Christchurch – az első hetek

2 hete érkeztünk meg a városba, azóta gyűjtjük az ellentmondásos benyomásokat. Ellentmondásosak két szempontból is, egyrészt önmaguk viszonylatában, azaz Christchurchre vonatkozóan, valamint Aucklanddel (pontosabban szólva saját Auckland-képünkkel) párhuzamba állítva.

Nehéz bármiféle megbízható képet kialakítani ily rövid idő alatt, pláne hogy az ideérkezésünk – véletlenszerűen vagy félig-meddig akár szándékosan is? ki tudja… – úgy alakult, hogy a legkevésbé kellemes módon induljon és fokozatosan haladjunk a kellemesebb felé. Mivel ez zavarosan hangozhat, a további szóvirágok helyett inkább tárgyilagosa(bba)n pontokba szedem, mire is gondolok:

  • évszak és időjárás

Nem titok, hogy az NZ tél sokunknak nem a legkedvesebb évszaka a sok eső, a rideg hideg és a rövid nappalok miatt. Ráadásul még havas Karácsonyra sincs esély közben! :o) Hóra még egyes részeken akad, ott meg társul hozzá a kellemetlen hideg. Mi is ahogy augusztus 1-jén megérkeztünk, pár napig verőfényes nappalok próbálták csalfa ábrándképekkel elhitetni velünk hogy ez a vidék nem oly elviselhetetlen télvíz idején, aztán azóta kijut a felhős-esős időjárásból meg az éjszakai 0 fok közeli hidegből. Szerencsére maga az eső nem olyan trópusi jellegű amitől 2 perc alatt bőrig ázik az ember (a motoros!), de a kedveszegettséget ugyanolyan remekül elősegíti. A heatpump révén azért kezelhető a dolog, de a kellemestől távol áll szerintem. Ahogy majd közeledik a tavasz, bízom az enyhülésben és a növényvilág zöldbe borulása biztosan jobb kedvre fog deríteni.

Amikor Barnabással nyargalászunk a tengerparton (ami szinte “a hátsó udvarunkban” van), nem fázunk, sőt mindig fellelkesedem a mozgástól, a látványtól, a természet nyers közelségétől. Előző hétvégén hétágra sütött a nap mikor reggel mentünk és csodás volt látni a vad, tajtékpermettől tarajos hullámokat Pihához hasonló daccal döngetni az egyre sekélyülő medret s közben a partmenti dombokon túli hegyek hófödte csúcsait kikandikálni. Minden reggel, még amikor sötétben viszem az ebet, a tengerparti szaladás élménye megnyugtat és lelkesedéssel tölt el!

Néhány kép arról, mennyit is kell baktatnunk a partig:

1. kissé széthúzott panorámakép, csak hogy látsszon milyen közel van a jobb szélen lévő házhoz (ahol Fanni, az autónk álldogáll Gabi mögött) a baloldali tengerparti lejárat (Beach Access) tábla

HazEsPart

2. A kis tábla mellől fényképezve ez a kisebb dűnesor tetejére visz ki…

Southshore körséta - 01

3. ami mögött egy apró völgyecske húzódik a tengerparttal párhuzamosan a két dűnesor között (ember és kutya nem állandó jelleggel tartozékai a helyszínnek). A szemben lévő dombocska tetejéről pedig már …

Southshore körséta - 02

4. … az óceán látható!

Southshore körséta - 03

Kicsit csalóka a megnevezés, mert noha Csendes-óceánnak hívják, mindig morajlik, sőt ezen a tájékon eléggé haragos is tud lenni. Állítólag hidegebb is mint a nyugati part, mert ide a Déli Sark felől jön a hideg, nem Ausztrália felől az enyhébb hőmérsékletű víztömeg. Még néhány kép amiket kutyaséta közben készítettem:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ha jó tempóban, lendületesen haladunk, akkor még csak hideg sincs (reggel emiatt is inkább futunk :)), de azért nagyon várom az enyhülést, a havas hegyekkel ismerkedés szerintem inkább jövőre marad. Most a berendezkedés, letelepedés van soron.

Tavasz-nyár idejére pedig már bőven vannak terveink hogy a Déli Sziget mely részeibe látogassunk közel s távol!

  • lakóhely – mint a ház maga

Egy kis házikóban lakunk, ami építése idején szerintem legfeljebb hétvégi házként fogalmazódott meg építői agyában és azóta sem változott sokat, azt leszámítva, hogy a földrengés kissé megnyektette. A mérete hagy kívánnivalókat maga után egy 4 fős család tekintetében, ami néhol akkor is nyüglődőssé teszi az ittlétet, ha ezt előre tudtuk és lehetőség szerint felkészültünk rá. Mióta a saját cuccaink is megérkeztek, azóta otthonosabb és sokkal jobban érezzük magunkat. Árban legalább kedvező, és van időnk kigondolni merre és hogyan tovább. De azért nem fogjuk visszasírni ezen időszakot, miután rendeződött az új lakhely megtalálása.

  • lakóhely – földrajzi elhelyezkedés

A másik tényező, hogy a munkahelyemtől a városon belül nem is tudom hogy tudtunk volna-e messzebbre költözni. 21-22 km nem tűnik soknak, de fél óra motorozás a napkelte előtti hidegben nem tartozik sem a titkolt, sem a nem titkolt vágyaim közé. Különösképpen, hogy itt a fél-1 óra munkábajárási idő nem a norma, mint Aucklandben, hanem már soknak számít. Pláne motoron -1 fokban, ami már megesett párszor. Ilyen helyzetben a téli kesztyű is édeskevés. De már kezdek belejönni, igazából jobb, mint bőrig ázni. Legalább mikor beérek, fél óra elteltével már kiengednek elgémberedett ujjaim, a teljes elázás következményeinek megszüntetéséhez viszont ennyi idő általában nem elegendő, mert zuhany és váltás ruha is szükséges hozzá.

Szóval nem a legkönnyebb, legkellemesebb modját s idejét választottuk itteni életünk megkezdésének.

Vélemények, észrevételek, tévhitek:

  • Christchurch kicsi, itt ismeretlen a forgalmi dugó fogalma.

Ez azért egy elég nagy ferdítés, mert itt is jócskán be tud lassulni a haladás, bár az igaz hogy jóval kevésbé van az a teljes megtorpanás ami Aucklandben előfordul, de ott is főképp az autópályára való felhajtóknál tapasztaltam, nem annyira a normál utcákon belüli közlekedésnél. Ha nem motorral lennék, néhol bizony rostokolhatnék jódarabig. De hát azzal vagyok 🙂 Ja, és itt a motorosok még mindig biccentve köszönnek egymásnak ha szembetalálkoznak az úton! Mikor motorozni kezdtem 4 éve, még bőven így volt Aucklandben is, de azóta úgy látom kiveszőfélben van, ami szerintem nem jó. Apróság, de attól még nem örülök neki.

Ezenfelül az emberek használják az indexlámpát még körforgalomban is, meg amikor két sáv eggyé szűkül. Aucklandben néha azt hittem hogy a járművek eme funkciója szándékosan deaktiválásra került, vagy hogy az új autókba már nem raknak indexlámpát, mert úgysem használja senki 😉

Ezenfelül nem olyan kicsi a város. Persze, nem kell egy óra hogy keresztülautózzon rajta az ember miközben az autópályán megtesz vagy 70-80km-t, de azért New Brightonból a reptérig kijutni beletelik 30-40 percbe (útvonala válogatja), és ha éppen belekeveredik az ember útlezárásba, akkor csak kavarog össze-vissza mire újra rátalál a helyes útra. Most már egész jól elkerüljük őket, de az elején okozott némi nehézséget és bosszúságot.

  • Fázni vagy nem fázni? – ez itt a kérdés, illetve hogy mennyiért tenni egyiket vagy másikat

Hogy hideg van-e? Igen, akad abból is bőven. Ezzel együtt azért megfagyásról még nem volt szó esetünkben. Az ütött-kopott heatpump ami a nappaliban van – most hogy már egész jól megtanultuk használni és nem piszkáljuk a ki-be kapcsolást leszámítva, nehogy valami bit félremenjen az agyában – egész jól befűti azt a kis helyiséget. Persze a konyhába/fürdőbe kimenni korántsem kellemes, de keveset vagyunk ott. A hálószobák fűtéséhez meg kerülőutakat alkalmazunk: vettünk pl. olyan pizsit, ami belebújáskor sem hideg (a sima pólok vagy különösképp az úgyneműk ugye igen), van állatos onesie mindegyikünknek (nem tudom erre van-e frappáns magyar szó, még a kezeslábas állhat a legközelebb hozzá). Bence a legaranyosabb a méhecskésben, mi felnőttek már inkább viccesen nézünk ki, de legalább melegen tart minket! Kint én ritkán fázom (motorozást leszámítva), egyrészt mert jól beöltözöm, másrészt meg jó lendülettel mozgok.

A hétvégén mikor sokat sütött a nap, sokakat láttunk pólóban, rövidnaciban flangálni, rajtam is csak egy pulcsi volt és egy kerthelyiségben ebéd után jólesett meginni egy hideg sört. Szóval azért nem Szibéria-jellegű, bár mikor nem süt a nap, vagy már lement, onnantól hamar a hőmérséklet is lendületes zuhanásba kezd…

A villanyszámla kapcsán többen figyelmeztettek, hogy akár több száz dolláros tételekre is számíthatok havonta, úgyhogy egy ideig bőszen lejegyeztem minden reggel és este a villanyóra állását, amit legjobban a boiler pörgetett, mikor egyszer-kétszer éjszakára is úgyhagytuk a heatpumpot, az alig látszott meg a fogyasztáson. Gondoltam hogy majd a végén kiderül mi lesz az összeg, de mivel a Meridian adott $150 bónuszt hogy csatlakoztunk hozzájuk, reménykedtem, ennek beszámításával nem lesz annyira vészes. Nem is lett! 3 hét alatt $86, ami teljesen jó! Szóval erre nem fog rámenni a bankban tárolt bitjeink nagy része.

  • apró munkahelyi mozzanat

Egyik nap múlt héten a főnököm tartott eligazítást egy jövőbeli projekt kapcsán, és a részletekbe való belemenetel nélkül elég annyi technikailag, hogy hozzáférésünk van egy teherautós cég olyan adataihoz, amely a versenytársak szállítási információit is tartalmazza, nemcsak a sajátjainkat. Mivel nem lehet leszűkíteni az adatkinyerést, ha a saját járművek GPS adatait le akarom kérdezni, jön a többi is. Tony – a főnök – azon az állásponton van, hogy noha technikai akadálya nincs, mi azért nem fogjuk használni a többlet-infót, mert az nem etikus. Ez pedig nekem nagyon tetszett!

  • maga a város

A belvárosban ittlétünk óta még nem sétáltunk, szóval május 30-án láttam utoljára azt a részt. Maga a város továbbra sem nyerte el a tetszésünket igazán, de ezek valóban még korai hetek eldönteni, pláne hogy zölden pompázva valószínűleg kellemesebb hatást kelt majd minden.

A környékek nagy része régies, ami nekünk szokatlan, illetve vannak az új lakóparkok ahol meg minden új. A kettő közötti réteg viszont valahogy hiányzik, mindössze egy városrészben láttunk ilyet, az tetszett is nagyon! Meg az egyik kellemes moziba a jegy mindig csak $10, akármikor is megyünk! Nem mintha annyit járnánk…

A felújítás zajlik, de persze nem lehet mindent egyszerre, ezért nagyon sok a hepehupás, kátyús út, meg hát az újjáépítést alapból nem 1-2 évre tervezték be, hanem nagyobb hangvételű folyamat lesz.

A következő két bejegyzés témája (a sorrendet még nem tudom):

  • albérlet-keresés (5 év után újra… és most sem kellemes)
  • Castle Hill kirándulásunk (az már sokkal kellemesebb volt!)
Reklámok

2. próbanap

Előző este eldöntöttem, hogy a második napon már jobban fogok nyomulni, addig kérem a feladatokat, amíg csak akad valami! Az 1. nap csak bemelegítés volt, úgymond lefuttattam magamon egy SSIS csomagot, ami áttranszformált szabadság üzemmódból munka módba 🙂

Hn 9-re érkeztem be, a recepciós csaj már adta is a kártyát első kérésre 🙂 Felmentem, még csak ketten voltak rajtam kívül, de mire visszatértem a fogmosásból, bent volt az egész csapat.

Kértem új feladatot Johntól, most egy kis kockázás következett. Alapvetően egy 2008-as kocka újra elkészítését kellett elvégeznem, ami nem volt túl komoly. Néhány dimenzióval kiegészítve sem vett igénybe sokkal többet fél óránál.

Tovább nyaggattam hát John-t, és most már gondolkodósabb megoldanivaló következett. A tegnapi SSIS csomagot kellett kiegészíteni, be kellett vonni még néhány Access táblát az importálandók körébe, ami persze önmagában nem trükkös, viszont volt egy Account tábla mindegyik mdb-ben, amik persze redundánsan tartalmazták az account code, account subcode mezőket, viszont mindegyikhez egyedi account title tartozott.

Ha csak simán betöltöttem volna ezeket egy táblába, engedve a nem egyedi kulcsot, bizony nem lehetett volna rendes dimenziót ráépíteni az account title mezők miatt.

Maradt hát az a megoldás, hogy az SQL Serverben lévő Account tábla kapott egy saját egyedi kulcsot, surrogate key-t, aztán egy viszonylag egyszerű lookup-pal a Balances ténytáblába már csak az accountID került bele. A böngészésnél arra kellett vigyázni, hogy szűrőfeltételként érdemes kijelölni egy ügyfelet, hogy csak a számára valós Account-ok jöjjenek fel, különben ismétlődő Account Code-ok jönnek elő, ami első ránézésre helytelen lehet, noha nem az.

Szóval ezzel a problémával elmolyoltam viszonylag sokat, és a végső megoldásom sem lett tökéletes, mert ahhoz tudni kellett volna, hogy az ügyfél ténylegesen hogyan szeretné használni ezeket az adatokat, de ez ugye jelenleg túlmutatott volna a próbamunkám keretein.

Mikor befejeztem – ebéd után – újabb feladatért kilincseltem, és mivel John kissé tanácstalan volt, javasoltam, hogy mivel úgyis be akarják vezetni az RS-t, ezért szívesen készítek egy próbajelentést. Meg is lett hamar, kicsit kipofoztam, tettem bele drilldown fícsört is meg szép színes lett.

Amikor ez is meglett, John odahívta Craiget is, vele átbeszéltük amiket ma készítettem, feltett még néhány tipikus, szakmai interjúkérdést, aztán levonta a következtetést, hogy technikailag teljesen rendben vagyok, valóban tudom azt, amiről szó volt, ami kell nekik. A bibi ott van, hogy amint említették, a pozícióra még nem érkezett felsőbb jóváhagyás. A végén abban maradtunk, hogy amikor Nigel is ráér (ő az aki inkább illetékes ilyen kérdésekben), akkor majd leülünk újra négyesben megtárgyalni a dolgokat.

John adott még egy IT munkaközvetítős névjegyet is, akiről nagyon jó véleménnyel volt (erről a következő bejegyzés szól majd), és majd felhív, amikor tudja, hogy mikor tudunk tárgyalni négyen.

Szóval a történetnek még nincs vége, húzódik kissé mint a rétestészta, csak nem tudni még, mi (vagy inkább ki :)) lesz a töltelék 🙂

Ezután elsétáltam ismét a Newmarket SkyCity moziba, most már tényleg a Harry Potter 6-ot néztem meg. Oltári hosszú volt ahhoz képest hogy milyen kevés dolog történt benne. Nem olvastam a könyvet, de hogy a címmel nem sok kapcsolata volt a történetnek, az furcsa. Összességében azért jól elvoltam (hárman voltunk csak a teremben + Lóri, tehát úgy helyezkedtem, ahogy akartam), és mivel ingyen volt belefért 🙂 Most kb. évekre letudtam a mozibajárást 🙂

Negyed 8-kor jöttem ki az épületből, és a hn8-as vonatot már nem értem volna el a Britomartnál, buszozni meg nem volt kedvem, úgyhogy hazasétáltam. Jó hosszú ez a Remurea Road, majdnem 800-ig meg a számozása! Utána a St. Johns 300-a már rövidnek tűnt 🙂

Sokat gondolkodtam közben, és bár kicsit elkenődtem, de továbbra is bizakodó vagyok és itt akarok élni Új-Zélandon! Egyre inkább, csak a család is lenne már mellettem…