Együnk bio-t itt is!

Magyarországon az elmúlt 4-5 évben alaposan rászoktunk a biozöldségek és -gyümölcsökre, legfőképp két okból. Egy okból meg nem … szoktunk volna rá. Az áruk önmagában akár elrettentő is tud lenni. Legalábbis az első kipróbálástól el tudja venni az ember kedvét.

Én viszont abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egy jóbarátom biodinamikus termesztő volt. Sajnos már elhunyt (azt hiszem 2 évvel ezelőtt), de igazán becsültem és becsülöm most is a kitartását, elszántságát, lelkiismeretességét, amivel az élet dolgaihoz hozzáállt, nem csak a biodinamikus gazdálkodáshoz.

Ennek a momentumnak az volt a szerepe, hogy mivel előtte nem nagyon fontolgattam a bio dolgok vásárlását, nem volt negatív előítéletem irántunk, hanem Piroska révén hitelt adtam nekik. Ez pedig meg is hálálta önmagát, mert soha olyan zöldségeket (köztük Pegó Zsuzsa mennyei paradicsomát) nem ízleltem azelőtt. (Mielőtt a részrehajlás lehetősége vetődne fel, elmondom azt is, hogy a bio termények között is volt olyan, amit soha többet nem (v)ennék, de miután az ember megtalálta a neki rokonszenves, megbízható termelőket és leginkább tőlük vásárol, akkor azért nagyon nagyrészt minőségi árut kaphat. Én jobb szerettem közvetlenül az őstermelőktől vásárolni, nem a boltokban, pláne nem az import, fóliázott, méregdrágára beárazott árut. Ennek főképp két oka volt: az egyik a hazai mezőgazdaság támogatása, illetve sok ilyen termék az én ízlésem szerint túlzottan meglovagolta az egészséges élelmiszerek iránti igényt, és szemtelenül magas árstratégiát képviseltek.)

Szóval ezen előzmények után hiányoltuk itt NZ-n a bio terményeket, amíg nem találtunk egy átmeneti, majd egy tartósnak tűnő megoldást:

1) a Commonsense biobolt (több boltjuk is van Wellingtonban) finom, de sokmindent csak drágán lehet beszerezni náluk, ezért nem is jártunk oda rendszeresen, de pl. a zöld kiwi jó áron van és oltári finom 🙂

2) Györgyi segedelmével tudomást szereztem a Direct Organicsról (a bio jelzőnek itt az organic felel meg).

Direct Organics

Az úgynevezett vege box rendelésekor 3 méret közül lehet választani, melyek közül mi a legkisebbet szoktuk, ez 10-12 kg szokott lenni, $42 dollár ellenében. A tartalmát nem a vevő állítja össze, hanem az éppen rendelkezésre álló terményekből kapunk. 3 dolgot lehet változtatni egy-egy rendelés alkalmával. Ezenkívül előre meghatározott ciklusban lehet csak rendelni (első alkalommal kérhetsz egy próbát, ami után természetesen nem kötelező újból kérni, de amúgy heti, kétheti (vagy egyéb) rendszerességet fenn kell tartani. Ezen dolgok hátterében az áll, hogy jobban tudják érvényesíteni a méretgazdaságosságot, és az általuk összefogott őstermelők jobban meg tudják tervezni a tevékenységüket.

Van aki nem szereti, hogy nem válogathat, nekünk megfelel. Eddig minden alkalommal finom zöldséget/gyümölcsöt kaptunk, a legtöbb termény tekintetében a sima bolti minőség felett (próbálgattunk előtte nagyboltokat, zöldségeseket, de egyik sem volt ennyire fincsi).

Ezenkívül ingyen házhozszállítás van az északi szigeten (a délire sem vészes az ár, kb. $5 lehet), pontosak, megbízhatóak. Én hetente szoktam utalni (hétfőn) a doboz árát, csütörtökön (vagy már szerdán) jön is a doboz.

Mindig örömmel nyitjuk ki, befalunk egy-két fincsi gyümölcsöt, majd szortírozzuk a termést, bepakoljuk a szekrénybe és eltervezzük a következő heti menüt 🙂

/Ha valaki szeretne további részleteket, kérdezzen nyugodtan./

K … kajasokk

Sok(k)an érintették már ezt a témát, én nem is szándékozom a megszokott szempontból újdonságokat közölni, inkább másféle szempontból gondolkodtam el ezen a kérdéskörön.

Alapvetően aki ilyen messzire kivándorol (noha korábban úgy gondoltam, néhány ezer km felett a távolság már szinte mindegy, de most már nem tartom mindegynek, hogy 12-14 óra repülés után fel kell-e ülni még egy gépre vagy sem), annak nyitottnak kell lennie az újdonságokra. Gondolom ez önmagában nagy szerepet játszik már egyáltalán abban, hogy felvetődik a kivándorlás ötlete, szándéka.

A fordított kultúrsokkról már több blogban is olvastam, illetve személyes beszélgetések alkalmával is felmerült. Az én – szerény mértékű – tapasztalatom alapján kétféleképpen vélekednek erről az itteni honfitársak: vagy lubickolnak a változatosságban és tiszta szívükből élvezik az új környezetet, a kiwi hozzáállást, illetve hiányzik nekik minden, ami Magyarországon jó volt, és ez a beteljesíthetetlen vágyakozás beárnyékolja az ittlét kellemes tapasztalatait is.

A hosszú bevezető lényege, hogy nyitottságunk ellenére a kaja terén megmarad a megszokotthoz való ragaszkodás, néha akár az ésszerűtlenség határán egyensúlyozva. Mintha az ember elméje simán fel tudná adni a mindennapi magyar létezést, a gyomra nem tud lemondani a megszokott, jól ismert ízekről.

Mi például hétvégén Györgyi javaslatára felfedező körutat tettünk a Davis Trading nevű boltban, ahol sokminden kapható, ami másutt nem: mák, dió, kukoricadara (a semolina-nak nevezett ultrafinomra őrölt búzadara számunkra nem volt az igazi grízes tésztának), sok-sok fűszer, gesztenye, stb. Sorolhatnám még, de nem emlékszem mindenre, mert engem annyira nem ragadott meg. Nem a kínálat választékossága, hanem összességében az a jelenség, aminek nem vagyok hajlandó alávetni magam, hogy 10-szeres árat fizessek egy magyarhonban megszokott dologért. Már jól sem esne igazán 🙂

Úgyhogy Gabival eldöntöttük, hogy nem engedünk a kísértésnek (legalábbis többször), és nyitottabbak leszünk az itteni alapanyagokkal szemben, és abból főzünk-sütünk finomakat, ami itt rendelkezésre áll.

Vegaként az ember amúgy is könnyen elfordul a hagyományos magyar konyhától, indiai hozzávalókból meg akad bőven. A Spice Rack nevű bolt Petoneban bőven ad nekünk lehetőséget az új ízek kipróbálására még jó ideig.

Azért persze nem volna igaz, ha azt mondanám, nem hiányzik egy-két élelmiszer a távolból, viszont távolról sem ezek azok a dolgok, amik leginkább hiányoznak Magyarországról. Azok nem is azok, hanem ők. Ők pedig maradnak, akármennyire szeretném is időnként, hogy itt legyenek…

Falafel lány – csípős nyelvvel

Nem áll szándékomban gasztrobloggá is kibővíteni az irományomat, de ma annyira jópofára sikeredett szerintem az estebédem, hogy gondoltam egy képet feldobok róla 🙂

A héten ugyanis találtam végre a Pakiban (nem Pakisztán, PakinSave :)) falafelt, amit otthon lehet frissen elkészíteni. Nem is annyira vészes az ára (bár az óhazában kedvezőbb), viszont nagyon szeretem, emiatt már vártam, hogy kipróbálhassam. Az alkalom váratott magára, de ma eljött az idő! 🙂

Készítettem hozzá baszmati rizst, ebből lett a fej (láthatjátok, hiába rizs, azért “ő” igazán fehér ember :)), a répát és a lilahagymát azt hiszem mindenki felismerte (a bal oldalon lévő hagymadarabkák nem akarnak jelképezni semmiféle hallószervi elváltozást, csak azok előbb voltak a tányéron, mint a rizs), a mosolya pedig olyan édes… s egyben savanyú is 🙂

A néger beütésű frizura pedig a falafelnek köszönhető 🙂

Azóta mind elfogyott, mert tényleg oltári finomra sikeredett!