Megérkezés

Bár Gabiék hétfőn érkeztek, de mivel reggel f8-ra (legalábbis akkor még azt hittem), már előző nap elrepültem Aucklandbe. Sajnos túl korai gépet választottam, de legalább egész jó idő volt, úgyhogy könnyen eltöltöttem a délután nagy részét (másfél órát egy könyvesboltban is üldögéltem régi Pókember képregényeket olvasva, a melegtől kókadoztam is kissé, mert előző éjjel nem aludtam ki magam).

Aztán a szállás felé sétálva (10-12 km) már kezdtem aggódni, hogy Gabi miért nem ír SMS-t Szöulból, meg hogy hívni sem lehet. Mielőtt nagyon belelovalltam volna magam az aggódásba, bizakodni kezdtem, hogy biztosan a roaming ottan nem műkszik (és valóban), de azért elhatároztam, felhívom a Korean Air-t, hogy a Prága-Szöul járat rendesen megérkezett-e. Szerencsére Zsanett (náluk aludtam) pikk-pakk megnézte nekem a Korean Air honlapján, hogy igen. Na, innentől megnyugodtam, és nekiláttam a másnap reggeli, reptérre való kiutazás megszervezésének, ami nem is volt olyan egyszerű, mint gondoltam.

Ugyanis az Eastern Line (keleti vasútvonal) – Manukau Airport kombinációt szoktam választani, mert olcsóbb jóval, mint az Airbus. Na igen ám, de hétvégén a vonatok 7:40-kor kezdenek el járni, az meg azért késő. Meg mintha már vasárnap sem az én menetrendem szerint jártak volna.

Közben megnéztem Gabiék repjegyét, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy 8:25-re érkeznek aszerint. Pedig mintha ugyanúgy jönnének, mint én (a megoldásra később jöttem rá). Szóval úgy döntöttem, marad az Airbus és a korai érkezés.

4:15-kor keltem fel, 4:30-kor indultam el. Mivel más busz még nem nagyon járt, gyalog mentem el a Mt. Eden Roadig, ez kb. 10.6 km a gugli térkép szerint. Ki mondta, hogy nem lehet Aucklandben autó nélkül meglenni? 😛

A végére már untam, de eggyel korábbi járatot értem el, 6:35-kor már rajta csücsültem,7 előtt értem a belföldi terminálhoz. Gondoltam, a beszállókártyákat lekérem, ne kelljen ezzel szórakozni majd később. No, a csomagra ragasztandó matricákat kiadta a gép, a beszállókártyák közül viszont csak az enyémet, utána kiírta, hogy “out of order” Az ott állomásozó NZ Air hölgy meg nem adta oda, mert csak én voltam ott egyedül.

Ezután átballagtam a nemzetközi terminálhoz és vártam, olvastam, majd kinéztem a kilátó teraszra, ott vártam a késésben lévő Korean Air jumbot. 8:43-kor szállt le (ami augusztus 6-án még csak 7:43 volt, mert azóta bizony itt is óraátállítás volt). Lebattyogtam az érkezési részhez, és vártam.

9:10 – megjelentek az első koreaiak (addig a los angelesiek jöttek),

9:25 – egyre sűrűbb óranézegetés, utasok számlálása

9:40 – gondolkodás, hogy mi lesz, ha nem érjük el a 10:30-as gépet

9:41 – hn-kor kijönnek, biztosan (biztattam magam)

9:45 – megláttam őket! 🙂

Gyors üdvözlés, Benci nem is tudta mi a helyzet, bágyadt volt szegényke, de menni kellett át a belföldi terminálhoz, mert 10-ig van csomagleadás. 9:55-re értünk, ráragasztottuk a csomagokra a matricákat, kikértem a beszállókártyákat, és 10:05-kor már eltűntek a csomagok a futószalagon…

Huh, ez megvolt. Innentől már lazábban voltunk, bár Gabiék annyi kézipoggyászt hoztak, mintha itt semmilyen bolt nem lenne…

Bence nagyon aranyos volt a reptéren is, ahol letettem a kezemből, mert pakolni kellett, ott mindig megállt, gyűrögette a naciját, nézett álmatagon és egyhelyben toporgott 🙂 Az eddigi utat nagyon jól viselte, aludt, énekelt, játszott, egyáltalán nem hisztizett egyik gépen sem!

A wellingtoni járaton is lapozgatta a repülős magazint, mutogatta nekem benne az autókat, buszokat. Mikor leszálltunk Wellingtonban, napsütés volt, csodaszép, szikrázó napsütés!

Elszaladtam a kocsiért (nem a reptéren parkoltam, mert nem akartam $35-t kifizetni egy napra, hanem Miramarban. A verda még ott volt, visszagurultam, bezsuppoltunk, majd irány HAZA! Nem az autópályán mentünk, hanem végig a víz mellett, így meg tudtam mutatni, hol laktam eddig, melyik az irodám, meg amúgy is szebb a waterfront, mint az autópálya.

Lower Hutt és a Wainui út is gyönyörűen tárulkozott fel előttünk, a házban kicsit hűvös volt, de élettel töltöttük meg, és ez mindent felülmúlt!

Némi pihenés után rávettem a lányokat, hogy használjuk még ki a Labour Weekend leárazásait, meg így a jetlag-et is tán könnyebben átvészelik, úgyhogz még bementünk Lower Huttba vásárolni meg aztán ettünk is.

Itthon Bencivel játszottam sokat, nagyon örült a focilabdának, és mindenhová követett, nem bízta a véletlenre, nehogy megint úgy járjon, hogy 2,5 hónapra eltűnök! 🙂

Újra együtt!

Ismét együtt a család, a repülöúttal minden rendben volt, bár Aucklandben majdnem lekéstük a wellingtoni járatot. Bence úgy bírta, mint a kisangyal, bár nagyon fáradt volt, mikor megláttam.

Sütött a nap nagyon szépen, mikor landoltunk, csak kedden volt esös, borongós idö.

Ma ismét napsütés, anélkül eléggé hideg van a házban, úgyhogy nagyon fütünk, de majd valahogy megoldást találunk erre is. A lényeg, hogy ismét együtt vagyunk, ez a két nap összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint az eddigiek 🙂

Majd részletesen is írok az elsö napokról, most hogy már van net otthon is (csak most épp munkában vagyok).

Egy zsufolt-zsufolt het (munka, koltozes, felkeszules)

Nem sokat irtam mostansag a blogra, amit meg megis, az ugymond nelkulozte a komolyabb temakkal valo foglalkozast. Ezt most igyekszem potolni, hiszen vegre van idom: itt ulok Aucklandban a belfoldi terminalnal, ahol ingyen netezesi lehetoseg van (“brought to you by Auckland Airport and Airport Media” – szerintem nagyon rendes toluk) es meg a WordPress is bejon.

Vegyesen, omlesztve irom le, mik tortentek, de legalabb igyekszem idorendben:

Hetfo

Nyomi hetfok itt is vannak, ez nem orszag, hanem emberfuggo. Nem volt kedvem hozza, de legalabb nem szakadtam meg a munkaban. Nem azert, mintha nem lett volna, hanem mert nem volt rendes hozzaferesem egy cucchoz, ugyhogy legalabb intezhettem a kivandorlassal kapcsolatos ugyeket, meg ami a bekoltozeshez kell.

Delutan viszonylag hamar leleptem, mar 4 ora korul. Kenytelen voltam, hiszen a butorboltok itt mar f6-kor bezartam, es Rebinek mindenkepp kellett agyat vennem, aztan ha mar amugy is el kellett latogatnom Wainuiomataba, a lower hutt-i BigSave boltban vettem egy sima, single matracot $300-ert. A hazhozszallitasnal a fifty-t persze hogy fifteen-nek ertettem, szoval meglepodtem, amikor a fizetesre kerult a sor, de mivel en sem tudtam volna olcsobban megoldani, egye fene. Szerdan mar viszik is ki, es mivel Martin meg otthon lesz, takarit, ezert barmikor vihetik.

Ma egesz delutan sutott a nap, de mire kiertem a hazhoz, nem elbujtatta bajos orcajat a felhok moge? Hat de! Igy kicsit mas hangulata volt a haznak, hogy kipakolofelben lattam. Ami viszont kellemes fejlemeny, hogy bonuszban kapjuk a kovetkezoket: huto, mosogep, dupla agy, a butorok egy resze ottmarad, hogy eloveteli jogunk lehessen, mikor Martin el kivanja adni oket. Persze ez neki is jo, mert amugy nem tudna hova tenni oket szerintem. A lenyeg viszont az, hogy butorozott hazhoz jutunk, legalabbis az elso idoszakban, ami azert nagy konnyebseg!

Mar koszontunk el egymastol, amikor eszrevettuk, hogy a jobb elso fenyszoromat betorte valami kavics es szetzuzta az egot (ooo… azota is igy van – csunya, rendetlen autotulajdonos vagyok /es sajnos felelotlen autos is ebben/), hazafele azert meg gondoltam belefer, nem volt olyan sotet. Meg is erkeztem majdnem idoben. Meg egy kis PS2-es focizasra is jutott ido Louis-val!

Kedd

Reggel idoben bertem, Gabival terveztuk az elokeszuleteket, meg fokepp Barnabas ugyeben kaptunk uj informaciokat. Az Airmax Cargo adott egy 1825 euros ajanlatot Bp – Aucklandre, ez kb. 485e Ft, es bar oltari sok, meg mindig a legkedvezobb. (A kontaktszemely iranti erdeklodest megjegyzes utjan varom, ha felmerul az igeny.) Meg mult heten felvetodott, hogy a Lufthansa a poggyaszterben elszallitja 40 EUR/kg egysegaron, ami kb. 300e Ft-ot jelentett volna, csak kisero kell hozza. Na, kiserot is majdnem sikerult talalni, illetve egy kedves es lelkes Olvasom megtette volna nekem ezt a hatalmas szivesseget, de egyreszt ha minden igaz Koreannal jon, azok meg nem engedik, masreszt tul hamar ahhoz, hogy meglegyenek a vizsgalatok. De azert jo tipp volt!

Napkozben torekedtem arra, hogy az SSIS package template-emet tokeletesitsem (mivel ez a teljes Olvasokozonseg igencsak periferikus reszet erdekli, ezert a reszleteket kihagyom), ebed a Great Indiaban, ami egy nagyo jo hely. $10-ert az PQS az Infoparkban nem ad ekkora adagot, es csak fele ilyen minoseget.

Munkaido utan SQL Server Users Group talalkozo, ez amolyan havi egyszeri alkalom, amikor a helyi SQL-esek osszeroffennek, meghivnak valami neves eloadot, es hallgatjak fel oran at, ahogy beszel. Persze ez csak a felszin, a lenyeg az, hogy elvileg 17:30-kor kezdodik, de valojaban akkor csak a pizzak erkeznek meg, a sor meg mar ott var, szoval eves-ivas 6-ig, akkor egy kis szakma, majd irany haza.

Illetve en vissza az irodaba, Gabival csevereszni. Ugyhogy sotetben sikerult hazaerni, pakolas meg elmaradt. Mondjuk kozben kiderult, hogy a szerdai koltozes amugy is tolodott, de annyira nem is baj. Azert Bessnek emlitettem, hogy csutortokon kikoltozom, a masnapi vacsorarol meg mar irtam.

Szerda

Ma kozos reggeli a munkatarsakkal (amit en megeloztem egy reggelivel Bessnel, ha mar Bed&Breakfast, nem hagyom ki), ok ettek en hallgattam. Ez amolyan heti egyszeri megbeszeles, kajalassal egybekotve. Clive nagyjabol kiosztotta a heti teendoket, aztan ment egy kis szocseples, amit biznisz emberek szeretnek, az en eszem meg mason jart.

A munka ma mar kemenyen ereztette, hogy penteken hatarido, es Haidirral (a malaj kollegam) neki is ultunk szorgalmasan. Nem mondom el a reszleteket, de aki ismeri az SSIS-t tudja, hogy arra sosem szabad szamitani, hogy egy SSIS csomag, amirol azt halljuk, hogy “Regen jol ment.” most is rendben lefut. Na, nem is. Ennek eredmenye viszonylag hosszabb munkanap lett, de azert f7 fele elindultam a vacsira.

Csutortok

Nem mondtam csutortokot, de egyre tornyosulnak a felhok, es hiaba jatszanak ossze Damoklesszel, nem sikerult elernem, hogy az a franya kard rest nyisson a felhok kozott. Ebedelni sem volt idom. Dolgoztunk egesz nap ketten egy gepnel, Haidirnak az ugyfelrol van megbizhato tudasa (meg SQL-ben is jo), en meg probaltam kamatoztatni az SSIS eloeletemet.

A koltozes meg egy nappal csuszik, mert Martin autoja bemondta az unalmast, szoval kell neki meg egy nap, de nekem sem gond. A matracot nem vittek ki tegnap, ugyhogy ma rajuk telefonaltam, ki is vittek 2 oran belul.

Munka estig, szerintem 8 utan indultam haza. Beszeltem Kedvesemmel telefonon legalabb egy orat (jo dolog a VOIP! es penztarca- vagy manapsag inkabb ugy kene fogalmaznom, hogy bankszamla-barat). Mar csak 2 nap es indulnak! 😀

Pentek

Reggel hirtelen felindulasbol ugy dontottem, kikoltozom. Nem halasztom ebedszunetre, vagy delutanra, plane nem estere, mert ha ma is ugy alakul, ahogy tegnap, akkor mar a fene akar koltozni. Ugyhogy reggeli utan osszeraktam a cuccaimat, be a kocsiba, 9-kor indulas Wainuiomataba, ott kirakodtam, megbeszeltem Martinnal a reszleteket, majd irany a woburni vasutallomas Park&Ride parkoloja, es a 10:55-os vonattal suhantam vissza Wellingtonba.

A nap hasonloan telt, mint az elozo, de este 6-kor mar azert Haidirral elmentunk ebedelni/vacsorazni, de utana meg legalabb 10:20-ig szivtunk az ETL-lel. Akkor beszeltem 20 percet Gabival, majd szaladtam a 11 orasi vonatra. Utkozben koncentraltam, nehogy elfelejtsek tankolni, mert alig lotyogott nemi benya a tank aljan, de szerencsere meg kibirta a kb. 500 meterre levo benzinkutig.

Elso alvasomat Rebi uj matracan ejtettem meg, de takarom nem volt, csak takarohuzat, a gazkalyhat beizzitottam, de nem akartam egesz ejszaka egetni, ezert tobbszor arra ebredtem, hogy fazom. Nem is tudtam jol aludni, izgultam Gabiek utja es a melo miatt egyarant.

Szombat

F7 korul kidobott az agy, meg vagytam egy kis melegre. Eltekertem a boltba, vettem nehany olyan dolgot, amit evoeszkoz meg tanyer nelkul is lehet fogyasztani, otthon megettem. Kozben nem faztam, mert a deckre sutott a nap fenyesen, kellemesen meleg volt.

10-kor elindultam vasarolni. Pont jokorra sikerult idoziteni ezt a bekoltozest, mert a hetfoi Labour Day miatt ilyenkorr itt HATALMAS learazasok vannak, ugyhogy joval olcsobban jutottam mindenhez, szerintem osszessegeben 40-45%-ot sikerult sporolnom ma. A Queensgateben levo Warehouse, Farmers es a nem sokkal arrebb levo Briscoes kozott ingaztam egy picit, jegyzetelve, szamolgatva. A vege az lett, hogy a dolgok nagy reszet a Briscoesban vettem: dupla takaro, szimpla takaro, 3 parna, evoeszkozkeszlet, 3 edenybol allo keszlet, Benceparna, lepedok nehany dolgot a Warehouseban: kenyervago kes, evoeszkozok, vizforralo, kis takaro, tu a pumpahoz. A Farmersban pedig 2 dolgot szereztem be nagyon olcson: Remington birka(ez en volnek)nyiro es teflonserpenyo.

Mire a vegere jutottam mindennek, 2 ora fele jart az ido. Fogtam magam, irany dolgozni. Az elejen nehezen tudtam ra koncentralni, de aztan Haidirral jol haladtunk. 8 korul elinditottunk egy kocka processt, ami legalabb 1 oraig tart, aztan eljottunk. Innentol majd Haidir atveszi, amit kedd reggelig kell befejezni, en meg mentem Gyorgyiekhez Lower Huttba, aki kolcsonoz nekunk babaagyat. Aztan a babaagy meg jo sok mindennel kiegeszult, meg a delelotti vasarlas eredmenye is a kivulrol nem tul nagynak kinezo Nissan Bluebirdben lapult, nem hittuk volna hogy bele fog ferni minden, de belefert! Eppen csak, de sikerult. Otthon le is fenykepeztem, miutan kipakoltam, hogy mennyi-mennyi cucc is volt ez!

Gyorgyi meg behivott egy teara, aminek az eredmenye az lett, hogy 11-ig beszelgettunk. Sok hasznos tippet is adott, pedig mar a babaagy meg a jatekok meg az etetoszek is mind hatalmas segitseg! Nagyon halas is vagyok neki, emelett pedig nagyon kellemes beszelgetotars, ugy nez ki Gabi nem lesz egyedul mar az elejen sem ilyen szempontbol sem.

Fel 12 korul gordultem be a garazs ele, kipakoltam, zenet hallgattam, enekeltem, megittam egy sort, osszeraktam a kisagyat es sokat-sokat gondoltam Gabiekra, akik mar uton voltak a repterre, es igyekeztem minel otthonosabba varazsolni a hazat a hazaerkezesunkre. Szerintem sikerult is sokat javitani rajta, a kisagy nagyon jol mutat a nappaliban 😉

Ma mar az 500gsm (ez itt valami mertekegyseg arra, hogy mennyire meleg a takaro, ez majdnem a legmelegebb fajta) melegitett, es bizony jo is volt! Meg a futest sem kellett beinditanom, igy sem faztam. Azzal a joleso erzessel merultem alomba, hogy Gabiek mar minden perccel kozelednek es kozelednek hozzam…

Újra Wellingtonban, újra interjún

Eljött a hétfő, reggeli tornát követően letekertem a St. Heliers ASB fiókhoz, de az ügyintéző hölgy kevéssé lelkesedett az iránt, hogy job offer nélkül nyissak számlát, meg a fickó, aki nyitotta volna, még nem ért rá, engem meg szorított az idő, úgyhogy inkább hagytam. Irány vissza, majd séta a vasútállomásra, Papatoetoe-ban átszállás a 380-as reptéri buszra, és f12 előtt már ott is voltam. Tudtam netezni is egy kicsit. 12:30-kor indult az Air NZ gépe, szikrázó napsütésben. Eddig az ő hangulatuk tetszett leginkább (a vészhelyzeti tájékoztató videó poénos volt, az utaskísérők jókedvűek és kedvesek, ingyen volt rágcsálni- és innivaló, …)

Fél 2-kor szálltunk le, a “szokott” útvonalon sétálva PaknSave, Hataitai, Mt. Victoria, Te Papa, Oriental Parade, Bess háza. Ma már igencsak fújt a szél, felhők takarták a napot, úgyhogy érkezés után hosszú, forró zuhany következett (de még így is nehezen engedett fel az elgémberedett bal mutatóujjam). Frissen, tisztán leültem naplót írni a nagyobb vendégszobában (a kicsi áráért ezt is használhattam), innen oltári szép a panoráma! 🙂

Mikor végeztem, Kedvesemmel beszéltem fél órát telefonon, aztán csatlakoztam a családi vacsihoz  (enni nem ettem, mert éhes nem voltam, de még Bess szabadkozott, hogy elfelejtett húsmentes vacsit készíteni :)) majd jó sokat beszélgettünk, f11-ig is tán!

Kellemes, családias náluk a légkör, színes, élettel teli a ház. A beszéd is egyre jobban megy angolul.

—————————————————————————-

Pihentető éjszakai alvást követően n8-kor keltem, megreggeliztem, elköszöntem Besstől (ment dolgozni), leellenőriztem az interjú emailt, befejeztem a könyvem elolvasását, átöltöztem és f10-kor irány a belváros!

Kellemes séta, napsütés, langyos szellő. ASB fiókot is beazonosítottam hármat, hátha itt belefér az időmbe, és talán az elegáns viselet meghozza gyümölcsét 🙂

10:55-re ott voltam a Datacomnál, Clive és Daryl fogadott. 1 és negyed órás interjú volt, keményen szakmai: még SSIS csomag vázlatokat meg DW diagramokat is kellett a táblára rajzolnom! Volt szó mindenről, és azt kell hogy mondjam, ez igazán az a fajta meló, amilyet kerestem: BI fejlesztés (AS, IS, RS, DB engine), némi ügyfélkapcsolat (nem support, hanem igényfelmérés meg hasonlók).

Fizu ugyanannyi, ugyanúgy 6 hónap múlva emelhetnek egy értékelés után.

Fél 1-kor elmentem kajálni egy indiai étterembe: terítő is volt! puccos egy hely, de $10 a menü és oltári finom, víz pedig jár hozzá 🙂 Jóllaktam simán, aztán megnyitottam a bankszámlát (igen, sikerült, hurrá! :)) már EFTPOS kártyám is van végre.

3-ra mentem vissza a Datacomhoz, ahol Clive-val és az ő főnökével, Mikával lett volna találkám, de ez utóbbi nem ért rá, viszont megbízik Clive ítéletében, aki állást ajánlott ott helyben! Beszéltünk a részletekről is, ha  minden igaz, hétfőn kezdhetnék, ami nekem nagyon fontos, és utólag fizetnének, de az oké. Segítenek a szállásban is.

Legkésőbb péntekig ígértem a választ, úgyhogy most van töprengenivalóm! Visszasétáltam a házhoz, összepakoltam, majd irány a reptér. Ott vettem két képeslapot, fel is adtam őket, a JetStar gép pedig 18:45-kor indult.

Egy szerencsétlen maori kiscsaj az utazás 60 percéből 50-et átvisított, de a naplóírásban nem zavart, úgyhogy ez is megvan 🙂

Wellington – meglátni és megszeretni

Mivel sokáig voltam fent, a felébredést követően sikerült nem tervezett módon visszaaludnom, pedig nem kellett volna, mert így kutyafuttában végeztem el a reggeli teendőket (kaja /3 kiwi/, zuhany, körömvágás, bepakolás, fájlmásolás Csabira /ő a PDA-m/, megtanulni nyakkendőt kötni), és a vonatra is szaladni kényszerültem. De elértem :o)

Eldöcögtünk Papatoetoe-ig, ott átszálltam egy reptéri buszra, ezen az útvonalon 15 dolcsi helyett csak $6-ot  költöttem. (Említettem már, hogy anyai ágon sváb vér is folyik bennem? ;o))

A reptéren lazán ment minden, olyan sorba kaptam jegyet, ahol aztán nem ült mellettem senki, így Lórival szabadon bambulhattuk a vakító nap fényében tisztán látszó óceánt és időnként az északi sziget partjait. Az út vége felé az Aoraki hófödte csúcsa is felbukkant a messzeségben, a babérjaira törő hegytestvérei által közrefogottan. Csodaszép látvány!

Pontosan (és döcögősen) szálltunk le, bejártam a repteret is, keresve, merre lehet gyalogosan távozni. Egy útikönyvben (minden könyvesboltba benézek, ahányat csak látok :)) a reptér ábráját keresztező utcáról leírták, hogy “pedestrians only”, tehát aluljáró (gugli térkép nem árulja el), a Coutts és Broadway utcákat köti össze. Aztán láttam “to City Centre” kerékpárutat is, úgyhogy a fene fog buszozni vagy taxiba ülni, megyek gyalog! :o)

Mentem is, és nagyon megérte, sokkal élethűbb benyomásom lett a városról. Őszintén szólva a reptér környéke nemcsak távolságban van messze a jó környékektől, de nekem valahogy imigyen is tetszett. Otthonosabban éreztem magam, mint Aucklandben, kicsit Pécs hangulata rémlett fel.

Egy útbaeső PacknSavebe (Kilbirnie) betérve vettem üdítőt + ebédre pékárut, aztán mentem tovább. Sokszor nézegettem a térképemet, ami jelölte ugyan, hogy a Waitou Roadról nyíló alagút buszoknak van, de azért megnéztem. Valóban nincs hely gyalogosnak, csak a trolinak, de így jártam jobban! Mert ahelyett hogy visszafordulva a másik úton jussak beljebb, nekiindultam felfelé. Hamar olyan helyekre érkeztem, ahol nem győztem nézelődni! Aztán amikor a Mt. Victoriára is feljutottam (maori nevén Matairangi), akkor állt el igazán a lélegzetem… Ezt Jenőnek is látnia kéne :o)

Amikor pedig a lookout-hoz (kilátó pont) felértem, eldöntöttem, hogy ezt Gabinak mindenképp megmutatom élőben is!

Erdei ösvényeken galoppoztam lefelé, egy tisztáson megettem a Cadbury crunchie szeletet (senki ne vegyen ilyet!), aztán a Majoribanks utcában érkeztem a városba.

Town Belt
Az 1860-as években (ha jól emlékszem) két okból erdősávval vették körül az akkori várost: egyrészt hogy növeljén az általános egészségszintet (ami meglehetősen alacsony volt akkortájt), másrészt hogy a farmok és a város elkülönítésével emeljék a városi ingatlanok árát. Végeredményül mindenesetre csodás erdősáv alakult ki a mai belvárost körülölelve.

Hogy Barnikának is kedvezzek egy kicsit 🙂

A Te Papa Tongarewa (Nemzeti Múzeum) környéke szerencsére valójában sokkal zöldebb, mint ahogyan fentről látzott. Még sétáltam egy kört, mert n6 utánra beszéltük meg az érkezésemet Bess-szel, a szállásadómmal.

Az Oriental Parade-en sétálgatva is csak bambultam, milyen lakályos házak és hotelek sorakoznak arra. Még a kis, hegyi, gyalogos utcák is megvannak, amikről valamiért azt hittem, hiányozni fognak.

N6-kor találtam meg St. Barnabas templomát, ezt majd Barninak is megmutatom, még akkor is, ha nem érti 🙂

5:20-ra értem a szállásra, Bess még nem volt ott, de a lánya beengedett. A szomszéd szoba lakója rögtön odajött bemutatkozni, és beszélgetni pár szót (Los Angelesből jöttek, de tudta a nő, hol van Magyarország!).

5 perc múlva Bess is befutott. Beszélgettünk egy kicsit Európáról (Olaszországban voltak tavaly, ő is tudta mi fán terem kis hazánk, sőt még Ausztriával, Németországgal és a Szovjetunióval kapcsolatos történelmi háttér sem volt ismeretlen neki; most vagy nem olyan rossz a kiwi oktatás, vagy nagyon érdeklődők a helyiek és önszorgalomból tanulnak ezt-azt). Nagyon kedves hölgy, ő is itt él a 3 gyerekével meg Zoe nevű kutyájukkal együtt. Főzött nekem teát, kaptam vacsorát, használhattam a telefont, hogy Gabi tudjon ingyér’ hívni vonalason (hívott is, áradoztam neki bőven :o) Benci meg a háttérbe süvöltött :o))

Gabival vagy fél órát dumcsiztunk, fellelkesítettem jócskán :o) Aztán Bess-szel meg a kisebbik fiával beszélgettem kb. 2 órán keresztül.

9 óra felé lejöttem naplót írni, most pedig irány az ágyikó.

A teljes képanyag itt található meg:

http://picasaweb.google.hu/MartinIsti/WellingtoniKirandulas#

Tudom, kéne már vennem egy rendes kamerát, de amíg nincs job offer, addig spórolok.

Wellingtoni tervezgetés-szervezgetés

Szóval ahogy írtam múltkorjában Rob nagyon bíztató leveléről, illetve ahogy az előzőleg közzétett bejegyzésben ígértem, most jönnek a munkahellyel összefüggő részletek, bár főképp még csak ott tartok, hogy leszerveztem magamnak az utazást. Ami meg kell hagyni, eléggé zökkenőmentesen sikerült 🙂

Egy újabb, a szombati nap során kapott emailben a következőt írta reménybeli munkáltatóm:

“If possible could you please be in Wellington on the 12th August.  I will meet with you and have a discussion.  I will also arrange a couple of interviews for you with some of the wider team.”

  • tehát szerdán mindenképp Wellingtonban leszek, remélem az időjárástól kapok jót is rosszat is, hogy el tudjam dönteni milyen a város csúnya és szép arca,
  • a meet with you nyelvtanilag nekem még mindig zavaró, de ha itt ez van, akkor ez van 🙂
  • ha nem gondolná komolyan, nem szervezné le a beszélgetést a többiekkel (a másik 3 fővel :)) – persze az eddigi jelek is erre utalnak, de minél több biztató észrevétel, annál jobb!

Mivel nem tudom, hány órára gondolta, ezért úgy döntöttem, odautazom már kedden. Megnéztem a lehetőségeket, és keddre volt is Virgin Blue 67 dolcsiért. Szuper! Visszafelé ilyen olcsón csak szerda du. f2-re volt, ami azért nem az igazi, mert ha együtt is ebédelünk, eléggé hülyén jön ki, hogy “bocs de megy a gépem vissza”. A későbbi járatok meg már 189 dolcsitól indultak.

Hát, gondoltam megnézem másnapra, 140 dollár. Ez sem az igazi, ennyiből a vonat is megvan. Na, akkor vetettem egy pillantást a Tranzscenic honlapjára, ahol találtam péntekre $69-s jegyet! Hurrá! Remélem nekem is hasonló látványban lesz részem!

Szállást is kinéztem, sikerült $60-ért találnom, rövid keresgélést követően. A single room ugyan közös fürdőszobával megy, de ilyen árért ilyen elhelyezkedéssel nekem tökéletesen belefér.

Még a helyi közlekedésnek is utánajártam mind Aucklandben (Glen Innes – reptér), mind Wellingtonban, és ha nem is BKV színvonalú a hálózat meg a járatsűrűség, azért menni fog a dolog 🙂

A két jegy (repülő és vonat) megvan, a szállást is lefoglaltam (lehetett volna azt is kártyával fizetni, de a szállásadó azt írta, jobban örül a kp-nek, úgyhogy én sem a magyar kártyámat terheltem vele inkább, így is kíváncsi vagyok, mekkora összeget vonnak majd le róla).

Úgyhogy most várom a keddet 🙂 … és reménykedem, hogy az aucklandi interjúmat a másik fél nem erre az időszakra tervezi 🙂

Az utazás (Bp-Prága-Szöul-Auckland)

Az alábbi jegyzeteket a gépeket meg a reptereken írtam, úgyhogy néha keverem az igeidőket, bocs 🙂

Budapest – Prága

Kedden délután 2 órakor léptem ki a reptér épületéből, és szálltam be a buszba, amely n3 körül indult el, és szállított a gépig. A repcsi maga egy légcsavaros típus volt (AT4), ráadásul kellemesen pici. Szerintem 15 sornál nem volt benne több; és még ez sem volt tele.

Mivel hamar odaértünk és beszálltunk, a gép is még idő előtt kigördült, és 14:30-kor már ténylegesen a levegőbe emelkedtünk.

Nincs nagy tapasztalatom a repülésben (ez mindössze a 3. utam), de a felszállások nem vészesek.

A levegőből bambulva (Lóri is skubizott itt a vállamnál) próbáltam beazonosítani a vidéket, de hamar elvesztettem a fonalat :o) Aztán már a felhők fölé szálltunk.

Hn3 felé két kedves hölgy (ők voltak az egész út során a legkellemesebb külsejű stewardessek / ami nem volt nehéz számukra, hiszen a további két szakasz Korean Air-es járat volt… ;)) kezdte osztogatni az elemózsiát, és még vega szendvicset is tudtam szerezni! 🙂 Fincsi volt.

Ezt követően füzet elő és körmölés!

Érdekes érzés így, minden korábbi családtagtól, baráttól, ismerőstől távolodni, de annyira izgatott is vagyok, hogy igazából nem tudott hatalmába keríteni a szomorúság.

Könnyek csak egy alkalommal fojtották belém a lélegzetet, amikor Bencétől búcsúztam. A többiek (mármint a szűk család) úgyis tudják, hogy nem olyan sokára jönnek utánam! Bence és Barnika viszont még nem tudja ezt felfogni. A kiskölök már ilyen hamar kezd hiányozni :o) Nem is gondoltam volna.

Úgy vélem, bőven lesz itt még olyan élmény, amire előre nem is gondoltam 🙂

——————————————————–

Prága

A gép egészen pontosan 15:36-kor ért földet, 15:44-kor pedig már a Prágai reptér 2-es termináljába léptem. Amíg várakoztam a nem érkező csomagomra (hiába no, biztosra akartam menni :)), áttanulmányoztam a reptérképét. Szerencsére a 2 terminál közvetlenül szomszédos egymással. Grasszáltam egy jó adagot, bejelentkeztem (újra, feleslegesen) a járatomra, aztán kinéztem a szabad levegőre.

Azt kell hogy mondjam, a prágai reptér környéke szebb, mint Ferihegy. Néhány képet is készítettem a telefonommal.

Kellemes idő volt, friss szellővel. Egy Billa bolt is volt az út túloldalán, ami olcsóbbnak ígérkezett, mint a reptéri lehetőségek. Hogy aztán mégsem, az már az én bénaságom 🙂 Vettem ugyanis egy friss (még forró) pékárut meg nápolyit, de csak papír €-val lehetett fizetni és koronában adtak vissza 😦

Amikor ezt visszaváltottam, összességében buktam kb. 150 Ft-ot, de ez legyen a legnagyobb veszteségem. Az apróból aztán vettem ugyanott egy gyümölcslevet, ami első alkalommal botor módon elmaradt.

Ezt megiddogáltam, mászkáltam, majd felfedeztem 2 kisebbfajta termet, amelyben a cseh légiközlekedés történelmét bemutató plakátok voltak. Tetszett!

Kinéztem a kilátó teraszra is (itt üzemel, nem úgy mint Bp-en, viszont  ott meg van szelektív hulladékgyűjtés), megszemléltem a már bent álló Korean Air 777-200-ast.

6 körül bementeltem a kapus részre, az jóval nyüzsgőbbnek bizonyult. 3-szor kellett meglátogatnom a rötyit, gyorsabban leért a gyümölcslé, mintha  sör  lett  volna 🙂

Találtam “Meditation” helységet is, de az végülis csak egy félreeső, kis szoba volt két sor székkel.

A B9-es kapunál nagyon sok koreai volt, úgyhogy amíg nem csökkent kellemesebb méretűre a sor, inkább olvastam.

Végül némi késéssel történt csak meg a beszállás, de nem vészesen. (Úgyis lesz 4,5 órám Szöulban, ha ebből csak 4 marad, belefér… :))

——————————————————–

Prága – Szöul

Ez a 777-200-as repülő hatalmas! 2+5+2 ülés van egy sorban, én a 44-ben ültem, majdnem ablak mellett.

A felszállás szintúgy simán ment. A stewardessek majdnem egész úton össze-vissza tüsténtkednek, meglehetős nagy lendülettel közlekedve. Néha szabályosan felijedtem rájuk a bóbiskolásból 🙂

Mint vega, hamar kaptam vacsit, amit már nem bántam 😉 Néztem a kis cetlin, hogy ez special menu, azon belül nem “asian vegetarian”, sem “lakto-ovo”, hanem vegán. Gondolom Nagypihenés Péter biztosra akart menni 🙂

Összességében finom volt az étel (bár ez köszönhető éhségem intenzitásának is, amúgy erős közepes lett volna):

  • kis tégelyben gyümölcsdarabok (kiwi!, szőlő, sárgadinnye, ananász, grapefruit), gyakorlatilag ezt kaptam édesség helyett,
  • másik kis tégelyben saláta,
  • a főétel párolt zöldségek (főként paprika és egy nagy brokkoli), gomba + krumplipüré (kicsit a fűszerek hiányoztak róla),
  • puffasztott rizses szelet + margarin,
  • francia vörösbor (csavaros üvegben)
  • (FÉM evőeszközök voltak!!!)

Vacsi után jött a neheze: bár a tudat, hogy ilyen messze (Fekete-tengertől jócskán északra) még soha nem voltam, kicsit izgalommal töltött el, korántsem tudta ellensúlyozni a kényelmetlen alvási, illetve üldögélési lehetőségeket. Néhány óra elteltével már szétültem a hátsómat, de rendesen szundítani nem tudtam. Behelyeztem a kapott hátpárnát magam alá, ez kicsit javított rajta.

A megoldást a Start Trek film kínálta, amit épp vetítettek, és bár nemrég láttam (a legutóbbi részről van szó), lekötött annyira, hogy elterelje a figyelmemet a kényelmetlenségről (részben).

Mikor vége lett, zokniban meglátogattam a rötyit  (főképp hogy felkeljek és nyújtózzak kicsinykét). Jólesett 🙂 Visszaérve még a fenékpárnát takaróval is kiegészítettem, azóta tűrhető.

Kint már süt a nap, de mivel otthoni idő szerint még bőven éjjelre jár, sokan alszanak, az ablakok pedig besötétítve.

Most éppen valahol Oroszország vagy Kína felett járhatunk… izé, repülhetünk.

Az út visszalevő része egy fokkal könnyebben telt, de a végén már a hasam is csikart becsülettel, de a WC-k állandóan foglaltak voltak. A reggeli (vagy ebéd) szinte szakasztott mása volt a vacsinak, de most igazán ízlett.

——————————————————–

Szöul

13:00 előtt néhány perccel értünk földet. A leszálláskor látszott, hogy a koreai nem egy udvarias népség, egy srác simán bevágott az amúgy elém tolakodó család két tagja közé (az egyik tag ráadásul egy kisfiú volt még).

A reptéren eü-maszkos fazonok fogadták az utasokat az influenza miatt. Kicsit kavarogtam is, mert itt nem lehet csak úgy kimenni a reptérről sajna, helyette TRANSFER van, azaz a szokásos átvilágítósdit követően mehet az ember a kapukhoz. A segéderők itt voltak a legkevésbé segítőkészek.

A reptér maga puccos, csili-vili, de valahogy túl uniformizált és jellegtelen is. Viszont vannak ivóvizes kutacskák és a WC kellőképpen kulturált :)Fogmosáskor egy koreai fiú tőlem kért fogkrémet, itt nagy divat a fogmosás, a gépen is voltak a mosdóban bárki által elvehető fogkefék fogkrémmel együtt, zacskózva.

Itt már nem váltottam pénzt, nem is akaródzott venni semmit, még mászkálni sem nagyon, úgyhogy hamar letelepedtem olvasni a 30-as kapu közelébe (nagyon jól jött a cseh nápolyi :)).

Az időzónákkal kapcsolatban nem állt még helyre a rend a fejemben, zavaró egy picit, hogy este indultam és éjszaka utaztam kb. fél napot, aztán most ugyanez következik (egy nap helyett fél elteltével).

Egy kedves indiai srác jóvoltából egy emailt is tudtam írni haza, Gabinak. A kapunál való sorbanálláskor szóba elegyedett velem egy NZ-i fickó (már Prágában is láttam). Gondolom az útikönyv alapján kérdezte meg, hogy: “Is this your first visit to NZ?”

——————————————————–

Szöul – Auckland

Most már jobban tudtam, mire ügyeljek, úgyhogy minél hamarabb igyekeztem a beszállást elvégezni, így simán fel tudtam tenni a csomagomat felülre. Lóri velem tartott lent :o)

Ez volt a leghosszabb szakasz, de most többször álltam fel nyújtózni. Volt egy mászós-totyogós kisfiú is, az ő sírását hallva mindig eszembe jutott Bence, és nagyon hiányzott!

Gabira gondolva viszont már most a viszontlátás örömét éreztem inkább, a különlét szomorúsága helyett 🙂

A vacsora finomabb volt, mint az előző gépen, illetve egzotikusabb, s emiatt érdekesebb ízvilágú. A reggeli pedig kimondottan ízletes!

Persze azért a 11 óra nem szállt el könnyedén, pláne hogy rendesen elaludni nem tudtam. 2 filmet vetítettek a gépen, a másodikat megnéztem. Amolyan romantikus-tanulságos vígjáték volt, egyszerű mondanivalóval, de engem megérintett, még néhány könnycseppet is kitöröltem a végén a szemem sarkából 🙂 Naná, hogy az én Kedvesemen járt az eszem közben 🙂

A Lőrincz L. László könyvemnek is a végére értem, a landing cardot kitöltöttem és összegyűjtöttem egy csokor szép helyet szóban, hátha megkérdik, hová szeretnék ellátogatni.

Most pedig várom a turbulenciák közepette a 33 perc múlva esedékes leszállást 🙂

——————————————————–

A teljes fényképalbum itt!