Szólít a kötelesség – de csak játékból

Némi játékos vénával rendelkező olvasók részéről némi halovány sejtelem már derenghet, hogy ha játékról van szó és nyersfordításról, akkor ez bizony a Call of Duty sorozat, jelen esetben annak is a 6., Modern Warfare 2 (modern hadviselés) alcímet viselő tagjáról van szó.

Nem sok FPS-sel (belsőnézetes lövöldözős játék) játszom, 1-2 évente akad 1 olyan, ami igazán megtetszik és végigviszem. A legutóbbi talán a Modern Warfare 1 volt, azelőtt meg a Quake 4. A Modern Warfare mindkét része közel került hozzám, a másodikban talán méginkább eltalálták a hangulatot, és nem főként a grafika miatt, hanem az ábrázolásmód és az egyjátékos kampány története által, illetve hogy a játék során sosem egyedül kell tevékenykedni, hanem egy csapat részeként. Ettől sokkal pörgősebb is, nincsenek benne holtidők, amikor az ember csak úgy magában nézgelődne, hiszen a csapattársak nem lazsálnak. A legtöbb küldetés egyfajta rohamcsapat-akció, nincs bennük lehetőség a tökölődésre.

A hangulati elemek a legütősebbek benne, ezek közül kettőt emelnék ki, amik nagyon megragadtak bennem:

  • Az első ilyen jelenet egy közel-keleti háborús övezetbeli város hangulatát intézi, ahol a helyi milíciával csapnak össze a játékos által képviselt oldal katonái, illetve pont az a részlet nagyon para, amikor egy lövés sem dördül el, hanem 3-4 terepjáróból álló konvoj egyik dzsipjén utazva a gépágyú mögött behatol az ember a föléjük magasodó házak közötti keskeny utcán a város mélyébe. A járművek által felvert por, a rozzant házak nyikorgása mind-mind felborzolja az ember hátán a szőrt. A sikátorokban időnként felbukkanó, menekülő civilek mindig a frászt hozzák rám, mert először csak a mozgást látom, azt nem hogy ellenség-e vagy sem. És a nyirkos félelem, hogy egy sötét ablakból bármelyik pillanatban az emberbe csapódhat egy elszabadult golyó… szinte már várja az ember, hogy történjen valami, csak legyen vége ennek az idegőrlő várakozásnak. És ezt jól sikerült érzékeltetni a játékban. (youtube-on rá lehet keresni a call of duty modern warfare 2 team player kifejezésre, akkor felhozza a küldetést, de a teljes egészét, és amiről én írtam, az kb. 3-4 percnél kezdődik, a többi kevésbé élvezetes mint “moziélmény”)
  • A másik az magáért beszél, és egy átvezető videó (aki szeretné végigjátszani esetleg, az ne nézze meg, mert elárulja a sztori csavarját). Főképp akkor érinti meg az embert, ha játékosként is átélte a megelőző küldetéseket. Bár az árulás mindig fájdalmas, még egy regényben/filmben is, ha rokonszenves szereplővel történik meg. Egy játékban, ha bele tudjuk élni magunkat a szerepbe, akkor pedig méginkább. Az pedig, hogy belső nézetből látjuk, még hátborzongatóbb, íme:
  • (ráadásul épp amikor locsolják a benzint, akkor hallhatjuk a rádióban, hogy ne bízzatok Shepherdben (a cigis figura)…)