Miért nem buszozom?

Noha jómagam a közösségi közlekedés híve vagyok (régebben még igazán odaadó hívének vallottam magam, de a jelek szerint ez itt némileg változott), a nézőpontom átértékelődni látszik, felborítva az érdekek arányát az egyéniek javára.

Wellingtonban jól elvoltam a busz-vonat párossal, egyrészt mert szeretek vonatozni, másrészt meg akkor még mentes voltam a motorozás iránti lelkesedéstől.

Aucklandben a North Star buszok menetideje és kanyargós, Tolnát-Baranyát bejáró útvonalai nem töltenek el túlzott lelkesedéssel. Ha ugyanis busszal járok (arról már nem is beszélve, hogy az új-zélandi buszsofőrök vezetési tudását illetően vannak kétségeim, néhány saját tapasztalat alapján), akkor pl.

  • 8:05-kor indulok otthonról,
  • a megállóban (ami amúgy nagyon kényelmesen kb. 150 m-re van tőlünk) eltöltök 5-10 percet,
  • erre-arra való kanyargást követően rátérünk a busway-re (ami már jól működik),
  • a hídon átérve ismét belassulunk és kavargunk egy sort
  • kb. 55-65 perc elteltével érkezem az irodába.

Autóval ugyanez (mostanában carpoolozom a közelben lakó munkatársammal), kb. 45 perc szokott lenni, amikor D-t nem támadja meg az Alvás Mumus 🙂 Pedig sokszor az igazi csúcsforgalomban megyünk.

Ma reggel motorral (igaz nagyon korán) 6:09-kor gördültem ki a ház mellől és 6:42-kor már fent voltam az irodában a 3. emeleten és át is vedlettem a benti hacukába. Ezenfelül még oltári mód élveztem is!

Ha lenne vonat (terveznek, de nagyon hosszú távon), habozás nélkül átváltanék rá. Jelenleg motorral kb. $25-30 a heti költség, kocsival ez kb. duplája, busszal 4-szerese lenne (saját verziónál csak benzint számolva, az időnyereséget sem vettem bele). Viszont akkor egy jó kis olvasást talán megérne a dolog. Most ha olvasok (amennyiben még/már világos van), a kanyargós szakasz végére már háborog a gyomrom, amit nem igazán szeretek (komoly civilizációs problémák, mi? ;-))

Hogy a többi viszonylatban milyen napi szinten vonatozni/buszozni Aucklandben, azt nem tudom. Torbayből a központba nem az igazi.

Bringával az irodába

Teljesült régi vágyam is, hogy ismét bringával tudjak járni dolgozni! Ez Wainuiban nem nagyon valósulhatott meg két dolog miatt: a távolság /20-25km/ és a domborzat /egy bazi nagy hegy/, amelyek a másik oldalról nézve az én edzettségem hiányát is jelenthetik, de ennyit kerekezni időben sem érte volna meg (pláne ha beleszámolom hogy nem tudtam volna feltekerni, de még az igazán kemény bringások is csigalassúsággal haladtak fel arra a hegyre, mikor láttam őket kocsiból).

Szóval ott nem, itt viszont kb, 12-13 km-re vagyok az irodától (ami mellesleg szinte a Sky Tower lábainál hever – pár száz méterre tőle), úgyhogy gondoltam nekiveselkedem és kipróbálom, mit tudok. Mert a busz drága ($8.80 naponta) és lassú (a Flyer (expresszjárat) is kissé szárnyaszegett, annyi a le- és felszálló), autóval szerintem szintén nem jobb egyik szempontból sem.

Múlt csütörtökön bringára kaptam hát reggel és nekivágtam a “nagy útnak.” Az első lejtő nagyon jól ment, viszont utána fel kellett (volna) tekerni egy kimerítő emelkedőn. Ez meghaladta berozsdált bringásizmaim erejét, úgyhogy… toltam, na! Ezenfelül az eső is eleredt, úgyhogy komolyan megfordult a fejemben hogy visszamegyek és buszozom inkább. Szerencsére konokságom felülkerekedett és “majd a fenéket adom én fel ennyi után!” jellegű hozzáállással folytattam utamat.

Sajnos első alkalommal még nem sikerült a megfelelő útvonalat belőnöm (nem is vártam), sokat kellett autók mellett haladnom, ami nem jó. Sem akkor mikor ők állnak, még kevésbé amikor mennek. Ráadásul – akkor pont bringás sávban mentem, szépen az út szélén lévő felfestésen belül, nagyjából 20-25-ös tempóval, amikor arra leszek figyelmes, hogy egy indiai némber egy böszme terepjáróval tol lefelé. Fékezek hirtelen, majd kiderült hogy ő csak be akart fordulni, nem figyelve a megfelelő sávban, teljesen szabályosan haladó (a táskája hátulján fényvisszaverő borítással) biciklisre. Aztán még ő dudált! Mi lett volna, ha belső sávból akar balra kanyarodni, miközben autók jönnek a külsőben? Na mindegy.

Néhány kanyart elszalasztva, időnként nagy adag esővel a nyakamban azért beértem az irodába, ahol még zuhanyzó is van, gondolom a hasonló agyamenteknek 🙂

Másnap kocsival mentünk reggel, úgyhogy du. nem volt bringázás, eső viszont annál inkább, tehát nem bántam a buszt. Tegnap – szerdán – már megtalálva a véglegesnek tűnő útvonalat 45 perc alatt bent voltam, de lesz ez még sokkal jobb, amint visszanőnek az izmok!

Az útvonal nem teljesen pontos, mert a google maps nem ismeri a 16-os mellett haladó kerékpárutat, de nagyjából stimmel.

Hazafelé jól eláztam, de már kezdek hozzászokni. Ma ismét két keréken jöttem, ez a 3. alkalom, és eme jeles “magyar igazság” alkalmából osztottam meg Veletek ezeket az élményeket.

Szóval lehet bringával járni itt is (bizonyos viszonylatokban), még ha az elején nehézkes, esőben kellemetlen (eső van itt bőven!) is, de az ember idővel belejön (mondja a bennem lakozó, töretlen optimizmus).