogy Barni pórázát fogva időnként egy-egy rántás következtében majdnem szó szerinti repülőrajtot vett.
Visszatérve a tett színhelyére, rögtön észrevettem az ott kéklő labdát, s örömmel mutogatva Barnabásnak próbáltam rávenni arra, hogy hozza fel. Azt eddig nem említettem, de a patak kb. 4 méterrel lejjebb van, mint a partszakasz és épp itt volt a legmeredekebb, úgyhogy nem tudtam rendesen lemászni a szélére.
Béna Barni meg vagy szín- vagy vak, mindenesetre hiába kolbászolt ott lent össze-vissza, a labda 1 méteres körzetében, nem sikerült neki felfedezni. Már szinte a hajamat téptem ekkora töketlenség láttán (amihez átvitt vagy szó szerinti értelemben nekem is közöm volt, hiszen az ivartalanítást én döntöttem el anno, nem ő), úgyhogy hagytuk ezt az oldalt, és némi kerülővel átsétáltunk a túlpartra, ami sokkal alacsonyabban van. Ott néhány jól irányzott kődobással felhívtam a négylábú, “vadászat a vérében van” Barnabás figyelmét a kéklő golyóbisra, amit most csodával határos módon észre is vett, szájába is kapta, majd a meredek túlsó parton megindulva felfelé meg is menekítette az ádáz víz fogságából!
Igen ám, de örömünk nem tartott soká, mert ahogy felért, rögtön visszafordult, én pedig tévedhetetlen balsejtelemmel már előre láttam a néhány másodperccel később bekövetkező eseményt: kiejtette a labdát a szájából, ami ismét beletoccsant a vízbe, de most már úgy, hogy nyoma sem volt. Nosza, beugrasztottam az ebet a patakba, hátha frissiben megtalálja. Kereste is nagy lelkesen, de eredménytelenül.
Megelégelvén a helyzet fonákságait némi indulattal becsobbantam én is a térdig érő vízbe és elkezdtem a gaz mélyén kotorászni. Mikor már vagy 20 dudvát kihúztam, a felkavart sártól viszont a piszkos víz alatt mélyen lapuló céltárgy megtalálhatatlansága egyre hitetetlenebbé vált.
Egy félig szétrohadt teniszlabdára sikerült ráakadnom, ez azonban nem elégítette ki keresőszenvedélyemet, úgyhogy tovább próbálkoztam kézzel-lábbal kotorászva a meder aljában. Erőfeszítéseimet kisvártatva siker koronázta, és diadalmas testtartással emeltem ki a kéklő nyereményt az álnok, labdaelnyelő patakból!
Hazafelé persze Barni nagyon ácsingózott érte, de nem adtam neki oda, helyette bosszúsan caplatva, víztől tocsogva vonultunk a ház irányába. Érdekes módon a víz nem volt olyan hideg, mint vártam, és visszagondolva még élveztem is a helyzetet, legalább nem indult unalmasan ez a szép vasárnap.
/Ezenfelül a tegnap is elkényeztetett bennünket napsütés terén, tehát hál’ Istennek nem mondhatom, hogy a szombat nem volt szép, ám DE SZÉP VASÁRNAP virradt ránk…(érthetetlen poén, és még én, aki ismerem a mögötte húzódó logikát sem élvezem igazán, de egyszer úgyis elsütöttem volna, most legalább túlvagyok rajta)/
A délelőtt következő jelentős eseménye egy hajvágás volt, de erről másik bejegyzésben számolok be. Ahhoz már képek is lesznek 😉
Reklámok

Barni otthon!

2010. Március 19-én, egy borongós-napsütéses új-zélandi napon útra keltünk, hogy elhozzuk Barnikát a 30 napja otthonául szolgáló karanténból. Délben érkeztünk meg a Levin határában álló Shadolans-be, ahol lerendezve a papírmunkát (és észrevéve, hogy a kutyáknak hátul szebb helyük van, mint a tulajdonosok háza elöl, az SH1 mellett), bepakolva Barni utazóketrecét kihozhattuk őkelmét a szépnek szép, de azért mégis börtönből.

Bezsuppoltuk a kocsiba – természetesen nem én vezettem, hogy ülhessen előttem a lábaimnál –, aztán irány Levin maga. Vettünk 3 pizzát (a kolbászosnak a 6/8-át Barni kapta meg), majd teperés Hokio Beachre. Nem volt igazi fürdőidő a napsütés hiánya és a külső hőmérséklet barátságtalansága miatt, de azért evés után úgy hárman úgy gondoltuk, bemegyünk. Illetve csak Rebi meg én gondoltuk úgy, Barnika ekkor még nem töprengett ezt illetően.

Előrecsörtettünk a hullámok nyaldosta, homokos parthoz, ahol én kellemes meglepetésként vettem tudomásul, hogy nem is olyan vészes a víz hidegsége, mint amennyire gondoltam. (Sajnos nem sikerült wetsuit-ot venni ma délelőtt, ezt csak szombaton pótoltuk.) Be is rongyoltunk, Barninak nagyon furcsa volt ekkora víztömeget látni. A patakokat szereti, de ez azért egy kicsit más 🙂

Pláne amikor bementünk a térdig érő vízbe, és jött az első hullám, ami annyira megemelte őt, hogy már úsznia kellett. Na akkor a kis beszarikám tepert kifelé, de utána jött vissza, mert azt hitte, hogy mi is bajban vagyunk, és meg kell minket menteni! Amúgy egész jól ment neki az úszás, de azt nem állítom, hogy felhőtlenül élvezte (és nemcsak a felhők miatt). Az már sokkal jobban tetszett neki, amikor szaladgáltam vele a part mentén a néhány centis vízben.

A homokdombokra mászást és a portapicskolást is nagy örömmel próbálgatta. Nem maradtunk most sokat, de egy kis fürdés jólesett. A hullámok a Hokiotól megszokott formájukat hozták, nem kíméltek minket.

Hazafelé kicsit álmosító utunk volt, de szerencsére a végén a napocska orcáját is megpillanthattuk, ami az ember kedvét mindig jobbá tudja varázsolni!

Otthon össze-vissza szaglászott Barni, barátkozott a hellyel, az udvar is tetszett neki, és nem vesztette el a karanténban a szobatisztaságát, ami félig-meddig az udvarra is kiterjed, mert a nagydolgát azóta is csak séta közben végzi. Sőt, közel egy hét elteltével egyre kevesebbet van kint, mindig ott szeret tartózkodni, ahol mi is vagyunk.

A hízelkedős, bamba és repesve örülve üdvözlős formáját is ugyanúgy hozza, mint korábban. Csak nem velünk alszik, mivel ott nincs fotele, úgyhogy inkább Rebihez szokott bekéretőzni, mert ott fekhet az ágyon (radiátor helyett is jó, ami igencsak jól jön a kisasszonynak abban a hideg házban).

A háztól kb. 50 méternyi sétára van egy hosszú-hosszú kutyafuttató, gyakorlatilag egy nagy rét, ami időnként füves úttá szűkül egy patak mentén, oda szoktunk járni minden nap kétszer, imádja kergetni a sirályokat. Meg én is szeretek oda kimenni, friss a levegő, meg öröm nézni ahogyan teljes erőből szalad.

Jó, hogy újra itthon van, velünk. Mindannyiunknak hiányzott, mindannyian hiányoztunk neki. Teljes a kis család.

Levini hétvége

Az előzőt megelőző hétvégét Levin városkában töltöttük el. Tettük ezt azért, hogy Barni közelében legyünk, meg persze Gabi nagyon szeret ide-oda menni, helyeket megnézni, aminek nagyon örülök, mert én időnként hajlandó vagyok el-elülni.

Levin amúgy nem egy komoly hely, kb. 20e fő lakozik itten, de összességében kellemes hely. Elsőre a főutca ugyan nem nyerte meg a tetszésemet, de mivel 10 percen belül találtunk egy nagyon pöpec játszóteret, ahol nemcsak a gyerkőcnépség hanem az egész család jól ellehet, ennek érdekében 2 BBQ is volt, fedett konyha, WC, kutyafuttató és hatalmas füves terület!

image

image

Bence természetesen azonnal belevetette magát a játékba, alig akarta abbahagyni, mikor ebédelni mentünk. Azért a sültkrumpli megnyugtatta, amikor pedig a szállásra értünk, ott is nagyon jól elvolt: felfedezett minden zeg-zugot, ugrált az ágyon, próbálgatta a kiságyát…

image

Eleinte még láttunk rá esélyt, hogy elaludjon, de aztán már nem nagyon. Mindenesetre jól elvolt, úgyhogy Rebi meg én visszalátogattunk még egyszer Barnihoz. Most már nem volt annyira eszetlenke, könnyebben lenyugodott, odaheveredett mellém, én meg élveztem hogy megint van fűtött kispárnám. Csak tartanánk már ott, hogy jöhet haza! De majd az is eljön.

3-kor lejárt a látogatási idő, úgyhogy mi is léptünk. Most már egy picit kevésbé sírt a kis foltos, talán azért sejti, hogy most már lesz itt valami (mégha számára sokára is).

Visszaérve a szállásra Bence ébren fogadott, mindössze egy rövidett szundizott, de nem túlozta el. Mivel mindenki friss volt, visszagurultunk a városka szívébe, egészen pontosan az uszodába (a kinti fürdéshez nem volt elég meleg). Na, itt sem mentünk csődbe a belépő kifizetése után, és bár Levin Aquatic Centre-nek nevezik, azért igazából egyszerű, mezei (jó értelemben) uszoda, kellemes hangulattal. Van egy 25m-es úszómedence, egy kisebbfajta két részre osztva gyerekeknek és totyogóknak, két melegvizes sarokkád (pont az ablakban, sarokban, úgyhogy 5 percig ültem ott a vakító napsütésben, bugyogva a melegvízben :)) és egy jóóóó hosszú csúszda! A Poriruában próbálthoz képes kevésbé meredek, de legalább olyan hosszú és sötét van benne! Méghozzá nagy részén koromsötét!

Magasra is kell felmenni, úgyhogy Bátor Rebi nem is mert követni első alkalommal (amikor én is meglepődve tapasztaltam a sötétet), csak azért mert magas volt. Mi lett volna ha tudja azt is, hogy belül még fény sincs? … Gabit is elcsaltam egyre, de neki annyira nem tetszett meg.

Ezután Rebit is sikerült rábeszélni – természetesen a fényviszonyokról való mély hallgatással – aztán már nehéz volt abbahagyatni vele. Na jó, annyira nem, az én voltam, aki nehezen hagyta abba.

Bence is jól elvolt, csúszások között játszottam vele a kismedencében, ahol egy minicsúszda volt. Ezt először élvezte, aztán nem, aztán megint. Pedig nem is indexlámpa.

image

Zárás után leautóztunk Hokio Beachre, amiről már írtam korábban, úgyhogy nem részletezem ismét, micsoda szuper hely.

Az alkonyat eljövetelét követően beugrottunk a helyi nagybótba hogy vegyünk Barninak másnapra valami rágcsálnivaló, aztán visszamentünk a szállásra, vacsoráztunk egyet az ebédről megmaradt dolgokból, aztán kinéztünk az udvarra, ahol volt egy jó nagy trambulin. Rebivel elugráltunk rajta vagy másfél órát, meg jó nagyot beszélgettünk. Már az éjszaka is elérkezett, mikor bementünk alukálni.

*** — *** —

Egy kellemes éjszakai alvást követően barátságos meleben ébredtünk (ettől mostanság elszoktam), megreggeliztünk, összepakoltunk, kijelentkeztünk, majd irány a tegnap felfedezett játszótér. Ott Gabi és Bence kiszálltak, mi meg ismét Rebivel mentünk Barnit látogatni: nagyon örült nekünk is meg a műanyag csirekcombnak is, csak az alatt az egy óra alatt, amennyit ott voltunk, a nagy részét széjjelrágta. De nagyon örült neki, úgyhogy megérte 🙂

Nekünk is nehéz volt otthagyni őkelmét, ő is sírt, de tényleg egyre kevésbé, mintha tudatosulna, hogy nem marad végleg itt.

Visszaérve a játszótérre Gabival elmentünk savanyú ubiért, illetve sikerült szerválnunk Bencének egy tuti pizsit:

image

aztán megebédeltünk, amely idillt csak duzzogó Rebi kalandja a slusszkulccsal árnyékolt be. De aztán az is megoldódott, a nap is hétágra sütött, úgyhogy irány a tengerpart fürdeni! A hullámlovaglás után pedig indultunk hazafelé, mert azért 100 km nem 5 perc. Már erősen esteledett is, mikorra begördültünk a garázsba eme ragyogóan sikeredett hétvége lezárásakor…

Barnika

Majd egy másik bejegyzésben részletezem a kiutaztatás általam megtapasztlat eseményeit, most azonban főként a viszontlátás élményét szeretném megosztani Veletek.

Barni múlt hétfőn tette meg az első igazi lépést Wellington felé, mikor imádott Andija kocsijából kiugrott az Airmax Cargo budapesti telephelyénél. Ekkor néhány órás várakozás következett, amit egy laza, Amszterdamba repülés követett. Ez mondjuk nyújtott neki egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár rá másnap. Persze szegényke azt nem tudta még.

Szóval a hétfő éjszakát Hollandiában töltötte – ahol én még nem voltam, mégsem irigyeltem szegénykét emiatt –, majd másnap délelőtt szállították fel a Szingapúr felé tartó járatra. Ez lett az út nagyobbik fele, 10 484 km. A következő etap már “csak” 8 416 km.

Ha valakit ilyen mélységben is érdekelnének a részletek:

image

Nem tudom, hogy érezte magát útközben, mi izgultunk érte nagyon, ha naponta 300-szor nem kattintottam rá a nyomonkövető rendszernél a SUBMIT gombra, akkor egyszer sem…

Ez némi éjszakázással is járt, hiszen Aucklandbe helyi idő szerint 23:40-re kellett volna érkeznie, lehet hogy ez így is történt, csak amíg a MAF állatorvos átvette, addig eltelt egy óra.

Mindenesetre megnyugodtam, amikor hajnali hn1 körül ott volt az infó, hogy a szállítmány megérkezett. Másnap reggel azon nyomban hívtam fel az ideiglenes karantént (nem tudták rögtön Wellingtonba szállítani akkor éjjel), ahol megerősítették hogy jól van őkelme, semmi baja, meg is tornáztatták kicsit.

Sajnos mikor a helyi karanténos átvette a wellingtoni reptéren, nem lehettem ott, meg aznap kimenni sem tudtunk Levinbe, mert csak du. 3-ig van látogatás.

Mindenesetre azért a Shadolans karanténtól kaptam 3 körül egy emailt, hogy Barnival minden rendben, jó a kedve, tetszik neki a szobája.

*** *** *** ***

A nagy találkozás szombat délelőtt történt meg. Az egész hétvégét a környéken töltöttük, hogy minél többet tudjunk látogatni, meg persze egy kis nyaralás mindig jól jön! Kis késéssel indultunk otthonról, a 10-kor nyitó karanténba n11 felé értünk. Már nagyon izgultam, milyen lesz újra találkozni az imádott ebbel, akit augusztus 4-én láttam utoljára.

Hát emlékezetes volt! Mikor benyitottunk az ajtaján, első reakciójaként még nem ismert meg, és kicsit menekülőre fogta (gondolom nem akart újra repülőre szállni), de amikor fél mp-cel később felismert, még be is pisilt örömében, aztán akkor már nem lehetett leállítani:

a nagy találkozás

Utána már egy kicsit megnyugodott:

image image

image

image

Rebivel még délután is visszanéztünk hozzá, meg másnap is eltöltöttünk ott másfél órát. Elmenni mindig olyan rossz tőle, mert akkor sír szegényke. De mindig egyre kevésbé, valószínűleg egyre jobban bízik benne, hogy ha eddig mindannyiszor visszamentünk, akkor ezután is úgy lesz.

Másnapra vettünk neki egy rágcsálnivaló játékot (műanyag csirkecombok egy kötélkén), de 10 perc alatt az első comb a 4-ből már két darabban volt, aztán szépen lassan a többi is a másfél óra alatt hasonló sorsra jutott, illetve még több darabra rágta az összeset.

A dupla szobából nem mehetnek ki (MAF előírás), de oltári szép kilátása van – mondjuk nem hiszem, hogy ez önmagában boldogítja – és friss a levegő. Amúgy jó a klíma, napfényes mindkét rész, csak hát egy ilyen mozgásigényű kutyának ez elég kicsi. (Persze még mindig nagyobb a területe, mint egyes udvaron, megkötve tartott négylábúnak, akikről sokan úgy gondolják, milyen jó nekik mert nem lakásban vannak…)

Mekkorákat fog szaladni, mikor elhozhatjuk, visszük majd rögtön Hokio Beachre, ha szép idő lesz! Addig meg már csak eltelik valahogy az idő, de az aggodalom már mögöttünk…

Egy zsufolt-zsufolt het (munka, koltozes, felkeszules)

Nem sokat irtam mostansag a blogra, amit meg megis, az ugymond nelkulozte a komolyabb temakkal valo foglalkozast. Ezt most igyekszem potolni, hiszen vegre van idom: itt ulok Aucklandban a belfoldi terminalnal, ahol ingyen netezesi lehetoseg van (“brought to you by Auckland Airport and Airport Media” – szerintem nagyon rendes toluk) es meg a WordPress is bejon.

Vegyesen, omlesztve irom le, mik tortentek, de legalabb igyekszem idorendben:

Hetfo

Nyomi hetfok itt is vannak, ez nem orszag, hanem emberfuggo. Nem volt kedvem hozza, de legalabb nem szakadtam meg a munkaban. Nem azert, mintha nem lett volna, hanem mert nem volt rendes hozzaferesem egy cucchoz, ugyhogy legalabb intezhettem a kivandorlassal kapcsolatos ugyeket, meg ami a bekoltozeshez kell.

Delutan viszonylag hamar leleptem, mar 4 ora korul. Kenytelen voltam, hiszen a butorboltok itt mar f6-kor bezartam, es Rebinek mindenkepp kellett agyat vennem, aztan ha mar amugy is el kellett latogatnom Wainuiomataba, a lower hutt-i BigSave boltban vettem egy sima, single matracot $300-ert. A hazhozszallitasnal a fifty-t persze hogy fifteen-nek ertettem, szoval meglepodtem, amikor a fizetesre kerult a sor, de mivel en sem tudtam volna olcsobban megoldani, egye fene. Szerdan mar viszik is ki, es mivel Martin meg otthon lesz, takarit, ezert barmikor vihetik.

Ma egesz delutan sutott a nap, de mire kiertem a hazhoz, nem elbujtatta bajos orcajat a felhok moge? Hat de! Igy kicsit mas hangulata volt a haznak, hogy kipakolofelben lattam. Ami viszont kellemes fejlemeny, hogy bonuszban kapjuk a kovetkezoket: huto, mosogep, dupla agy, a butorok egy resze ottmarad, hogy eloveteli jogunk lehessen, mikor Martin el kivanja adni oket. Persze ez neki is jo, mert amugy nem tudna hova tenni oket szerintem. A lenyeg viszont az, hogy butorozott hazhoz jutunk, legalabbis az elso idoszakban, ami azert nagy konnyebseg!

Mar koszontunk el egymastol, amikor eszrevettuk, hogy a jobb elso fenyszoromat betorte valami kavics es szetzuzta az egot (ooo… azota is igy van – csunya, rendetlen autotulajdonos vagyok /es sajnos felelotlen autos is ebben/), hazafele azert meg gondoltam belefer, nem volt olyan sotet. Meg is erkeztem majdnem idoben. Meg egy kis PS2-es focizasra is jutott ido Louis-val!

Kedd

Reggel idoben bertem, Gabival terveztuk az elokeszuleteket, meg fokepp Barnabas ugyeben kaptunk uj informaciokat. Az Airmax Cargo adott egy 1825 euros ajanlatot Bp – Aucklandre, ez kb. 485e Ft, es bar oltari sok, meg mindig a legkedvezobb. (A kontaktszemely iranti erdeklodest megjegyzes utjan varom, ha felmerul az igeny.) Meg mult heten felvetodott, hogy a Lufthansa a poggyaszterben elszallitja 40 EUR/kg egysegaron, ami kb. 300e Ft-ot jelentett volna, csak kisero kell hozza. Na, kiserot is majdnem sikerult talalni, illetve egy kedves es lelkes Olvasom megtette volna nekem ezt a hatalmas szivesseget, de egyreszt ha minden igaz Koreannal jon, azok meg nem engedik, masreszt tul hamar ahhoz, hogy meglegyenek a vizsgalatok. De azert jo tipp volt!

Napkozben torekedtem arra, hogy az SSIS package template-emet tokeletesitsem (mivel ez a teljes Olvasokozonseg igencsak periferikus reszet erdekli, ezert a reszleteket kihagyom), ebed a Great Indiaban, ami egy nagyo jo hely. $10-ert az PQS az Infoparkban nem ad ekkora adagot, es csak fele ilyen minoseget.

Munkaido utan SQL Server Users Group talalkozo, ez amolyan havi egyszeri alkalom, amikor a helyi SQL-esek osszeroffennek, meghivnak valami neves eloadot, es hallgatjak fel oran at, ahogy beszel. Persze ez csak a felszin, a lenyeg az, hogy elvileg 17:30-kor kezdodik, de valojaban akkor csak a pizzak erkeznek meg, a sor meg mar ott var, szoval eves-ivas 6-ig, akkor egy kis szakma, majd irany haza.

Illetve en vissza az irodaba, Gabival csevereszni. Ugyhogy sotetben sikerult hazaerni, pakolas meg elmaradt. Mondjuk kozben kiderult, hogy a szerdai koltozes amugy is tolodott, de annyira nem is baj. Azert Bessnek emlitettem, hogy csutortokon kikoltozom, a masnapi vacsorarol meg mar irtam.

Szerda

Ma kozos reggeli a munkatarsakkal (amit en megeloztem egy reggelivel Bessnel, ha mar Bed&Breakfast, nem hagyom ki), ok ettek en hallgattam. Ez amolyan heti egyszeri megbeszeles, kajalassal egybekotve. Clive nagyjabol kiosztotta a heti teendoket, aztan ment egy kis szocseples, amit biznisz emberek szeretnek, az en eszem meg mason jart.

A munka ma mar kemenyen ereztette, hogy penteken hatarido, es Haidirral (a malaj kollegam) neki is ultunk szorgalmasan. Nem mondom el a reszleteket, de aki ismeri az SSIS-t tudja, hogy arra sosem szabad szamitani, hogy egy SSIS csomag, amirol azt halljuk, hogy “Regen jol ment.” most is rendben lefut. Na, nem is. Ennek eredmenye viszonylag hosszabb munkanap lett, de azert f7 fele elindultam a vacsira.

Csutortok

Nem mondtam csutortokot, de egyre tornyosulnak a felhok, es hiaba jatszanak ossze Damoklesszel, nem sikerult elernem, hogy az a franya kard rest nyisson a felhok kozott. Ebedelni sem volt idom. Dolgoztunk egesz nap ketten egy gepnel, Haidirnak az ugyfelrol van megbizhato tudasa (meg SQL-ben is jo), en meg probaltam kamatoztatni az SSIS eloeletemet.

A koltozes meg egy nappal csuszik, mert Martin autoja bemondta az unalmast, szoval kell neki meg egy nap, de nekem sem gond. A matracot nem vittek ki tegnap, ugyhogy ma rajuk telefonaltam, ki is vittek 2 oran belul.

Munka estig, szerintem 8 utan indultam haza. Beszeltem Kedvesemmel telefonon legalabb egy orat (jo dolog a VOIP! es penztarca- vagy manapsag inkabb ugy kene fogalmaznom, hogy bankszamla-barat). Mar csak 2 nap es indulnak! 😀

Pentek

Reggel hirtelen felindulasbol ugy dontottem, kikoltozom. Nem halasztom ebedszunetre, vagy delutanra, plane nem estere, mert ha ma is ugy alakul, ahogy tegnap, akkor mar a fene akar koltozni. Ugyhogy reggeli utan osszeraktam a cuccaimat, be a kocsiba, 9-kor indulas Wainuiomataba, ott kirakodtam, megbeszeltem Martinnal a reszleteket, majd irany a woburni vasutallomas Park&Ride parkoloja, es a 10:55-os vonattal suhantam vissza Wellingtonba.

A nap hasonloan telt, mint az elozo, de este 6-kor mar azert Haidirral elmentunk ebedelni/vacsorazni, de utana meg legalabb 10:20-ig szivtunk az ETL-lel. Akkor beszeltem 20 percet Gabival, majd szaladtam a 11 orasi vonatra. Utkozben koncentraltam, nehogy elfelejtsek tankolni, mert alig lotyogott nemi benya a tank aljan, de szerencsere meg kibirta a kb. 500 meterre levo benzinkutig.

Elso alvasomat Rebi uj matracan ejtettem meg, de takarom nem volt, csak takarohuzat, a gazkalyhat beizzitottam, de nem akartam egesz ejszaka egetni, ezert tobbszor arra ebredtem, hogy fazom. Nem is tudtam jol aludni, izgultam Gabiek utja es a melo miatt egyarant.

Szombat

F7 korul kidobott az agy, meg vagytam egy kis melegre. Eltekertem a boltba, vettem nehany olyan dolgot, amit evoeszkoz meg tanyer nelkul is lehet fogyasztani, otthon megettem. Kozben nem faztam, mert a deckre sutott a nap fenyesen, kellemesen meleg volt.

10-kor elindultam vasarolni. Pont jokorra sikerult idoziteni ezt a bekoltozest, mert a hetfoi Labour Day miatt ilyenkorr itt HATALMAS learazasok vannak, ugyhogy joval olcsobban jutottam mindenhez, szerintem osszessegeben 40-45%-ot sikerult sporolnom ma. A Queensgateben levo Warehouse, Farmers es a nem sokkal arrebb levo Briscoes kozott ingaztam egy picit, jegyzetelve, szamolgatva. A vege az lett, hogy a dolgok nagy reszet a Briscoesban vettem: dupla takaro, szimpla takaro, 3 parna, evoeszkozkeszlet, 3 edenybol allo keszlet, Benceparna, lepedok nehany dolgot a Warehouseban: kenyervago kes, evoeszkozok, vizforralo, kis takaro, tu a pumpahoz. A Farmersban pedig 2 dolgot szereztem be nagyon olcson: Remington birka(ez en volnek)nyiro es teflonserpenyo.

Mire a vegere jutottam mindennek, 2 ora fele jart az ido. Fogtam magam, irany dolgozni. Az elejen nehezen tudtam ra koncentralni, de aztan Haidirral jol haladtunk. 8 korul elinditottunk egy kocka processt, ami legalabb 1 oraig tart, aztan eljottunk. Innentol majd Haidir atveszi, amit kedd reggelig kell befejezni, en meg mentem Gyorgyiekhez Lower Huttba, aki kolcsonoz nekunk babaagyat. Aztan a babaagy meg jo sok mindennel kiegeszult, meg a delelotti vasarlas eredmenye is a kivulrol nem tul nagynak kinezo Nissan Bluebirdben lapult, nem hittuk volna hogy bele fog ferni minden, de belefert! Eppen csak, de sikerult. Otthon le is fenykepeztem, miutan kipakoltam, hogy mennyi-mennyi cucc is volt ez!

Gyorgyi meg behivott egy teara, aminek az eredmenye az lett, hogy 11-ig beszelgettunk. Sok hasznos tippet is adott, pedig mar a babaagy meg a jatekok meg az etetoszek is mind hatalmas segitseg! Nagyon halas is vagyok neki, emelett pedig nagyon kellemes beszelgetotars, ugy nez ki Gabi nem lesz egyedul mar az elejen sem ilyen szempontbol sem.

Fel 12 korul gordultem be a garazs ele, kipakoltam, zenet hallgattam, enekeltem, megittam egy sort, osszeraktam a kisagyat es sokat-sokat gondoltam Gabiekra, akik mar uton voltak a repterre, es igyekeztem minel otthonosabba varazsolni a hazat a hazaerkezesunkre. Szerintem sikerult is sokat javitani rajta, a kisagy nagyon jol mutat a nappaliban 😉

Ma mar az 500gsm (ez itt valami mertekegyseg arra, hogy mennyire meleg a takaro, ez majdnem a legmelegebb fajta) melegitett, es bizony jo is volt! Meg a futest sem kellett beinditanom, igy sem faztam. Azzal a joleso erzessel merultem alomba, hogy Gabiek mar minden perccel kozelednek es kozelednek hozzam…

Kutyakiállítás NZ módra

Na, ezt a bejegyzést illett volna már hétfőn, de legkésőbb kedden megejtenem, hiszen a nevesített esemény vasárnap történt, és naplóírás szempontjából sok részlet ily távlatokból már a homályba vész :o)

Aznap reggel eléggé korán keltem az itt eddig megszokotthoz képest, mert 7:52-kor ment a vonatom. Ez az első járat vasárnap. Úgyhogy 7 körül ki az ágyból, készítettem magamnak szendvicset (az sosem árt), elvégeztem a reggeli teendőimet a mellékhelyiségben (bár erről talán nem kéne ilymódon is megemlékeznem :P), aztán kellemes séta az állomásig. Olyan jó volt,  hogy még alig láttam embereket, autókat az utcán, de már világos volt és szép idő. Jólesett így gyalogolni kicsinykét.

A vonat pontos volt itt is, meg érkezésnél is. Papakura 8:29, Helgáék már vártak családostul, kutyástul 🙂 Átgurultunk a kb. 5 km-re lévő raktárépülethez, amely a kiállítás színteréül szolgált. Három Labi volt nálunk (majd talán fényképeket is kapok nemsokára):

  • Dessy (nem biztos, hogy így kell írni a nevét 🙂 sohasem igazodtam ki a törzskönyvezett ebeken :)) – egy hivatalosan sárga, de az én színészlelésem számára barnának tűnő 🙂 labilány
  • Wena – a fekete esélyes
  • Lizi – egy három hónapos gyönyörűség

Már a parkolóban megmutatkozott a helyi junk-food konyha eredményének gyöngyszeme. Nem is részletezem, nem volt kellemes látvány, Helga és Eszti viszont a későbbiekben sem tudtak leakadni a témáról 🙂

Wena kissé felspanoltan, oltári idegesen viselkedett, míg az első közeli találkozása meg nem történt néhány másik kutyussal. A benti ketreckében viszont már tömény nyugalommal viselte az egész délelőttös eseményt.

Az események lassan indultak be, és mivel nem értettük a rendszert (se a bemondót, mert mikrofont nem használt és ráadásul nem felénk fordult, mire meg odaértem, a lényeget már nem hallottam), sűrűn kellett kérdezgetni másokat. Most viszont már tudom, hogy előbb mindig a kanok mennek, azon belül van vagy 7-8 kategória, csak itt kutya nem volt mindegyikhez 🙂 Mikor Helga vitte Wenát, ő – mármint Wena – lett a best bitch az intermediate kategóriában, amit nem volt nehéz elérni, mert nem volt más kutya 🙂

Szegény Helga nem élvezte túlzottan a helyzetet, de legalább kaptak egy piros szalagot. Meg előtte egy kéket, Dessy révén, aki egy népesebb (asszem 8 fős) mezőnyben bizonyult másodiknak!

Aztán még összemérték kategórián belül a kanokat-szukákat, meg a végén a labradorokat a goldikkal, volt itt minden. Igazából amolyan hobbiverseny volt, sok résztvevő nem is tenyésztőként volt jelen, hanem csak lelkes kutyatartóként.

Mindenesetre  életemben nem láttam még ennyi szép, ámde neveletlen kutyát. Barni tantónénijének, Andinak, igaza volt, hogy a kiállításokon ne gondoljam, hogy engedelmes kutyákat lehet látni, ott fordulnak elő a legneveletlenebb ebek 🙂 Persze elsőre is elhittem neki, de most láttam is. Barnika sem arról híres, hogy mindenben úgy cselekszik, ahogyan én mondom neki, de ha leültetem, ott maradok pár centire tőle, akkor azért egy helyben marad amíg nem engedem megmozdulni.

Persze igaz, hogy nagyon sok kutya között másképpen viselkedik minden eb.

Mindegy, a lényeg hogy élveztem a kiállítást is, mert még sosem voltam ilyenen, jólesett Helgáék társaságában is lenni, pláne úgy, hogy én szabadon tudtam élvezni az egészet, mindenféle izgalom nélkül. Nekik azért jobban tétre ment a dolog, időnként stresszeltek is 🙂

Hozzávetőlegesen fél 2-ig tartott a kiállítás, utána bezsuppoltuk a kutyusokat a hátsó részre (a Bighornban simán elfértek). Én ugyanúgy Papakura-nál szálltam ki, elköszöntem Helgáéktól, aztán irány haza vonattal. Kellemes délelőtt volt! 🙂

———————————————————————

Különleges adalék a bejegyzéshez, hogy éppen az írása közepette végzett a mosógép, és a “Soha ne add fel!” pólom ismét tiszta (a hétfői interjú után levetettem mégiscsak, bár job offer nem jött általa. Még!), ezenkívül ha már korábban érintettem a gatyatémát, sajnos az egyik fehér példány a “Soha ne add fel!” pólóval való együttmosás következtében kedvenc párducom színét vette fel… 🙂

Kutyások egymás közt

Na emberek, érdekesen alakulnak a kutyaszállítós dolgok. Ma küldtem levelet a német Gradlyn Kennels cégnek (alias petshipping), ahonnan szerintem 2 órán belül választ is kaptam. Ezt be is illesztem emide, tessék:

Position                                       Price in EURO
Airfreight incl. handling                           2.230,85
Animals: 1
Crates: 1*500()  [101/67/75 cm]
(x)- incl.                                              0,00
Animal station and sealing                             45,00
AWB-Fee                                                25,00
Transit permit fee in Singapore                        45,00
Veterinray-handling                                    25,00
Veterinary charges                                     85,00
AVI-Fee                                                28,00
Fuel surcharge                                         24,15
Security surcharge                                      5,25
Petties                                                 8,50
                                               ————
Amount                                               2521,75

(A formázás nem az én művem, emailben is így jött!)

EUR-HUF árfolyamért én ide szoktam látogatni, mert látszik a görbe visszamenőleg is jó sokáig. Mára 279,56-ot mutat, tehát a végösszeg Ft-ban (kerekítve): 705 e Ft. (Ez készpénzes fizetés esetén van így, PayPal-nél +3,5%)

Tekintve, hogy az Airmax Cargos ajánlat is ekörül van, és a Petshipping a honlap alapján (illetve egy kedves barátom elmesélése alapján az előbbit illetően) rokonszenvesebb (ráadásul őket pozitívan ajánlották). Váltottunk is néhány levelet az ügyintéző sráccal.

Mivel van egy leányzó, aki szintén szeretné az enyémmel talán egyidőben utaztatni kedvencét, kértem egy dupla ajánlatot is a GK-tól: 4382 euró, azaz 1 226 960 Ft összesen, kutyánként 613 480 Ft. Azért ez egész jó 🙂 90e Ft kedvezmény!

A Budapestről való Frankfurtba kiszállításra egy magyar tenyésztőt ajánlott: Szigeti Miklóst, merthogy vele már kapcsolatban vannak, és amúgy is kéthetente jár ki, vinni a kutyákat a frankfurti reptérre. Nosza, felvettem vele a kapcsolatot. Ez már kissé döcögősebb volt, mert véletlenül sem ugyanazokkal a számokkal dolgozik:

A GK-nak (Gradlyn Kennels) ezek a méretek kellettek:

Petshipping méretek

Petshipping méretek

Szigeti Miklósnak főképp a kutya marmagassága, tömege, szállítás idejében való kora és fajtája kellett. Ezeket még nem adtam meg neki teljeskörűen, mert Barni marmagasságát nem tudtam, és bent a munkahelyemen nem is tudtam megmérni 😛

Az ő leveléből az idetartozó lényeg:

“Ha tudom a kutya kért méreteit akkor tudom a pontos árat.Ausztrália és Uj Zéland a legdrágább légiszállítások….A közúti szállítás és ügyintézési díj ezen felül szállításonként 70-100 EURO. Egy ilyen méretű kutya szállítáésa az USA-ba összesen 700 EURO lenne. Legutobb Melburnbe egy weimari vizsla szállítása 2500 EURO voltaz egy mérettel nagyobb ketrecben ment.”

Adjuk össze, felső hangon számolva:

  • közúti szállítás Barninak: 100 euró, kb. 30e Ft (annál feljebb csak nem megy :))
  • repülőjegy a GK-tól, 2 kutyás kedvezmény esetén: 2190 euró, azaz 615 e Ft
  • összesen: 645 000 Ft (árfolyamtól függően persze változhat!)

Azt hiszem, ez már egész elfogadható.

Kutyások bátran kérdezzenek, akár privátban is! (ha valaki kommentel, úgyis látszik az emailcíme, amit csak én tudok olvasni)!