Hogyan lesz a kevés is sok

Morgolódással és bosszúsággal vegyes hangulatban telt az április számomra a mindennapi munkahelyi életben. Volt egyszer egy teljesítményértékelés, ami kapcsán rájöttem hogy a Mátyás király jelenség nem csak kis hazánkban ismert, hanem másutt is előszeretettel alkalmazzák.

Elvileg ugyanis minden nagyon jól ment az elmúlt egy évben, kiválóan fejlődtem mindenben de amikor a hangzatos (noha évente egyszer elhangzó, emiatt kissé üresnek érzett) szavak tettekre váltása következett volna (korábbi megállapodás alapján is), akkor kaptam is meg nem is. Valamit kaptam, ami kb arra jó, hogy ne mondhassam “nem kaptam semmit“.

Ez nem önmagában lett volna baj, hanem a főnök által magasra beállított elvárások miatt. Mint amikor az ígérgető politikus tervei nem válnak valóra, nagyobb csalódottságot eredményeznek, mintha ígéret sem lett volna. No én is így jártam. Közben némi ferdítés is volt néhány információ-morzsában mit elibém hintettek – ezeket utólag tudtam meg – és ez sem segített túlzottan lelkesedésem tüzének magasan lobogtatásában.

Aztán következő lépésként életem leggagyibb melójára tettek be nyíltan vállalt vonakodásom ellenére, illetve hogy nem passzolt a hátteremhez az egész. Vagyis elvileg igen, de valójában mindenki tudta hogy nem. Ez egy több éves elfoglaltságnak indult aminek én nem nagyon (vagy inkább nagyon nem) örültem. Mikor elkezdtem, akkor méginkább nem, mert láttam hogyan évülne el szakértelmem egy jelentős része ezalatt az idő alatt. Noha egy bankról van szó, magyar állami céghez hasonló szervezettség és munkatempó uralkodott az agile-nak kikiáltott, de nagyon döcögősen haladó csapatban.

No, eme fejlemények elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a havonta néhányszori meló-megkeresésekre érdeklődve reagáljak (külön keresnem nem is kellett, hála a fejvadászok prémium LinkedIn előfizetésének és szorgalmának /mohóságának?/) illetve a már régóta kallódó lehetőségeket felelevenítsem.

A túlzott részletezés okozta ujjgörcs elkerülése végett legyen elég annyi hogy amikor már folyamatban volt két helyen is a felvételi folyamat (ekkor még végeredmény nélkül), kaptam egy teljesen meglepetésszerű, egyáltalán nem várt telefonhívást egy napfényes csütörtöki reggelen egy szakmai baráttól, aki kb. másfél évvel ezelőtt költözött a családjával a Déli Sziget közepébe. Azóta is időnként váltunk emaileket, többször kérdeztem mi a helyzet, hogy áll a melóval (szabadúszó BI tanácsadóként tevékenykedett a délvidéken). Ő ezt úgy (is) értelmezte, hogy talán engem is érdekel ha valami kellemes adódik ott lenn (ami lehet hogy így volt, lehet hogy nem, tudatos szinten biztos nem összpontosítottam rá). Ez alapján rögtön a közepébe vágva megkérdezte, érdekel-e egy jónak ígérkező meló “valahol messze délen” (örökös napsütés és szerelem tengere nélkül).

Hogy miért gondoltam át amikor a másik kettő már előrehaladottabb állapotban volt?

  • mert egyikben sem volt még végleges eredmény
  • a barátom is tanácsadó volt sok évig és most mégis elment belsősnek egy céghez alapos átgondolás után, ez pedig nagyon esélyessé teszi hogy nem úgy keveredem bele valamibe, mint anno a BNZ-nél
  • vonz a Déli Sziget, még akkor is ha az Északi is gyönyörű és korántsem láttunk még mindent itt sem

Persze képzelhetitek, mekkora töprengés adódott ebből kis családunkban. Mindenféle módon próbáltuk értekelni a különböző lehetőségeket, de meg kell mondjam őszintén, a hétvégénk inkább sokkban telt mintsem értelmes átgondolásban.

Összefoglalva a következő helyzetbe kerültünk:

  • meló egy tanácsadó cégnél az eddigi folytatásaként csak remélhetőleg jobb légkörben és jobban profilba vágó projektekkel
  • egy globális nagyvállalati környezet jó pénzzel de még több politikával (csupa indiaival a csapatban, ami önmagában nem gond, vannak indiai haverjaim, de saját és másodkézből kapott tapasztalat alapján közösségben eléggé hajlamosak a rossz értelemben vett politizálásra, fúrásra, stb.)
  • irány a Déli Sziget nem annyira magas fizuval de ígéretes mindennapokkal valamint felfedezős hétvégékkel, ezzel azonban együtt jár kis családunk nagy költözése.

A hármas (3) szám soknak hangzik? Egyáltalán nem, de ebben az esetben bizony sok töprengenivalót adott.

Reklámok

Helyzetjelentés

Nem tűntem el (de igen), és bár fontolgattam hogy hagyom a blogírást a fenébe jövőbe, rájöttem hogy nekem is jó ha megörökítem magunknak a történéseket, ha meg Nektek is ezt kellemes olvasni, hát még jobb.

Szóval az elmúlt hetek-hónapok történései dióhéjban:

  • Sok a munka, többek között mert telhetetlenek az ügyfelek, illetve benne vagyok a “több felelősség, jaj ez mennyire jó az önbecsülésemnek” mókuskerékben, amiről a jelek szerint tudom ám hogy mókuskerék, mégis csak szaladok benne mint a kék, punk sündisznóval (igen, Bence egyik kedvence mostanság a Sonic Generations) keresztezett mókus. Ennek ellenére, vagy pont ezért a munkával töltött idő jelentős részét élvezem. Amit nem, hogy amikor a North Shore északi csücskéből a város déli részeibe kell járnom, akkor az irodában reggel még nincs senki mikor lerakom a motort és busszal/taxival megyek tovább, illetve délután/estefelé már nincs senki mikor visszaváltok a motorra. Jobban kedvelem a későn kezdek-korán végzek verziót, de az ritkábban jön össze. Viszont már egész jól beszélek MDX-ül (ha nem tudjátok mi ez, ne nézzetek utána, nem érdemes 🙂) és elkezdek a közeljövőben egy ToastMasters kurzust, aminek a végén nem a kenyérpirítói tudásomról kapok majd oklevelet hanem ha minden jól megy, megtanulok nyilvánosság előtt jól beszélni, de legalábbis hozzászokom ahhoz hogy sokan figyelnek miközben szövegelek.
  • Más jellegű időrabló tevékenységem, hogy felelevenítettem ’90-es évekbeli kosárlabda iránti érdeklődésémet (ami akkor is és most is főképp TV közreműködésével nyilvánult meg), és ugyan csak egy csapat meccseit nézegetem (NBA iránt érdeklődőkkel szívesen cseverészek e témáról ;-)), a mostani zsúfolt szezonban ez heti 4-5 meccset jelent, szóval ez az idő nem blogírásra fordítódik. Ami egyfelől nem baj, mert szeretem nézni, másfelől sok időbe tellik.
  • Elkezdtem venni játékokat Steamen keresztül, és ha eljutok odáig hogy esténként beindítok egyet (miközben Gabi a TV-s sorozatok áttekinthetetlen szövevényeibe ássa bele magát), akkor az szintén azzal jár, hogy semmi másra nem szánok időt aznapra. A mostani favorit a Deus Ex – Human Revolutions ami jó. Mármint nem feltételnül az a jó hogy játszom vele, hanem maga a játék. Amúgy pedig a R.U.S.E. az aktuális favorit stratégiai téren.
  • A hétvégék elröppennek könnyen, tekintve hogy lusta vagyok korán felkelni (pedig ha a hétköznapokhoz hasonlóan 5-6 felé kipattannék az ágyból, mennyivel több időt tudnék hasznos dolgokra fordítani! – de mivel tudom hogy nem azokra fordítanám, miért is erőltessem ;-)) aztán meg nagy körre viszem Barnit, majd szép idő esetén elmegyünk valahova családostul élvezni a napsütést, tengert, akármit, rossz időben pedig benti játszótéren nyomulunk a kisemberrel.
  • A motorozás megy, már több mint egy éve gördülök 2 keréken dolgozni és nagyon megszerettem. Eljutottam addig az érzékeny pontig, amikor az ember rutinból azt gondolná hogy már mindenre képes, de ilyenkor kell önfegyelmet gyakorolni (ha már eljut idáig az ember hogy ennek tudatában van, szerintem már egy komoly lépés a biztonságos(abb) motorozás felé). Viszont akik azt híresztelik hogy “ne lakj a ‘Shore-on mert a híd az halálos”, nos eme véleményük nem feltétlenül a valóságot tükrözi. Noha nagyjából igazuk van, az állítás ki nem mondott része mintha arra utalna hogy más helyekről bejutni a városba egyszerűbb. No, Ellersliebe meg Manukauba sokat járva én azt mondom hogy az SH1-nek a hídtól/belvárostól délre eső szakasza motorral sokkal keményebb mint a híd és a North Shore. Egyrészt mert keskenyebbek a sávok, a forgalom mindig nagy, valamint az autósok kevésbé együttműködőek, talán még némelyik be is kíván tartani mikor látja a tükörben hogy indexelve kerülgetem a kocsikat. Az északi részen már végigmegyek az Oteha Valley felhajtótól egészen a hídig a sorok között viszonylag zökkenőmentesen, de másutt ezt nem mindig sikerül megjátszani még délidőben sem. A motorosok egymással egész előzékenyek, csak nagyon ritkán fordul elő hogy nem húzodom udvarisasan félre a mögöttem, a sorok között gyorsabban szambázó “sporttárs” elől (ha neki nem elég az 50-60 kmh hadd menjen), meg fordítva sem szokott gond lenni, bár múlt héten volt egy figura aki 20-30-cal totyogott, ami önmagában nem baj, csak egyrészt össze-vissza lassított-gyorsított illetve nem volt benne annyi hogy elengedjen még akkor sem, mikor már jóideje ott mentem mögötte, kíváncsian hogy mit lép. Nem lépett semmit, úgyhogy átmentem másik két sáv közé és úgy előztem meg.)
  • A Coromandel félszigetet is meglátogattuk 4 gyönyörű nap idejére (abban az időszakban szerintem hetek (hónapok?) óta az volt egy egyetlen 4-napos periódus, amikor végig sütött a nap), és azt kell hogy mondjam: Coromandel gyönyörű, még a mi Új-Zélandon csodás tájaihoz szokott szemünknek is. Néhány kép ízelítőül Cathedral Cove környékéről alant (ami engem még jobban megragadott mint a forróvizes partszakasz, ami viszont a klassz hullámzással nyújt maradandó fürdési élményt):
  • képek
  • Bence cseperedik felfelé, október környékén iskolás lesz, most meg az oviban tanítják okosságokra: számolás, betűzés, játék kifulladásig a friss levegőn, szocializálódás a többi gyerkőccel (ez az, amit nem lehet otthon sehogyan sem), és viszonylag elégedettek vagyunk az ovónőkkel illetve magával az intézménnyel. Most már heti 5 napot jár, időnként nem szereti de olyan azt hiszem csak egyszer volt, mikor megkérdeztem délután hogy “Jó volt az oviban?” – és nem a szokásos igent kaptam válaszul.
  • Bence mostanában boldog, múltkor újrakezdte a LEGO Star Wars III-at, és szerette volna ha Boba meg Jango Fett illetve Darth Vader is játszhatóak lennének, amit általában kódokkal oldottunk meg korábban is. No, elintézem neki hogy Darth Vaderrel is lehessen, utána közölte velünk hogy boldog lett ettől 🙂 Azóta boldog mikor játszótérre megyünk, mikor beszerzek neki egy új rajzfilmet, kap valami finomat, stb. Tegnap azért is boldog volt, mert mi vagyunk a szülei! Mikor keresztkérdésként rákérdeztem hogy mi lenne ha nem mi lennénk a szülei, rögtön lefelé görbült a szája és nem akarta, szóval jól értette mindkét kérdést!
  • Rebi is jól elvan, nagyon szépen fest és rajzol, gondoltam hogy egyszer rászabadítom a motoromra hogy fessen rá valami jót. Az itteni suliját egész megszerette, és bár küzd a kamaszkor szokásos nyűgjeivel (pl. hogy az elképzelési és a gyakorlat az én megítélésem szerint nem feltétlenül fedi egymást, de ez az amit nem lehet megmagyarázni egy tizenévesnek, hanem a saját bőrén kell a horzsolásokat megtapasztalni – ki nem emlékszik erre a saját életéből? ;-)), de azért összességében szeretem ahogy áll a dolgokhoz.
  • Reggelente futok, ami jólesik, bár fél 6-kor még bazi sötét tud lenni a fák között és főképp Barni fehéren villogó fara mutatja hogy merre kell menni hogy ne essek be a bokrok közé.

És akkor a beígért képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Esetleg érdemes megkérdeznem, hogy melyik témakör vált ki nagyobb érdeklődést az Olvasóközönségből a fentiek közül?

/Azt hiszem merném borítékolni hogy a PC-s gammák meg a kosárlabda nem sok szavazatot fog kapni szemben pl. Coromandellel, de ezen az volna a csodálkoznivaló ha csodálkoznék!/

Szabi és próbaidő

No, a kettőt nem összevonom, csak a bejegyzés mindkettőt érinti (röviden, azon apropóból, hogy egy hírlevél révén most olvastam róluk), de nem úgy hogy egyik függ a másiktól 🙂 A tévedés jogát pedig fenntartom, a hivatalos anyagokban (linkek alant) bárki elmélyedhet az őt érdeklő részletekben.

Érkezésem idején és mostanság is szóba kerültek az alábbiak:

  • van Új-Zélandon próbaidő?
  • mennyi az éves szabadság, hogyan lehet kivenni?
Próbaidő
A próbaidőre nemleges választ kaptam mindenkitől, akit megkérdeztem (olyantól is, akinek erre illett volna helyesen válaszolni), holott létezik. Nem kötelező, nem általános érvényű, de 2008-ban a Parlament hozott egy törvénymódosítást, ami főképp a kis cégek számára lehetőséget biztosított arra, hogy 90 napos próbaidő keretében nyújtsanak ajánlatot egy jelöltnek. A cél az volt, hogy ha mégsem válik be az illető, akkor ne kelljen mindenféle folyamaton keresztülmennie a munkáltatónak, hogy lecserélje. Anno ellenérzéseket is megfogalmaztak, hogy vajon nem fog-e ez a munkavállalók kihasználásához vezetni, de szerintem a nemzetközileg bevett gyakorlat alapján elmondható, hogy csak azért kirúgni valakit, mert mindjárt lejár a próbaideje, üzletileg sem egy kifizetődő vagy racionális magatartás.
Szabadság
Éves szinten legalább 4 hét (fizetett) szabadság illeti meg az itteni munkavállalókat. Persze nem lehet rögtön kivenni az egészet, szóval ha január 1-jén indul a munkaviszonyod, értelemszerűen nem nagyon veheted ki a következő négy hetet (extrém eseteket leszámítva, gondolom). Persze lehet egyezkedni a munkáltatóval, hogyha korábban szeretnéd, mint ahogy járna. Ami pedig úgy történik, hogy ledolgozott idő alapján kapja az ember a kivehető szabadságot is, órában mérve. Mondjuk egy kéthetes periódusra (80 munkaóra) jár 8-9 szabióra.
Ettől azonban el lehet térni, pl. a munkaszerződés megkötésekor ez is benne lehet a csomagban. “x dollár évente, szolgálati autó, plusz egy hét szabadság” – egész jól hangzik, még talán alkudni is lehet rá. Talán könnyebben is adják egyes esetekben, mint a fizuemelést 🙂

Ausztrália – jöhetünk? jövünk?

Noha csak a harmadik időrendi helyet érte el a múltkori szavazáson, mégis előreveszem ezt a témát. Egyrészt mert az oktatási rendszeres bejegyzéshez többet kéne gondolkodnom, másrészt pedig ez most nagyon aktuális.

Elöljáróban annyit, hogy nem igazán gondolkodtunk azon, hogy munkát keressek Ozziban és átcuccoljunk oda. Ez a lehetőség egyszerűen jött. Még egyáltalán nem lefutott dolog, sem a mi sem az ozzi fél részéről.

Szóval március 24-én kaptam LinkedIn-en keresztül egy üzenetet egy ausztrál fejvadásztól, hogy érdekel-e egy SSIS tanácsadó állás Sydneyben. (“The Australian market has a shortage of good SSIS Consultants so my client has asked me to source someone New Zealand.”) Naná hogy nem mondtam nemet, őszintén szólva nagyon kíváncsivá tett a dolog. Pár nappal ezután telefonon is beszéltem Krisztiánnal (így hívják, csak persze Christian-nak írják). Elmondta, hogy viszonylag nehéz Ausztráliában olyan Microsoft BI-os fejlesztőt találni, aki már a kellőképp tapasztalt kategóriába tartozik (legalább 4-5 év háttér). dotnet fejlesztőből nem volna érdemes importálni, mert abból van bőven az elmondása alapján, illetve őket már egyetemen is képzik. Viszont egy kezdőt odavenni és kivárni azt a 4-5 évet, amíg vagy jó fejlesztővé válik vagy nem, időigényes és merőben kétesélyes dolog. Szóval ezért váltam “vonzóvá” az ozzik számára is 🙂

Egy viszonylag nagy IT cég a fejvadász ügyfele, több mint 1500 dolgozójuk van. 4 fordulós felvételi folyamatra számíthatok:

  • beszélgetés a céges HR-essel (április 4-én megvolt)
  • eszmecsere egy fejlesztővel (magyarán valakivel, aki meg tudja állapítani, hogy kamuztam-e a CV-mben) – április 14
  • találkozó (talán ez már élőben, nem Skype-on, mint az előzőek?) az előző kettővel egyszerre (legalábbis így értettem)
  • pofavizit a főfőnöknél, ez már amolyan formaság szerintem.

Az első forduló elég bénán sikerült, mert a HR-es annyira felkészületlen volt, amennyire csak lehetett. Két témakört érintettünk főképp az interjú során, és nyoma sem volt annak, amire elvileg számíthattam, hogy végignézzük az önéletrajzomat. Eme két témakör egyike a vízumkérdés, a másik pedig az, hogy 95%-ban SQL Serveres tudásom van.

Nagyon kérdezgette, hogy akkor nekem milyen vízum kéne, illetve szükséges-e a céges szponzorálás, NZ PR-ral kell-e külön vízumot igényelnem ozziba, stb. Tette ezt annak ellenére, hogy a fejvadász világosan közölte vele még korábban, hogy alapvetően magyar vagyok, nem kiwi állampolgár (a PR nem számít ebből a szempontból). Ha meg a CV-met végignézte volna, akkor nem kellett volna meglepődni, hogy Microsofthoz értek csak. Ami állítólag amúgy sem baj, mert egy Microsoft partner céget vásárolt fel nemrég a vállalat, oda keresnek SSIS embert (nem ETL-t, SSIS-t!).

Hamar vége is lett a beszélgetésnek, és nem mondom hogy nagyon el voltam ájulva a profizmusától. Mindegy, ez amúgy is csak bónusz lehetőség. Gondoltam is meg nem is, hogy folytatódik majd a dolog. De aztán folytatódott, most csütörtökön este 9-kor egy Skype videóbeszélgetéssel egy practice lead-del (ez valami üzletági vezető fogalom lehet magyarul). Ez már sokkal értelmesebb figura volt, ráadásul fontosabb dolgokat mondott el magáról a cégről, nem csak a rizsát. Kérdezett is tőlem technikai jellegű dolgokat, amikre alapvetően tudtam válaszolni (oké, a Reporting Services üzemeltetésről nem igazán tudok érdemben, de a többi ment). A végén szerintem kölcsönösen elégedetten köszöntünk el egymástól.

Nekem tetszett, amit ajánlani tudott, a munka jellegét, a cég tanuláshoz, továbbfejlődéshez való hozzáállását és a fizetést tekintve is. Magyarán szólva feladta a leckét azt illetően, hogy igencsak átgondoljuk, mi is lenne a legjobb megoldás. Próbáltam összegyűjteni mellette-ellene érveket, de rendszerezni igazából nem sikerült, csak ömlesztve vannak az agyamban. Talán majd most 🙂

Mellette:

  • jó fizetés (nagyságrenddel magasabb mint most, ráadásul ozzi dollárban),
  • ígéretes munkahely, karrier-lehetőségek,
  • amúgy is egyszer ki szerettük volna próbálni, hogy milyen Ausztráliában élni,
  • összességében azért ez egy komoly lehetőség, ami vagy lesz még egyszer a jövőben, vagy nem (persze ahogy most volt, úgy később is lehet, kevesebb tapasztalatom nem lesz).

Ellene:

  • 457-es vízumot kapnék, amiről nemrég volt szó a fórumon, hogy egy igencsak vadhajtás, és azon kívül hogy ottartózkodást engedélyez, szinte semmi bónusza nincs.
  • a letelepedési engedély megszerzése egyáltalán nem biztos, még alapból sem (nem egy embertől olvastam a fórumon, hogy bizony sokat szenved ezzel, a 457-esből egyáltalán nem vezet ide egyenes út), nálunk meg pláne bonyolult a dolog (aki ismer, tudja mire gondolok, és az ausztrál bevándorlási bürokrácia nem arról híres, hogy a bevándorló felé hajlana a keze).
  • iskola a gyerekeknek elvileg $4500 évente, kettejüknek az $9000, ami alól vagy van felmentés vagy nincs. Ha nincs, már szinte nem is érdemes nekiindulni.
  • a már kialakított kis közösségi életünk ismét teljesen felborulna és újból kéne kezdeni mindent.
  • háznézés, költözés, Barnabás áttelepítése (ennek részleteibe még bele sem mertem gondolni).

Semleges tényező:

  • Sydneyben lenne az iroda, most erről nem tudom hogy jó vagy nem jó tényező-e. Erről gondolom mindenkinek megvan a személyes véleménye, aki élt már Ausztráliában, de hogy nekünk bejönne-e az sok-sok egyéni tényező függvénye. Az biztos, hogy szeretek Aucklandben élni, és alapból nem vágyom el.

Anélkül alapból nem is fontolnám meg hogy a mostani helyemen felmondjak, hogy nincs a kezemben az ausztrál vízum és egy valamilyen igazolás arról, hogy nem kell az iskolára a 2 × $4500-at kifizetni. Erre pedig szerintem elég kicsi az esély, ezenfelül ezen két dolog megléte sem garantálná önmagában, hogy megyünk. Az mindenesetre örömteli tényező, hogy megvolt az első olyan eset, hogy nem én kerestem másik munkahelyet, hanem a munkahely keresett meg engem 🙂

Bármilyen hozzászólást, ami tovább árnyalná a dolgokat, szívesen fogadok az Olvasóimtól! Köszönöm előre is a segítő szándékű kommenteket.

1 év a Datacomnál

Napra pontosan 1 évvel ezelőtt léptem be először a wellingtoni Datacom irodába, mint ott dolgozó fejlesztő. Hosszú egy év volt, de összességében nagyon jó. Persze nem lehet különválasztani a munkahelyen tapasztaltakat a bevándorlás egyéb vetületeitől, valamint az idő úgyis tompít a kellemetlenségeken, nem utolsósorban pedig úgyis igazi derűlátó fajta vagyok.

Szóval ez már azt hiszem a második leghosszabb munkahelyem (igen, eléggé sajtkukac fajta vagyok, de ez gondolom nem újdonság), de legalábbis nagyon közel áll hozzá. Csak a MÁV-nál dolgoztam (izé, voltam állományban) többet. Az előző cégnél június 23-án mondtam fel, nagyjából 1 év munkaviszonyt követően.

A wellingtoni hónapok közül az első néhány (gyakorlatilag a 2009-esek) volt igazán jó, akkor volt sok tennivaló, távlatok, lehetőségek. Aztán Clive (ex-ex-főnök) bejelentette hogy másik céghez megy. Innentől pangás, amíg nem érkezett valaki (Mike) a helyére. Nagyon jófej fickó lett az utódja, de szakmai szempontból nem jártam jól vele, mert a fő irányvonalaktól annyira eltérő módon szemlélte ezt az egész adattárházasdit, hogy az egyfelől zseniális volt ugyan, másfelől azonban nem nagyon volt szükség hozzá az én szakértelmemhez, illetve más helyen nehéz lett volna hasznosítani ezt a tudást. Emberileg jól összehaverkodtunk, de az hamar világossá vált, hogy minél hamarabb Aucklandbe kéne átnyergelnem a cégen belül.

Mint tudjátok, próbálkoztam – főképp kíváncsiságból – cégen kívül is, de komolytalan volt, amit az adott IT fejvadász cég művelt. Nem mintha bánnám.

Az aucklandi Datacomnál augusztus 3-án volt az első napom. Itt két dél-afrikai fazonnal vagyok egy irodában (Stuart a főnök, Darryl egy tanácsadó-fejlesztő), illetve van egy negyedik, orosz srác – Ivan – is, de ő állandóan ügyfélnél van (korábban ott dolgozott, onnan szerezte meg Stuart), úgyhogy nem sokszor találkozom vele.

Főképp Stuart az, aki hozzám hasonlóan jó sok időt tölt bent az irodában. Jól elvagyunk, általában magunkba temetkezve dolgozunk, néha el-elbeszélgetünk a bevándorlásról, könyvekről, nyelvtudományról, társadalmi kapcsolatokról, stb. Zenei ízlése némi átfedést mutat az enyémmel, a szgépes játékok nem ismeretlenek számára, anno még részt is vett egynek a megírásában (persze nem kell valami nagyon különlegesre gondolni, egy hagyományos ugrálós-lövöldözős platform játékról van szó: Cyril Cyberpunk (Jenő: olyasmi, mint a Dangerous Dave!)).

Szóval jólérzem magam.

Kicsit a szakmáról is (itt érdemes abbahagyni a kevésbé elvetemülteknek :))

Darryl-t tanácsadó-fejlesztőnek neveztem, ebből a szempontból én fejlesztő-tanácsadó vagyok. A Datacom egyik ügyfele a Powerco nevű áramtermelő cég New Plymouthban, akikhez 2-3 hetente járok, alkalmanként 2 napra. Itt főképp SSIS területen segítek, az ETL fejlesztőjüknek más eszközzel van tapasztalata. Már lecseréltük az egész addigi rendszert, lassan élesben is beüzemeljük az újat, ami közben persze folyamatosan bővül az új források feldolgozásával.

Ezzel nagyjából párhuzamosan az általam még Wellingtonban kigondolt SSIS keretet finomítjuk, csinosítjuk, új funkciókkal bővítjük ki. Jelenleg még gyakorlatilag egy üres keret, amibe szabadon helyezhető bármi, a naplózás és a gyerek-csomagok irányítása működik szépen (ez amilyen egyszerűen hangzik, annyira nem az, illetve az egyszerűség és a fejlesztési bonyolultság sokszor fordítottan arányos egymással: minél egyszerűbben célszerű megtervezni és kivitelezni a működést, kizárva ezzel a hibalehetőségeket és hatékonnyá téve a folyamatot, ehhez viszont több idő kell). Meglehetősen dinamikusan lehet felhasználni különböző paraméterek megadásával. Plusz funkciók is várhatóak bele (SSAS QueryLog Dataset oszlopának dekódolása – a 001,100,00001,0111010,0001 pl. nem túl informatív, adatprofilozás, fuzzy lookup a címek “tisztításához”, 1-click-deployment GUI, meg ilyenek), ötlet van jócskán, már csak ki kell dolgozni (ami persze viszonylag nehezen számolható el, tehát főképp egy-két üres órában foglalkozom vele.

Úgyhogy az életem kellemesen zajlik itt a SkyTower lábától nem messze, szeretek itt lenni és jelenleg nem is áll szándékomban továbbállni, helyette viszont szakmailag továbblépni, amire pedig van bőven lehetőség!

Wellington => Auckland

Eljönni látszik ez az esemény is. Pár hónapos szünetet követően az aucklandi Datacomos managertől kaptam egy emailt, pont amikor már gondolkodtam rajta, hogy esetleg ideje lenne rákérdezni, mi is a helyzet. Az üzenetben az állt, hogy minden jól halad, csak szeretett volna megbizonyosodni róla, hogy részemről még mindig fennáll a váltás szándéka. Ez június 6-án történt. Természetesen örömmel válaszoltam rá, hogy naná, sőt egyre jobban. Örültem is neki, hogy ő tette meg ezt a lépést, mert ez azt jelenti, hogy tényleg szükségük lehet rám.

Közben pályáztam az AbsoluteIT-nél is egy állásra, ami a BNZ-nél lett volna, de aztán abból nem lett semmi. Viszont azóta ugyanők (ez egy fejvadász cég, azt hiszem elég jelentős a maga területén, a komolyságról majd később) hívtak egy másik BI állás kapcsán ami egy Vero nevű, nemzeti szinten komoly biztosítótársaság. Gondoltam egy interjú nem a világ.

Időközben a Datacomos dolgok is megindultak, volt egy telefonhívásom, amiben Stuart már a következő hétre szeretett volna esetleg kitenni dolgozni egy ügyfélhez. Ebből végülis nem lett semmi, de abban megegyeztünk, hogy beszél a mostani manageremmel én meg a háziúrral, aztán egyeztetünk, hogy mikor mehetek.

Legkésőbbi időpontnak szeptember 1-je látszott, mert úgy kötöttem a bérleti szerződést Martinnal, hogy áthelyezés esetén tél végén röppenhetünk. De talán még hamarabb is, ezt viszont meg kellett beszélnem a háziúrra. Hétfői személyes találkozónk során kiderült, hogy szinte neki is kapóra jön a dolog (de legalábbis egyáltalán nem zavarja), mert pár hónapon belül elhagyja az országot, Dubai-ban kapott egy 2 éves munkaszerződést. A melegért egy kicsit irigylem, de amúgy nem nagyon szerepel álmaimban Dubai meg úgy összegészében a “távol-keleti” országok (tudom, igazából az közel-kelet, de innen távolabb van, mint a Kína és környéke által fémjelzett távol-kelet :))

Stuartnak is megfelel, hogy augusztus elején már ott legyek, úgyhogy akkor ez eddig megvan. Következő lépés a szálláskeresés lenne, de ehelyett kedden interjúra mentem az AbsoluteIT-hez. Van Wellingtonban is egy irodájuk, úgyhogy a szimpla pofavizithez szerencsére nem kellett repcsire ülnöm, csak kicsit kimozdulni az irodából és 5 percet caplatni az esőben.

Az interjú egyfelől komolytalan volt, másfelől viszont megértem, hogy akartak személyesen is találkozni velem, mielőtt az ügyfélhez küldenek. Hogy miért volt komolytalan? A nagyon harsány, oltári energikus nő, akivel beszélgettem, keményen kérdezgetett, de főképp általánosság irányába vezette az interjút. A szakmai területről semmi információja nem volt (ez mondjuk nem volt meglepő, és tudom, hogy nem reális elvárás egy fejvadásztól, hogy fejlesztőként értsen minden területhez, de hogy saját bevallása szerint se tudja, hogy mi is az a Business Intelligence, miközben ilyen pozícióra interjúztat valakit, az szerintem nem vet igazán jó fényt az ügynökségre), hasonlóképp az ügyfélről. Kb. annyit tudott róla, mint én, hogy egy biztosítóról van szó.

A kép amit lefestettem róla, elég negatív, de azért szeretném hozzátenni, hogy élőben rokonszenves volt, meg maga az interjú így is elég keménynek bizonyult. Sőt, inkább pont ezért, mert nehéz bebizonyítani hogy értesz egy területhez olyasvalakinek, aki nem tudja eldönteni, mennyi a technoblabla és mennyi az igazi tudás. Próbálkoztam, egyáltalán nem stresszesen, hiszen úgyis csak próba-szerencse az egész, hiszen már megvan a helyem, legfőképp a kíváncsiság vezérelt ide, meg aztán ki tudja? Ajánlhatnak szuperjó munkát meg fizut, addig nem tudom meg, amíg nem járok végére a dolognak.

Azóta erről hírem semmi. Nem meglepő, a malomkerekek itt lassan forognak. Meg amúgy is mással vagyok elfoglalva. Nem, nem munkával. Többek között ez is komolyan hozzájárul a váltáshoz: múlt szerdától elvileg egy új projekten kellene dolgoznom, amit a helyi statisztikai hivatalnak végzett volna a Datacom. Megkörnyékeztem hát a projekt managert, hogy miként kezdünk bele. Kiderült, hogy a projekt nem indul, a másik projekt amiben benne vagyok meg CRM fejlesztőt és .NET programozót kíván, SQL-hez meg nem sok köze van. Azóta hivatalos jóváhagyással tanulok C# kódolást, ami mellett van időm szervezkedni, intézkedni.

Ez magában foglalja az alábbiakat:

  • költözés megszervezése: utánfutó-bérlés, szállás az utazást kettészelő éjszakára (nem akarunk mindenáron aznap odaérni, mert úgysem indulunk el korán a bérlés meg pakolás miatt, nem szeretnék utánfutóval száguldozni és sötétben, fáradtan vezetni sem az igazi, ráadásul nem biztos, hogy este 11 után el lehet foglalni bármilyen szállást), feleslegessé vált cuccok eladása a TradeMe-n (pl. Rebi egyenruhája)
  • vízum-ügyintézés (Variation of Conditions benyújtása, amihez várom az áthelyezős levelet, és reménykedem, hogy Wellingtonban is megcsinálják, mert akkor személyesen lehet elintézni – bár van egy ismerősöm, akinek a vízuma Aucklandbe szól, de Wellingtonban dolgozik ugyanannál a cégnél, és már 3 éve nincs vele gond)
  • szállás-szerzés a házbérlésig (ez bizony egy fogós kérdés)
    • sok ismerősömet végignyaggattam, hogy nem tudnak-e valakit, aki pl. Magyarországra látogat augusztusban és nem akarja üresen hagyni a házát, akkor vigyáznánk rá (kutya nélkül) és persze fizetnénk a lakbért – eleddig sikertelenül zárult a tudakozódás, egy pár lett volna, akik nagyon örültek a dolognak, csak ők júliusban mennek haza, augusztusban pedig ismét itt lesznek
    • apartmanban lakás néhány hétig (ez drága, de biztosan megvan rá a lehetőség),
    • Couchsurfing – folyamatban, egy próbát megér 🙂

No, itt tartunk most, a folytatásra én is nagyon kíváncsi vagyok!

Váltás – cégen vagy régión belül

Múltkor ugyan már írtam róla röviden, de most komolyabban átnyálaztam az ehhez való nyomtatványt, ami az Immigration NZ 1020-as, Variation of Conditions nyomtatványa.

/Közvetlenül letölteni nem lehetett, mert egy hibás nevű, kisebb méretű PDF jött le (több böngészővel is), úgyhogy google docsba importáltam, az meg már engedte letölteni és így jó is :o)/

3 típusú permit-tel rendelkezők számára kérhető:

  • student permit esetében kurzusváltást és részmunkaidős állást,
  • work permit esetében munkáltatót/munkavégzés helyének változását,
  • visitor’s permit esetében részmunkaidős tanulást/munkát lehet kérvényezni.

Természetesen nekem a 2. eset a fontos most. Ehhez igazolás kell a(z új) munkáltatótól is.

Nem egy komoly dolog a kitöltése 🙂

  1. Személyes adatok.
  2. Jelenlegi permit érvényességének és típusának megadása
  3. Permit-típus szerinti szekciók, értelemszerűen mindenkinek csak 1-et kell kitölteni, nekem a D-t, ahol be kell írni az új pozíciót, a munkáltató nevét és a munkavégzés helyét.
  4. Aláírás
  5. Ha ügynök is volt a buliban, akkor a szokásos, róla szóló rész (hosszabb, mint az összes többi)
  6. Módosítás díja, fizetés módja (hitelkártya adatok megadása).

Ennyi.

Ami még fontos, az első oldalon található “Mit kell mellékelni a beküldendő kérelemhez?” rész:

  • kitöltött és aláírt űrlap,
  • a kérelem díja (közvetve, fizetési mód kiválasztásával),
  • útlevél,
  • job offer / hivatalos papír az oktatási intézménytől.