Játékház-kiállítás

A lányok az egyik könyvtárat látogatva a múlt héten észrevettek egy kis ízelítőt egy játékház-kiállításból, amit Szeptember 19-re hirdettek, és annyira tetszett nekik, hogy el is mentünk. Nagyon aranyos, aprólékos műgonddal elkészített, főképp viktoriánus időket idéző házikók voltak. Tele apró, de annál lenyűgözőbb részletekkel! Némelyik mintha igazi lett volna.

Kicsit olyan ez, mint a vasútmodellezés, csak kevésbé mozognak a tárgyak :o) a hangulata viszont tényleg hasonló! Nagyon élveztük az ottlétet, íme egy kis ízelítő belőle:

/Váltsatok át rendes felbontásra már a legelején, különben eléggé pixelesen néz ki. Küszködtem vele hogy rákényszerítsem a HD-t alapból, de a Youtube alapból visszaváltoztatja és olyan minőséget választ, ami szerinte az adott mérethez megfelelő./

A közvetlen Youtube webcím végső menedékképp: https://www.youtube.com/v/NSbYTWbB6qE?version=3&vq=hd1080

Helyzetjelentés

Nem tűntem el (de igen), és bár fontolgattam hogy hagyom a blogírást a fenébe jövőbe, rájöttem hogy nekem is jó ha megörökítem magunknak a történéseket, ha meg Nektek is ezt kellemes olvasni, hát még jobb.

Szóval az elmúlt hetek-hónapok történései dióhéjban:

  • Sok a munka, többek között mert telhetetlenek az ügyfelek, illetve benne vagyok a “több felelősség, jaj ez mennyire jó az önbecsülésemnek” mókuskerékben, amiről a jelek szerint tudom ám hogy mókuskerék, mégis csak szaladok benne mint a kék, punk sündisznóval (igen, Bence egyik kedvence mostanság a Sonic Generations) keresztezett mókus. Ennek ellenére, vagy pont ezért a munkával töltött idő jelentős részét élvezem. Amit nem, hogy amikor a North Shore északi csücskéből a város déli részeibe kell járnom, akkor az irodában reggel még nincs senki mikor lerakom a motort és busszal/taxival megyek tovább, illetve délután/estefelé már nincs senki mikor visszaváltok a motorra. Jobban kedvelem a későn kezdek-korán végzek verziót, de az ritkábban jön össze. Viszont már egész jól beszélek MDX-ül (ha nem tudjátok mi ez, ne nézzetek utána, nem érdemes 🙂) és elkezdek a közeljövőben egy ToastMasters kurzust, aminek a végén nem a kenyérpirítói tudásomról kapok majd oklevelet hanem ha minden jól megy, megtanulok nyilvánosság előtt jól beszélni, de legalábbis hozzászokom ahhoz hogy sokan figyelnek miközben szövegelek.
  • Más jellegű időrabló tevékenységem, hogy felelevenítettem ’90-es évekbeli kosárlabda iránti érdeklődésémet (ami akkor is és most is főképp TV közreműködésével nyilvánult meg), és ugyan csak egy csapat meccseit nézegetem (NBA iránt érdeklődőkkel szívesen cseverészek e témáról ;-)), a mostani zsúfolt szezonban ez heti 4-5 meccset jelent, szóval ez az idő nem blogírásra fordítódik. Ami egyfelől nem baj, mert szeretem nézni, másfelől sok időbe tellik.
  • Elkezdtem venni játékokat Steamen keresztül, és ha eljutok odáig hogy esténként beindítok egyet (miközben Gabi a TV-s sorozatok áttekinthetetlen szövevényeibe ássa bele magát), akkor az szintén azzal jár, hogy semmi másra nem szánok időt aznapra. A mostani favorit a Deus Ex – Human Revolutions ami jó. Mármint nem feltételnül az a jó hogy játszom vele, hanem maga a játék. Amúgy pedig a R.U.S.E. az aktuális favorit stratégiai téren.
  • A hétvégék elröppennek könnyen, tekintve hogy lusta vagyok korán felkelni (pedig ha a hétköznapokhoz hasonlóan 5-6 felé kipattannék az ágyból, mennyivel több időt tudnék hasznos dolgokra fordítani! – de mivel tudom hogy nem azokra fordítanám, miért is erőltessem ;-)) aztán meg nagy körre viszem Barnit, majd szép idő esetén elmegyünk valahova családostul élvezni a napsütést, tengert, akármit, rossz időben pedig benti játszótéren nyomulunk a kisemberrel.
  • A motorozás megy, már több mint egy éve gördülök 2 keréken dolgozni és nagyon megszerettem. Eljutottam addig az érzékeny pontig, amikor az ember rutinból azt gondolná hogy már mindenre képes, de ilyenkor kell önfegyelmet gyakorolni (ha már eljut idáig az ember hogy ennek tudatában van, szerintem már egy komoly lépés a biztonságos(abb) motorozás felé). Viszont akik azt híresztelik hogy “ne lakj a ‘Shore-on mert a híd az halálos”, nos eme véleményük nem feltétlenül a valóságot tükrözi. Noha nagyjából igazuk van, az állítás ki nem mondott része mintha arra utalna hogy más helyekről bejutni a városba egyszerűbb. No, Ellersliebe meg Manukauba sokat járva én azt mondom hogy az SH1-nek a hídtól/belvárostól délre eső szakasza motorral sokkal keményebb mint a híd és a North Shore. Egyrészt mert keskenyebbek a sávok, a forgalom mindig nagy, valamint az autósok kevésbé együttműködőek, talán még némelyik be is kíván tartani mikor látja a tükörben hogy indexelve kerülgetem a kocsikat. Az északi részen már végigmegyek az Oteha Valley felhajtótól egészen a hídig a sorok között viszonylag zökkenőmentesen, de másutt ezt nem mindig sikerül megjátszani még délidőben sem. A motorosok egymással egész előzékenyek, csak nagyon ritkán fordul elő hogy nem húzodom udvarisasan félre a mögöttem, a sorok között gyorsabban szambázó “sporttárs” elől (ha neki nem elég az 50-60 kmh hadd menjen), meg fordítva sem szokott gond lenni, bár múlt héten volt egy figura aki 20-30-cal totyogott, ami önmagában nem baj, csak egyrészt össze-vissza lassított-gyorsított illetve nem volt benne annyi hogy elengedjen még akkor sem, mikor már jóideje ott mentem mögötte, kíváncsian hogy mit lép. Nem lépett semmit, úgyhogy átmentem másik két sáv közé és úgy előztem meg.)
  • A Coromandel félszigetet is meglátogattuk 4 gyönyörű nap idejére (abban az időszakban szerintem hetek (hónapok?) óta az volt egy egyetlen 4-napos periódus, amikor végig sütött a nap), és azt kell hogy mondjam: Coromandel gyönyörű, még a mi Új-Zélandon csodás tájaihoz szokott szemünknek is. Néhány kép ízelítőül Cathedral Cove környékéről alant (ami engem még jobban megragadott mint a forróvizes partszakasz, ami viszont a klassz hullámzással nyújt maradandó fürdési élményt):
  • képek
  • Bence cseperedik felfelé, október környékén iskolás lesz, most meg az oviban tanítják okosságokra: számolás, betűzés, játék kifulladásig a friss levegőn, szocializálódás a többi gyerkőccel (ez az, amit nem lehet otthon sehogyan sem), és viszonylag elégedettek vagyunk az ovónőkkel illetve magával az intézménnyel. Most már heti 5 napot jár, időnként nem szereti de olyan azt hiszem csak egyszer volt, mikor megkérdeztem délután hogy “Jó volt az oviban?” – és nem a szokásos igent kaptam válaszul.
  • Bence mostanában boldog, múltkor újrakezdte a LEGO Star Wars III-at, és szerette volna ha Boba meg Jango Fett illetve Darth Vader is játszhatóak lennének, amit általában kódokkal oldottunk meg korábban is. No, elintézem neki hogy Darth Vaderrel is lehessen, utána közölte velünk hogy boldog lett ettől 🙂 Azóta boldog mikor játszótérre megyünk, mikor beszerzek neki egy új rajzfilmet, kap valami finomat, stb. Tegnap azért is boldog volt, mert mi vagyunk a szülei! Mikor keresztkérdésként rákérdeztem hogy mi lenne ha nem mi lennénk a szülei, rögtön lefelé görbült a szája és nem akarta, szóval jól értette mindkét kérdést!
  • Rebi is jól elvan, nagyon szépen fest és rajzol, gondoltam hogy egyszer rászabadítom a motoromra hogy fessen rá valami jót. Az itteni suliját egész megszerette, és bár küzd a kamaszkor szokásos nyűgjeivel (pl. hogy az elképzelési és a gyakorlat az én megítélésem szerint nem feltétlenül fedi egymást, de ez az amit nem lehet megmagyarázni egy tizenévesnek, hanem a saját bőrén kell a horzsolásokat megtapasztalni – ki nem emlékszik erre a saját életéből? ;-)), de azért összességében szeretem ahogy áll a dolgokhoz.
  • Reggelente futok, ami jólesik, bár fél 6-kor még bazi sötét tud lenni a fák között és főképp Barni fehéren villogó fara mutatja hogy merre kell menni hogy ne essek be a bokrok közé.

És akkor a beígért képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Esetleg érdemes megkérdeznem, hogy melyik témakör vált ki nagyobb érdeklődést az Olvasóközönségből a fentiek közül?

/Azt hiszem merném borítékolni hogy a PC-s gammák meg a kosárlabda nem sok szavazatot fog kapni szemben pl. Coromandellel, de ezen az volna a csodálkoznivaló ha csodálkoznék!/

Sz(t)ar Wars–Bence apró

Bencének mostanság gondjai voltak a nagy barnával. Az okokról vannak ötleteink, de most a lényeg az, hogy egy ideje sikerült rávenni, hogy ne féljen tőle, vagy legalábbis túltegye magát a dolgon. Most már bilibe is megy (nagy ováció közepette) magától, meg a rendes wc-re is el szokott menni egyedül. Egyszer próbáltam utánamenni és személyiségi jogait a sárba tiporva lopva készíteni egy fotót róla, olyan aranyos ahogy letolt nadrággal-gatyával kotor a wc felé, meg ahogy ott álldogál.

Erre micsinál a kis ravasz? “Apa, nem!” felkiáltással az ajtóhoz jön és nemcsak becsukja, hanem be is zárja! 🙂 Annyit nevettem rajta ekkor…

Amikor pedig hosszabb időt tölt ott, nemcsak egy sárgányit, akkor meg énekel, dumál, illetve dolga végeztével büszkén újságolja nekünk és hív minket egy megtekintésre.

Hogy mi váltotta ki benne azt, hogy a hosszú hónapokon át zajló, szinte állandó visszatartásból hirtelen nagyon jó irányba halad? A rendesebb ételek mellett a jutalom: Lego Star Wars játék kettesben. 1 vagy 2 pályát le szoktunk nyomni egyben, aztán nekem elég, illetve a játékból hátralevő idő is túl gyorsan fogyna.

A játékban előforduló szereplőket már névről ismeri, az R2-D2 (Artu-Ditu) nagyon aranyos kiejtéssel megy neki. Noha magától csak kis robotnak nevezi, utánam lelkesen ismétli a nevét is. Most meg a vukikra kattant rá, a fénykard mánia hamar elmúlt.

Amúgy pedig elég ügyes őkelme, meg is lepődtem, hogy ennyire jól megy neki, és tudja kezelni a térben mozgást (noha a játék kamera kezelése még hagy némi kívánnivalókat maga után, lévén ez az első rész), valamint az Erő, Ugrás és Fénykard/Stukker billentyűket. Be kell hogy valljam, 1-1 esetben ügyesebben is kijön neki a lépés.

Lassan azt hiszem jön majd a játék folytatása, vagy kitekintés egy másik Lego világ irányába… van választék: Harry Potter, Batman de a legjobbnak szerintem a Karib tenger kalózai néz ki.

Szólít a kötelesség – de csak játékból

Némi játékos vénával rendelkező olvasók részéről némi halovány sejtelem már derenghet, hogy ha játékról van szó és nyersfordításról, akkor ez bizony a Call of Duty sorozat, jelen esetben annak is a 6., Modern Warfare 2 (modern hadviselés) alcímet viselő tagjáról van szó.

Nem sok FPS-sel (belsőnézetes lövöldözős játék) játszom, 1-2 évente akad 1 olyan, ami igazán megtetszik és végigviszem. A legutóbbi talán a Modern Warfare 1 volt, azelőtt meg a Quake 4. A Modern Warfare mindkét része közel került hozzám, a másodikban talán méginkább eltalálták a hangulatot, és nem főként a grafika miatt, hanem az ábrázolásmód és az egyjátékos kampány története által, illetve hogy a játék során sosem egyedül kell tevékenykedni, hanem egy csapat részeként. Ettől sokkal pörgősebb is, nincsenek benne holtidők, amikor az ember csak úgy magában nézgelődne, hiszen a csapattársak nem lazsálnak. A legtöbb küldetés egyfajta rohamcsapat-akció, nincs bennük lehetőség a tökölődésre.

A hangulati elemek a legütősebbek benne, ezek közül kettőt emelnék ki, amik nagyon megragadtak bennem:

  • Az első ilyen jelenet egy közel-keleti háborús övezetbeli város hangulatát intézi, ahol a helyi milíciával csapnak össze a játékos által képviselt oldal katonái, illetve pont az a részlet nagyon para, amikor egy lövés sem dördül el, hanem 3-4 terepjáróból álló konvoj egyik dzsipjén utazva a gépágyú mögött behatol az ember a föléjük magasodó házak közötti keskeny utcán a város mélyébe. A járművek által felvert por, a rozzant házak nyikorgása mind-mind felborzolja az ember hátán a szőrt. A sikátorokban időnként felbukkanó, menekülő civilek mindig a frászt hozzák rám, mert először csak a mozgást látom, azt nem hogy ellenség-e vagy sem. És a nyirkos félelem, hogy egy sötét ablakból bármelyik pillanatban az emberbe csapódhat egy elszabadult golyó… szinte már várja az ember, hogy történjen valami, csak legyen vége ennek az idegőrlő várakozásnak. És ezt jól sikerült érzékeltetni a játékban. (youtube-on rá lehet keresni a call of duty modern warfare 2 team player kifejezésre, akkor felhozza a küldetést, de a teljes egészét, és amiről én írtam, az kb. 3-4 percnél kezdődik, a többi kevésbé élvezetes mint “moziélmény”)
  • A másik az magáért beszél, és egy átvezető videó (aki szeretné végigjátszani esetleg, az ne nézze meg, mert elárulja a sztori csavarját). Főképp akkor érinti meg az embert, ha játékosként is átélte a megelőző küldetéseket. Bár az árulás mindig fájdalmas, még egy regényben/filmben is, ha rokonszenves szereplővel történik meg. Egy játékban, ha bele tudjuk élni magunkat a szerepbe, akkor pedig méginkább. Az pedig, hogy belső nézetből látjuk, még hátborzongatóbb, íme:
  • (ráadásul épp amikor locsolják a benzint, akkor hallhatjuk a rádióban, hogy ne bízzatok Shepherdben (a cigis figura)…)