BI kilátásaim

Nem tudom pontosan kinek, mit, milyen formában említettem, ezért a bejegyzés kis visszatekintéssel indul.

2009. október 5-én kezdtem dolgozni a Datacom-nál. (Előtte pár nappal nyújtottam be a WP-kérelmet, amit másfél órán belül megkaptam.) Clive interjúztatott előtte, ő is lett a főnököm. Gyakorlatilag 3+1 emberből állt a BI csapat:

  • Clive mint practice lead, architect, akármiket is jelentenek ezek pontosan, a lényeg hogy ő vitte a hátán a BI-t olyan szempontból, hogy gyűjtötte az ügyfeleket, előadta nekik, hogy milyen király fazonok vagyunk, és milyen nagymértékben hozzá tudunk járulni az ügyfél eredményességéhez
  • Haidir – egy maláj srác, aki 2 éve végzett Victoria Egyetemen IT és jogász szakon – mint Sharepoint és Reporting Services fejlesztő, aki az elmúlt 2 évben egész jó tudást szedett össze SSIS és az adatbázis motor kapcsán is, de azért még sok toldoznivalója van, mindenesetre jó munkatárs, kiválóan lehet vele együttműködni
  • én
  • Hazel, aki BA (business analyst – üzleti elemző), máig sem igazán tudom, hogy ők pontosan mit csinálnak, és az elmúlt 3 hónapban sem lettem igazán okosabb e tekintetben, gyakorlatilag Hazel a +1 ember, aki sok konkrét feladatot nem kapott a BI melókat illetően

December közepén megtudtuk, hogy Clive dobbant, mert kapott 2 jó ajánlatot, amelyek közül az egyiket elvállalta, emiatt január 29-én (jövő pénteken) lesz utoljára.

Ez egyfelől szívás, másfelől lehetőség, attól függ, hogyan állok hozzá. Szívás, mert nagyon törekvő fickó, kiválóan vitte a BI business vonalát, az I-t (ami mondjuk itt a technológiai fejlesztésnek felelhetne meg) pedig egész jól elláttuk Haidir és én.

A lényeg, hogy a Datacomnál ennek ellenére a helyem biztos, mert az SQL Serverhez van annyi hozzáértésem, hogy simán tudnak nekem feladatot adni, csak akkor lesz bibi, ha az nagyon távol áll a BI-tól, mert akkor az nekem kevésbé fog tetszeni, ami meg nem tetszik, ott sokáig nem maradok az eddigiek alapján. Csak persze most nehezebb lenne a váltás. Ez két dologgal orvosolható:

  • megszerezzük a PR-t – költséges és hosszú folyamat, melynek egyéb okokból jelenleg nem tudunk még nekiugrani, de ha benne lenne a matrica az útlevelemben, vígan pattoghatnék a munkahelyek között
  • cégen belül váltok, mert Datacom van Aucklandben is (ez utóbbi megoldás azért is jó, mert a jelenlegi időjárási és lakóviszonyok mellett amúgy is felmerült az ötlet)

A dolog parkolópályán van, mert április 26-ig aláírtuk a házbérlést, és itt nem nagyon lehet ezt felmondani, csak ha előre kifizetem addig, amit a fene akarna úgy, hogy nem is lakunk itt. Addig pedig ki fog derülni, hogy érdemes-e maradni a cégnél.

Február 9-én megyek vizsgázni, majd ha sikerül akkor februárban még egyszer, hogy meglegyen a már meglévő két vizsgám SQL Server 2008-as változata is. Több pedig nincs is ezen a területen, DBA tudásom meg még nincs annyi, hogy olyan vizsgában is gondolkozzak, nem is biztos, hogy akkora szükségem volna rá. Inkább a Kimball Academy-t kéne elvégeznem, de az több ezer dolcsi, szóval jelenleg kiesik a hatókörből.

Jelenleg – januárban – a BI feladatok elég lassan csordogálnak felém, de legalább tudok tanulni a vizsgákra.

Pénteken ebédidőben sikerült Clive-ot egy beszélgetésre invitálnom, mert épp rejtvényt fejtett a konyhában, szóval amúgy is nagyon ráért 🙂 Az eszmecsere eredménye tömör formában:

  • elmondása szerint elégedett a munkámmal, hoztam azt az eredményt, amiért anno felvett, és ha BI területre menne tovább (nem arra megy), akkor vinne is magával (ez azért jólesett!)
  • a cégtől nem tehetnek ki (ahogyan korábban is vázoltam, SQL-re mindig szükség van itt), legfeljebb olyan feladatokat kapok, amik nem tetszenek (ez nem csak azért nem jó, mert finnyás volnék, hanem ha a szakmai területemen kívül dolgozom, akkor nehezen tudok fejlődni az általam választott dolgokban, ami hosszú távon negatívan hatna)
  • szívesen tartaná továbbra is a kapcsolatot, ha szakmai referencia kell, nyugodtan megadhatom a számát, email címét
  • az aucklandi Datacomnál erősebb pozícióban van a BI, ha szeretném, szól az ottani vezetőnek (akit persze jól ismer), hogy kell-e ember, szerinte simán át tudnék menni, ha nem gond az Aucklandbe költözés (mivel eme ötlet amúgy is felmerült, nagyon megörültem, hogy a való élet is ez alá játszik, szóval lesz választási lehetőség)
  • szakmailag jó vagyok, de a rátermettségem, törekvőkészségem javításra szorul, amivel teljes mértékben egyet értek. Szerinte nem főképp az angolommal van e téren a gond, hanem hogy nem árad belőlem eléggé a magabiztosság, a nyilvános beszédet kéne gyakorolnom. Ehhez lehetőséget is szívesen ad, mivel ő a Wellington SQL Server User Group (wellingtoni szakmai csoport) vezetője, szóval ha szeretnék előadást tartani, nosza rajta! Felkészülni is segít rá, jó téma lenne elsőre egy általános BI ismertető DBA-knak (DBA = database administrator, nem írom le magyarul, majdnem ugyanígy nézne ki, csak lenne benne ékezet). El is határoztam, hogy élek a lehetőséggel, és a vizsgák után ez lesz a következő lépés!

Nagyjából ennyi volt a lényeg, az biztos, hogy megérte elbeszélgetni vele, örülök az ötleteinek, a felkínált lehetőségeknek, és ismét felötlött bennem amit Rob írt néhány hónapja nekem: nem az a fontos, mit tudsz, hanem hogy kit ismersz (“This business is based on who you know not what you know.”).

Most néhány hónap forrongás, amiből majd kikerekedik a döntés, addig figyelek, tanulok, dolgozom, és persze élünk! 😉

Reklámok

Jellemfejlődes – személyiségváltozás

Visszanezve az eltelt 3 honapra, erdekes valtozasokat vettem eszre magamon. Nem voltam egy “jeg hatan is megel” tipusu ember, most sem tartom magam annak, de azert ketsegtelenul szedtem magamra jo adag onallosagot ebben a kivandorlasi folyamatban.

Soha nem szerettem intezkedni (pl. postan eloszor, egyedul levelet 17 evesen adtam fel), elkenyeztetett gyerek voltam ilyen szempontbol, na! 🙂 Az egyetem soran konnyebb lett volna, ha nemileg tobb kezdemenyezo-keszseggel birok, de igy is vegig lehetett jutni rajta, bar en leginkabb sodrodtam az arral, mindhatni birkakent mentem, amerre a puli terelt, es ide kellett jonnom a sokmillio birka hazajaba, hogy kinojem ezt 🙂
Meg levelben ugy-ahogy, de szemelyesen/telefonon intezni a dolgaimat ki nem allhattam. Ahhoz viszont, hogy az NZ tervunk megvalosulhasson, nagyon jol tudtam, hogy mindezekre szukseg lesz, raadasul angolul, es olyan mertekben, mint eddig soha.
Atbillentettem hat egy kapcsolot a fejemben, felvallaltam, hogy ez bizony ezzel jar, akarhogy is berzenkednek ellene, csak a sajat dolgomat nehezitenem.
Szoval idejottem NZ-re, es tettem, amirol ugy gondoltam, hogy tennem kell: emaileket irtam, telefonaltam (tovabbra sem a szivem csucske ;)), szemelyes talalkozokra jartam. Egyszeruen nem engedhettem meg magamnak, hogy odzkodjak ettol, igy hat egy-egy rovidke perc/ora kivetelevel nem lazitottam a koncentracion.
Mondhatni, hogy mindent egy lapra tettem fel, de a valosagban ez nem igy volt, ugyanis belul en nem szerencsejatekkent vagtam bele: elhataroztam, hogy en ezt megteszem, es ha rajtam mulik, sikerulni fog, kerul amibe kerul, akarmennyi nemszeretem momentummal jar is.
A dontes tehat odahaza megszuletett, miutan pedig labamat eloszor NZ foldjere tettem, mar nem volt mas valasztasom, nem lazithattam, torekednem kellett minden erommel arra, hogy sikeruljon! Ami pedig az egesz mogott megbuvo “titok”, hogy minden percben biztam, szilardan hittem benne, hogy meg lehet tenni es meg is tudom tenni! Ez az onbizalom, derulatas csak neha lanyhult egy-egy maganyos, sotet, kilatastalannak tuno ejszakai oraban. Olyankor ket dolog adott erot: a kontinensnyi tavolsagokat semmibe vevo szerelem es a csaladi szeretet, illetve az isteni nyugalom. A masnap reggel pedig mindig uj remenyekkel indult.
Aikido oktatoim egyiketol hallottam tobbszor a “Teher alatt no a palma” mondast, ami sokszor eszembe jutott mostansag. Nem mindig kellemes folyamat (sot altalaban nem az), de ez van.
Megvaltoztam tehat, mert elinditottam magam egy uton, ami ohatatlanul ezzel jart… vagy a kudarc. Megvolt a valasztas lehetosege itt is, de nem akartam feladni. Talan ez volt a legnehezebb: bizni, hinni minduntalan, akarmi is tortenik, ujra es ujra talpraallni, megprobalni. A tobbi mar ebbol kovetkezett.
(Imma ezt ugy fogalmazta meg, hogy “lelked nincs, projekt van” ami annak ellenere, hogy kemeny, ellenszenves igazsag, sokat segitett, meg ha en pont forditva ontenem is szavakba: amig nem sikerul a projekt, addig a lelek/lelkesedes visz elore.)

———————————————————————

Mindezt talan nagyon enkozpontuan irtam le, de ez fokepp azert volt, mert a sajat szempontombol tudom megirni, hogyan is eltem at ezt az egeszet. De mivel alapvetoen a lélek sikjara helyeztem a folyamatot, bizony nagyon nagy szerepe volt a sikerben annak, hogy Gabi teljes szivvel mellettem allt, es tudtam, hogy van kiert/kikert csinalni. A csalad puszta lete is hatalmas osztonzes. Az elszontyolodas rovid idoszakaiban pedig az a feltoltodes, amit egy-egy vele valo telefonbeszelgetes jelentett, felbecsulhetetlen. Kosznonom Kicsim 🙂

A webkameras beszelgetesek idejen a hatterben felbukkano Bence/Rebi/Barni latvanya is mindig adott egy-egy lokest a lelkesedesemnek. Jo volt latni oket, s ujra meg ujra engedni, hogy tudatosuljon bennem: ertunk kuzdhetek.

Szuleimet illetoen is hasonlot tapasztaltam, mint magamnal: felnottek a helyzethez, pedig amikor ez ev tavasza kornyeken tudatosult bennuk, hogy komoly ez az NZ terv, az hideg zuhany volt szamukra. Onnantol egy darabig szerintem nem is tudtak, mit akarjanak:

  • sikeruljon nekunk meg akkor is, ha ez hatalmas tavolsagot jelent,
  • vagy inkabb ne es maradjunk kozel.

Szoval nekik is fokent lelki sikon zajlott, de nagyon orulok, hogy el tudtak fogadni a helyzetet es melletunk allnak.

Nem lehetett konnyu, de ez az egesz folyamat olyan jellegu, hogy kihozza az igazsagot minden resztvevobol, nincs lehetoseg mismasolni, allast kell foglalni es akar emberileg felulemelkedni korabbi onmagunkon.

Gabinak is hasonloan nehez volt, mert noha neki a megszokott magyar kornyezetben kellett sokmindent elintezni (tudjuk, hogy ez bizony nem egyszeru ;)), en neki ugyanugy hianyoztam en, mint nekem o!

Az itteni baratok meg szinten jol tudjak, egy-egy helyzetet hogyan eltem at, amikor berezelt kiskolyokkent kerdeztem egy-ket se-fule-se-farka vagy epp komoly dolgot 🙂

———————————————————————

Ket idezettel zarnam a gondolatmenet, amelyek jobban osszefoglaljak az egeszet, mint en tudnam:

“Születni kell, minden nappal újra,
álmodni azt, ami nem válhat valóra,
és harcolni kell, meghalni és szeretni
még nem elég.”

“Mondottam ember: Küzdj és bízva bízzál!”

Mesébe illő WP történet

Na, hogy mikent is zajlott a WP-m csodaval hataros modon valo megszerzese, annak tortenete alljon itt:

Mint azt irtam, szeptember 27-en erkeztem meg Wellingtonba. Szeptember 28-an Helen, a fofonokom felesege irt egy emailt, miszerint o HR teruleten dolgozik, szivesen segit a WP-vel kapcsolatos adminisztracio rendezeseben, de a blablan felul egy nagyon lenyeges informacio volt, hogy a Datacom egy akkreditalt munkaltato, ami azt jelenti, hogy nem kell megindokolniuk, hogy miert akarnak bevandorlot felvenni, hanem van egy eves kvotajuk erre vonatkozoan, amibe az Immigration nem szol bele.

No, ezt kovetoen ment a levelezes Hajnalkaval, Helennel, nehol nem egyertelmu kerdesek merultek fel (pl. essential skills vagy work to residency alatt menjen-e a kerelmem), mindenesetre a lenyeg az, hogy szeptember 30-an, szerdan kaptam egy munkaszerzodest, egy hozzacsatolt levellel, miszerint “de jo hogy itt szeretnel dolgozni nalunk, orommel latunk”, mondvan hogy ezzel mehetek az Immihez a 109-125 Willis Roadra.

Kicsit akadekoskodtam, hogy hat az Employer Supplementary Form meg a Support Letter nincs, pedig azt is fogjak kerni! A Datacom meg aszonta hogy mivel ok accredited employer, ezert azt nem fogjak kerni.

Oke – gondoltam – en bemegyek igy az Immihez, azon ne muljon. Csutortokon ott kezdtem a munkanapot, 9-kor nyitnak, 9:15-re ott voltam. Kb. fel ora varakozast kovetoen szolitott a muki, en voltam az 53-as 🙂 Persze nem aznap az 53-dik! 🙂

Megmutattam neki mindent, illetve mindent, ami a WP-hez kellhet 😉 Fel is vetettem az aggalyomat, hogy most essential skills vagy work to res. legyen-e, azt mondta kb., hogy “nyugi, majd megoldjuk”. Meg is oldotta. Atlapozta a kerelmet (vagy talan nem is teljesen), megnezte az erkolcsit, az orvosit (ez utobbinal csak azt az egyetlen egy oldalt, ahol a dokinak ki kell pipalnia hogy a) minden oke vagy b) bizony van valami) Mivel nalam minden oke volt, be is csukta. Meg a diplomamat sem kerte, pedig beirtuk, hogy relevans a poziciomhoz 🙂

Szoval ultem ott amig o lapozgatott, de talan 10 perc sem telt el, mondja nekem, hogy $200 lesz. Gondoltam ott van a papiromon a bankkartyam szama, de mire idaig jutottam, elem tolt egy leolvasot, hogy fizessek azon keresztul. Na, mivel baromi reg hasznaltam a magyar kartyamat, a PIN kod nem is jutott eszembe, ugyhogy 2 hibas probalkozas utan attertunk az EFTPOS-ra, annak a kodja szerencsere benne van a rovid tavu memoriamban 🙂

Fizettem, o kinyomtatta a WP matricamat, beragasztotta az utlevelembe es kesz! 10:15-kor mar Kedvesemnek irtam kint az SMS-t, hogy 3 evre, 2012. oktober 1-ig megkaptam a munkavallaloi engedelyt! Szuper 🙂

Szoval Wellingtonban es/vagy akkreditalt munkaltatoval konnyen mennek a dolgok 🙂 A kovetkezo lepes a hazkereses, de az mar egy masik bejegyzes tortenete…

Telefonálós harmadnap

Na, ez a nap is eljött végre, sőt már a vége felé járok. Időrendben mesélek, de nem ér a végére tekerni! 🙂

Reggel vonattal mentem, én szeretem az itteni HÉV-eket. Sőt, a budapesti villamosokon is imádtam utazni, és közben jó sokat olvasni. Most itt is megtapasztaltam ezt az élményt: csúcsidőben munkába menni a nem zsúfolt, de tömött vonaton.

A Britomarttól kellemes tempóban felsétáltam – némi kerülővel – a City Roadig. F10 előtt nem sokkal érkeztem meg. A recepciós csaj már szerintem megismer 🙂 Craig jött le értem, és mivel John éppen TechEd-es előadáson volt, ezért ő kezdte az eligazításomat a mai napra.

Tömören: egy AS kockát kellett megismernem, kezdve az SSIS részétől (ami igazából nem is SSIS ETL, mert maga a csomag egy SQL szkriptet rak össze, majd futtat le, szóval egyáltalán nem a hagyományos módon működik, pedig úgy sokkal jobb lenne), a DB-n keresztül az Office Web Components által megvalósított, böngésző alapú riportoló felületig. Magyarán szólva, ha valami bibi van, legyen fogalmam róla, hogy hol is a bogár.

Ezzel elvoltam egy darabig (és korántsem jutottam el odáig, hogy teljesen tisztában vagyok vele :)), közben John is megérkezett. Innentől indult az, hogy megismerkedhettem az InfraEnterprise nevű issue tracking (hogyan lehet ezt szépen mondani magyarul?) rendszerrel, amiben szépen naplózzák a hívásokat, ügyeket, SLA-kat, meg mindent.

A legtöbb ügyfél ausztrál, ahol 2 órával korábban van, úgyhogy dél felé még semmiről sem késtem le. Telefonon végülis minden ügyben odáig kellett (volna) eljutnom, hogy megkérem a vonal túlsó végén lévőt, mondja már el mégegyszer a problémáját, méghozzá úgy, hogy www.gotomeeting.com segítségével meg is mutatja, vagy ha ért annyira hozzá, akkor megadhatja az RDP hozzáférési infókat közvetlenül a szerverhez.

Egyik esetben sem jártam eredménnyel:

  • nő: Ehhez én nem értek, továbbkapcsollak egy IT fickóhoz. Sajnos ő nem veszi fel, mindjárt megpróbálok egy másikat… meg egy harmadikat. Senki sem veszi fel, írok nekik gyorsan emailt. Visszahívom 10 perc múlva: nem válaszoltak, de most kaptam egy emailt, hogy vírust kaptunk és 11-kor (kb negyed órával ezután) leállítják a rendszert.
  • fickó1: most épp valami update-et futtatunk a szerveren, úgyhogy holnap tudunk a dologgal foglalkozni.
  • fickó2 titkárnője (harmadszori hívásra): David most megbeszélésen van, kb. 1 óra múlva végez (f5 volt már)

Mindezek többszöri hívogatásokkal derültek csak ki, közben meg folyamatosan igyekeztem megismerni a különböző alkalmazásokat: PIQ, InfraEnterprise, GoToMeeting.

A munkanap végeztével megkérdeztem John-t, hogy beszélhetnénk -e pár percet. Naná, úgyhogy bementünk egy tárgyalóba,  és a következőkről esett szó:

  • Nigel nincs bent, valami céges konferencián van Sydney-ben, ahol főként a nagy fejesek beszélik meg a dolgokat (ezek szerint ő is az?)
  • jelenleg 5 fős a TechTeam, de az egyetlen hölgy az elmúlt másfél hétben jelentette be valamikor, hogy kilép. Ő ugyan nem teljesen olyan feladatokat lát el, mint amilyeneket nekem kéne (nem, nem olyan dolgokról van szó, amihez a nemeknek köze lenne ;-)) de üresedés lesz, és Nigelnak azt kell most kibulizni, hogy vehessenek fel a helyére embert, mert az kell
  • noha nem úgy sikerült a mai nap, ahogyan terveztük ezekkel a telefonálgatásokkal, azért az hallatszott, hogy meg tudok szólalni a telefonban, John szerint semmi gond az akcentusommal,
  • holnap mehetek még egyszer, megpróbálni felgöngyölíteni az elvarratlan szálakat
  • másik jelölt nincs, ők is a korlátozott racionalitás elvét követik (noha ezt ő nem fogalmazta így meg ;-)) az első megfelelő embernél megállnak, mert macerás sokat interjúztatni meg kipróbálni ilyen napok során, én meg már gyakorlatilag megfeleltem,
  • pozitívan ítélte meg, hogy nem hagytam békén emailekkel, és folyamatosan gördítettem előre a dolgokat, hogy történjen már valami,
  • végleges választ jövő héten kaphatok, mert a már említett konferencia még tart ezen a héten.

Összefoglalva: ha nyílik meg pozíció (ami nagyon valószínű, tekintve hogy egy ember elmegy, még ha nem teljesen ugyanaz a munkakör is), akkor én vagyok a befutó, mert megfeleltem, és emiatt nem is kerestek mást. A csaj október végéig van még, nekem meg úgysem jönne meg hamarabb a WP, tehát az időzítés is stimmelhet.

Azért a Sors / Jóisten / Véletlen (mindenki azt olvassa ide, amit jónak talál) kihúzza az utolsó hétig a dolgokat, mert jövő hét lenne az uccsó teljes hetem a visszaindulás előtt 🙂 De nekem az is jó, ha akkor mondják meg az igent 😉

Nem iszom előre a medve bőrére (pláne hogy amíg nincs meg a konkrét job offer, addig takarékos üzemmódban élek továbbra is, tehát nem költök sörre vagy borra), de nagyon bízom a jövő hétben!

Beszélgetés egy munkáról (meg aztán még 1)

Ma már jó korán felébredtem, pedig nem is izgultam túlzottan. Viszont elkésni sem akartam, úgyhogy fél 8-kor már keltem is ki az ágyból.

Leellenőriztem az emailben még egyszer, hogy 10-re kell mennem, csevegtem egyet Kedvesemmel, aki szerencsére még ébren volt! Aztán már siettem is borotválkozni (hú de nem szeretek) meg öltönyt húzni, és f9-kor léptem is ki az ajtón.

Bevonatoztam a Britomartig, sétálgattam egyet a City Road felé, és 9:55-re ott is voltam. Bementem a cég irodájának előterébe, a recepciós csajnak mondtam, hogy bizony megérkeztem és küldje mán le Dzsonni fiút. Na jó, nem teljesen így mondtam, de a lényege végülis ez volt 🙂

Jött is hamar, aztán Nigel is (most nem a csini kék ingben, hanem borostásan, farmerban és pólóban :)), Craig pedig követett minket a kávézóba, ami egy épületben van az irodával.

Ez az interjú igazából legalább annyira munkamegbeszélés is volt számukra 🙂 Állítólag csak Nigel kiwi, John meg Craig britek, de a pergő beszédbe beleszoktak már 🙂 Időnként nagyon kellett kapkodnom a fejem, és nemcsak az angol miatt, hanem mert egy olyan rendszerről beszéltek, amit még nem ismerek, és ilyen esetben magyarul is nagyon össze kell kapnia magát az embernek.

Mindegy, ők jól elvoltak,  és hogy komolyan vettek engem is, azt jól mutatta, hogy próbamunkára mehetek már jövő hétfőn! 3-4 napról van szó így elsőre, ami által kiderül, hogy nekem tetszik-e a dolog, illetve hogy megfelelek-e nekik. Nekem tetszik a dolog 🙂

A pozíció még ugyan nincs meg, de a dolgok afelé haladnak, hogy hamarosan – mire eldöntjük, mi legyen – az is meglesz, mert az új fejlesztésekre valószínűleg lesz vevő. A beszélgetés végeztével még felvittek a fejlesztők irodájába, ami külön van a többitől, is mindössze 6-an vannak benne, ráadásul kellemes a hangulat is meg maga a szoba is.

Tutijó lesz 🙂

Úgyhogy jókedvűen jöttem ki, és mivel böjtnapot tartok ma, nem fordultam be az első kedvemre való kajáldába, viszont a moziba igen, mert ott le tudtam telepedni sms-eket írogatni hazulra is, meg ide is. Jó, hogy van ez a 100 db ingyen sms, amit szeptember 9-ig el kell használnom, de még maradt belőle 74 🙂

Kicsit azért megnyugodtam, úgyhogy még sétálgattam egyet, majd a vasútállomás felé vettem az utamat. Begyűjtöttem a Britomarton egy csomó bringás térképet, aztán a 13:25-ös vonattal hazasuhantam.

Itthon blogírás, netezés, meg ilyenek, miközben 2 érdemleges telefonhívást is kaptam:

  • egy másik Johntól, aki a Datamax nevű IT munkaközvetítőnél dolgozik, és ajánlott egy wellingtoni DataWarehouse állást, úgyhogy talán megyek oda is még egy interjúra, meg jön majd egy aucklandi pozíció is, csak arról még nem kapta meg a részletes kiírást,
  • Anne az Omega Programme-tól (Pappitonál az alábbi hozzászólás alján Rita írt egy megjegyzést róla), aki kedves ugyan, de a 22-es csapdáját nem tudja feloldani. Ő is tisztában van vele, de sem az Intership sem a Mentoring programba nem tud bejutni a szerencsétlen bevándorló, amíg nincs neki WP-je, utána viszont már miért menne az Omegához, hogy segítsen neki munkát találni? Persze biztos van olyan, aki már WP birtokában jön ki, de szerintem eléggé kisebbségben lehetnek, akik már Job Offer nélkül is kapnak WP-t. Szóval dicséretes a kezdeményezés, talán még a révén változás is várható, de jelenlegi formájában még nem működőképes a WP nélküliek segítésére.

“Soha ne add fel!”

Ma egész jókedvűen keltem fel reggel. Nem tudom még, mi lesz ebből a napból, mindenesetre most már az IT-ra szakosodott munkaerő-közvetítő cégek is méltatnak válaszra. Ennek azért örülök!

Meg este 6-kor lesz az Auckland SQL levlistának egy szakmai találkozója, arra is elmegyek. Nem árt ismerkedni a helyi fejlesztőkkel 🙂

Ezenkívül felhúztam a bejegyzés címével megegyező üzenetet sugárzó pólómat, és addig hordani is fogom, amíg nem jön a job offer 🙂

Soha ne add fel!