Ahogy az már a címből is látszik, érdekes bejegyzésnek nézünk elébe. Legalábbis számomra érdekes, hogy mi fog kisülni belőle. Még én sem tudom pontosan, bár persze elképzelésem van, hogy miket szeretnék érinteni. Jó sok mindent, és előre szólok, hogy vigyázat, csa…pongok!
Valahol olvastam régebben, hogy “in an endless universe anything can happen”, magyarul: egy végtelen univerzumban bármi megtörténhet. Ezt a gondolatmenetet kiegészítem az alábbiakkal, aztán az összetevőkből kihozok majd valamit, ami persze nem lesz konkrét, inkább csak egy gondolatkísérlet. Kérem, hogy mindenki így is kezelje, hiszen a nagy része nem megalapozott, alátámasztott felvetés/következtetés, hanem csak eszmefuttatás.
Egy Frederik Pohl-lal folytatott, időben eltolt, egyoldalú eszmecserét (ő megírta valamikor a regényét, én meg elolvastam később) követően lenyűgözve gondoltam vissza a hicsí ciklusban vázolt grandiózus és félelmetesen lenyűgöző háttérötletre: az univerzum teljességgel veszélybe került a galaxis egy bizonyos faja által, akik eljutottak a fejlődés (?) azon szintjére, hogy lehetővé vált számukra az univerzum megsimmisítése (mai, modern, természettudományos elnevezéssel élve a Nagy Zutty előrehozatala), amit elvileg egy újabb Nagy Bumm követne, csak abban a bizonyos 1 pillanatban (ami akár lehet másodperc, mikromásodperc, de tulajdonképpen egyik sem, az időről való gondolatokat lásd később), mikor az a törékeny egyensúly beáll (azaz az Egyenlet változói értéket kapnak és a helyükre kerülnek), aminek eredménye a különféle életformák kialakulásának lehetősége, akkor szeretnének belenyúlni és megváltoztatni ezeket a változókat, hogy olyan univerzum jöjjön létre, amely számukra sokkal kedvezőbb. Szerintem egy ilyesfajta szövevényes történetszálat elolvasván végiggondolni sem egyszerű, nemhogy még kitalálni! (Persze a regényekben kissé kidolgozottabb formában olvasható a gondolatmenet.) Hozzá kell tennem azt is, hogy nem teljesen légbőlkapott az alapötlet, mármint azon része, hogy az éppen uralkodó, elfogadott fizikai nézetek szerint valóban a Teremtést/Ősrobbanást/Nagy Bummot követő nagyon rövid időtartamban dőlt el, hogy mire is lett lehetőség. Ha ugyanis bármilyen csekély érték is egy árnyalatnyival másképp alakult volna, akkor állítólag most teljesen másképp lenne minden.
A mikro- és makrokozmosz hasonlatosságának (ahogy belül úgy kívül, ahogy fent úgy lent) elmélete, illetve a ciklikusság már régóta fontos szerepet tölt be mind a művészetben, mind a természettudományokban, mind az ezotériában. A kettőt összevonva esetünkben felvetődik az a, Rudolf Steiner által már egy évszázaddal ezelőtt vázolt elmélet, miszerint a majd’ minden szinten megfigyelhető ciklikusság (pl. emberi élet körforgása, évszakok, termékélet-ciklus, stb.) esetleg korábban nem is gondolt, vagy legalábbis nem a mindennapi gondolkodásban előkelő helyet elfoglaló szintekre is kiterjedhet. Magyarán szólva ha valami igaz a sejtekre, az emberi életre, a természet megnyilvánulásaira, az asztronómiai objektumokra, akkor miért ne lehetne érvényes a galaxisokra vagy netán az egész univerzum(ok)ra is? Ha volt Nagy Bumm és várható egy Nagy Zutty, akkor ez miért ne ismétlődhetne ciklikusan? Rudolf Steiner szerint a Földnek is vannak inkarnációi (ezzel együtt talán az egész világegyetemnek is, de sajna teljességében nem ismerem az ezt illető gondolatait), ami egyáltalán nem kerül összegűzésbe az ismétlődő Bummokkal és Zuttyokkal.
Keverjük bele egy kicsit a vallásokat is: a hinduk szerint a sok-sok (311,040,000,000,000) évnek megfelő 100 Brahma év leteltét követően 100 Brahma év szünetet követően újraindul minden, és ez a ciklus vég nélkül ismétlődik. Egy, a diákok körében nem igazán népszerű, ám vitathatatlanul egyedi tanárom (Gazdag László) részletezte egykoron, hogy milyen érdekes, miszerint a keleti vallások jelentős részében (ha nem mindegyikében?) megfigyelhető egy hasonló fajta ciklikusság, míg az európai kultúrkörben sokkal lineárisabb a gondolkodás. Ez alól én eddig egy kivételt találtam a viszonylag tágabb körben ismert vallások közül, mégpedig a germánt. Nem részletezem nagyon, az idevágó rész az, hogy a Ragnarok (Az Istenek Végzete) egyet jelent a világ végével is (persze jópár kataklizmával és katasztrófával megspékelve), amit követően egy új világ veszi kezdetét. Hogy aztán annak lesz-e vége vagy sem, arról ismereteim szerint nem szól a fáma, és tulajdonképp nem is érdemes annyira előre gondolkodni.
Egy alternatív keresztény barátommal folytatott beszélgetés során érdekes dolgot tudtam meg: Jehova Tanúi szerint nemsokára eljön az világvége, az ítéletnap (még nem ez az újdonság, ebben ráadásul közel sincs semmi egyedi), ami amúgy nem egy nap, hanem ezer évet felölelő időszak (a személyre szabott, megfelelő ítéletek meghozatalához idő kell, nem vitás). Ezt követően az arra érdemesek jutalma örök élet lesz egy paradicsomi Földön. Ami az érdekesség, hogy a Szentírás, a mai Biblia arra az időszakra már értelmét veszti, helyette új útmutatást kap az emberiség. Abba nem szeretnék belemenni, hogy ez így lesz-e vagy sem, egyrészt mert fogalmam sincs, másrészt meg mindenkinek szíve-joga, hogy erről mit gondol. Ami viszont tagadhatatlanul érdekes, hogy ez a gondolkodásmód is továbbnyúlik a következő ciklusba, illetve teret enged annak, hogy azt követően bárhogy folytatódhat ez az egész létezés, hiszen az új Szentírás ad majd infót arra vonatkozóan, hogy akkor majd hogyan tovább. Ezenfelül az az Örök életnek nevezett dolog mégsem lenne olyan örök? Vagy mégis? Talán lehetőség van arra, hogy mindkettő megvalósuljon.
Hogy miként, ahhoz ismét más területre kell ellátogatni gondolatban, mégpedig a tér és idő, mint létünk és felfogásunk alapvető elemeit alkotó fogalmakhoz. Ez a két dolog egyszerre képlékeny és sziklaszilárd számunkra. Utóbbi azért, hiszen a külvilág érzékelése gyakorlatilag minden tekintetben ezen alapul, de legalábbis köze van hozzá, keretet ad magának az emberi létezésnek, illetve többek között a nyelvet is meghatározza. Gondoljunk csak az igeidőkre. Minden mondat, ami állítmánnyal rendelkezik, valamilyen időben fejezi ki a mondandóját, valamint a legtöbb esetben térben is elhelyezzük a dolgokat. Gyakorlatilag nem is tudjuk másképp kifejezni a gondolatokat. A tágabb értelemben vett létezést illetően sem nagyon tudunk kiszakadni ezen korlátok közül. Pedig akármit is veszünk alapul, a világ teremtése/keletkezése egyenlő az idő létrejöttével is, tehát nincs értelme az “azelőtt” kifejezésnek. Ezt továbbgondolva adódhat, hogy nem létezik olyan sem, hogy “azután”, mert ez egymás után következést jelent, aminek szintén csak akkor van értelme, ha az idő létezik az adott kontextusban. Az ok-okozat is csak időben érvényes, különben az okozat megelőzhetné az okot (ám ennek az igének megint csak időbeliséget feltételezve van értelme). Ebből a szócséplésből nem lehet jól kijönné, de azt kiválóan szemlélteti, hogy a nyelv eszközével nagyon nehéz, ha nem lehetetlen úgymond “időtlenséget” kifejezni.
Szerintem azonban – elméleti síkon – mégis elképzelhető, hogy ezzel együtt a térhez hasonlóan az idő is végtelen legyen úgy, hogy volt olyan, amikor nem létezett/létezik, azaz úgy, hogy mégsem az. Bár ez a megfogalmazás helytelen, hiszen nem arról van szó, hogy sem ez sem az, hanem pont hogy ez is és az is. Szóval nem a két minőség egyenkénti tagadásáról van szó, hanem egyidejű meglétéről.
Brian Greene Az elegáns univerzum c. könyvében utal egy másik regényre, amely egyfajta gondolatkísérlet, és “főszereplői” a kétdimenziós síkban “élő” lényecskék, akik számára a mindent jelentő sík Möbius szalaggá felpöndörítése végtelen “teret” biztosít. Namármost ugyanígy vagyunk mi is a gömbfelülettel. Mivel érdekes módon pont egy (nagyjából) gömbön élünk, lehetőségünk van elindulni rajta egy adott irányban, és akármennyi irányváltoztatást beiktatva sem térünk le róla (pl. gyalogos közlekedést tekintve, elvonatkoztatva a tengerek jelenlététől, ami a gondolatmenet alapvető hátterét nem befolyásolja), szóval a végtelennek egyáltalán nem mondható Föld mégiscsak végtelen.
Persze az emberiség már képes elhagyni a Földet, az úgymond felhajtogatott kétdimenziós síkdarabot, hiszen 3 dimenzióban is tudunk mozogni a repülőkkel és űrhajókkal. Viszont egyáltalán nem bizonyos, hogy a tér mindössze 3 dimenziós, jó példa (bár én messze vagyok attól hogy értsem, és természetesen vitatható is, ha valakinek úgy tartja kedve) erre az ún. Calabi-Yau, komplex, n-dimenziós akármi.
Természetesen a 3D-ben való ábrázolása nehézkes, ezenfelül nehezen elképzelhető még a kép alapján is, hogy mi is ez. Ami viszont adódhat belőle, hogyha a 2 és 3 dimenzió közötti váltásnál elképzelhető egy módozat, ami által a 2D-s sík végleges volta ellenére végtelenné válhat, akkor ez akár előfordulhat a 3D felett is. Azaz előfordulhat hogy az univerzum, amiben lakunk végtelen, de nem határtalan, mert valamilyen formában visszafordul önmagába. Hogy lehetséges-e benne minden? Ezesetben nem biztos, mert így nem a határtalan lehetőségek hazája. Ha az lenne, akkor nem lenne értelme azt boncolgatni, hogy lehetséges-e valami, hiszen nem tudnánk a teljes cáfolatig eljutni, mert az ütné a határtalanságot. Persze egy másik gondolatmenet mentén talán az az ellentét is feloldható…
Még egy árnyalatnyit továbbgörgetve a térdimenziók váltásából adódó nem határtalan végtelenséget, eljuthatunk az idő furcsaságaihoz is. Persze ennek az elképzelése még nehezebb, hiszen térbeli dimenziókból legalább ismerünk többet, és az egymáshoz való viszonyuk alapján némi homályos elképzelésünk lehet arról, hogyan lehet ezeket kiterjeszteni. Az időnél viszont nincs erre igazán lehetőség, hiszen legtöbbünk számára az idő az idő, lineáris, alapvető, megcáfolhatatlan. De ki tudja, hogy nem hurkolódik-e vissza valamiféleképpen az idősík egy idődimenzióba, végtelenné téve ezáltal egy szinten önmagát, egyfajta zárt rendszerként, amiből a hagyományos módon nincs kitörési lehetőség. Örök Élet? Ráadásul több is? Multiverzális létezés? Ezekhez én már/még kicsi vagyok, nem érek fel. De ha idáig eljutott valamelyikőtök, tényleg köszönöm az időt és elméleti erőfeszítést, amit belefektetett 🙂
MartinIsti Blog 